Jelenkor, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-09 / 3. szám

IO­ ­print adatik ki­­ ’s ez így váltogatandja egymást szünet nélkül. 6) A’jutalmak fosztása az akadémiánál bevett szokás szerint mindenkor a’ közülésben fog tor­ Mint Melly intézkedés az íróknak tudomásul, illetőleg ösztönül ezennel közzé delik Pesten a’ IX. közülésből, sept. 8. 1840. D. Schedel bér titoknok. Magyar tu­d­ós t­ár­sas­ág gyű­lé­sei dec. A’mult hónap­odik ártott ülésben Lukács Móricz­­t a’ büntetőjogi theoriákról értekezvén, külö­­­ösen az igazság és haszon elveit fejtegető, ’s az utolsó ellen több jogtanai­nál felhozott nehézségeket czáfolgatta, azt igyekezvén megmutatni, hogy a jól értett haszonelvben az igazság elve is benfoglaltatik.­­ Ugyan­ekkor egy természettani értekezés vizsgálat alá bocsáttatott; Podhia­cz y­ozse­ta­ré pedig Berger Illés magyar történetíróról Bajza J.­rt. ajánlatára az tudo­­mánytárba felvétetni rendeltetett. A’ dec. 14-i ülésben Kiss Ivároly, az utol­­só nagygyűléskor választott hadtudomány-alosztályi uj rendes tag, székét el­­oglalván azon okok nyomozásával foglalkodó értekezését olvasa fel, mely­­yek a’ franczia köztársaság seregeinek rendkívüli győzedelmeket, ’s ezeknek oly hatalmas befolyású sikert eszközlöltenek. — Ez ülésben Barczy Lajos ut­­al a’ természeti tudományok történetének folytatása, Gebhardt Ferencz­­ ajánlatára — Hetényi János rt értekezése pedig az academiak haszna­rol, Szilasy J. helyeslő véleménye következtében, a’ Tudománytárba felvétetni határoztattak M t társaság. Wahlner János, a’ beltéri vasművek igazgatója, az aka­­demia természetrek tárát 147 darab válogatott magyar ásványpéldánynyal neve­lt­e- a’ miért neki ez intézet résziről ezennel a’ legszívesebb köszönet mondatik. Pesten dec. 25. 1840. D. Schedel Fer. titoknok.­­ A 1’m. t. társaság játékszini választmánya munkálatairól izenharmadik értesítés. A’ múlt év második felében a' választmány ismét tíz tínművet lopadott el, u.m. 1) Lignerolles Luiza, drama s felv. Dinaux és Le­­rouvétól főni. Tompa Imre. 2) A’ lyoni hölgy, drama 5 felv Buhvertel; ford. Jém­eld. Láng Ádám. 3) A’ száműzött, drama 5 felv. Soulie és Uehay ut. Fekete Soma. 4) Ho°t kell összeesküdni, vígj. 5 felv. Seribe ut. ford. Dobrosi. 1) R­egély vagy két állomás, vígj. 3 felv. Picard ut. francziaból Fekete Soma. 6) Uta­il Dieppbe. ví°j. 3 felv. Wafflard és M. Fulgence ut. francziabol Fekete Soma. 1 Idegennő drama 5 felv.. Weissenshornné ut. Kiss Iván. 8) Leány és nő, vígj. felv Carloistól; tanl. Zsivora József. 9) Moliére mint szerető, vígj. 2 felv. Jolonik után Zsivora J. 10) Éjfél után, vígj. 1 felv. franczia ul. Dunkel Tiva­­ar ford. G. J. Ezek, valamint a’ régebben szerzett 105 színmű is, leiratás vé­­et 15 bármelly színész társasággal közöltéinek az akadémia titoknoki hivatala ala­n. Pesten, a’ kis gyűlésből dec­ 28. 1840. D. Schedel Fer. titoknok. A’ pesti nemzeti casino alkotó szabályai 6ik pontja szerint, ezen egyes­ület téli közgyűlése 1. évi tanár utolsó vasárnapján azaz 3 jén reggeli 10 órakor fog tartatni. A’ gyűlés tárgyai: a) az intézet állapotjáról teendő jelen­és ; b) igazgatók és választottsági tagok választása; c.) az intézet továb­bi fentartás­ára ’s emelésére szükséges rendelkezések. A’ tagok ezennel meg­­elenésre kéretnek. A’ pesti j­ó­t­ékon­y­ a­sz­s­zo­ny e­g­y­es­ü­l­e­t bevétele az 1840. év­en következőből állott: Öcs. kir. fens. a’ nádor ur adott 2500 std­., ő cs. kir. ins. a’ nádorné 750 f. Appiano Józsefné sz. Valero Borbála asz­szony 100 f., ajzáthné sz. Tallián a. 30 f., Bajzáthné sz. Bernrieder a. 30 f., Bene Mária a. 5 f., Bicskey Lajos sz. Gorove a. 12 f. 30 kr., Bohusné sz. Szögyényi Antónia . 150 f., Boráros Eleonóra a. 10 f., Brunszvik grófné sz. Majthényi Anna Má­­n a. 225 f., Burgmann Károly ur 25 f., Dercsényi b. Pálné sz. b. Gaymüller Hen­­ette a. 50 f., Dercsényi b. János ur alapítványának kamatja GO­L, Dernheimer 1­6 f., Derra Anasztázné sz. Zettik­ Mária a. 20 f., Ehnné sz. Linz Rozália a. 5 f., Eötvös Józsefné sz. Kolb Mária a. 62 f. 30 kr., Eötvös József ur 12 f. 3 kr., Ferdinandy Ignáczné sz. Pom Jozefa a. 62 f. 30 kr., Feszt Károlyné sz. Jölich Luczia a. 25 f., Forster Lajosné sz. Ruttkay Karolina a. 50 f., Fröhlich­ámuelné sz. Zwiki Veronika a. 50 f., Gágerné sz. Pfandler Emilia a. 12 f. 30 kr.,­ömöry Károlyné Julia a. 100 f., Halbauer Francziska a. 100 f., Halbauer The­­rzia a. 50 f., Slaraszty Antalné sz. Grossinger Therézia a. hagyománya 1000 f, ild Auguszta a. 50 f., Hofmann Anna a. 50 f., Horváth (szentgyörgyi­ Jánosné ,. J­atinovits Anna a. 250 f., Jálics úr 25 f., Jurenák Józsefné sz. Fröhlich Vil­­a a. 25 f., Kappel Fridrik ur 250 f., Karácsonyiné sz.gr. Slahremberg a. 50 f.K­árolyi gróf Györgyné sz. gr. Zichy Karolina a. 250 f., Klobusiczky Péter ka­csai érsek ur 100 f., Klopfingerné a. 10 f., Krausz Erzsébet a. 50 f., Kray­há­rné 50 f, Lázár Anna a. 15 f., Legrand ur 20 f., Liedeman Fridrikné született Jeke Róza a. 100 f., Liedeman Ferenczné sz. Kralovánszky Julia a. 37 f. 30 kr., Onyay Jánosné sz. Lónyay Florentina a. 100 f., Malvieux Keresztelyné Johanna 50 f., Malvieux Lajosné sz. Prihradny Auguszta a. 50 f., Malvieux Keresztely r 250 f., Manageria Therézia a. 25 f., Mondbach­ Károlyné sz. gr. Draskovics 25 f., Müller Therézia a. 10 f., Müller Anna a. 6­­'., Nik­a Pelágia a. 125 f., Itlikné sz. Hülf Anna a. 30f., Plat­hy Imréné sz. Dory Krisztina a. 25f, Psche­­r ur 10 f., Ritter Keresztély ur 10 f, Robicsek Anna a. 50 f, Rosty Albertné . Eckstein Anna a. 200 f., Rupp Triekla a. 12f. 30 kr., Schaffer Anna a. 12f.­­ kr., Sina báróné sz. Gyika Iphigénia a. 250 f., Sina báróné sz. Gyra Kala­­l a. 250 f., Sina báróné sz. Irikaruszi Mária a. 250 f­., Sina báróné sz. Derra­atalin a. 250 f., Staffenbergerné a. 50 f., Steinbach Ferenczné a. 10 f. Stein­­in gróf Eduárdné sz. b. Hellenbach Zuzanna a. alapítványának kamatja 75 f., mibek báróné sz. b. Bánffy a. 25 f., Szartóry János ur 40 f., Széchen­y dr. Ká­­lyné sz. Almásy Jozefa a. 200 f., Szepessy Ferencz ur 12 f. 30 kr., Székely Iroly ur 10 f., Szilágyi ur 2 f. 30 kr., Szirmay Ádámné sz. Gyü­rky Johanna 100 f, Török Ludovika k. a. 25 f., Trsztyánszky Istvánné a 37 f 30 kr Vá­ró Antalné sz. Weisz Katalin a. 50 f., Vay báró Miklósné sz. b. Gaym­üller Ka­im a 250 f., Vogel Sebestyén hagyománya 62 f. 30 kr., Vrányi Konstantinné Jeophania a. 50 f., Irányi Constantin ur 40 f., Wieser Erzsébet a. 25 f ’s Erzler Karolina a. 20 f., mind váltó pénzben; azonkívül jött be az íllesztendei­­szentesek megváltásiból 1239 f. 28 kr. az 1840ki január 12kén tartatott ál­­czás bálból 4487 f. 15 kr. a’ Pest városnáli tökének kamatja 310 f a* budai vesűlet részéről a’szürkehályogosak egyesületi kórházának mull 1839 évi költ­ztossága.ól? sor ?esillatása •fejébe 1 1 L 18 kr-t ’s a’ Pesti gyám intézetek zlossagalol 2189f.48 kr . mihez adván az 1839 évről fennmaradt készpénzt 368 ill. kral leszen az egész bevétel 18,969 ft. 4 kr. váltóban. Ezen én - el ford.itatott 17 721 f. 28 kr., házi szegények gyámolítására 876 f 1 kr­ a n embetegápoló intézet fel.tartására . ’s 371 f. 13 kr. gyógyszerekre’ ■ az egyesületi varromtétel ezen évben is minden pénzbeli segedelem nélkül alapulvan. Karlovszky Zsigmond s. k. A’ magyar gazdasági egyesület korán, választottsá­­g m. e. félelő 13. és f. h. 3kán üléseket tartott, mellyek eredményei kö­vetkezőkben öszpontosulnak: a) Az illető szakosztály véleményéhez képest több rendbeli mértani ’s jelesen építkezési javaslat közül egyik, melly a’ fa-ácso­­lat nélküli cserép-házfeledeleket tárgyazza, el nem fogadtatott, ’s a’ benyúj­tott rajzok tulajdonosának visszaadatai rendeltettek; mások azonban annak ide­jén és helyén kellő alakban közre fognak tétetni. b) Egy amerikai találmányu szivattyú, mellyen a’ Vizet csekély erővel nagyságához képest 3­0 ’s több láb­­nyi magasra emelhetni, sőt nagyobb távolságra növény-öntözésül szerte is fecskendezhetni, az illető szakosztály vizsgálata ’s kedvező véleménye követ­keztében a’ t. közönségnek ajánltatik. Megszemlélhetni e’ műszert Pesten a’ gőzhajózási hivatalban. Ára GO—120 p. for. c) Morlos G. E. a’ berni köz­­társasági kormány­tanácsnak hajdani tagja az egyesülethez intézett levele kí­séretében illy czimü munkájával kedveskedvén „Die Bienenzucht theoretisch und praktisch. Bern 1839“ ez köszönettel fogadtatott ’s tárgy-ismerőkkel ren­delteik vizsgálat ’s vélemény-adásul közöltetni. d) Egy gazdasági felszámítá­sokat tárgyazó kézirat, melly külön kiadatásul küldetett be , az illető szak­osztályhoz utasíttatott. e) Kappel Fridrik pesti n.kereskedő ’s egyesületi r. tag szives ajánlata , melly szerint a’ rendelvényéhez képest Francziaország­­ból várt legjobb fajú takács-mácsonya (Dypsacus fullonum) magvakkal fog a’ termeszteni kívánóknak jövő tavaszkor kedveskedhetni, közhírré tétetik , ’s ennek folytában a’ t. ez. hazafiak, kik e’ fajú terményeik nyereséges elad­­hatása miatt netalán aggódnak, tisztelettel szólíttatnak fel: legyenek szívesek annak idején áruba bocsátandó mácsonyájokat kívánságukkal együtt az egye­sület titoknoki hivatalának bejelenteni, hol eziránt bővebb utasítást kaphat­ni. A’ takács-mácsonya termesztésmódja a’ Gazdasági­ Tudósítások 1838diki folyamata ls, és 1846ki­adik füzetében körülményesen tárgyaltatik. f) Köszö­nettel fogadtatott Bazalicza Mátyás plébános ur, mint a’ nyitrapereszlényi fais­kola érdemteljes tulajdonosának válasza, mellyben a’ gyümölcsfalak elrende­zéséül ’s egy pomologiai magyar műszótár készítéséül szándékba vett mun­kálkodásban részvételét olly nyilatkozással ajánlja, hogy e’ végre az egyesü­leti termény-kiállításokra gyümölcsöséből évenkint szives lesz küldeni példá­nyokat. E’ vállalat elősegítésére minden honi faiskola-birtokos ismételve ké­retik. g) Hogy a’ Gazdasági Tudósítások füzetei előfizetőiknek annál gyor­sabb ’s pontosabban kézhez szolgáltathassanak, e’végre minden megyében több ügyviselő rendeltetett kérőleg felszólíttatni, kik egyszersmind szívesek lenné­nek az egyesület távolabb lakó tagjaitól a’ részvényeket ’s alapítványi kama­tokat szinte beszedni, ’s az egyesület egyéb bizományit eszközleni, valamint általában ügyeit előmozdítani. Ez alkalommal alulirt szives tisztelettel ismétli minapi kérelmét a’ Gazdasági Tudósítások f. 184 - ik eszt. folyamatára megnyi­tott előfizetések iránt mindazon t. ez. hazafiakhoz, kik ez ügyben közre­ mun­­kálásokat elvállalni szívesek valának, miszerint azokat 3 po­nttal e’ hónap vé­gével begyűjteni, ’s a’ szerkesztőségnek megküldeni annyival bizonyosabban méltóztassanak, mivel onnantul csak a’ minden esetre felemelendő bolti áron szolgálhatand az érintett folyam füzeteivel. Végül azon t. ez. hazafiak, kik a’ múlt évi folyamatból hátralevő füzeteiket még nem vitették el, a’végett szinte minél előbb legyenek szívesek alkalmat utasítani a’ szerkesztőséghez. Költ P­esten télho­rkán 1841. Kacskovics Lajos s.k. egyesületi titoknok. Bihar megyei közgyűlés. Dec. 14 ikén ’s több napjain tartatott közgyűlésünkön mindenek előtt felolvastatott kegyelmes királyunk azon ke­gyes válasza, mellynél fogva udv. előadó tanácsos Lónyay János urnak bihar­­megyei főispáni helytartóságról történt lemondását elfogadni méltóztatik. A’me­gye Rendéi köszönő felírásukban az atyáskodó gondoskodásért nem mulaszták el ugyanakkor megkérni ő Felségét aziránt, miként a’ lisztujitás hamarábbi megtarthatása tekintetéből zavarban levő megyénket újabb kormányzóval mi­nél előbb megvigasztalni kegyeskedjék. Továbbá inditványoztatván a’ katonaál­­litáskor történhető ujoncz-helyettesités (substitutio) , a’ megye Rendei azon elv­ből indulva ki, hogy ezen teher alól, legalább azoknak, kik tehetséggel bír­nak, magok helyett mást állítani itt nyittassák, az indítványt elfogadták. Sok tisztviselő hi­ányzik megyénk tiszti karából ’s miután e’ gyűlésen azon indít­vány is elfogadtatott, hogy csődper alá jutott hivatalnok pénzkezelő tisztsé­get ne viselhessen, a’ jelen gyűlés alatt egy főbírót ’s egy tiszti ügyvédet a’ Rendek hivataloktól felfüggesztettek. B. K. N.I Károly dec. 2­7-én. A’ szathmármegyei dec. közgyűlésben egyéb fontos tárgy közt az is végzéssé jön , hogy ezentúl a’ zbirák törvényszé­ki birákul serutinium által választassanak ’s e’ választás a’ kinevezett Ibi­­rákon kívül másokra is terjedhet.—A’ nkárolyi gazdasági egyesület az egész szathmár-vgyes helységek számára meghozatá a’ Mezei naptárt ’s azt a’ járás­­beli szbirák által helységenkint ingyen kiosztatni rendelte. A’ nkárolyi Casi­­no-egyesület elnöke: berenczei Kovács Lajos triró lett szavazással, másod­elnök: Becsky József, első jegyzője: Jákó Mihály, másod: Pap Endreh, ügyvéd; pénztárnoka: Preisz Károly; igazgatósági tagok: Eötvös Mihály, gr. Degenfeld Pál, Gömöry Andor, Fekete Márton, Horváth Dienes, Klieber Ká­roly, Kovács Bencze, Nagy Ignácz, Nagy Károly, b. Luzénszky Lajos, Uj­­falusy Miklós és Lajos uu.— Szathmár sz. k. város tanácsa ’s vál. polgársá­ga néhány hét előtt részint hálatisztbül, részint kellő érdemméltánylásból am. székhelyi Majláth Antal gr. m. udv. főkanczellárt; annak testvérét Maj­­láth József grófot, nemkülönben Deák Ferencz zalamegyei volt országgyű­lési követet országos érdemeinél fogva ’s berenczei Kovács Sándort mint Szathmár vgyenek számos évii’s érdemű volt főjegyzőjét, országgyűlési kö­vetét ’s táiráját, polgárlevéllel tisztelte meg. Kőszeg dec. Felvilágosult korunknak sajátja lévén, az Igaznak, Jónak és Szépnek öröklő eszméit az emberiség javára lehetőképen valósítani, e’ részben a’ mi kis, egyébiránt történetileg híres, Kőszeg városkánk is méltán dicsekhetik a’ nem rég kebliben művészeti és nemes érzelem által létre ho­zott hangászegyesületével, melly is köz tiszteletű’s a’hangászaiban kitűnő­­leg jeles tökéllyel biró, Szilviai Béla harminczadi felügyelő és Szia-

Next