Jogi Hirlap, 1938. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1938-07-03 / 27. szám
1938. július 3. 211 JOGI HÍRLAP nyugdíjalapja, vagy nyugdíjintézete nem volt, az alperes részére nem nyugdíj helyett, hanem nyugdíj gyanánt kötelezett 12.000 koronáról szóló nyugdíjbiztosítást, azzal tehát, minthogy az ekként eszközölt nyugdíjbiztosítás a korona elértéktelenedése következtében célját vesztette, az alperes a nyugdíjfizetési kötelezettség alól nem mentesül. Már ebből, de az 1922. november 29.-én kelt s nem vitás 2. alatti szolgálati szerződés V. pontjából is nyilvánvaló, hogy ez a szerződés a nyugdíjjárandóságokat 1922. évben, ennélfogva a pénzromlás idején és koronaértékben szabályozta, következéskép az 1926. XVI. tc. 1. §-a értelmében e koronajárandóságoknak a mai pengőértékre való átszámítása, vagyis átértékelése szükséges. Téves a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy a kereseti nyugdíj vitás összege megállapítására nyugdíjszabályzatok irányadók. Téves azért, mert az alperesnek — nem vitásan — nyugdíjalapja vagy nyugdíjintézete, nyugdíj -vagy illetményszabályzata nem volt, a felek magukra nézve kötelezőnek más részvénytársaság nyugdíjszabályzatát sem fogadták el, a nyugdíjjárandóság mértékét pedig kizárólag a 2. alatti szolgálati szerződés V. pontjában szabályozták. Minthogy ekként a nyugdíjjárandóság mértékére nem nyugdíj - vagy illetményszabályzat, hanem az alkalmazottal megkötött szolgálati szerződés az irányadó, ezért az 1926. XVI. tc. 4. §-ának negyedik bekezdése szerint az átértékelés alapjául a szerződés értelmében kiszámított járandóságnak a szerződéskötés napjához képest az időközi befizetésekre megállapított módon (3. §, negyedik bekezdés) az 1914. évi értékre átszámított összege szolgál. Ebből következik, hogy amennyiben békebeli értékű járandóság is van, annak aranykoronára átszámítására nincsen szükség, mert az már amúgy is békebeli aranyértéknek felel meg, amiért is, — amint ezt a Kúria már több hasonló perben kimondottan a járandóság eme része tekintetében az 1926:XVI. tc. 4. §. negyedik bekezdésében és a 93.736—1926. P. M. R. 1. és 5. §§-aiban előírt átszámításnak nincsen helye, hanem az átszámítás csak arra a járandóságra alkalmazható, amely a békebeli összeget meghaladja. Nem vitás, hogy a felperes 1914. július he jén még nem állott az alperes szolgálatában. A 2. alatti szolgálati szerződés V. és VI. pontjában az alperes a felperesnek a Fonciere Biztosító Intézetnél az alperes szolgálatba lépése előtt eltöltött és nyugdíjra jogosító 14 szolgálati évét beszámította. Minthogy eszerint az alperes szolgálatában töltött további idő a korábbi, a Fonciere-nél eltöltött szolgálat folytatásaként jelentkezik s a felek a 2. alatti szolgálati szerződés III. 1. pontjában a felperes évi törzsfizetését és az V. pontban a felperes nyugdíjigényét azonos összegben, évi 12.000 koronában állapították meg, ezért nincs jogi akadálya annak, hogy a felperes 1914. július 1-én élvezett törzsfizetése gyanánt az a békebeli korona törzsfizetése számíttassék, amelyet a felperes 1914. július hó 1-én a Fondere-től kapott. Tényállást kell tehát megállapítani arra nézve, hogy a felperes 1914. július hó 1-én a Fonciere-től milyen összegű törzsfizetést kapott? Ezt az évi törzsfizetést az évi 12.000 korona törzsfizetésből számszerűleg le kell vonni és csak a különbözetét lehet és kell az 1922. november 29. napjára, a 2. alatti szolgálati szerződés megkötése napjára irányadó 478.71 (1. aranykorona — 478.71 papirkorona) osztószám segélyével 1914. évi értékre átszámítani, és az átszámított összeget az említett 1914. évi törzsfizetéshez hozzáadni. S mert nem vitás, hogy az alperes részvénytársaság 1914. július hó 1. napján már fennállott és az alperes arány száma 30%, — amely arányszám a járandóság átértékelésére az 1926:XVI te. 3. §. 1. bekezdése értelmében irányadó, — e te. 4. §-ának utolsó bekezdése alapján a jelen végzés előbbi bekezdése szerint kiszámított békebeli járandóságok számszerű összegének az a százaléka, amely az alperes nem vitás 30%-os arányszámának megfelel, adja azt az összeget, amelyet átértékelt nyugdíj fejében pengőértékben kell fizetni, a megállapításnál azonban figyelembe kell venni az 1926: XVI. tc. 3. §. 3-ik bek.-e utolsó mondata rendelkezését is, amely vonatkozásban is tényállást kell megállapítani. — V. II. 1358—1938. Kóós, 1938. VI. 9. 584. Bontóper. Férfilátogatók a férj távollétében. A férj bontóokut érvényesíti, hogy a felesége, mialatt ő a kórházban volt a közös lakásukon férfiak látogatását fogadta. A Tábla ezt nem tekinti bántó oknak. Az emiatt bejelentett semmisségi panaszt a Kúria nem találja alaposnak. Indokok: A fellebbezési bíróság álláspontja szerint az a tény, hogy az alperes férfilátogatókat fogadott, bontóokul csak abban az esetben szolgálhatna, ha oly mellékkörülmények is bizonyítást nyertek volna, amelyek mellett ezek a látogatások a házastársi hűség szempontjából gyanútkeltőkként jelentkeznének. Ilyen mellékkörülmények a fellebbezési bíróság megítélése szerint fenn nem forognak. Az emiatt emelt felülvizsgálati panasz alaptalan —. C.III. 175—1938. Thébusz, 1938. V. 24. 585. Bontóper. Megkisértés a férj beleegyezésével. A feleség által felvett albérlőt — amikor az egy délután kirándulásból hazaérkezett — az egyedül otthon lévő feleség saját szobájába ozsonnára hívta meg. Amíg az albérlő ozsonna előtt a fürdőszobába ment, a feleség lehevert a díványra. Az albérlő a fürdőszobából hiányos öltözetben tért vissza és rávetette magát az asszonyra. Ebben a percben kinyílt az ajtó s a férj tanukkal együtt jelent meg a szobában. A fenti helyzet miatt a férj által a H. T. 80. §. a) pontja alapján indított bontóperben az asszony többek között arra hivatkozik, hogy az egész jelenet előre kicsinált dolog volt, hogy az albérlő a férj megbízásából s a férj előzetes beleegyezésével járt el, márpedig a H. T. 81. §-a értelmében nem szolgálhat bontó okul az olyan cselekmény, amelybe a másik házastárs beleegyezett. A Kúria az asszony hibájából felbontja a házasságot, többek között a következő indokok alapján: Ha volt is valamely előzetes egyetértés a felperes és az albérlő között, az csak az alperes megkísértésére vonatkozhatott, mert a vétkes cselekmény elkövetése kizárólag az alperes akarat elhatározásától függött. Az ily megkísértés azonban magában véve még nem jelenti, hogy a felperes maga is akarta a vétkes cselekmény elkövetését, ezért már fogalmilag sem lehet a H. T. 81. §-ában megjelölt beleegyezéssel azonosítani. — C. 111. 175—1938. Thébusz, 1938. V. 24. 586. Végrendelet utólagos keltezése. Az örökhagyó nem keltezte sajátkezüleg irt és aláirt s az 1876:XVI. tc. alapján kiváltságos végrendeletét. A keretet a végrendelet őrzésével megbízott egyén a végrendelkezéstől való távozás után a saját lakásán vezette rá a végrendeletre. A Kúria érvénytelennek nyilvánítja a végrendeletet. Indokok: Az 1876.XVI. tc. 7. §-a értelmében az írásbeli magánvégrendeletnél a végrendelkezés helyének és időpontjának kitétele szükséges. A végrendeletnek ez is érvényességi kelléke. Az állandó bírói gyakorlat értelmében ez a követelmény vonatkozik az írásbeli magánvégrendeletek minden nemére s így az idézett törvény 32. §-a szerinti kiváltságos végrendeletre is. A felülvizsgálati eljárásban a Ppn. 18. §-a értelmében irányadó tényállás szerint az örökhagyó a sajátkezűleg írt és aláírt végrendeletét nem látta el kelettel, hanem azt a végrendelet őrzésével megbízotta, a végrendelkezéstől való eltávozása után otthon a lakásán utólag vezette rá a végrendeletre.