Jó Pajtás, 1914 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
4 1. szám. JÓ PAJTÁS Az arany cipő. írta : Sebők Zsigmond. I. Inka álma. (l) Kesztölczy Inkának születése tizenkettedik évfordulóján különös álma volt. Mielőtt azonban az álmát ismertetném, el kell mondanom egyetmást róla és családjáról. Inka, tulajdonképpen Katinka, vagy magyarosabban Katica egy fővárosi ügyvéd leánya, kinek két testvére volt, a húsz éves Kálmán, aki joghallgató és a tizenhatéves Tera, a tanítónői képző növendéke. Inka volt tehát a legkisebb. A körúton laktak egy négyszobás lakásban, a negyedik szoba azonban a nagymamáé, özvegy Déday Istvánnéé volt, aki, mikor férjét elvesztette, leányához költözött. Inkával tizenkét éves koráig nem történt semmi nagy esemény. Élete csöndesen úszott tova, mintha olyan csónakon ülne, melyet szelíden zúgó folyamon erős kezek kormányoznak. Életének legvidámabb napja a születése napja volt, melyet rendesen nagy uzsonna koronázott meg s melyre meghívhatta legkedvesebb barátnőit. Most is örömmel repeső szívvel készült a születésnapi uzsonnára s mikor az előestén lefeküdt ágyába, az izgatottság folytán sokáig nem tudott elaludni. Mikor végre elszenderedett, egyszerre meglepetve neszett fel, mert az udvarról kiáltás hangzott: — Van-e ócska cipő, ócska ruha eladó ? — Különös, — szólt magában Inka, — hát éjszaka is beeresztik a házalókat az udvarba? Ám meglepetve vette észre, hogy már megvirradt, sőt ugyancsak fényes napsugár szűrődik be a lebocsátott rolló hasadékain. Ugyanakkor a házaló hangja közvetlenül a folyosón, az ő előszobájuk ajtaja előtt szólalt meg: — Ócska cipőt, ócska ruhát veszek. Inkának eszébe jutott, hogy neki van egy pár hasznavehetetlen ócska cipője s tudja Isten, hogy, hogy nem, úgy érezte, hogy neki most fel kell kelnie az ágyból, felöltöznie és a cipőt eladni. Valami ösztökélte, hogy keljen fel. Nem is habozott hát sokáig, hanem felöltözött, előkereste az ócska cipőt és kifutott az előszobába, melynek ajtaja előtt látszott — az ablaküvegen át — a házaló alakja. A leányka kinyitotta az ajtót és a házaló belépett. — No, kislány, — szólt — mit ad el nekem? — Ezt a pár ócska cipőt. A házaló átvette a cipőt, alaposan megvizsgálta, aztán ezt a furcsa dolgot mondotta: — Igen, ilyen cipőt keresek én, amilyen ez, mert aki ezt a cipőt viselte, sohasem hazudott. Ugye, azt gondolja most, kisasszonyka, hogy miképpen tudhatom én ezt? Oh, nekem a cipő elfecsegi azt. Aki füllent, az rossz úton jár, márpedig a cipő nekem azonnal elárulja, hogy rossz úton járt a viselője. Hát én ezért a cipőért adok magának, kis leány, másik cipőt. Letette a földre a batyuját, kioldozta és keresgélni kezdett az abban levő lim-lom ruhanemű közt és végre a legaljáról előkotort egypár gyönyörű aranycipőt. Nem aranyból készült az a