Jó Pajtás, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-06-18 / 25. szám
JÓ PAJTÁS 413 25. szám. — Kié ez a kutya? — kérdé a kapitány. De nem kellett azt kérdezni. Bundás, amint meglátta Pistát, egyszerre odaugrott hozzá és odadörzsölőzött, aztán kétlábra állott, mintha meg akarná ölelni, majd örömében elfutott, meg visszafutott hozzá, akkorákat ugrott, mint egy zerge, vakkantott, nyiszorgott, ugatott. A kapitány nevetve nézte ezt a féktelen örömöt. — Derék kutyád van, fiam. Hallom, hogy a harctérre akarod vinni. — Igenis, kapitány úr. — Jól van. Ki fogjuk képezni hadikutyának s mint a század kutyáját, magunkkal visszük. — A lassan köszönöm, kapitány úr. A káplár újra fővetést vezényelt, a kapitány eltávozott s Bundás ottmaradt a kaszárnyában Pistával. Mondanom se kell, hogy Bundás minden gyakorlatra kirukkolt az újoncokkal és csakhamar az egész legénység kedvence lett. III. Az orosz agár megkapta büntetését. A hadnagy, aki nem volt Budapesten, amint hazaérkezett, jelentkezett a kapitánynál : — Kapitány úr, nagyon sajnálom, hogy az agaram megtámadta a kis Ilonka Pincsijét. Pedig annyiszor megbüntettem már , az irigy természete miatt. — No, most megjárta. A derék Bundás alaposan elbánt vele. — Igen, hallom, hogy nagyszerű kutya az a Bundás. Szeretném kicserélni az agarammal. — Csakhogy nem adjuk ám oda a Bundást. Úgy szereti a század, hogy tűzbe menne érte. Nagyon okos állat, az én Ilonkámat is pártfogásába vette, mindig elkíséri az iskolába. — Akkor arra kérem kapitány urat, ossza be az agaramat is a menetszázadba. Én is a harctéren szereztem egy orosz faluban, de szabadulni akar Igaz történetek. Irta Szemere György. Mühlbeck Károly rajzaival. Kötve 4 korona. 52*