Jelenkor, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-03-31 / 26. szám

10£ ban levő munkásság 's jobb lét lappangó szikráját lángra lobbantá, magához szólitván a’ fáj és bő gyümölcstermő kertjeiben magát elbizta ’s fák közt éldelö lakosságot , hogy D. ur tett legelső próbát sóval terhelt hajókkal a’ Borzsa torkolatjánál a’ Tisza hullámira ereszkedni.“ Mi az elsőt illeti: még D. ur talán remény sem volt édesanyjánál, midőn már e’ város népe közt az ipar fölserkenvén gazos vagy mint Sz. E. ur akarja, erdős határát kitisztogatván barázdájit szántogatta; ez megtetszik földje éhségéből; már pedig ha akkor kezdette volna iiiogatni, mikor D ur Komáromból Ráriba leszármazott, nem volna annyira szüksége e’ határnak trágyázásra , mivel az nem olly rég idő; azonban fordulóra csak minden másod évben használjuk határrészeinket; de világos állításom onnan is, mivel már 1814ben sőt azelőtt sem lévén a’ váriaknak határjokon mit irtani: a’ szomszéd Borsova, Gecse ’s Kismuzsaly helységek határjait irtogatták ’s használták az irtásért alkudott évekig. Hogy pedig D. urnak alaptalanul tulajdonított iparébresztése a’ földmivelésre Váriban ki nem terjedt, eléggé mutathatja, hogy D. ur kereskedő ’s minden egyéb, mint földmives volt. E’ részben az egész megyére még kevésbet hatott, mert a’ haláboriak, hadalaiak, tarpaiak, gulácsiak, dédaiak, darócziak, barabásiak ’s több a’ Tisza mentin előszámitható helység, mellyek D.urat csupán nevében, vagy talán , úgy sem ösmerték, eléggé szorgalmasak voltak a’ földmivelésre, ezt igazolják a’ munkácsi, beregszászi, t. t. újlaki, sőt huszti ’s m. szigeti piatzok is, mellyek közül a’ három első helyütt rendesen, a’ két utolsón pedig számtalanszor találhatni beregi búzát; ám de ha tanuji ennek Técse buzakereskedő lakosai is. Mesterségi tekintetben sem látjuk D. urnak semmi jótékonyságát e’ vidéken, mert hisz azt csak megengedi maga Sz. E. úr is, hogy a’ beregieket a’ hordó, b. uj falusiakat a’ zsindely, az oroszaikat a’kupa, veder, dézsa, kalán, abroncs, bödöny, hetyenieket a’ kerék, bélfa, szekerágas, szekérrud, taliga, eke, borona, a’ haranglábakat,lónyaiakat, kerecsenieket, badonyiakat a’ kas, számtalant pedig a’ dombácz, malom, hidas, házcsinálásra; barkaszóiakat hambár ’s disznóól készítésre, a’ borzsovaiakat a’ fürészelésre nem D. ur ébresztette; ’s e’ természetiül úgyszólván öröklött mesterségeket e’ vidéken csak nem tulajdonítja D. urnak, vagy ha igen, magyarázza mind ezt a’ sókereskedésből?? Gyárainkat tekintve, N. Muzsalyban a’gróf Károlyiak timsó-gyáruk, a’ dédai határban a’b. Perényieké milly régidő óta állnak, vagy ezek is mind D. ur sókereskedési szorgalma után pattantak elő ? Újabb időkben gr. Schönborn timsógyára, vas-hámora, fürészmalmai, cséplő - gépelyei, mind onnan vették eredetöket, mivel D. ur szorgalmatos, iparkedvelő ember volt? hisz ezek már mind megvoltak D.ur M. Váriba származtakor, mi onnan is világos, mivel a’ hajókhoz szükséges pántoknak ’s egyebeknek való vasat a’ munkácsi vashámorbul hordatta. így idézett versecskéjére a’ Kistükörnek épen azt felelhetjük , mit a’ csizmáját nehezen huzó fiúnak a’ palócz-apa „bizony fiam, úgymond, ki nőtte a’ kapta a’ csizmát.“ Azonban azon versecskét a’ Kistükör írója nem értette ám, de nem is érthette szó szerint, hanem azzal mind öszsze is elménezkedve csupán azt akarta kifejezni, hogy azon időben Beregmegyének sok gyümölcse termelt; de kérdem, akkor is több termett é Beregben mint a’Szamosközön? Felelet: nem, a hogy pedig ma fájdalom kevesebb terem, azt Sz. E. ur nemcsak tudja, de a’ temetőbeli szilvafákról tapasztalta is. Továbbá még azért sem vehetni szó szerint azon versecskét, mivel Beregmegyének Lengyelhon felöli 3,4 részén a’ Kárpát gyermekei hátukon égbe merészkedő, bükk, tölgy és fenyüfák, szilvát, diót, almát, körívét, mint mostan, úgy akkor sem termettek, avagy talán Sz. E. ur az alföldi emberrel azon áldott hiedelemben van, hogy a’ Tiszaháton a’ fűzfa is almát terem? Nem titkolhatom el megyém lakosinak hanyagságukat a’ gyümölcsfák körül, ’s részemről azt ajánlanám, hogy mellőzve Sz. E. ur’s hozzá hasonlók ferde körülményeiket, régi szokás szerint mind azon helyei, mellyeket a viz miatt egyébkint használni nem biztos, gyümölcsfákkal ültessék be. Erre ugyan a’ környékkel némelly ismeretlen azt jegyezhetné meg „mit ér, ha a’ viz járja?“ mire azt felelhetni: a’Tisza áradása soha nem árt fáinknak, sőt használ, mert vastag iszapjával megtrágyázván folytonos termékenységben tartja. A’ gyümölcsfáknak tenyésztése illy helyeken jobb lenne azért is, mert ha kukoriczát, búzát, zabot vagy más sarló alá való véleményt velünk illyes földeinkbe, mindaddig, míg Tiszánk szabályozva nincs, csak olly, koczkázó véleményt cselekszünk, mintha álló tóba hánytuk volna horgunkat azért, hogy halat fogjon. De a’ dologra térve, lássuk a' második ok igaztalanságát. Még D. ur . nemcsak sószállitással nem kereskedett, de talán a’ pigét (pinczk) sem ösmérte, midőn a’ kir. sajkák T. Újlaktól sóval terhelten Tokajig, Szolnokig, sőt Szegedig lejtettek a’ csavargós Tisza hátán, ’s D. ur csak későbben alkotta ki a’ kamrától ezen szállítást; abban pedig, hogy e’ vidék embereit is használta hajóin , nem az fekszik, hogy ő ez által ipart akart volna ébreszteni, hanem hogy önjava kívánta a’ különben is határozatlan idő óta magokat a’ szálakon gyakorlott tisza-háli embereket felvenni, ’s ahoz értékkel biztosítani kereskedése folyamát. Tagadhatlan, hogy sokan vágytak sajkára e’ vidék lakosai közül, minek okát én abban lelem, mivel a’ sajkán mind a’ mellett is, hogy némellyek e’ világból is kiöröködték magokat, korhelykedni lehetett. Emlékezem, midőn egyszer apámat szolgája csak azért hagyta el, mert sajkára menni nagyobb kedve volt, mint szegődött munkáját kapával, kaszával, fejszével, villával és egyebekkel folyvást teljesíteni. Innen már magában is csalhatatlan tudomány, hogy sajkára embereink azért vágytak, mivel ott sokat henyélhettek, mit még inkább igazol az is, hogy az illy emberek, ha sajkára nem mehettek, készebbek voltak korcsmán palaczkos buja nő társaságában tölteni minden idejöket, mint kenyér után siró kisdedeiknek csak egyszeri enyhülést is keresni. Mi fájdalommal látta sokszor a’ boldog szomszéd, hogy sajkás szomszédja és neje közt a’ házassági sz. kötél nem egyéb, mint a’ rókát és galambot öszszefogott póráz; milly sok anya, nő, testvér ’s gyermek találkozik , ki átok nélkül a’ sajkára nem is emlékezhetik ! de továbbá minden legénynek bizonyos meghatárzott fizetése lévén, erre tartozott T. Újlaknál beaz állomáshelyen pedig kiterhelni, útközben pedig gyakran, ha a’ sajka zátonyra ért, vagy szél fúlt, pár hetekig vesztegleni; hát ha még ide számitjuk a’ lehuzandók lehuzalását? ! Kérdhetné Sz. E. ur, hát a’ gömbörgőben csinált hajók nem nyújtottak e élelmet e’ vidék lakosainak, ’s nem ébresztette é az ipart? de erre maga megfelelt Sz. E. ur, midőn azt mondja, hogy D.ur,hajóácsságot hitt föl Komáromból, ipart pedig vele épen nem ébresztett, mert az olly ipar felülhaladja lakosink tehetségűt ’s inkább mondhatnék, hogy azzal bámészságot gerjesztett (?) azonban D.ur a’ deszkát is készen vevén még csak fürészmesterinknek sem volt alkalmok iparkodni. Ezekből látható , miképen az említett czikk nem egyéb mint firkálási szenvedély ’s hogy annyi lelke sincs , mint a’ philosoph atomusának. Innen alkalmat véve, hazafiúilag figyelmeztetem S. E., hogy ha ismét illy történeti adattal akar föllépni, mélyebben vizsgálja meg a’ dolgot, mert egy nagyközönséget illy ferde képzet-irányra vezetni bűn. — v. — N. M.) Váriról a’Jelenkor I. é. 9 dik számában szükség megjegyzem, hogy az itt levő sóraktár, jelenlegi felügyelője Gottesmanné aszszony nem Hersko Borbála, hanem Friedemann Borbála nevet visel. Ha pedig volna valaki a’ Jelenkor I.cz. olvasóji közül olly gondolatban, hogy Beregmegye felső vidéke egyedül Domokos Sándornak köszönheti a’ munkásság fölelevenitését ’s a’miveltség előléptetését, az nagyon hibásan gondolkoznék; mert vannak mutatványink a’ régi időkbül, mellyek némán intenek ugyan a’ mostankor gyermekei felé, mégis kiáltólag emlékeztetnek városunk hajdani boldog állapotjára , midőn még sok és nagy kir. jog erősen tartá ’s hatalmasan védé, sőt védi még máig szabadságát; jegyzőkönyvünk is tanú a’letűnt korjelesb állapotjára. Mert már 1683ban virágzó iskola volt M. Váriban nemcsak a’helybeli, hanem a’ köröttei helységek lakosi is, (nem lévén t. i. még magoknak tulajdon iskoláik), itt tanittaták gyermekeiket; sőt togás diákok is neveztetnek egész 1780ig, miután csak a’ növendék-tanulók alsóbb iskolájává törpült; de nagy számú tanulókkal ’s több rendbeli tanitóval ellátva fényt von ránk a’ késő századokból és szégyent jelenünkre. Nemkülönben virágzott városunkban ’s környékin a’ földmivelés is, igy a’ jólét már Domokos Sándor megjelente előtt, mig a’ sóval terhelt hajóknak a’ Tisza hullámvn le ’s föl kisérgetése, a’ Csámeszeknek nagy munkávali készítése nem vonta el a’ földmiveseket rendes foglalkodásiktól. Addig is bő forrási voltak nálunk a’ pénznek az újlaki , tokaji és munkácsi kamarák, hova tengelyeken kelle szállítani Mármaros ásványit. D. Sándor megjelenvén, könnyebbített ugyan a’ terhes munkán hajóácsai (cámeszei) által; de ez által a’ pénzkereset bő forrásit is megapasztá a’ szegényebb sorsú munkások elött, azért látszanak sokan neheztelni az ügyes és szorgalmas férfiúra. (Veszprém megye Szentgál helysége jogos állása ügyében.) A’szólásszabadságot pártoló korszellemnek köszönhetjük, minélfogva egyik tbiünk a’ legközelebb tartott tisztujitást megelőzte közgyűlés előtt inditványozá, hogy az úgy nevezett szgáli hatalmas kir. vadászok — kik egy időtül fogva csupán megyei határozaton alapult szavazhatási jogukat kényök kedvök szerint bitorolván, a’ tisztujitószék korszakában a’ legalkalmasb tisztviselő sorsát is, érdekűkhöz mérve, szokták elintézni — előbbi törvényszabta állásukba viszszautasittassanak. Jóllehet az érdeklett inditványzó azon eldönthetlen elvből indult ki, hogy (egyéb körülmények kedvezvén) csupán az választhat, ki választathatik; mind e’ mellett indítványa, talán a’hely’s időnek rosszul történt választása miatt, kellő pártoltatásra nem talált. Azonban a’ szólásszabadságnak elválhatlan barátja, a’ nyilványosság, nem engedte többé a’ már egyszer meg rázott izgáli vadászokat nyugodni, az igazság baráti csak alkalomra várlak ’s már a’ múlt évi oct. 12kei tisztujitás közlése folytában, a’ Jelenkor és Hírnökben egy valaki azokról, ámbár csak futólag, értekezett is, későbben egy jártasb, ’s időkozi helyezőénél fogva izgáli uralmok titkaiba talán mélyebben avatott, következőleg az adatok megszerezhetésiben szerencsésb értekező akadt, ki a’ hirnöki Századadik számában a’ kérdéses szgáliak jogos állását ’s gyakori változást szenvedett, ’s ezentúl is szenvedhető szabaditékát, korszakonként fejtegette, a’ 1 Sk sz. czikk írója pedig bevezető szavainál fogva, a’ hivatkozottal szoros öszszeköttetésben lévén, akaratlanul elárulja, hogy megyénk levéltárában, akár közvetve, akár közvetlenül annak idejében búvárkodni lágos mezeje lehetett. Nem is azért lépünk itt föl, mintha a’ tisztelt értekezökkel érdemileg megütközni szándékoznánk, mert ők lelkűnkből szóltanak, mindazáltal némelly észrevételeket lenni fölöslegnek nem tartjuk; ugyanis a’ 6k sz. Század czikk írója tökéletesen meggyőzött bennünket arról, hogy a’ izgáli határbeli nemesek, eredeti kiváltságuknál fogva királyi serlvéseket őrző bojtárok lévén, jóllehet később vadászokká tellenek, de az országos nemesekéihez hasonló jogokat sohasem követeltek, sőt nem is követelhettek; de csak távolról sem érinti, mikor, ’s mi adhata okot arra, hogy az 54. szentgáli törzsök-család megyénkben szavazhatási jogot nyert? holott a’ sSk sz. értekezőnek a’ izgáliak elleni méltó panasza egyedül ezen időszaktól számítandó — hinc illae lacrymae. — Ne myslificáljuk a’ történteket, valljuk meg őszintén, hogy az inkább méltánylást mint olcsárlást érdemlendő. Adik alispánunknak igaza volt, midőn azt mondotta, hogy „máskor is használtuk a’ izgáliakat“ mert ha ezen messze vágó mondás értelmét a’ közlő jól fölfogta volna, előzvényei a’ következtetésekkel jobban öszhangoznának. Csakugyan el is kell ismernünk , hogy máskor is használtattak a’izgáli kir. vadászok, de mikor, és kik által? felelet: leginkább azok által, kik boldogabb időkben közvetlen előmozdulóji voltak annak, hogy szentgáli uraimék voksot kapjanak; most pedig idő és körülálláshoz képest ellenök fordulván, az igazság és nyilvánosság embereivel szeretnének mérkőzni. Kár is volt a’ sok sz. tudósítónak a’ dolog érdemétől annyira eltávozni, mert levéltárunkban buvárkodhatása mellett is elárulja, hogy megyénk történeteiben nem egészen jártas, különben olly nagy bizonyossággal nem állítaná, „hogy a’ izgáliak máskor is használtattak , de nem agyonverésre, és a’ szabad választás dőlésére“ — Hát az 1834ik évi apr.zki közgyűlésre nem emlékezik? — A’ türedelmi pénztár fenforgott ügyét elfelejtette? -