Jóbarát, 1971 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-08 / 14. szám

! MEGDICSÉRJÜK ■Mihály Ilonát, a gyalui líceum Vili. osztályos tanulóját. Ilona elsős korától az osztálya legjobb tanulója, amióta pionírrá avatták, ő az osztagelnök. Ilonka csendes, szerény kislány, otthon sokat segít szüleinek, másfél éves unokatestvérére ügyel. ...Gyulai Erzsikét, akit mindenki jól ismer Kö­­röstárkányban. Sok-sok népdalt tud, csaknem annyit, mint a falu öregei. Nem is olyan régen a szalontai múzeum igaz­gatja az iskola egyik előadására látogatott Erzsiké népdalai megtetszettek neki is. Az előadás szüneteiben Erzsiké magnóra énekelte a legszebb tárkányi dalokat. A fénykép éppen ezt a kedves pillanatot ábrázolja. — Körülbelül ötszázat. Ezeket vagy eladtuk, vagy pedig a mi tehénállományunkat gyarapítottuk velük. Elgondolom, ha azt az ötszáz borjút most egy sorba állíthatnánk, igen-igencsak megtöltenék a tágas, új­­izsoros borsi tőutcát. És míg ezt a hosszú sort ma­gamba felállítom, azt gondolom, majd én is kiszá-l mítom, hány hajnal, hány éjszakába nyúló nap ered­ménye lehet egy ilyen népes borjú-regiment De mint­ha Imre bácsi belelátna a «kártyáimba», mert ezt mondja: — Sokan hajlamosak arra, hogy a mi munkánkban­­ a fáradságos napokat tartsuk fő erénynek. Szerin­tem az a legfontosabb, hogy okosan, figyelmesen végezzük el a kötelességünket. Amit tapasztaltunk, meg amit a tudományos előadásokból tanultunk, azt jól is alkalmazzuk. Mert kérem, hiábavaló volna a fáradozás, ha nem volnánk figyelmesek. Itt van pél­dául a szoptatás. Egyszerre öt kisborjú szopik, figyelni kell őket, hogy az edényekből egyenletesen szívják a tejet, mert ha valamelyik mohó­s hirtelen szopik, könnyen megbetegszik és belepusztulhat... — Imre bácsi «keze alatt» történt már ilyesmi? Mintha feddőleg nézne rám. — Gyenge, selejtes borjú egyszer-egyszer került, de hogy az én hibámból vagy figyelmetlenségből elpusztult volna, olyanra nem emlékszem. Nagyon fájna... Nem is tudom, hogy csúszott ki a számon a banális kérdés: — szereti-e az állatokat? De Vass Imre nem lepődik meg. — Mindig is szerettem. Anélkül az én szakmám semmit sem érne. A csintalanság ördöge belém bújt Piszkál, foly­ton piszkál, kérdezzem meg: ez is kötelessége, a rá­­bízott jószágok szeretete? De visszatoloncolom a nem helyénvaló kérdést, inkább ezt mondom: — Kérem, üzenjen valamit a mi olvasóinknak, a serdülőknek. — Ezt szívesen teszem... Leginkább középkorúak és idősebbek dolgoznak nemcsak nálunk, más gaz­daságokban is az állatfarmokon — várjuk a fiatalokat, várjuk az utánpótolást! Szép szakma az állatgondozás, nevelés, és akármilyen fáradságos, nekem örömet szerez. ...Amikor mindennapos kötelességeink teljesítése örömet nyújt akkor leszünk hivatásunkkal, szak­mánkkal szemben lelkiismeretesek. S mondom, ezt a kommunista Vass Imre juttatta ismét eszembe. Balogh irma ÖnCIClÓl ÁCIÓ! KÁCIÓI VAKÁCIÓ! CICI ÁCIÓ! KÁCIÓ! VAKÁCIÓ! Ti SSEk ffOXDANi , Six Tas H­ocy a konstancai vonattal éRuc. * * 12 ? TEHÁT MitEbTLZfvNit EN leszek A KA?)'rA'tPf,ejftJ*íA HELYETTESEM,Te fEVEGr A Fe&éptLZTtlEVTElt . yA jiosr MAR. '-SAP-­EVY HAJÓZ LELL T'-kEtem­ml .* _ POMPILIU DUMITRESCU rajza ^

Next