Jogi Hirlap, 1941. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1941-01-05 / 1. szám
’ МИН ItkLM fejében annak 14. életéve betöltéséig tavi 8.— P gyermek-* tartásdíjban marasztalta az alperest, áld ellen s gyermek törvényes képviselője a részben lejárt tartásdíjnak 10 évre «6 összege fejében 1.112 ez. P-nek és az egyes részletek esedékessége napjától folyó 5*/«-os kamatoknak telekkönyvi előjegyzését kérte. A telekkönyvi hatóság előjegyezte a jelzálogjogot a kérelem értelmében. A felfolyamodási bíróság az előjegyzett jelzálogjog törlését rendelte el, mert a folyamodók csakis azon az alapon igényeletnék követelésüknek biztosítását, ha az veszélyeztetve lenne A Kúria a már lejárt tartásdíjrészletekre elrendeli az előjegyzést, a jövőben lejárandó részletekre elutasítja a kérelmet. Indokolás: kérelmező a lejárt gyermektartásdíj-részletek tekintetében jogosan kérhette volna a jelzálogjog bekebelezését is,, ő azonban csupán előjegyzést kért, márpedig ha kérelmezőt a jelzálogjog bekebelezése kérésének nagyobb joga megillette, úgy az ennél kisebb jogot a jelzálogjog előjegyzésének kérését kétségtelenül érvényesítheti és így a lejárt részletek tekintetében a jelzálogjog előjegyzése megtagadható nem lett volna — a le nem járt követelés tekintetében azonban a jelzálogjog előjegyzésének helye nincs, mert az előjegyzés alapjául szolgáló közokirat a követelés le nem járt része tekintetében a telekkönyvi vdzs. 88. és 89. §ai értelmében nem rendelkezik azokkal a kellékekkel, amelyek az előjegyzésre valamely magánokiratnál is elegendők. — Cpk. V. 1384—1940. — Gébért, 1940. XI. 12. — 4. Vadászati jog háborítása. Alperes erre a célra felfogadott napszámosai a szarvasbőgés ideje alatt a felperes által bérelt vadászterülettel szomszédos részen a felperes vadászatának megakadályozása végett sípokkal, kutyákkal, lármával, az erdő mellett gyújtott hatalmas tüzekkel a vad járását lehetetlenné akarták tenni, ha szarvasbőgést hallottak, a lármát fokozták és a felperes kérdésére azt felelték, hogy az alperes uradalom őket azért fizeti, hogy amerre a vadászok mennek, őket kövessék és zajt csapjanak, hogy a vadakat elzavarják. A felperes e tényállás alapján vadászati jogának megzavarása miatt kártérítést követel az alperestől, aki azzal védekezik, hogy alkalmazottaival csupán azt igyekezett megakadályozni, hogy saját tenyésztésű szarvasai a felperesi területre át ne válthassanak. A fellebbezési bíróság e védekezés elfogadása mellett a keresetet elutasította. A Kúria megváltoztatja az ítéletet és a kövekező indokolással állapítja meg az alperes kártérítési kötelezettségét. A fellebbezési bíróság által megállapított ez a tényállás a felperes vadászati jogának oly módú és oly mértékű megzavarása, amely a magyar királyi Kúriának 743. számú elvi határozatában kifejtettek szerint az alperes jogával való visszaélésnek minősül és amely által okozott jogellenes károkért az alperes felelősséggel tartozik. A fellebbezési bíróságnak ezzel ellenkező álláspontja téves és az ezen alapuló döntése az anyagi jogot sérti. Az 1883.XX. tc. 1. §-a értelmében a vadászati jog a földtulajdonnak elválaszthatatlan tartozéka. Ez a jogszabály azonban nem értelmezhető akként, hogy az élő vad már akkor, amidőn valamely ingatlanon tartózkodik, vagy ott életfeltételeit előmozdító intézkedések folytán tenyészik, ennek az ingatlannak elválaszthatatlan tartozéka és az ingatlan tulajdonosának tulajdonába esik. Az élő vad csak a vadászati jognak megfelelő elejtés és birtokbavétel útján jut a vadász birtokába. Az alperes tehát tévesen érvel akként, hogy ő a megállapított túlzott és jogellenes védekezéssel csak a tulajdonába tartozó vadállományt védte meg. A vad tenyésztésénél a tenyésztő földtulajdonos a vadat odaédesgető intézkedéseivel foglalási előnyöket biztosít ugyan a maga részére, amelyeket ő kiaknázhat. A saját területén vadászhatás céljából oly jogos intézkedéseket is tehet, amelyek a vadnak a szomszédos vadászterületre átváltását, vagy kiváltását megnehezítik. De ezek az intézkedések nem lehetnek olyan méretűek vagy módúak, amelyek a szomszédos ingatlan elválaszthatatlan, tartozékát tevő vadászati jog teljes megsemmisítését, vagy nagyarányú megkárosítását célozzák és valósítják meg, vagy amelyek a szomszédos vadászati jogosult nyilvánvaló bosszantásával járnak, tehát a joggal való visszaélés jellemvonásait mutatják. A földtulajdonost korlátozó, már említett szabályok függetlenek attól is, hogy valamely területen ki felel a vadak által okozott károkért? A Kúria 975. számú elvi határozatban, valamint a 94. számú jogegységi határozatban és ezek indokolásában ugyanis csak az jut kifejezésre, hogy a vadak által okozott károkért való felelősség fakadhat abból is, ha a tenyésztő a maga vadászati jogának gyakorolhatása végett kedvezőbb előfeltételeket létesített, de sem ezek a határozatok, sem általában a bírói gyakorlat nem tartalmaz oly szabályt, amely szerint a vadat tenyésztő földtulajdonos vadelsajátítási joga nagyobb terjedelmű, vagy tartalmú, mint más, a vadat nem tenyésztő, de egyébként a vadászatot jogosan gyakorló vadászé. Ehhez képest a felperes kártérítési jogát meg kellett állapítani és a fellebbezési bíróság elutasító ítéletét ily értelemben meg kellett változtatni. — С. VI. 1945— 1940. — Dátild, 1940. X. 8. — S. Kártérítés becsülesértésért. A felperes erkölcsi kártérítést követel az alperes részéről vele szemben történt becsületsértő híresztelésekért. Az alperes arra hivatkozik, hogy az alapul szolgáló híresztelések nem esnek a becsületsértés büntetőjogi fogalma alá és hogy ezekért vele szemben büntető eljárás nem is volna folytatható, mert a sértett visszavonta magánindítványát. Hivatkozik az alperes arra is, hogy a felperestől a kérdéses híresztelések miatt bocsánatot is kért és az ezt elfogadta. A Kúria e védekezéssel szemben a következő indokolással állapítja meg az alperes kártérítési kötelezettségét. A becsület védelméről szóló Bv. (1914:XLI. te.) 28. §-a a kártérítés tekintetében a St. (1914:XIV. te/ 39. §-a első és második bekezdésének alkalmazását rendeli, amelyek szerint vagyoni kár megtérítésén felül nem vagyoni kárért is megfelelő elégtétel követelhető, amennyiben ez az eset körülményeire tekintettel a méltányosságnak megfelel; az elégtétel összegét pedig az összes körülményeknek, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyainak is figyelembevételével a bíróság belátása szerint állapítja meg. Nem rendeli a Bv. 28. §-a, egyben a St. 39. §-a harmadik bekezdésének az alkalmazását is, amely szerint a kártérítő követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem állapít meg bűncselekményt, amely esetben a kártérítő igényt csak polgári úton lehet érvényesíteni. Ebből az alperes tévesen vonja le azt a következtetést, hogy a nem sajtó útján elkövetett becsületsértés esetében csak akkor van törvényes alapja a kártérítő követelésnek, ha a becsületsértés bűncselekményt állapít meg, vagyis, ha megvan а ВТК-Ъеп megkívánt minden kellék, a sértett magánindítványa is. Ámde ez a kellék a jelen esetben hiányzik, mert az előző eljárásban a felperes feljelentését — azaz: magánindítványát visszavonta, minélfogva az alperes szerint a felperes keresetének a jogalapja hiányoznék. Téves pedig az alperes követekztetése azért, mert a Sz. 39. §-a harmadik bekezdése a fent közölt tartalma szerint csak sajtóbeli közleményre vonatkozik és nem érinti a vétkességen alapuló kártérítés általános magánjogi szabályait, amelyek szerint a kártérítő követelés a sértettet arra való tekintet nélkül illeti meg, hogy a sértő cselekmény megállapít-e bűncselekményt, vagy nem. Közömbös tehát az, hogy a Bv. 28. §-a a St. 39. §-a harmadik bekezdése alkalmazását nem rendeli a nem sajtó útján elkövetett becsületsértésre is. Vagyis azt, hogy az utóbbi adott esetben becsületsértés miatt kártérítés követelhető-e, attól függetlenül kell megítél ni. кашля ш.