Jogi Hirlap, 1935. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1935-07-07 / 27. szám
1935. Julius 7 211 JOGI HÍRLAP ennek előzőleg tapasztalt veszélyessége nem csak fennáll, hanem esetleg fokozódott is. Ilyen körülmények között a felperesnek az előtte haladó fuvarosok eljárásában is szükségképen e veszélyt elhárító intézkedéseket kellett felismernie. Amennyiben pedig a felperes az út veszélyességéről saját tapasztalata alapján tudott, a szükséges óvó intézkedést arra való tekintet nélkül meg kellett volna tennie, hogy e veszélyességre figyelmét az alperes is felhívta-e vagy sem. Ezek szerint sem az út javításának, sem pedig a figyelmeztetésnek elmaradása nem állapít meg az alperes terhére a balesettel okozati összefüggésben álló mulasztást. V. I. 235—1935. Jakab, 1935. V. 28. 635. Kártérítés bányaüzemben szerzett foglalkozási betegségért. Felperes arra alapította kártérítési keresetét, hogy az alperes őt fojtó füsttel és káros hatású gázokkal teli helyen foglalkoztatta bányaüzemében és hogy a felperes tüdő, gyomor és bélbetegsége ennek a következménye volt. A fellebbezési bíróság a pert megszüntette, mert álláspontja szerint hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmény forog fenn, amennyiben a kérdéses kártérítési követelésnek az 1927:XXI. tc. 90. §-ában megszabott törvényes előfeltételeként az előírt egészségvédő óvóintézkedések elmulasztását az alperes terhére jogerős büntetőbírói ítélet nem állapította meg. A Kúria hatályon kívül helyezi az ítéletet és kimondja, hogy a per megszüntetésének nincsen helye. Indokolás: A bányaüzemben foglalkozási betegség csak az, amit a minisztérium az 1927. évi XXI. tc. 70. §-a alapján kibocsátott rendeletben annak nyilvánít. A felperes keresete szerint keletkezett betegségeket az irányadó 198/1928. M. E. számú rendelet a foglalkozási betegségek között nem sorolja fel. Tévesen minősítette tehát a fellebbezési bíróság ezeket a betegségeket foglalkozási betegségnek. A felperes a kártérítési követelését foglalkozási betegségre és az 1927. évi XXI. tc. 90. §-ának eseteiben érvényesíthető kártérítési kötelezettségre nem is alapította, hanem a kereset csak közönséges gondatlanságra van alapítva. Ennélfogva a kereseti követelés érvényesítésének nem előfeltétele, hogy az alperes szándékosságát, vagy minősített gondatlanságát büntetőbírói ítélet megállapítsa. Téves tehát a fellebbezési bíróságnak az elsőbírósággal egyező az az álláspontja, hogy a felperes kártérítési követelésének érvényesítését a Pp. 180. §-ának 2. pontjában meghatározott pergátló körülmény akadályozza. Ezért a perbe bocsátkozott alperessel szemben érdemben el kellett bírálni azt a kérdést, hogy az alperest a felperes állított megbetegedése miatt kártérítési kötelezettség terheli-e, mert az a kérdés, hogy az alperes az 1927: XXI. tc. 90. §-án kívül eső alapon terhelhető-e kártérítéssel, — az ügy érdemére tartozik. Mindezeknél fogva a m. kár. Kúria a fellebbezési bíróság ítéletét — a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett — megváltoztatta, a per megszüntetését mellőzte és az ügyet érdemi elbírálás végett az elsőbirósághoz visszautasította. V. I. 5860— 1931. Jakab, 1935. V. 22. 636. Ajándékozás tuladonjogi korlátozással. A feleség ingatlant ajándékozott férjének azzal a korlátozással, hogy a férj halála után az ingatlan tulajdonjoga a gyermekeit illesse meg az ő haszonélvezeti jogával terhelten. Az elsőbíróság a tulajdonjog bekebelezése iránti kérelemnek helyt adott anélkül, hogy a tulajdonjog korlátozásának feljegyzését is elrendelte volna. A másodbíróság a feleség emiatti felfolyamodását elutasította. A Kúria az elsőbíróság végzését hagyja helyben azzal a kiegészítéssel, hogy a tulajdonjog korlátozásokat is feljegyezni rendeli. Indokok: A 769. sz. polgári jogi határozat szerint, az olyan ajándékozási szerződés, amellyel az ajándékozó azzal a korlátozással ruházza át az ajándékozás tárgyát, hogy az ajándék a megajándékozottnak halála esetén, egy vagy több kijelölt személyre szálljon, nem halálesetre szóló, hanem élők közötti szerződés, amelynek, érvényessége nem függ a végrendeletekre megszabott alaki kellékek megtartásától. A folyamodó kérelme alapjául szolgáló közjegyzői okiratba foglalt egyesség a tartalma szerint élők között létrejött, jogilag megengedett tulajdoni korlátozással kötött ajándékozási jogügyletet foglal magában. Ez a jogügylet pedig a megkötött alakjában érvényes lévén, a másodbiróság a folyamodó kérelmét a tkvi rdzs. 69. §-ára hivatkozással, helytelenül utasította el, ezért a m. kir. Kúria a felfolyamodás folytán a másodbiróság végzését megváltoztatta és az elsőbiróság végzését hagyta helyben, de azzal a kiegészítéssel, hogy a tkvi. rdzs. 130. §. ej. pontja és III. §-a rendelkezéséhez képest, a tulajdonjog bekebelezésével egyidejűleg a bemutatott egyességbe foglalt, a fentiek szerint érvényes kikötéseket, mint tulajdonjogi korlátozást is, a telekkönyvbe bejegyezni rendelte. .. Pk. V. 1761—1931. Hatás, 1931. XII. 20. 637. Nyugdíj. A volt Délivasut alkalmazottainak nyugdíjigénye a Római egyezmény szempontjából. Felperes, aki a volt Délivasut szolgálatában állott, a Délivasut üzemének a magyar állam által történt átvételét követő időpontban a Duna Száva Adria vasúttársaság ellen indít keresetet nyugdíjjogosultságának megállapítása iránt. A fellebbezési bíróság a keresetet érdemi okokból utasította el. A Kúria az elutasító döntést helyben hagyja ugyan, azonban kimondja, hogy a perben a felperesnek a nyugdíjhoz való igényjogosultsága már azért sem volt megállapítható, mert: Az 1923. évi XXXVI. tc. 17. cikkének 31. bekezdése értelmében abban az esetben, ha az államok valamelyike a területén lévő hálózat üzemét később venné át, az e hálózaton alkalmazott személyzet összes jogai, valamint nyugdíjigényei, amelyek ezt a hálózatot terhelik, az üzembevétel időpontjától az illető állammal szemben lesznek érvényesitendők. Nem vitás, hogy a magyar állam a területén levő alperesi vasúti hálózat üzemét 1932. július 1-én átvette s a felperes e hálózaton volt, mint vasúti munkás 1918. november 11-től 1930. május 30-áig alkalmazva. Minthogy ezen alkalmazás folytán a felperes nyugdíjigényei ezt a hálózatot terhelik, a szolgálatból eredő igényeit a felperes nem az alperes vasúttal, hanem csak a vasutat átvett magyar állammal szemben érvényesítheti. Nem, sérti tehát az anyagi jogot a fellebbezési bíróságnak a keresetet elutasító döntése. Az alperes perelhető nem lévén, ebben a perben, a magyar állam, perbenállása nélkül, a kereseti nyugdíjigény jogossága el nem bírálható. Felperes nyugdíjigényének a megállapítását tárgyazó döntés tehát mellőzendő volt. С. N. Ц1—1935. Totth, 1935. IV. 30. 638. Nyugdíjjavító életbiztosítás. Az alperesnél vezetőállásban alkalmazott felperes szolgálati szerződése szerint a felperes által az egyik biztosító intézettel saját személyében kötött nyugdíjbiztosítás díjait az alperesi vállalat tartozott a felperesnek megtéríteni, illetőleg a felperes helyett befizetni. Minthogy később a szóbanforgó biztosítóintézet a felperes nyugdíjbiztosítási szerződését biztosítási díjak fizetésének elmaradása következtében megszüntette, felperes nyugdíjigényt, illetve kártérítési igényt támaszt az alperes ellen vagy legalább is a szolgálati szerződésnek tartama alatt esedékessé vált nyugdíjbiztosítási díjrészletek utólagos megfizetését követeli az alperestől. A perben megállapítást nyert, hogy a felperes a biztosító intézet fizetési felhívásait és sürgetéseit az alpereshez nem továbbította. A Kúria ezért a következő indokolással utasítja el a keresetet: A biztosító intézettel közvetlen jogviszonyban álló felperesnek volt a kötelessége a nyugdíjjárulékok befizetése s e végből a nyugdijegyesület értesítéseit és sürgetéseit a felperes megfelelő intézkedés céljából az alperes igazgatósága elé tartozott volna terjeszteni. E mulasztása következményeit a felperes az alperesre át nem háríthatja s a nyugdijbiztosítás törlése folytán elveszett nyugdíját az alperestől kártérítésként nem követelheti.