Jóbarát, 1986 (20. évfolyam, 2-52. szám)

1986-01-09 / 1-2. szám

NICOLAE CEAUSESCU elvtársnak egész népünkhöz intézett újévi rádió- és televíziós üzenetéből A párt Központi Bizottsága, az Államtanács és a kormány, valamint a magam nevében a legmelegebben gratulálok az idei esztendő és az egész 1981 —1985-ös ötéves terv jó eredményeihez a munkásosztálynak, a parasztságnak, az ér­telmiségnek, az összes dolgozóknak, és további győzelmeket kívánok nekik a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló program töretlen valóra váltásában. Kívánjuk, hogy 1986 — az új ötéves terv első esztendeje — nyissa meg az utat újabb és mind nagyobb megvalósítá­sok előtt az összes tevékenységi területeken , szorgos népünknek a XIII. kongresszus történelmi jelentőségű határoza­tai, a pártprogram valóra váltásáért folytatott munkájában és harcában, biztosítsa hazánk töretlen haladását a sokol­dalúan fejlett szocialista társadalom megteremtése útján, az egész nemzet civilizációs és jóléti fokának emelkedését, Románia függetlenségének és szuverenitásának szüntelen erősödését­ kívánjuk, hogy 1986 hozzon reális haladást a leszerelés, az enyhülés, az együttműködés és a béke útján! Tiszta szívből kívánok önöknek, kedves elvtársak, barátaim, további sok sikert a munkában és az életben, elégtéte­lekben gazdag, örömteljes, boldog új esztendőt, összes jobbra-szebbre törekvéseik teljesülését, jó egészséget és boldog­ságot! Boldog új évet! Kedves elvtársak, barátaim! Kedves KISZ­-tagok, pionírok és a haza sólymai! Kedves fiatalok és gyermekek! Szeretnék szívből köszönetet mon­dani nektek a népünkhöz, a párthoz, a párt Központi Bizottságához, a párt és ál­lam vezetőséghez intézett újévi jókí­vánságokért. Hagyománnyá vált, vagy jobban mondva ősi román hagyományt folyta­tunk, amikor óesztendő végén és az új év elején számba vesszük, mit valósítot­tunk meg az elmúlt évben, és a legjob­bakat kívánjuk egymásnak az új eszten­dőre. Őseink mindig is szabad életet, füg­getlenséget kívántak maguknak — kommunista pártunk pedig a szocialista építés éveiben valóra váltotta népünk jobbra, szebbre törekvéseinek több mint két évezredes álmait és óhajait. (Hosszas taps és éljenzés, ütemesen visszhangzik: „Ceaușescu — RKP!“) Hazánk fejlesztésének jelentős ered­ményeivel zárjuk az 1985-ös esztendőt, u­gyanakkor befejezzük a 7. gazdasági­­társadalmi fejlesztési ötéves tervet, azt az ötéves tervidőszakot, amelyben a Duna újabb kijárást nyert a tengerre, minthogy átadtuk rendeltetésének a Duna—f­ekete-tenger csatornát. Ha eb­ben az ötéves tervben csak ennyit va­lósítottunk volna meg, akkor is el­mondhatnánk: népünk valóban nagy­szerű­ eredményeket ért el. De — bár számos nehézséget kellett legyűrnünk —, jelentős megvalósításaink vannak az iparban, a mezőgazdaságban, a tudo­mányban, a kultúrában, az anyagi és szellemi életszínvonal emelése terén, s ezek nyomán hazánk a haladás és a ci­vilizáció újabb csúcsait hódította meg, a szocialista építés újabb fokára emel­kedett. (Hosszas taps és éljenzés, ütemesen visszahangzik: „Ceausescu és a fiata­lok!“, „Ceausescu és a nép!“) Nagyszerű programmal lépünk az 1986-os esztendőbe, az új — a nyolca­dik — ötéves tervbe. A nagyszerű prog­ram, a­melyet a XIII. pártkongresszus határozatai alapján dolgoztunk ki, biz­tosítl.­ Románia újabb fejlődési sza­kaszba lépését, áttérését a fejlődő szoci­alista ország stádiumáról a közepesen fejlett ország stádiumára, ami népünket és országunkat jóval magasabb fejlett­ségi színvonalra lendíti az összes tevé­kenységi területeken. « Rendelkezünk minden szükségessel, s mindenekelőtt nagyszerű munkásosz­tállyal, nagyszerű parasztsággal, értel­miséggel, nagyszerű néppel, amely a szocialista építés éveiben bebizonyí­totta, hogy sorsának uraként, saját be­látása szerint új, szabad életet épít ma­gának, és szilárd elhatározása mindent megtenni, hogy biztosítsa szabad és független, szocialista és kommunista jö­vőjét a nagyvilág szabad és független nemzetei sorában. (Hatalmas, szűnni nem akaró taps és éljenzés; hosszasan visszhangzik: „Ceausescu és a nép!“) Pártunk és államunk egyik alapvető törekvése, hogy a termelőerők, a tudo­mány, a kultúra, az oktatás fejlesztésé­vel, a nép általános jólétének gyarapítá­sával egyidejűleg biztosítja népünk, nemzetünk erőteljes, szüntelen fejlődé­sét, a román nemzet állandó fiatalságát! Ilyen értelműek a Politikai Végrehajtó Bizottság határozatai és a nemrégibe közzé tett intézkedések arról, de csaknem 27 százalékkal emeljük az ál­lami családi pótlékot, a többgyermekes anyáknak nyújtott segélyt. Az intézke­dés bizonyítja, hogy törekvésünk és el­határozásunk mindet megtenni nemze­tünk felemelkedéséért és fiatalságáért hogy miként a mesében mondják, né­pü­nk mindig fiatal legyen, örök fiatal­sággal! (Hatalmas éljenzés és taps, ülő Az ifjú nemzedék hagyományos újévi jókívánságai Nicolae Ceausescu elvtársnak, Elena Ceausescu elvtársnőnek December 2­0-ai,. vav.m­.tp. .■ Román Kommunista Párt Kozponti Bizottság­á­­­nak székháza előtt az ország minden e­é­széből több ezer gyermek és fiatal gyűlt egybe, hogy tiszta szívből, fiatalos me­legséggel és lelkesedéssel, hagyományo­san boldog új évet, jó egészséget és bol­dogságot, lankadatlan munkabírást kívánjon pártunk és államunk szeretett és tisztelt vezetőjének, Nicolae Ceausescu elvtársnak, Elena Ceausescu elvtársnőnek, szocialista hazánk szünte­len haladása, az egész román nép java és jóléte, szabadság- és béketörekvései­­tok valóra váltása szolgálatában. A hatalmas tér ünnepi díszbe öltö­zött A Központi Bizottság székházá­nak főbejárata felett Nicolae Ceausescu elvtárs arcképét láthattuk. Hatalmas jelszavak éltették a hazát, a pártot és főtitkárát. Az ország és a párt zászlói lengtek a szomszédos épületeken, je­lezve népünk életének fontos eseményét — a köztársaság kikiáltásának 58. év­fordulóját. Az új év kez'ledtét jellemző optimiz­mus és jókedv uralta az ünnepség egész 'rangul,Hát. A kólóul.*­sok hagyományos meneté­b'én munkások, parasztok, tanulók és diákok, pionírok és a haza sólymai tro­pes tömege — a hagyományos é­v végi­­’lugunjor részvevői — töltötték meg a hatalmas Republicii teret. A Pluguyor jelképeit — kicsirázott házát, fenyőágat és sokszínű virágokat — magasba emelő fiatalok sokatmondó élőképe ős a szokás szerint az eredményekben gaz­dag új évet, a szocialista Románia összes fiai számár.a rangos beteljesülése­ket jelképezte. Régmúlt időkre emlékeztető havasi kürt búgott fel, jelezve az ünnepség kezdetét. Botosani-i pionírok csoportja életerőtől duzzadó jókedvű gyerme­kek — ősi téli népszokást, a­­ macskák játékát "mutatjál be. (folytatása a 4. oldalon)

Next