Jelenkor, 1842. január-december (11. évfolyam, 1-104. szám)
1842-06-25 / 51. szám
237 mesek szabad kerülete, melly honunk alkotványos sajátságinak egyike, IV. Béla óta vérrel szerzett szabadságát fentartván külön magistralussal, közgyűléssel, sőt külön képviseléssel is bir a’ magyar országgyűlésen,de mivel némelly pereit Zágráb megyéhez viszi fölebb , ennek tisztújításában is részt vesz. Ezen kerület tegnapelőtt tartatott közgyűlésében azt határozta, hogy mint országgyűlési joggal bíró törvényhatóság ő felségéhez az illyrpárt merénylet ellen folyamodandik, és pártolásra ,,minden magyar megyét felszólítand, és pedig magyar nyelven e tekintetben is bebizonyítván,hogy horvát népiségeket az anyaország nemzeti nyelve iránti hajlammal össze’tudják egyeztetni.— (sevesmegyei közgyűlés.) Jun. 6—11. Érdekes tárgyai valanak: l)Az aratórész meghatározása, mire nézve általán megismertetek ennek haszontalansága, mindazáltal azon tekintetből, mivel már előleges egyezkedések is történtek a’meghatározandó rész iránt, még ez idénre az arató s nyomtató rész a’tavaknál egygyel fölebb meghatároztatok felhagyván egyébiránt kinek kinek szabad egyezkedési jogát, és jövendőre e tárgyi javaslat-készítésre az országgyűlési utasításokkal foglalkozó (még eddig mit sem tett) választmány megbizatott. ( 2) Scharlach Johanna és Papp Emíliának folyamodtára érkezett körülményes tudósítást rendelő felsőbbi parancs A......................adóssági ügyében és ugyane’ tárgyban érkezett Pestmegyének levele, mellyben jelenti, hogy bírósága megállapítva lévén, azt a’v. feltörvényszék is helybenhagyta; hosszas vita keletkezvén: vájjon a’dolog illy állásában mit kelljen tenni’s a’nevezettek által kért csődöt megnyitóidnak lehet tekinteni ? elhatároztatott: a’mennyiben még a’ csőd kinyitva nem volna és sem a’ bírói végrehajtásokat felfüggeszteni, sem az adós javainak zár alá vételére nézve sikeresen intézkedni nem lehetne, az eddigien közbe jött okiratok és az adósnak beadott nyilatkozása ő felségéhez felküldetnek. — 3)Biller árvák panaszlevele következésében a’ főm.kanczellaria rendelete, hogy a’ fiscus mind azokat, kik a’ nevezett árvák károsodásának netalán okai lennének, kárpótlást követelő perbe vonja; e’ feletti vitatkozás közben érintetett, hogy 16éves gyámi számadások is vannak hátra beadás nélkül; erre nézve végeztetett, hogy a’megyei árva-választmány jövő közgyűlésre adjon tudósítást, vannak illy gyámok és kik ? — a’jelen esetre pedig, hogy az érdeklett gyámatya 30 nap alatt adja bé feleletét és számadását, ellenben tiszti kereset alá vétessék. 8 4) Ő excája örökös főispán nádor ő fensége felszólításánál fogva a’ R- ket arra figyelmezteti,hogy a’muzeum épitési költségéből Hevesmegyét illetően 5 6 ftnyi mennyiség minél hamarább küldessék be; végeztetett, hogy az aladószedők felelet terhe alatt e’ tárgyi tudósításaikat még ezen gyűlés alatt adják be (mi azonban nem történt raeg).( 5) Fölvétetett a’ nm. hlytó tanács intézvénye, melly szerint értésbe esvén , hogy Hevesmegyében kitüntető jeleket viselő pártok létezvén, ezek szüntelen viszálkodva a’ közdolgok hátratételével önérdekeikért küzdenek; minélfogva a’ megyét felszólítja,hogy ezen viszszaélések megszüntetését eszközölje. És mi erre örömmel válaszolhatjuk, hogy megyénk keblében jelenleg illy pártok nincsenek; és erről a’figyelmes olvasó annyival inkább meggyőződve lehet, miután az eddigi körülményekből tudhatja, hogy az izgatást eszközlött követelések részint kielégittetvék részint felsöbbségi intézkedések alá kerültek,’s jelenben efféle tárgy nem igen fordul elő, mert alispánunk szilárd törvényszerűsége ’s igazságos léte visszarettenteni látszik még azon néhai párt egyedeit is , mellyhez véleményem szerint hibásan soroztatok,’s pedig — meglehet —minden érdedemei mellett is csak némi remények valának azok, miként némellyek díszes hivatalát kivini törekedtek , és mi kétszeresen örülünk, ha csalatkoztak. Jelenleg tehát pártról ügyénkben szólni nem lehet.Ugyan e’ k.intézvény rendeli, hogy a’ közelebbi tisztvál.alkalmakor felsőbbi engedelem nélkül választott négy rendőri szibiró hivatal,ugyszinte a’nagyszámu tiszth. tisztviselő, kik néha tan oknélküli sorspontozásaikkal a’ közpénztárnak tetemes terheltetésire lennének, szüntessenek meg. Mi a’ szlobrák megszüntetését illeti, kik ugyan még eddig fizetést sem vevén, lemondásaikat beadták, a’ vitát megelőzök ; azonban miután megyénkben a’ rendőri sz.bírákra szükség van, újra feliratik; a’ tisztviselők sorspontozása pedig megszüntetett. ( 6) A’ jelen legmagasb fokra hágott szükség előérzetében még a’ múlt gyűlésből megkéretett őfelsége, hogy a’katonaság élelmezésére szükségesek előállithatása végett 20 ezer pftot kölcsön adni méltóztassék, mig pedig ez iránt ő felségének k. határozata megérkeznék,biztos remény fejében első alispán utasittatott, hogy a’ kívánt öszveget kölcsön magányosaktól szerezné meg; illy nagylelkű kölcsönzőket sajátkép hitelezőket azonban Hevesmegye (!)] nem találván, alispán ur kénytelen volt 10 ezer pontot a’ hadipénztárból kölcsön venni. Ez a’ felküldött számadásokba kitudatván a’ nm. httanács Heves megyét jelenben oda utasitotta, hogy a’ kölcsön vett öszveget azonnal visszapótolja, mi el is határoztatott.Előadatott továbbá, hogy ha őfelsége az élelmiszereket piaczi árban és jul.ljétől uj szénát, august,lsejétől pedig uj búzát elfogadna, a’ hátralevő szükség kielégítésére még 3 318 ft. kívántatik; mi e’ szerint elrendeltetvén első alisp. ur ismét megkéretett, hogy ez öszveget (honnan lehet) szerezze meg. E’ közben némellyek keserű fájdalommal fejezék ki csudálkozásukat azon , illy vgyében, hol annyi nagy birtokos van, nem találkozék ember, ki ez iszonyú szükség idejében, midőn a’ szegénység éhen hálással küzd, azokon könyörülve a’ közpénztárnak ezen aránylag nem épen nagy öszveget kölcsönözné; e’ megjegyzést nehezteléssel vevék főleg egyházi rendűek, hogy az egri érsek minden felesleg búzáját 8 fijával osztatta ki, melly árnak felét jobbágyai által szolgálattal kívánja lerovatni; a’ káptalan szinte 6000 köblöt (12 forintért) osztattatott ki jobbágyai között, mellyet csak az uj termes eladása után követelt ’s a’ t. Palma Pál főesperes és plébános indítványozd, hogy a’ kívánt öszveg aláírás útján állíttassák ki, és azonnal 100 vízet ajánlott és le is fizetett, mi köszönettel elfogadtaték de az indítvány nem (!) íme a’ nemesség néhány ezer ftát nem akar előállítani, vajjon hogy fogja a’ kétségtelenül elvállalandó adót megfizetni ? — Egyébiránt valamelly jövendőre bekövetkezhető szükség elhárítására elfogadtatott egyik táblabiró azon indítványa, hogy aratás után mindenkor a’ sz.birák járásaikban vizsgálatot tartsanak, és azon esetben, ha bekövetkezhető szükségtől félni lehetne, erről a' legközelebb gyűlésre mindig jelentést tegyenek,hasonlag elfogadtatott egy más ur indítványa a’ takarékmagtárak felállításának eszközlésbe vétele iránt, mikre nézve a’ megbízott küldöttség jövő gyűlésre javaslatát beadni rendeltetett. — 7) A’hús árat és Ökrön meghagyaték; borjú- és juhhúst, ha a’mészárosok az illető községeket el nem látnák, mindenki szabadon mérhet. — 8) Felvétetett Nógrád vmegyének levele, mellyben közli azon sérelmet, hogy katholikus ifjak a’ losonczi református főiskolába be nem vétetnek ; ez mint sérelem a’jövő országgyűlésre följegyeztetett. — Pest vármegyének karhatalom iránti kérelme gr. Keglevich Miklós ellen megtagadtatott azért, mivel a’gróf a’kérdéses osztoztató perben idézve nem volt, íjiás részről a’ felolvasott küldöttségi tudósításból kitűnt, hogy a’ küldöttség osztoztatást tárgyaló ítéletének végrehajtása után ülvén össze, többé törv. bírónak nem tekintethetők. — 10) A’ hlytó tanácsnak abbeli ismételt intézvényére, hogy a’Tisza vize szabályozásának terve készítéséhez kívántaté szekeres és gyalog napszámosakat 40 és 12 p.krjával szolgáltasson ki; határoztatok hogy mivel a’megye RR. illy szabad alkutól függő szolgálatok tételére az adózókat nem szoríthatják, a’ kir.intézvényt kihirdetendik, hogy kinek tetszeni fog, használja ezen pénzkeresési alkalmat. — Ezek valának érdekesb tárgyai, jelen gyűlésünknek,melly általán miveltebb közönségből állott; a’ hajdani mindkét párt mindinkább összeolvadó tagjai nagy számmal valának jelen és mondhatni az egész gyűlés illő komolysággal és mérséklettel tartalék.— Majdn koraibii közgyűlés. Közelebbi évnegyedes közgyűlésünk nevezetesb tárgyai valának: 1) a’ n. m. m. k. h. t. tanács k. intézvénye, mellyben utasittatik e’ kerület, hogy mivel a’ keblebeli rendes és első bírósági hatósággal felruházott tanácscsal bíró községek iránt m. ég elnökileg fölterjesztett felírásban azon okalapról, mellynélfogva azon községeknek ezen minőség tulajdonittatik, említés nem létetett arról, milly alapnál fogva jelentettek a’ mondott községek rendes első bírósággal felruházott tanácscsal bíróknak? váljon t. i. e’tulajdonság kegyelmes váltság-levélben, vagy legfensőbb helybenhagyással megerősített egyéb szabályozó oklevélben, vagy végre háborittatlan régi gyakorlatban gyökereztetiké ? továbbá, hány és minő tagból áll az illető tanács? ’s ezeknek hivatala holtig tartóé? vagy csak bizonyos és különösen mennyi idő alatt tartandó tisztválasztásig terjedő? el vannak-e illendő fizetéssel látva? bővebb és az érintett kétségeket kimeritőleg felvilágosító jelentést tegyen. Erre az nm.főkormányszék tudósittatott elsőben is arról,hogy mivel egyrészről azon intézményben , mellynélfogva ezen rendes elsőbirósági hatósági tanácsokkal ellátott községek felöli tudósítás kivántatott, teljességgel semmi nyoma nem találtatik annak,hogy azon ok-alap is, melly szerint egyik vagy másik község rendes első bírósági hatósága tanácscsal felruházottnak mondatik, jegyeztessék meg; de más részről a’ kebelbeli városokról, bármi messzéről sem volt föltehető, hogy azoknak érintett minőségük kétség alá jöhessen, a’ kívánt okalap megjegyzésének a’ fent érintett elnöki jelentésben helye sem volt; mivel mindazáltal az most kívántatik, a’ föltett kérdésekhez képest adassák felvilágosítás arról, hogy e’ kerületi városok e’ hazában, — hol fájdalom! olly kevéssé ismertetnek, rendes első bírósági hatósági tanácsokkal harmadfél századot ért tételektül fogva úgy bírnak, hogy soha e’ minőségükben nemcsak nem háborittattak, sőt az ország különböző időben alkotott törvényei sorozatában, mindig illy tekintetben vétettek, 's a’ legújabb törvények számosabb helyei bizonysága szerint ez időig is vételnek, ’s igy természetesen azon jogigényeknek is, mellyek országunk rendszere szerint az érintett minőség lelkében fekszenek, máig tartó szakadatlan gyakorlatában voltak és vannak; ezen városi tanácsok továbbá a’ városok terjedelmihez képest állanak különböző számú, jelesen Böszörmény, Szoboszló és Nánás 12 ’s 12., Dorog és Hadház 8’s 8. Vámos-Pércs pedig 6 tanácsnokbul, az utóbbit kivéve két két jegyzőből’s illetőleg levéltárnokbul, kiken mindenik város tanácsánál elnököl egy —ősi elnevezés szerint— hadnagynak nevezett személy, ezeknek hivatali ideje áltálján véve tart rendszeresen három évig, a’ midőn is rájok nézve szabályos tisztválasztás tartatik,végre mindnyájan állandó fizetéssel elláttatvák. 2. E’ kerülethez sebes postán érkezett intézvényre, mellyben e’kerület, a’szomszéd és távolabb megyék nőtlen növénséggel küzdő’s rögtöni segélyt kívánó helyzete, ’s a’ közel bekövetkező századonkénti katonai gyakorlat lehető összekapcsoltatása tekintetéből a’ legfőbb szolgálat előmozditásábani mindenkori készségénél fogva még egy fél század katonaság ideigleni befogadására bizodalmasan felszóliltatik, — válaszoltatok .,Ámbár maga ezen kerület is azon megnyugtató öntudattal van, hogy a’ legfensőbb szolgálat minden lehető alkalommali előmozdítása tekintetében készsége soha sem hiányzott; miután azonban jelenleg a’mostoha idők súlya ezen kerület lakosaira is épen olly tetemesen nehezült,mint a’ szomszéd vidékbeliekre , sajnálattal kell kijelentenie , hogy a’ felérintett katonaság beszállítását legalább az uj termés bekövetkeztéig, készséggel nem fogadhatja, annál fogva ha lehetséges ezen beszállítástól, ha mindjárt csak a’ jövő juliushó középéig is e’ kerület magát kiméltetni alázatosan kéri, azon esetre is pedig, ha azon időre a’ nevezett katonaság ide szállásoltatnék, tétetnének olly kegyes rendelések, hogy a’katonaság e’jelen rendkívüli állapotban az ujszénát elfogadni köteles legyen.“ — Ha azonban, mint a’ fent tisztelt intézvény tartalmából gyanítani lehet, az érintett félszázad katonaság netalán ezen válaszfelírás bevárása előtt, e’ kerületbe csak ugyan beköltöznék, nehogy a’ tagadhatlanul szoros körülmények közé jutott fensőbb szolgálat hátramaradást szenvedjen, ’s e’ kerület az illy szoros körülmények közti áldozatra *) készségét ez úttal is bebizonyítsa, az érintett katonaság elláttatása iránt a’szükséges rendelések megtétettek — 3. Dorog város tanácsa és közönsége kérelmére, az 1813ik évben az akkori helybeli közönség által legfensőbb tilalom ellenére elhatározott kétrendbeli bécsi útra a’ város pénztárából elköltött, ’s fensőbb rendeletnél fogvást az említett utakat elhatározó közönség tagjaira vetett 1300 vált. forintnak — mellynek bevételében mind azóta, mind oda elő kerületi küldöttségek min- Hogy az,áldozat, szót nem előadási ékesség keresése, de a’ körülmények kívánták azon helyre alkalmazni, megtetszik onnan, hogy bár az érkezendő félszázad elfogadásának terhe a’ 6 város közt aránylag osztatott is fel, maga B. város lakosaitól többé az uj termésig nem leven képes a’ zab-alafá- okát venni be, saját pénztárából száz köböl zab vételét kénytetett utalványozni, ha a’ szomszéd törvényhatóságokbeli uraságoknál találna eladandót. Közlő.