Zlinszky Imre: A magyar telekkönyvi rendtartás mai érvényében (Budapest, 1877)
ból lényeges intézkedéseit a mű illető helyeire illesztendőm be. A vasutak s csatornák telekkönyvezésére vonatkozó rendeletet pedig egészen elhagytam, mely speciális jellegénél fogva úgy sem bir általános érdekkel; elhagytam végre a végrehajtási eljárást, mely a perrend küszöbön álló reformja folytán legközelebb úgy is elévültté vált volna. A hazai s külföldi jogirodalom felhasználása mellett nem mellőztem a hazai szaklapokban megjelent egyes gyakorlati czikkeket sem, mert ezek tanítanak, hogy mily kérdések merülnek fel az életben, miként oldatnak meg azok a gyakorlatban, ezekből látjuk az irányt, mely egyes esetek eldöntésénél, vagy felfogásánál a gyakorlati jogászok körében jelentkezik; s így ezek kritikai bonczés alá vétele, főleg a gyakorlatnak is szolgálni kívánó munkánál, hasznos dolognak jelentkezett. Kiváló gonddal dolgoztam fel felsőbb bíróságaink határozatait is, habár fájdalom, mennél lelkiismeretesebben kívántam az azokban rejlő anyagot értékesíteni, annál jobban kellett meggyőződnöm arról, hogy az egyöntetű gyakorlat hiányánál fogva a számos ellenmondó határozatok tömkelegében kevés értékes kincs fekszik. Kimutattam tehát az ellenmodásokat, de konstatáltam azt is, hogy mely esetekben nyert a gyakorlat állandó megállapodást, úgy hiszem, tájékozásul fog ez így szolgálni a jogász közönségnek, s ha gyenge szavam elhathatna a döntő körökbe, tán némi befolyással lehetne annak felismerésére, hogy az elvek kimondásánál az egyöntetűség létesítése az igazságszolgáltatás érdekében mily felette fontos és szükséges. Sikerült-e az elém tűzött feladatot megoldanom, a kitűzött czélt, és mennyiben megközelítenem, azt a tisztelt közönség jóakaratu bírálata döntendi el. Budapest, 1877. május 13-án. Zlinszky Imre.