Jelenkor, 2019. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 12. szám - Lőcsei Péter: A kozmikus perspektíva, a ragasztó és a piszok: Weöres Sándor a mesterségről

. Marsall László az ötvenes évek derekán írással, festészettel, zenével is foglalkozott. Mellettük sportolt, fizikai munkát végzett. Verseiből küldött Weöres Sándornak, aki sze­mélyes beszélgetést kezdeményezett vele. Ezt követően több tanácsadó üzenetet küldött neki. Szükségesnek tartotta, hogy válasszon: éljen a művészetek egyikének, vagy hagyja meg saját kedvtelésének az alkotást. Ha az előbbi mellett dönt, az alkatának legmegfele­lőbbet tartsa meg, és teljes odaadással művelje: „Mert sem a művészet, sem az élet nem ismer megalkuvást; mindegyik egész embert kíván."36 Marsall írásaiban a szűk tematiká­jú, de mélyen átélt élmény ragadta meg. Dicsérte verseinek láttató, kritikus, talán öntu­datlanul moralista szemléletét. Juvenalis és Martialis - egyelőre dilettáns - rokonának vélte. Minden bizonnyal felismerhető hangja, érdes, zabolátlan tehetsége is izgatta, írásait megmutatta Fülep Lajosnak, továbbá Fodor Andrásnak és Csoóri Sándornak is. Felhívta figyelmét a metrikára.37 Az alapoktól kezdte. A szótagok rövidségének, hosz­­szúságának megmagyarázása után oldalakon keresztül ritmizált számára klasszikus és modern idézeteket: többek között Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Babits versrészleteit.38 Olykor egy-egy példához megjegyzéseket fűzött. A Szeptember végén kapcsán kétféle ritmizálást is lehetségesnek tartott: az első anapesztusok­­ra épül, a második „Auftakt"-ot követő daktilusokra. A modern költészet lazábban kezelt jambusaira az Esti kérdés négy sorát hozta példaként. Az idézetben két hiba fordul elő (Mikor a Midőn helyett, betakarja az eltakarja helyett). Csak az autográf levél alapján mond­hatnánk meg, hogy Weöres tévedett, vagy sajtóhiba történt.39 Marsall László úgy érezte, hogy Weöres alapvetően rendítette meg és formálta át mű­vészetét. Tájékozódási pontokat kapott, „szellemi centrifugába" került. Élete végéig hálá­val gondolt rá. Verset, prózai vallomást is írt róla. Beney Zsuzsa a kevesek egyike volt, akik előítélet és ideológiai szemellenző nélkül érté­kelték A hallgatás tornyát. A kötet szerzőjét személyesen évekkel később, Fülep Lajos köz­vetítésével ismerte meg. Weöres 1962 kora tavaszán elragadtatott sorokban hívta fel a művészettörténész figyelmét a Jelenkorban közölt Beney-versre, a Zenére. Légies szerkesz­tésű, hibátlan remekműnek tartotta, amely súlyos, mint egy gótikus katedrális, mégis anyagtalannak tűnik föl. Bach és Bartók fúgájához hasonlította. Pedagógiai érzékét, tapin­tatát bizonyítja, hogy a dicsérő sorok megosztását későbbre javasolta: „Úgy érzem, ilyen bírálatot aligha ajánlatos megmutatni a megbíráltnak. Hiszen gyorsan halad útján, minek késztessük még nagyobb sebességre, hogy aztán esetleg kifulladjon. Inkább az önbizalom­­hiány nehéz időszakában olvashassa el ezt a levelet, mikor bíztatás kell."40 Később jó né- 36 Weöres Sándor Marsall Lászlónak, 1956. jún. 17. Hitel, 1994/12.20. 37 A Magyar Naplóban Marsall László így emlékezett: „Weöressel akkor már kéthetente személyesen is találkoztunk. Ilyenkor szabályos feladatokat adott nekem. Például, hogy írjak verset húsz alkaioszi strófában egy legelésző lóról. Én tizenkettőig eljutottam, bemutattam neki, remélve, hogy megdicsér, ehelyett azt kérdezte: nem húsz strófát beszéltünk meg? - Igen - feleltem bűntudatosan. - Miért nincs akkor húsz? - Mert tizenkettőnél kifulladtam, nem jutott semmi az eszembe. - Ez nagy baj - emelte föl az ujját. Egy költőnek úgy kell bánni az anyagával, mint Johann Sebastian Bachnak a sajátjával." Magyar Napló, 2003/12,28, 38 Hitel, 1994/12,22-28. 39 Hitel, 1994/12,24. 40 Weöres Sándor Fülep Lajosnak, Budapest, 1962. III. 16. Fülep Lajos levelezése VII., 1961-1970. Szerkesztette: F. Csanak Dóra, MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2007, 81. 1390

Next