Jogi Hirlap, 1933. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-08 / 1. szám
Jogi hírlapo zat a fentiek szerint más bírói intézkedéssel felül nem uralható, ehhez képest tehát a hatósági juttatás a rendes bíróság előtt a hitelezők kijátszására irányuló célzat miatt sem támadható meg. I. V. 1925—1930. Hatás, 1932. XI. 3. 2/ 3. Tulajdonszerzés beépítései. A felpereseknek Ve-Ve-od részben hagyott ingatlanról kiderült, hogy az az örökhagyó feleségének tulajdonát képezte, melyre az örökhagyó feleségének halála után épületeket emelt. Vitás, hogy mihez van joga a felpereseknek. A Kúria kimondja, hogy: Amennyiben az épületek értéke az ingatlan értékét meghaladja, az épületekkel együtt az ingatlan is az örökhagyó külön vagyonának tekintendő és az alpereseket csak az ingatlan értékének 1/6—-1/6-od része illeti; míg ellenkező esetben a kisebb értékű épületek az ingatlan jogi sorsát osztják és a felperesek mint az épületek végrendeleti örökösei csak azt igényelhetik, hogy az alperesek megtérítsék nekik az örökhagyó által a tanyai épületek emelésére fordított költségnek, vagyis az örökhagyóingatlanberuházásának 1/6—1/6-od részét. I. I. 8703— 1930. Pap. 1932. XIV. 4. Szerzői jogbitorlás. A zeneműkiadók szövetkezete a védett zeneművek előadásáért fizetendő jogdijat alperessel szemben az 1928. esztendőre 51. 46 fillérben állapította meg, alperes azonban sokalta ezt az összeget, csak 24 P-t fizetett s a hátralékot többszöri figyelmeztetés dacára sem fizette meg. Ezen előzmények után az alperes vendéglőjében játszó cigányzenekar 1928 december 29.-én egy védett zenedarabot játszott el, mire a zeneműkiadók szövetkezete szerzői jogbitorlás miatt keresetet indított a vendéglős ellen. Ez azzal védekezik, hogy felperes a jogdíjat egyoldalúan és igen magasan állapította meg, a megfelelő összegű díjat pedig ő befizette. Hivatkozik arra is, hogy ő egyszerű kisvárosi vendéglős, akinek nincs zenei műveltsége, őt tehát a bitorlás tekintetében gondatlanság semmi esetre sem terheli. A Kúria a következő indokolással ad helyt a keresetnek: Ha való is, hogy a felperes egyodalúan állapította meg az alperessel szemben 1928. évre a jogdíjat, kétségtelen, hogy az alperesnek szabadságában állott azt el, vagy el nem fogadni, s amennyiben azt el nem fogadta volna, annak jogkövetkezménye csak az, hogy nem szerez engedélyt védett zeneműveknek vendéglőjében való előadására. Azt az alperes maga adta elő a fellebbezési tárgyaláson, hogy a felperes vele szemben az 1928. évre 51 P16 f. jogdíjat állapított meg s ő erre felszólítás ellenére csak 21/ P-t fizetett. Az pedig nem vitás, hogy a jogdíj hátralékos részét az alperes többszöri figyelmeztetés ellenére sem fizette meg. Ide vonatkozóan a fellebbezési bíróság helyes okfejtéssel jutott arra az álláspontra, hogy a felperestől a védett zeneművek előadására vonatkozó jogot az alperes az 1928. évnek csak arra az idejére szerezhette meg, amelyre az 1928. évi jogdíj a lefizetett 2/ P-vel aránylag kiegyenlítettnek tekinthető, de nem szerezte meg arra az időre, amikor a panaszolt eljárás történt (1928 december). Az alperes nem védekezhetik azzal, hogy őt mint egyszerű kisvárosi vendéglőst, ki zenei műveltséggel nem bír, a bitorlás tekintetében gondatlanság nem terheli. Minden vendéglősnek ugyanis, akinek vendéglős helyiségében cigányzenekar játszik, számolnia kell azzal, hogy az ilyen zenekar védett zeneműveket is ad elő s ha ezzel nem számol, már nyilván gondatlanul jár el. S minden vendéglősnek tudnia kell azt, hogy csak a felperesi szövetkezettől nyert engedély alapján játszhatnak a cigányzenekarok az ő vendéglős helyiségeikben védett zeneműveket, s erre nézve a vendéglők a belügyminiszter 168.809—1921. V. M. sz. körrendelete szerint hatósági ellenőrzés alatt is állanak. Minthogy ezek szerint az alperest gondatlanságból elkövetett bitorlás vétsége terheli, ezért a fellebbezési bíróság helyesen alkalmazta vele szemben a Szjt. első bekezdésében foglalt rendelkezést. С. I. 2921/—1930. Pap, 1932. XI. 8. *■ 5. Kártérítés háziállat kártételéért méltányossági alapon. A felperes akként vesztette el egyik szemét, hogy azt az alperes hathetes csikaja kirúgta. A fellebbezési bíróság az alperes kártérítési kötelezettségét megállapította, mert az alperes a köteles gondosságot mulasztotta el akkor, amidőn a csikót az utcán a kocsiba fogott anyakanca mellé nem kötötte oda, hanem azt szabadon engedte futkározni. A Kúria a fellebbezési bíróságnak ezt az álláspontját tévesnek minősíti, alperes kártérítési kötelezettségét mégis megállapítja. Indokolás: Az anyagi jog értelmében vétkesség alapján a hasznos háziállat által okozott kárért az állattartó csak akkor felelős, ha a károkozás tényét az állattartó tulajdonos gondatlanságára lehet visszavezetni. Az alperesnek az az eljárása, hogy a szilajnak nem bizonyult csikóját az országos szabástól el nem térve, a szőlő előtti úton az anyja közelében szabadon hagyta, nem oly gondatlanság, amelyre a felperes balesetét mint okra vissza lehetne vezetni. Tévedett tehát a fellebbezési bíróság, amidőn az alperest azon az alapon marasztalta, hogy gondatlansága miatt a csikója által okozott kárért felelős. Habár ezek szerint a felperest ért kárért vétkesség alapján az alperes nem is felel, a m. kir. Kúria megítélése szerint az alperesnek kártérítési kötelezettsége mégis fennáll. Az állattartó gazda az általa okozott kárért ugyanis vétlensége esetén akkor is felelős, ha ez a meglevő körülményekre, különösen a felek vagyoni viszonyaira tekintettel méltányosnak mutatkozik. A méltányosság alkalmazására pedig a m. kir. Kúria kellő alapot lát. Nincs ugyanis a tényállásban adat arra, hogy a baleset előidézésében a felperest hiba terhelné. Ily hiba bizonyítására, a hibára mutató tények bizonyítása nélkül, nem elegendő a szakértőnek oly előadása, ha ilyet valóban tenne is, hogy elképzelhetetlen, hogy a csikó minden ráhatás nélkül kirúgjon. Ezenfelül a felperes félszemének a világát vesztette el. Ez pedig egész életére kiható és keresőképességét is csökkentő egészségháborítás, ami az alperessel szemben annál súlyosabban jön figyelembe, mert a szegénységi bizonyítvány tartalmával támogatott előadása szerint, a felperes vagyontalan napszámos. Ezzel szemben pedig a felperesnek saját előadása szerint 26 hold földje, egy hold szőlője van, ami az alperessel szemben jelentékeny vagyoni különbségre mutat. I. III. 51/81—1932 Thébusz, 1932. XI. 3. ? 6. Kártérítés községi közegekkel szemben. A községi közegek ellen indított kártérítési perben az alperesek azt vitatják, hogy a fellebbezési bíróság az ő kártérítési kötelezettségüket jogszabálysértéssel állapította meg, mert ez a kötelezettségük csak akkor lett volna megállapítható, ha előbb a vétkességük fegyelmi eljárás során nyert volna megállapítást. A Kúria az erre alapított panaszt elutasítja, mert: Az 1886:XXII. t.-c. 86. §-ában foglalt rendelkezés és az ennek alapján kifejlődött bírói gyakorlat értelmében a községi közeg ellen irányuló kártérítési igénynek a bíróság előtt való érvényesítése nincs attól függővé téve, hogy a községi alkalmazott előzően fegyelmi felelősségre vonassék és a kártérítési felelőssége fegyelmi úton előzetesen megállapítassék. Alaptalan azért alpereseknek az a felülvizsgálati érvelése, hogy csak akkor lehetne kártérítési keresetet indítani, ha a fegyelmi felelősség előzően megállapítást nyert, ami azonban nem történt meg. X. III. 1019—1931. Thébusz, 1932. X. 25. 7. Kártérítés. Síremlék költségeinek megtérítése vasúti balesetnél. A felperesek édesapja vasúti baleset alkalmával vesztette el életét. A felperesek a kártérítési perben az apjuknak állított síremlék költségeinek megtérítését is követelik. Ezt a követelést a Kúria elutasítja, mert: Az 1871/XVIII. §. 2. pontja értelmében halál 1933 január 8