Jogi Hirlap, 1940. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1940-01-07 / 1. szám
JOGI HÍRLAP. 2 esetében sem gátolhatja meg, tehát a mezőgazdaság érdekében tűrni tartozik azt, hogy a haszonbérletének tényleges megszűnne (a gazdasági év vége) előtt is már a gazdasági év utolsó részében a haszonbérbeadó, vagy ennek jogán az újabb haszonbérlő a termés beszedése után felszabadult területrészeken, az okszerű gazdálkodás által megkövetelt módon és mértékben talajművelési munkálatokat végezzen. A haszonbérlő birtoklásának ezt a korlátozását a szokásjog nyilvánvalóan a mezőgazdasági termelés zavartalan folytatásához fűződő köz- és magánérdek hatályos megvédése végett arra való tekintettel fejlesztette ki, hogy a lelépő Haszonbérlőnek a gazdasági év utolsó negyedében a termés beszedése után már nincs a gazdasági művelés alá tartozó földekhez fűződő oly érdeke, amely az okszerű gadálkodás szabályai szerint a következő gazdasági évre szóló gazdasági előmunkálatok végzése által sérelmet szenvedne. Ha pedig ez így áll, akkor az alperesnek az a panaszolt eljárása, hogy mint új haszonbérlő , a felperes haszonbérletének lejárta előtt, a következő gazdasági évben vetés alá kerülő üres földeket a felperes ellenzése dacára művelés alá vette, az alperes részéről önhatalmú és tilos birtokháborító cselekménynek nem tekinthető, ezért a felperes az eljárással szemben birtokvédelemre igényt jogszerűen nem is tarthat. — С. V. 4140— 1939. Hutás, másodelnök, 1939. X. 26. 8. Baleseti kártérítés mértéke. Felperes férjét az alperes gépkocsija halálra gázolta. A fellebbezési bíróság a felperest illető kártérítés mértékét az elhaltszerszámlakatost utolsó tényleges keresete alapján állapította meg. Alperes felülvizsgálati kérelmében azt vitatja, hogy a megállapított kártérítés összegébe be kell számítani azt az összeget, amelyet a még munkabíró felperesnő saját munkájával kereshet. A Kúria a következő indokolással utasítja el ezt a panaszt: Az a körülmény, hogy a törvény alapján eltartott családtag a saját eltartásáról legalább részben maga is tudna gondoskodni, a kártérítés mértékét csökkentő tényezőként figyelembe nem jöhet. — C. 1. 3486—1939. Jakab, 1939. XI. 7. 4. Bontóper. Életközösség fogalma. A házastársak 1936. november 1-e előtt már hosszabb idő óta nem éltek egymással nemi életet és nem is étkeztek közös asztalnál, de közös hálószobában az egymás mellett felállított ágyban aludtak . Lövölde téri lakásukból együtt költöztek el ilyen életviszonyok mellett Rákospalotára. A férj feleségének 1936. november 1. utáni magatartását bontóokul érvényesíti. A Tábla megbocsátottnak tekinti ezt a bontóokot a, közös szobában való hálás tényével. A Kúria megállapítja, hogy a Tábla jogszabálysértéssel zárta el felperest a kérdéses bontóok érvényesítésétől. Indokok: A fellebbezési bíróság helyesen emelte ki ugyan, hogy a házassági együttélés nem egyedül a nemi építkezésből áll, azonban a H. T. a különélést a fogalmi meghatározás szerint az ágytól és asztaltól való különélésben jelölte meg. A peres felek között a házassági életközösség törvényi tartalma, az ágy és asztalközösség már 1936. évi november hó 1-je előtt naptárszerűleg, pontosan meg nem határozható időtől, a Lövölde-téri lakásban már hiányzott, és ezen az sem változtatott, hogy a peres felek az akkori életviszonyai között együtt költöztek a jelzett időben Budapestről Rákospalotára. E tényekből a m. kir. Kúria — amiként más hasonló esetekben is — azt a további következtetést vonta le, hogy a fölperes az alperesnőnek az 1936. évi november hó 1-je utáni időből érvényesített, s vétkesnek állított ’ifipinga tolását a közös szobában való hálás ténye által vonea nem bocsátotta. — C. 111. 3016—1939. Thébusz,1939. X. 30. 1 5. Bontéper megegyezésen alapuló különélésnél. A házastársak a szülőkkel laktak együtt, amikor közös megegyezés alapján megszüntették az életközösséget A férj később felhívta feleikrét, hogy saját külön lakásában állítsa vele vissza az orrkitaeletet , mivel a feleség nem tett eleget a felhívásnak bontópert indított ellene. A Kúria a következő Indokolással utasította el a keresetet: Az állandó bírói gyakorlat értelmében, ha az életközösség megszakítása a házasfelek kölcsönös megegyezésén alapszik, a különélést csak abban az esetben tehet a Ht. 80. fj-ának a) pontja alá eső bontóokként érvényesíteni, ha a beleegyezéssel különélő házasfel a haza iharsát az életközösség helyreállítására felhívja, vagy pedig az életközösség helyreállítására késznek nyilatkozik és a másik házastárs az életközösség helyreállítását jogos ok nélkül megtagadja. A férjet családfői helyzetéből kifolyólag ilyenkor is megilleti az a jog, hogy a nejétől az életközöség helyreállítását és az együttélés folytatását a saját lakásában követelhesse. Ha azonban az életközösség megszüntetése előtt ettől eltérő megállapodás állott fenn a házasfelek között, a feleség csak abban az esetben köteles a férj eme követelését teljesíteni, ha az a változott viszonyokra való tekintettel indokoltnak mutatkozik. Felperes azonban erre utaló körülményeket a per során föl sem hozott, amiből kifolyólag a fent idézett jogszabályokra való tekintettel az anyagi jognak megfelel a fellebbezési bíróságnak az az állásfoglalása, hogy az alperes nem volt köteles az életközösség megkezdésekor létesített megállapodástól eltérően a szülői házon kívül más helyen a felperessel az életközösséget helyreállító...., és ezért az erre vonatkozó felhívás megtagadásával és a különélés folytatásával nem valósította meg a Ht. 80. §ának a) pontja alá eső bontóokot. — C. 111. 3258—1939. Tóth, 1939. XI. 10. 6. Nőtartásra érdemetlenség. A férj azon a címen indít keresetet a végleges nőtartásdíj megszüntetése iránt, hogy volt felesége büntető feljelentést tett ellene azért, mert őt vagyoni igényeiből ki akarta forgatni, továbbá, hogy volt felesége nagy összegű öröklött vagyonát kényelműen elköltötte s ezen tényei által érdemetlenné vált a nőtartásdijra. A Kúria a következő indokolással utasítja el a keresetet: Az állandó bírói gyakorlatban érvényesülő jogszabály szerint érdemetlenség alapján a nő csak abban az esetben fosztható meg a végleges nőtartástól, hogyha a férjével szemben olyan jogtalan magatartó nysít, amely a társadalmi közfelfogás és az általáns erkölcsi törvények szerint igen súlyos megítélés alá esik és amely minden kétséget kizáró módon megállapítható. Ilyen súlyos megítélés alá eső cselekménynek a kir. Kúria a fellebbezési bíróság felfogásával egyetértően nem tekintette az alperesnek azt a magatartását, hogy 1935. február 13-án a felperes ellen a fellebbezési bíróság ítéletében fölemlített büntető feljelentést megtette, mert mint a jogban járatlan egyénben az előzményekre való tekintettel könnyen alakulhatott ki az a felfogás, hogy a felperes jogellenesen és bűnös módon törekszik jogainak a kijátszására. Az efölötti elkeseredésében tett büntető feljelentése a fellebbezési bíróság helyes megítélése szerint minden esetre menthető. Az a körülmény pedig, hogy az alperes örökölt vagyonát könnyelműen elköltötte, nem érdemetlenségi ok és a nőtartás megszüntetésére, vagy leszállítására csak abban az esetben szolgáltatna megfelelő alapot, ha az alperes eme magatartásában az önellátás szándékos meghiúsítása kétségtelenül megállapítható volna. — C. III. 2624—1939. Thébusz, 1939. X. 25. 7. özvegyi jog korlátozása. A címben megjelölt igény iránt folyó perben a Tábla nem vette egész összegében figyelembe a folyó jövedelem csökkentésére azt az összeget, amit az özvegy az örökhagyó 8.000,- pengőt kitevő folyószámlatartozásának továbbá 2.777,- pengőt kitevő adóhátralékának kiegyenlítésére a folyó esztendőben fizetett. Az emiatt bejelentett felülvizsgálati kérelemnek a Kúria nem ad helyt. Indokok: Az özvegyi jog korlátozása szempontjából jelentős annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy mennyi az özvegyi joggal terhelt hagyatéki vagyonból és mennyi az özvegynek a saját vagyonából származó tiszta jövedelem, a bevételek összegéből csak a jövedelem előállító- 1940. JANUÁR 7.