Jogi Hirlap, 1938. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1938-07-03 / 27. szám

1938. július 3. 211 JOGI HÍRLAP nyugdíjalapja, vagy nyugdíjintézete nem volt, az al­peres részére nem nyugdíj helyett, hanem nyugdíj gya­nánt kötelezett 12.000 koronáról szóló nyugdíjbiztosí­tást, azzal tehát, minthogy az ekként eszközölt nyugdíj­biztosítás a korona elértéktelenedése következtében célját vesztette, az alperes a nyugdíjfizetési kötele­zettség alól nem mentesül. Már ebből, de az 1922. november 29.-én kelt s nem vitás 2. alatti szolgálati szerződés V. pontjából is nyil­vánvaló, hogy ez a szerződés a nyugdíj­járandóságokat 1922. évben, ennélfogva a pénzromlás idején és korona­értékben szabályozta, következéskép az 1926. XVI. tc. 1. §-a értelmében e koronajárandóságoknak a mai pen­gőértékre való átszámítása, vagyis átértékelése szük­séges. Téves a fellebbezési bíróságnak az a jogi állás­pontja is, hogy a kereseti nyugdíj vitás összege megál­lapítására nyugdíjszabályzatok irányadók. Téves azért, mert az alperesnek — nem vitásan — nyugdíjalapja vagy nyugdíjintézete, nyugdíj -vagy illetményszabály­zata nem volt, a felek magukra nézve kötelezőnek más részvénytársaság nyugdíjszabályzatát sem fogadták el, a nyugdíjjárandóság mértékét pedig kizárólag a 2. alatti szolgálati szerződés V. pontjában szabályozták. Minthogy ekként a nyugdíjjárandóság mértékére nem nyugdíj - vagy illetményszabályzat, hanem az alkalmazottal megkötött szolgálati szerződés az irány­adó, ezért az 1926. XVI. tc. 4. §-ának negyedik bekez­dése szerint az átértékelés alapjául a szerződés értel­mében kiszámított járandóságnak a szerződéskötés napjához képest az időközi befizetésekre megállapított módon (3. §, negyedik bekezdés) az 1914. évi értékre átszámított összege szolgál. Ebből következik, hogy amennyiben békebeli ér­tékű járandóság is van, annak aranykoronára át­számítására nincsen szükség, mert az már amúgy is békebeli aranyértéknek felel meg, amiért is, — amint ezt a Kúria már több hasonló perben kimondotta­n a járandóság eme része tekintetében az 1926:XVI. tc. 4. §. negyedik bekezdésében és a 93.736—1926. P. M. R. 1. és 5. §§-aiban előírt átszámításnak nincsen helye, ha­nem az átszámítás csak arra a járandóságra alkalmaz­ható, amely a békebeli összeget meghaladja. Nem vitás, hogy a felperes 1914. július he jén még nem állott az alperes szolgálatában. A 2. alatti szolgá­lati szerződés V. és VI. pontjában az alperes a felpe­resnek a Fonciere Biztosító Intézetnél az alperes szol­gálatba lépése előtt eltöltött és nyugdíjra jogosító 14 szolgálati évét beszámította. Minthogy eszerint az al­peres szolgálatában töltött további idő a korábbi, a Fonciere-nél eltöltött szolgálat folytatásaként jelent­kezik s a felek a 2. alatti szolgálati szerződés III. 1. pontjában a felperes évi törzsfizetését és az V. pont­ban a felperes nyugdíjigényét azonos összegben, évi 12.000 koronában állapították meg, ezért nincs jogi akadálya annak, hogy a felperes 1914. július 1-én él­vezett törzsfizetése gyanánt az a békebeli korona törzs­fizetése számíttassék, amelyet a felperes 1914. július hó 1-én a Fondere-től kapott. Tényállást kell tehát megállapítani arra nézve, hogy a felperes 1914. július hó 1-én a Fonciere-től mi­lyen összegű törzsfizetést kapott? Ezt az évi törzsfizetést az évi 12.000 korona törzs­fizetésből számszerűleg le kell vonni és csak a külön­bözetét lehet és kell az 1922. november 29. napjára, a 2. alatti szolgálati szerződés megkötése napjára irány­adó 478.71 (1. aranykorona — 478.71 papirkorona) osz­tószám segélyével 1914. évi értékre átszámítani, és az átszámított összeget az említett 1914. évi törzsfizetés­hez hozzáadni. S mert nem vitás, hogy az alperes részvénytársa­ság 1914. július hó 1. napján már fennállott és az al­peres arány száma 30%, — amely arányszám a járan­dóság átértékelésére az 1926:XVI te. 3. §. 1. bekezdése értelmében irányadó, — e te. 4. §-ának utolsó bekezdése alapján a jelen végzés előbbi bekezdése szerint kiszá­mított békebeli járandóságok számszerű összegének az a százaléka, amely az alperes nem vitás 30%-os arány­számának megfelel, adja azt az összeget, amelyet átérté­kelt nyugdíj fejében pengőértékben kell fizetni, a meg­állapításnál azonban figyelembe kell venni az 1926: XVI. tc. 3. §. 3-ik bek.-e utolsó mondata rendelkezését is, amely vonatkozásban is tényállást kell megállapí­tani. — V. II. 1358—1938. Kóós, 1938. VI. 9. 584. Bontóper. Férfilátogatók a férj távollétében. A férj bontóokut érvényesíti, hogy a felesége, mialatt ő a kórház­ban volt a közös lakásukon férfiak látogatását fogadta. A Tábla ezt nem tekinti bántó oknak. Az emiatt bejelentett semmisségi panaszt a Kúria nem találja alaposnak. Indokok: A fellebbezési bíróság álláspontja szerint az a tény, hogy az alperes férfilátogatókat fogadott, bontó­okul csak abban az esetben szolgálhatna, ha oly mel­lékkörülmények is bizonyítást nyertek volna, amelyek mellett ezek a látogatások a házastársi hűség szempont­jából gyanútkeltőkként jelentkeznének. Ilyen mellékkö­rülmények a fellebbezési bíróság megítélése szerint fenn nem forognak. Az emiatt emelt felülvizsgálati panasz alaptalan —. C.III. 175—1938. Thébusz, 1938. V. 24. 585. Bontóper. Megkisértés a férj beleegyezésével. A feleség által felvett albérlőt — amikor az egy délután ki­rándulásból hazaérkezett — az egyedül otthon lévő feleség saját szobájába ozsonnára hívta meg. Amíg az albérlő ozsonna előtt a fürdőszobába ment, a feleség lehevert a díványra. Az albérlő a fürdőszobából hiányos öltözetben tért vissza és rávetette magát az asszonyra. Ebben a perc­ben kinyílt az ajtó s a férj tanukkal együtt jelent meg a szobában. A fenti helyzet miatt a férj által a H. T. 80. §. a) pontja alapján indított bontóperben az asszony többek között arra hivatkozik, hogy az egész jelenet előre ki­csinált dolog volt, hogy az albérlő a férj megbízásából s a férj előzetes beleegyezésével járt el, már­pedig a H. T. 81. §-a értelmében nem szolgálhat bontó okul az olyan cselekmény, amelybe a másik házastárs beleegyezett. A Kúria az asszony hibájából felbontja a házasságot, többek között a következő indokok alapján: Ha volt is valamely előzetes egyetértés a felperes és az albérlő között, az csak az alperes megkísértésére vonatkozhatott, mert a vétkes cselekmény elkövetése kizárólag az alperes akarat elhatározásától függött. Az ily megkísértés azonban magában véve még nem jelenti, hogy a felperes maga is akarta a vétkes cselekmény el­követését, ezért már fogalmilag sem lehet a H. T. 81. §-ában megjelölt beleegyezéssel azonosítani. — C. 111. 175—1938. Thébusz, 1938. V. 24. 586. Végrendelet utólagos keltezése. Az örökhagyó nem keltezte sajátkezüleg irt és aláirt s az 1876:XVI. tc. alap­ján kiváltságos végrendeletét. A keretet a végrendelet őrzé­sével megbízott egyén a végrendelkezéstől való távozás után a saját lakásán vezette rá a végrendeletre. A Kúria érvény­telennek nyilvánítja a végrendeletet. Indokok: Az 1876­.XVI. tc. 7. §-a értelmében az írásbeli ma­gánvégrendeletnél a végrendelkezés helyének és idő­pontjának kitétele szükséges. A végrendeletnek ez is érvényességi kelléke. Az állandó bírói gyakorlat értelmében ez a követel­mény vonatkozik az írásbeli magánvégrendeletek min­den nemére s így az idézett törvény 32. §-a szerinti kiváltságos végrendeletre is. A felülvizsgálati eljárásban a Ppn. 18. §-a értel­mében irányadó tényállás szerint az örökhagyó a sa­játkezűleg írt és aláírt végrendeletét nem látta el ke­lettel, hanem azt a végrendelet őrzésével megbízott­a, a végrendelkezéstől való eltávozása után otthon a la­kásán utólag vezette rá a végrendeletre.

Next