Jogtudományi Közlöny, 1868
1868-10-18 / 42. szám
Harmadik évfolyam. 42. Pest, 1868. október JOGTUDOMÁNY Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési díj: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, III. em. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt.ev-ST^o-sa o-oAe-s* sson(2X.p A kéziratok ^ bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadóhivatalhoz intézendők. ^ ^(o!^ a budapesti ügyvédi egylet közlönye. | Fe JWöQ"— A nyomozó és a vádelv jelentősége a bűnvádi eljárásban. A büntető eljárás alakulását mindenkor legbensőbb összeköttetésben szemléljük a bűntény és a büntetés lényegéről a felfogással, mint ez különféle időkben a különböző népeknél divatozik. Hol a népélet a fejlődés még alantabb fokán áll, hol az egyesek magukat csupán mint a kölcsönös segélyezésre és jogvédelemre czélzó egyesületnek tagjait tekintik, ott a bűntény is inkább az egyéni jogot sértő ténynek jellemével bír, miért is a büntetés az ily sérelemért adandó elégtétel gyanánt jelenkezik, mely kizárólag a sértettnek érdekében követeltetik. A bűntény és büntetés ilyes felfogása szükségkép eredményezi a büntető eljárás azon alakulását, melynél a főnyomaték az elégtételi igénynek a sértett részéről történt érvényesítésében rejlik. Hol ellenben a haladó mivelődéssel a nép öntudata már az organikus társadalomnak, az eszmében személyesített közület felfogására emelődött, — ott mindinkább meg kell szilárdulnia azon nézetnek, miszerint minden bűntény, mint a közület megsértése, és az abban uralkodó rend megszegése, közvetve kiki által éreztetik; következésképen kell, hogy a büntetés, mint megtorlása a rendszegésnek és az egészben sértett jognak (jogállapotnak) helyreállítása, feltétlenül követeltessék. Világos tehát, hogy a bűntény és a büntetés ilyen felfogása mellett a bűnper egy, az imént említett formától lényegesen eltérő alakzatot fog feltüntetni, mely kiválólag az által jellemeztetik, miként itt a sértőnek alávetése a büntető törvény súlya alá, feltétlenül és a sértett személy akaratától függetlenül czéloztatik *). A most említett különféle alapfelfogásokon kívül, még benső vonatkozásban áll a büntető eljárás a politikai viszonyok és a népélet összes intézményeinek fejlődésével is. Minél szabadabban alakul valamely népnél az alkotmány, minél inkább lelkesíti a nemzetet a polgári szabadság iránti vágy, annál is élénkebb leend azon törekvés, miként a bűnper minden birói önkény és azok különérdekei ellenében biztosítassék, kik a perbefogást netalán hatalmuk megszilárdítására eszközül felhasználhatnák. Ennek megfelelőleg oly alakulást öltene a büntető per, mely a személyes szabadság megőrzésére a lehető leghathatósb biztosítékokat magában foglalja. A mondottakból folyik, hogy a büntető eljárás, valamint minden egyéb közintézmény, az összes népélet szüleménye lévén, az egyetemes életviszonyok szünet nélküli változtával egyaránt módosul. Felismervén ezen igazságot, meg kell egyszersmind vallanunk, miként a büntető pernek bizonyos maradandó alapformáiról helyesen alig szólhatni, mert mint fennebb kimutatva volt, az alak, mint kifejezménye az örökké változó felfogásnak és meggyőződésnek, magában is mindig változó teend. Ezt szem előtt tartva teljesen megérthetjük , mert vitattak a jogtudósok annyit a két egymással ellentétbe helyezett performa t. i. a nyomozó és a vádper lényege felett. A vélemények e téren soha meg nem egyezhettek, a vita e két performa tulajdonképeni lényege felett örökké eldöntetlenül maradt; de ez máskép nem is lehet, mert az élet ily határozottan kifejtett és maradandó alakokat nem ismeri), hanem minden ország és nép büntető perrendtartása a legkülönfélébb eszmeirányokhoz tartozó elemekből alakul össze). A most felhozott okoknál fogva a vád- és nyomozó performák megkülönböztetését, mint pontosan ki nem fejthetőt, egészen mellőzendőnek tartom és a helyet inkább azon különbség kiemelésére szorítkozom, mely a nyomozó- és a vádelv, mint két egymással szemközt álló eszmeirány között létezik). E téren, hol nem az élet végtelenül különböző és folyton folyva változó alakulásaival, hanem tüzetesen meghatározott doctrinai ellentételekkel foglalkozandunk, feladatunkat csak abban találhatjuk, miként ezen ellenkező elvtételeket kellőkép kifejtve, részrehajlatlan ítészet alá vonjuk és annak alapján azon elemeket kinyomozzuk, melyek az egyik vagy a másik elvből leszármaztatva, igazoltságuknál fogva, a büntető eljárásban érvényre jutatandók. A) A nyomozó elv (inquisitorisches Prinzip) lényege, röviden összefoglalva, abban áll, hogy a büntető eljárás a jogi rend közegei által hivatalból (ex officio) megindítatik és véghezvezettetik, a nélkül, hogy a sértett fél vagy más magánszemély panasztétele megváratnék; továbbá, hogy az eljárásban a teljes anyagi valóság hivatalból, az arra nézve alkalmas tétemények által kinyomozandó, és végre hogy a büntető törvények szerint kiérdemelt büntetés (az mi törvényszerű, quid juris függetlenül a sértett személy kivonatától, itéletképen kimondandó4). A nyomozó elv ezen tényéből a következő meghatározások folyományoznak 5) . Helyes e tekintetben Bluhme megjegyzése : „Das wirkliche Leben verwiischt alle Extreme'1. (1. Strafverfahren" cz. m. 122. 1.) 2) Ezen oknál fogva nem is lehet állítani, miként a vádper tiszta alakjában az angol eljárásban mutatkoznék, ez már a formális védelem megszorítása által (különösen a Jelonne-féle bűneseteknél) cáfoltatnék meg. Ép oly kevéssé állítható, hogy a közös német jog szerinti eljárás a tiszta nyomozó formát alkotná. 3) Hogy a vád- és nyomozó per alakjától a vád- és nyomozó elvet megkülönböztetni kell, azt már Köstlinn ismeré el. (1. Wendepunkt des Strafverf. czimű munkájának 49. 1.) 4) Lásd jájé „Leitende Grundsatze"1 I. k. 21. 1. 5) A nyomozó- és vádelv lényegének kifejtésében kiválólag Zachariae: „Die Gebrechen d. deut. Strafverf." czímű munkáját fogom követni.