Jó Pajtás, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-18 / 25. szám

JÓ PAJTÁS 413 25. szám. — Kié ez a kutya? — kérdé a ka­pitány. De nem kellett azt kérdezni. Bundás, amint meglátta Pistát, egyszerre oda­ugrott hozzá és odadörzsölőzött, az­tán kétlábra állott, mintha meg akarná ölelni, majd örömében elfutott, meg visszafutott hozzá, akkorákat ugrott, mint egy zerge, vakkantott, nyiszorgott, ugatott. A kapitány nevetve nézte ezt a féktelen örömöt. — Derék kutyád van, fiam. Hallom, hogy a harctérre akarod vinni. — Igenis, kapitány úr. — Jól van. Ki fogjuk képezni hadi­kutyának s mint a század kutyáját, magunkkal visszük. — A lassan köszönöm, kapitány úr. A káplár újra fővetést vezényelt, a kapitány eltávozott s Bundás ottmaradt a kaszárnyában Pistával. Mondanom se kell, hogy Bundás minden gyakor­latra kirukkolt az újoncokkal és csak­hamar az egész legénység kedven­ce lett. III. Az orosz agár megkapta büntetését. A hadnagy, aki nem volt Budapesten, amint hazaérkezett, jelentkezett a ka­pitánynál : — Kapitány úr, nagyon sajnálom, hogy az agaram megtámadta a kis Ilonka Pincsijét. Pedig annyiszor meg­büntettem már , az irigy természete miatt. — No, most megjárta. A derék Bun­dás alaposan elbánt vele. — Igen, hallom, hogy nagyszerű kutya az a Bundás. Szeretném kicse­rélni az agarammal. — Csakhogy nem adjuk ám oda a Bundást. Úgy szereti a század, hogy tűzbe menne érte. Nagyon okos állat, az én Ilonkámat is pártfogásába vette, mindig elkíséri az iskolába. — Akkor arra kérem kapitány urat, ossza be az agaramat is a menet­századba. Én is a harctéren szereztem egy orosz faluban, de szabadulni akar Igaz történetek. Irta Szemere György. Mühlbeck Károly rajzaival. Kötve 4 korona. 52*

Next