Jogi Hirlap, 1935. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1935-07-07 / 27. szám

1935. Julius 7 211 JOGI HÍRLAP ennek előzőleg tapasztalt veszélyessége nem csak fennáll, hanem esetleg fokozódott is. Ilyen körülmények között a felperesnek az előtte ha­lad­ó fuvarosok eljárásában is szükségképen e veszélyt el­hárító intézkedéseket kellett felismernie. Amennyiben pedig a felperes az út veszélyességéről saját tapasztalata alapján tudott, a szükséges óvó intéz­kedést arra való tekintet nélkül meg kellett volna tennie, hogy e veszélyességre figyelmét az alperes is felhívta-e vagy sem. Ezek szerint sem az út javításának, sem pedig a fi­gyelmeztetésnek elmaradása nem állapít meg az alperes terhére a balesettel okozati összefüggésben álló mulasz­tást. V. I. 235—1935. Jakab, 1935. V. 28. 635. Kártérítés bányaüzemben szerzett foglalkozási be­tegségért. Felperes arra alapította kártérítési keresetét, hogy az alperes őt fojtó füsttel és káros hatású gázokkal teli helyen foglalkoztatta bányaüzemében és hogy a felperes tüdő, gyomor és bélbetegsége ennek a következménye volt. A fellebbezési bíróság a pert megszüntette, mert álláspontja szerint hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmény fo­rog fenn, amennyiben a kérdéses kártérítési követelésnek az 1927:XXI. tc. 90. §-ában megszabott törvényes előfeltétele­ként az előírt egészségvédő óvóintézkedések elmulasztását az alperes terhére jogerős büntetőbírói ítélet nem állapította meg. A Kúria hatályon kívül helyezi az ítéletet és kimondja, hogy a per megszüntetésének nincsen helye. Indokolás: A bányaüzemben foglalkozási betegség csak az, amit a minisztérium az 1927. évi XXI. tc. 70. §-a alapján kibo­csátott rendeletben annak nyilvánít. A felperes keresete szerint keletkezett betegségeket az irányadó 198/1928. M. E. számú rendelet a foglalkozá­si betegségek között nem sorolja fel. Tévesen minősítette tehát a fellebbezési bíróság eze­ket a betegségeket foglalkozási betegségnek. A felperes a kártérítési követelését foglalkozási betegségre és az 1927. évi XXI. tc. 90. §-ának eseteiben érvényesíthető kártéríté­si kötelezettségre nem is alapította, hanem a kereset csak közönséges gondatlanságra van alapítva. Ennélfogva a kereseti követelés érvényesítésének nem előfeltétele, hogy az alperes szándékosságát, vagy minősített gondatlanságát büntetőbírói ítélet megállapítsa. Téves tehát a fellebbezési bíróságnak az elsőbíróság­­gal egyező az az álláspontja, hogy a felperes kártérítési követelésének érvényesítését a Pp. 180. §-ának 2. pontjá­ban meghatározott pergátló körülmény akadályozza. Ezért a perbe bocsátkozott alperessel szemben érdem­ben el kellett bírálni azt a kérdést, hogy az alperest a fel­peres állított megbetegedése miatt kártérítési kötelezett­ség terheli-e, mert az a kérdés, hogy az alperes az 1927: XXI. tc. 90. §-án kívül eső alapon terhelhető-e kártérítés­sel, — az ügy érdemére tartozik. Mindezeknél fogva a m. kár. Kúria a fellebbezési bíró­ság ítéletét — a perköltség viselésére vonatkozó rendel­kezés hatályon kívül helyezése mellett — megváltoztatta, a per megszüntetését mellőzte és az ügyet érdemi elbírá­lás végett az elsőbirósághoz visszautasította. V. I. 5860— 1931­. Jakab, 1935. V. 22. 636. Ajándékozás tuladonjogi korlátozással. A feleség ingatlant ajándékozott férjének azzal a korlátozással, hogy a férj halála után az ingatlan tulajdonjoga a gyermekeit il­lesse meg az ő haszonélvezeti jogával terhelten. Az elsőbíró­­ság a tulajdonjog bekebelezése iránti kérelemnek helyt adott anélkül, hogy a tulajdonjog korlátozásának feljegyzését is elrendelte volna. A másodbíróság a feleség emiatti felfolya­modását elutasította. A Kúria az elsőbíróság végzését hagy­ja helyben azzal a kiegészítéssel, hogy a tulajdonjog korláto­zásokat is feljegyezni rendeli. Indokok: A 769. sz. polgári jogi határozat szerint, az olyan aján­dékozási szerződés, amellyel az ajándékozó azzal a korlá­tozással ruházza át az ajándékozás tárgyát, hogy az aján­dék a megajándékozottnak halála esetén, egy vagy több kijelölt személyre szálljon, nem halálesetre szóló, hanem élők közötti szerződés, amelynek, érvényessége nem függ a végrendeletekre megszabott alaki kellékek megtartá­sától. A folyamodó kérelme alapjául szolgáló közjegyzői okiratba foglalt egyesség a tartalma szerint élők között létrejött, jogilag megengedett tulajdoni korlátozással kö­tött ajándékozási jogügyletet foglal magában. Ez a jogügylet pedig a megkötött alakjában érvényes lévén, a másodbiróság a folyamodó kérelmét a tkvi rdzs. 69. §-ára hivatkozással, helytelenül utasította el, ezért a m. kir. Kúria a felfolyamodás folytán a má­sodbiróság végzését megváltoztatta és az elsőbiróság végzését hagyta helyben, de azzal a kiegészítéssel, hogy a tkvi. rdzs. 130. §. ej. pontja és III. §-a rendelkezéséhez képest, a tulajdonjog bekebelezésével egyidejűleg a bemu­tatott egyességbe foglalt, a fentiek szerint érvényes kikö­téseket, mint tulajdonjogi korlátozást is, a telekkönyvbe bejegyezni rendelte. .. Pk. V. 1761—1931. Hatás, 1931­. XII. 20. 637. Nyugdíj. A volt Délivasut alkalmazottainak nyug­díjigénye a Római egyezmény szempontjából. Felperes, aki a volt Délivasut szolgálatában állott, a Délivasut üzemének a magyar állam által történt átvételét követő időpontban a Duna Száva Adria vasúttársaság ellen indít keresetet nyug­díjjogosultságának megállapítása iránt. A fellebbezési bíró­ság a keresetet érdemi okokból utasította el. A Kúria az el­utasító döntést helyben hagyja ugyan, azonban kimondja, hogy a perben a felperesnek a nyugdíjhoz való igényjogosult­­sága már azért sem­ volt megállapítható, mert: Az 1923. évi XXXVI. tc. 17. cikkének 31. bekezdése értelmében abban az esetben, ha az államok valamelyike a területén lévő hálózat üzemét később venné át, az e há­lózaton alkalmazott személyzet összes jogai, valamint nyugdíjigényei, amelyek ezt a hálózatot terhelik, az üzembevétel időpontjától az illető állammal szemben lesz­nek érvényesitendők. Nem vitás, hogy a magyar állam a területén levő al­peresi vasúti hálózat üzemét 1932. július 1-én átvette s a felperes e hálózaton volt, mint vasúti munkás 1918. no­vember 11-től 1930. május 30-áig alkalmazva. Minthogy ezen alkalmazás folytán a felperes nyug­díjigényei ezt a hálózatot terhelik, a szolgálatból eredő igényeit a felperes nem az alperes vasúttal, hanem csak a vasutat átvett magyar állammal szemben érvényesíthe­ti. Nem, sérti tehát az anyagi jogot a fellebbezési bíróság­nak a keresetet elutasító döntése. Az alperes perelhető nem lévén, ebben a perben, a ma­gyar állam, perbenállása nélkül, a kereseti nyugdíj­igény jogossága el nem bírálható. Felperes nyugdíjigényének a megállapítását tárgyazó döntés tehát mellőzendő volt. С. N­. Ц1—1935. Totth, 1935. IV. 30. 638. Nyugdíj­javító életbiztosítás. Az alperesnél vezető­állásban alkalmazott felperes szolgálati szerződése szerint a felperes által az egyik biztosító intézettel saját személyében kötött nyugdíjbiztosítás díjait az alperesi vállalat tartozott a felperesnek megtéríteni, illetőleg a felperes helyett befi­zetni. Minthogy később a szóbanforgó biztosítóintézet a fel­peres nyugdíjbiztosítási szerződését biztosítási díjak fizeté­sének elmaradása következtében megszüntette, felperes nyug­díjigényt, illetve kártérítési igényt támaszt az alperes ellen vagy legalább is a szolgálati szerződésnek tartama alatt ese­dékessé vált nyugdíjbiztosítási díjrészletek utólagos megfi­zetését követeli az alperestől. A perben megállapítást nyert, hogy a felperes a biztosító intézet fizetési felhívásait és sür­getéseit az alpereshez nem továbbította. A Kúria ezért a kö­vetkező indokolással utasítja el a keresetet: A biztosító intézettel közvetlen jogviszonyban álló felperesnek volt a kötelessége a nyug­díj­járulékok befi­zetése s e végből a nyugdijegyesület értesítéseit és sürge­téseit a felperes megfelelő intézkedés céljából az alperes igazgatósága elé tartozott volna terjeszteni. E mulasztá­sa következményeit a felperes az alperesre át nem hárít­hatja s a nyugdijbiztosítás törlése folytán elveszett nyug­díját az alperestől kártérítésként nem követelheti.

Next