Jelenkor, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)
1842-07-13 / 56. szám
dóiktól utasítást nem kapnak, pártoltatott.2)Somogy megye azon felirás által sürgetendő felszólítása, hogy ő felsége a’ magyar kereskedés előmozdítására ’s terjesztésére, czélra előleges tanácskozásokat a’ kir. előadások sorába iktatni kegyeskedjék, nálunk, pártoltatásra talált. 33 a’ nm. m. k. hltanácsmegyénkkel Ürményi Ferencz országos érdemekkel koszoruzott jeles hazánkfiának ő felsége által koronaőrré lett kineveztetését tudatván, őexta megyénk részéről örvendező levéllel megtiszteltetni rendeltetett kineveztetése éljen kiáltásokkal fogadtatván. 43 sz.k.Szabadka város levele a’ k. városok sérelmei és szavazási jogának előlegesen a’jövő országgyűlésen kért elővételét tárgyazó, az országos tárgyak megvizsgálására küldött választmányhoz utasittatott. 53 Ez alkalommal K. F. Ibre előhozván azt,hogy megyénkben a’koldusok iránt hozott czélszerű rendszabályok nem tartatnak meg, annak következtében a’járások főszbbáinak kötelességül tétetett, hogy azokat a’falu bíráival és az illetőkkel pontosan tartassákmeg, ’s mind azokra szorosan felügyelvén, az áthágókat keményen büntessékmeg. 63 Egész megyénkben faluról falura az árvák összeiratni, lajstromba foglaltatni és a’föfelügyelés pontos gyakorlata nézetéből az árvaszék elnökének átadatni rendeltetvén, annak foganatosítása a’jár. fő és alszbiráinak legszebb legnenemesb kötelességükké tétetett. 73 Hogy kiküldetések folytában adandó jelentések semmi szin alatt ne maradhassanak ki, avagy, többször a’ köz világos sérelmével és nagy kárával évekig ne húzódhassanak, e’részben hozott megyei határozat meguyittatott, és annak pontos’s minden gyűlésen egy emlékeztető lajstromba foglalt jegyzéki felolvasása, a’ jegyzői hivatalnak meghagyatott. 83 Elnök első alispán legközelebb néhai Boka Ferencz hajdúk hadnagyának halálát hivatalosan jelentvén, ezen a’ megye választásától függő hivatalnak rendszeresítése szükségesnek találtatott, erre nézve egy küldöttség másod-alispán elnöklete alatt neveztetett, munkálkodásáról szóló tudósítását véleményestül a legközelebbi közgyűlésre beadandó és mikorra a’ hajdúk hadnagyának megválasztatása is halasztatott. 93 A’ föadószedő számadásai a’kiküldött biztosság által megvizsgáltatván tett hivatalos jelentése következtében valamint a’ számadások úgy a’ pénztár is legjobb rendben találtattak.Ezután számos tiszti jelentés olvastatván fölezésszerüleg intéztettek’s 200 számot meghaladó esedezések tárgyaltatás alá vétetvén, hol szükséges volt, küldöttségek neveztettek. —Jövő évnegyedes 3dik közgyűlésünk sept. 19kén lesz, hihetőleg szerelve tisztelt főispán-grófunk elnöklete alatt, az évnegyedes fenyitő tszék aug. 22kén, a’ polgári tszék pedig aug. 29kén veszi kezdetét. Szepes megyében f. hó 22kén lisztujitás tartatott,szomszédink azonban feledve a’régi általunk mindig tiszteletben tartott,’s a’ magyarnak jellemes szokását, sem a’ határidőt, mivel tartoztak, megyénkkel hivatalosan nem tudatták, sem pedig nemzeti ünnepélyekre meg nem hittak, mire a’ régi szokás törvényszerüleg jogosít, de —tán hasonlók tételei Szepesben előleg és föltételesen a’ haladáshoz tartoztak ? ez iránti bővebb észrevételeimet máskorra tartván fen. A’debreczeni dalszinésztársaság ma,Bájital Donizetti daljáték előadásával végzi be rövid színi előadásai sorát; ezen társas, itteni mulatása alatt reményen túli helyes előadásival, a’ dalját. teljes mértékbeni kielégítő jó sikerültével, rend és pontosság, meg a’legkivánatosb ipar és tanulmány kitüntetésével köz méltánylást és megelégülést vala kivíni szerencsés. A’ társaság igazgatójának Komlóssy Ferencz urnák becsületére válik jelen társaság kiállitása.Nézök földszint és a’ karzaton mindig számosan , sőt a’ mostani nyári időt tekintve, igen sokan, csak fájdalom! a’páholyok többnyire üresek valának, de itt, mint tapasztalhatni, a’nemzetit nem pártolni műveltséghez tartozik. Időnk szép meleg. Megyénkben hellyel közzel a’jégeső nagy károkat tett. Klestinszky László: Csilnálmegye lelkes Reit m. házán fájdalmas csapás sujtá,mert első alispánjok, Vásárhelyi J. tiz évig szorgalom buzgósággal viselt alispáni hivataláról érzékeny szónoklattal lemondott.Szivrázó vala a’jelenet’s a’ RR. sorában nem lehete látni szívtelen férfiút, ki nem könnyezett volna, midőn búcsúzni halták föválasztottjokat, kit 1823tól fogva szakadatlan szeretettel öleltek körükben. Szomorú dolog, midőn olly férfiúnak , ki 21 éves korában ifjú vidorsággal fogott a’ haza és megye szolgálatához, agg korában keserű szavakban kell kijelentenie: „ mikép mindent a’ közjó előmozdítására ’s Csanád dicsőségére igyekezett cselekedni ; csekély személyét mégis gyanusitgatások illették, ’s most a’ tövisespályán mást enged már borostyánkoszorút érdemleni.“ A’Karok és Rendek a’ távozó alispán dicső érdemeiről önként bizonyságot adni akarván, egyhangúlag arczképét a’ megye termében felfüggesztetni ’sf. é. aug. 29én saját birtokán Aradmegyében keblezett Lökösházán őt egy küldöttség által megtisztelni rendelők, melly küldöttség másod alisp. vezérlete ’s főjegyzőnk szónoklata mellett egy ezüst kardot, mellynek vasán „Csanádtól Vásárhelyi Jánosnak jun. 6án 1842, másik lapján pedig ,,Nazádért“ leend olvasható, nyújtaná át az elbucsuzottnak, kinek érdemei,kivált közkezelési tekintetben , emelők megyénk rendszerét a’ tökély azon pontjára, mellyen az jelenleg áll. Vigasztalásunkul búcsúbeszédében mégis oda nyilatkozott a’ távozó, miszerint ő Csanádnak ezentúl is jó ’s bal sorsában egyaránt részt veend’s termünk baloldaláról ezentúl is szót emelend; e’szerint nem vesztek őt el örökre. A’főhivatalnokot követték lemondásban mások is. Főügyvédünk ’s volt országgyűlési követünk Biró Imre hivataláról szintén letépe,kiben a’megye józan elvű és szilárd haladásu tisztviselőt veszte; várhatjuk azonban, mikép gyűlésinket jelenlétével ezután is diszesitendi. Mondják: levéltárnokunk is főisp. helyettesünkhöz beadá lemondó levelét, ’s rebesgetik, miszerint még hárman mondanak le. Mi oka’s mi czélja ez egymást érő lelépésnek ? — Közgyűlésünk tárgyai közül kiemelendők. A’ nm.ht tanácsnak kisgyülések helyreállítását rendelő intézvényére válaszoltatni rendeltetett, hogy mivel a’ kisgyülések azon alkotványos elvvel, miszerint a’köz- ügyekben mindenki szólhat, nem egyeznek meg, de különben is minden hitelesség nélküliek, azok többé vissza nem állittathatók. Pestmegye példájára a’ mészárszékek elibe mérlegek állíttatni rendeltettek; lesz e sikeresb hasznuk, mint Pesten ? meglátjuk. Főisp. helyettesünk a’ RRnek az adó behajtása körüli fáradalmikért külön levélben tetszését fejezé ki. Turóczi közgyűlés. Turóczbul jun. 28án (folytatása az 50ik számbeli közlésnek. Főispánunk Révay György ő méltósága az ünnepélyes beiktatási szertartásokrul ő fels. által kegy. feloldatván, a’ beiktatási határnap csupán jun. 1 jén tartott kisgyülésben juta köztudomásra, ez okból ö mnért, illő fogadtatására egyedül olly intézkedések történtek, miket illy rövid idő alatt véghez vinni lehetett. Jun. 15-én regg. Rostyánba az itt lakó másodalisp.’s kir. udvarnok Ruttkay Károlynál egy számos tagból álló küldöttség, nemkülönben a’ curialis helységek majd 200 at meghaladó küldöttei összegyűlvén ’s e’ helységen keresztül vivő országainál e maga megérkezését bevárván, azt előre bocsátott rövid de velős üdvözlés után Szent Mártonig elkísérek, hol a’ megyeháznál örömjelentő és szűnni nem akaró éljen kiáltozások közt lakszobájába felmenvén , újra egy más, az első alispán vezérlete alatt tisztelkedő küldöttség által üdvözöltetett. A’ szónokok egyháziak valának ’s az üdvözlések magyarul történtek. Következett ezután a' szentlélek segítségül hívása ’s ekkép maga a’ bevezetés. Az egybegyült KK. és RR. számra körül belül 700an mindnyájan ő méltósága által pompásan megvendégeltettek, melly alkalommal a’ szokott áldomások ’s éljenzések nem hiányzottak. A’ kinevezett táblabirák közül örülünk, hogy Keglevich Gábor gr. excját, Keglevich Miklós és Brunszwik Ferencz gr. ő mélt. miéinknek nevezhetjük. Más nap a’ gyűlés és törvényszék első alispánunk elnöklete alatt folytattatott ’s egyedül junius 25én fejeztetett be, gyűlési tanácskozásunk eredményiből igen keveset közölhetek, mert többnyire olly tárgyak szolgáltak tanácskozási alapul, mik idegenre nézve kevés érdekkel bírnak; a’ következők említésre méltóbbak : 13 Más napi ülésben főispán maga megkéretni határoztatott,miszerint Deák Ferencz nagy érdemű hazánkfiát táblabiráink közé sorozni méltóztassék. 23 Jun. 11 -én tartott kisgyülés jegyzőkönyve hitelesíttetett. Erre nézve csak azt nem mellőzheetem el miszerint nádor ő fenségének magyar levele ez alkalommal felolvastatván, a’ megyei RR. kötelességüknek érzék ezen fenségének a’magyar nyelv iránti most újra tapasztalt lelkes buzgalmát’s nemzetiségünk magas pártfogását egy külön feliratban meghálálni. 33 A’ subsidionalis tárgyakkal foglalkozó választmány beadá végső jelentését, melly szerint a’ megállapított ’s ezelőtt már közlött kulcs fonalán összeirt jövedelemtől a’ tizedváltságot, tisztesdeket’s bérlőket ide nem értvén , Oper 100 fizettetni fog. — 43 Hasonlóan a’ tisztválasztási rendszer ugyanazon választmány által kidolgozva bemutattatott. (Vége köv.3 Mbercsén nyárelő 20. napján. Minél nagyobb ’s keserűbb azon ínség, mellyel hegyes vidéki lakóink e’mostoha’s nyomorteljes évben küzdeni kénytelenek, mint ezt folyó évi Jelenkor 23. számában is röviden emlitém, úgy hogy nálunk az éhség olly rettenetes fokra hágott, minőre a’ legöregebbek sem emlékeznek; mert sok szegény ember egy vagy két kiló rozsért, két ’s három kilós őszi gabnával bevetett földjét is kinálgatja, sőt némelly egyiptusi éhséget szenvedő azon burgonyát is, melly már bevetve volt földből lopva kikaparni ’s azzal éhségét enyhíteni merész volt, annál becsesbés szivrehatóbb azon segedelem, mellyben, n. libercsei ’s lentvárai adózóinké’ napokban részesülni szerencsések valának. Midőn a’ kékkői mélt.uradalom részéről szegény jobbágyai fölsegéllésükre lépések nem tétettek,am.vázsonykői Zichy gr., exc. derék tisztjei által e’ nyomor felöl értesülvén, kegyes volt n.libercsei ’s lentvárai legszegényebb jobbágyainak 75 pozs. mérőösszes jobbágyságának ezer pozs. mérő rozsot előlegezni, úgy , hogy azt csak úgy a’mint kapták, t.i.egy pozs.mérő rozsért egy pozs. mérő rozsot tartoznak visszaadni jövő aratás után, melly nemes tettért felnevezett gróf őexe. híveim nevében buzgó köszönetét ezennel nyilványitani kötelességemnek tartottam, de gondolhatná tán valaki: quid hoc pro tantasiti? annak ezennel mondhatom: jobb most szegény embernek egy vagy két kila rozs, melly éltét az éhhaláltól megmenti, mint áldott években 10 vagy 20 is. Petényi Józs. Lajos nagy libercsei evang. lelkész. ( Spar- ’s tözsérügy.) F. hó elején ment véghez az úgynevezett váczi vásár, mellyre nagy mennyiségben szállítottak minden fajú gyapjut a’ termesztők,’s vevők sem hiányzottak,főleg Morva’s Csehországból; más külföldiek azonban gyéren mutatkoztak. Mivel pedig a’ sziléziai vásári árhoz képest, mérsékleti követelésekkel léptek föl a’ termesztők, tehát meglehetősen élénk volt a’ vásárlás , és kitűnt egyszersmind, hogy mérsékelt ár mellett a’ csehsföldi gyártók is versenyezhetnek más külföldiekkel.A’magyar gyapjú ez évben általányosan igen tiszta és fehér volt, mig a’ sziléziai gyapjú piszkossága miatt mindenütt közös a’ panasz. Electoral nem volt a’ téren, de az igen finom egynyiretűnek mázsája 90 forinton kelt, leginkább pedig a’ közönséges egynyiretü gyapjút keresték, mellynek mázsája 45 — 60 fton kelt, de a’ vásár vége felé kissé emelkedtebb áron is kerestetett. A’kétnyiretü téli gyapjú Bácsból 26 — 30, Szegedről 32 — 34 forinton majd mind elkelt. Finom és középfülem kétnyiretü csak léhán ment. Úsztatott juh gyapja 26 — 30, zigara pedig 32 — 34 ikon vásároltatott. Ez árakon még folyvást történnek vásárlások ’s reményük, hogy ezúttal árcsökkenéstől többé nem igen tarthatni.Bánságból, Erdélyből és Havasalföldről csak jövő augusztusi sokadalomra fog az uj gyapjú fölérkezhetni. — Győr vidékén az aratást már megkezdők, ’s az eddigi próbákból ítélvén dús termésnek örvendhetnek. Határzott ítéletet e’ tekintetben mindazáltal még nem mondhatni. A’zab azonban nem igen dúsan fog jutalmazni, tengeri és burgonya is szűkén fizetend, hat.i. az eddigi szárazságot eső nem váltja föl. A’legközelebbi hétivásáron a’gabonaár valamivel csökkent. — Spanyolország. (Az uj ministerség nyilatkozata a’cortes előtt.) Egyéb bajai közt még az is igen súlyosan nyomja az uj ministerséget, hogy egyetlen kitűnöbb szónokkal sem bir keblében. Rodil a’ cortesben csak nagy habozás közt és akadozva bírta kifejteni az uj ministerség kormányzati elveit, mondván, hogy jelszavai: erkölcsiség’s becsületesség a’ kormányzatban, II. Izabella trónjának a’képviseleti rendszer, ’s kathol. vallásnak szilárd föntartása, kifejtése a’ septemberi jogszerű következményeknek, egyesítése a’ helyzeti érdekeknek az általányosakkal, rend és takarékosság a’ pénzügyi osztályban, nyilványosság, föntartása a’fegyelemnek a’hadseregnél, a’ tengerészet fölemelése, szóval haladás és javítás a’ kormányzat minden ágaiban. Ez ígéretek igen igen szépek, de alkalmasint a’ ministerség maga is erősen hiszi, hogy legjobb szándékjok mellett alig fogják 263