Jogtudományi Közlöny, 1873

1873-02-05 / 6. szám

Nyolczadik évfolyam. C. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY a nagy­váradi, kassai és kolozsvári ügyvédi egyletek közlönye. e-e sjVev-a a-oyo-a § Megjelenik minden kedden. Szerkesztői iroda: A kéziratok S 5 a „magy. jogászgy­űlés" tartama alatt naponként Üllői­ ut 1-S. szám, II. emelet. Kérmentve a szerkesztőhöz,­­ KIAfizetesi di­j. Kiadó-hivatal: « megren­delések Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. a kiadó-hivatalhoz intézendők. S­O'GVU*" — wxg^, úrtól. — Furcsa kis jogeset. Külley Ede, kir. táblabiró úrtól. — Jogirodalom. — Különfélék. MELLÉKLET : Curiai határozatok és féliv rendeletek. Dr. Kolozsvári Sándor, kir. egyetemi tanár úrtól. A képviselési elv a magánjogban. (Folytatás.) V. (A képviselésnek elismerése a birtokelméletben , ennek befolyása a szerződéseknél.) Hogy addig m­ig a római forgalmi élet a tisztán nemzeti, szigorú magánjog ügyformái között mozgott, a rómaiak által a képviselést tiltó elv eredeti tisztaságában alkalmaztatok, ezt már fennebb (2. §-ban) megkísértem kimutatni. És ettől, mennyiben a régi jog ügyletformái el nem avultak, oly kevéssé tért el a római jog még a legkésőbbi időkben is, hogy p. o. a tulajdonszerzésre nézve még Gaius is azon elvet valja, hogy: per libe­ras personas nulla ex causa nobis acquim­ posse. (II. 95. §.) Midőn azonban a jus gentium a szabadabb jus honorariumban a civiljog mellett lassanként nagyobb s nagyobb elismerésre talált és annak alapján az u. n. dominium ex iure quiritium mellett egy másik, gyakor­lati hatályait tekintve, azzal egyenértékű tulajdonosi viszony, az „in bonis esse" (Theophilus óta: dominium bonitarium-nak nevezett), és ennek alapján a birtok elmélet szabadosb kifejlődést nyert, a képviselést kizáró elv félreismerhetetlen megszorítást, szenved, a kivétel szabatosan formuláztatik, és pedig nem mint az újabb rom­anisták közönségesen vélik, a birtok családi hata­lomnak alávetett személyek általi megszerezhetése és gyakorlata után, — mert e tekintetben a fenebb (3. §-ban) kifejtett elv, hogy a személyek szükségkép a csa­ládfő részére cselekednek, volt mérvadó, — hanem egye­nesen más, szabad személyek cselekvése által. A birtok fogalmában előforduló két lényeges résznek (corpus és animus) szabatos meghatározása és az ezen alapuló bir­tok­nemek alkotása, és azon nézet főleg, hogy „possessio plurimum facti habet" a forgalom növekedett igényeivel könnyen vezethetett azon belátásra, hogy valaki egy másik helyett is elfoglalhatja a birtok fogalmá­ban fekvő tényleges állást (alieno nomine eletinere), mert jólehet­­ is a dologhoz megkívántató akarati vi­szonyban (animus) áll, de ezen akarat feltételeztetik és meghatároztatik a tulajdonképeni birtokos birtoklási akarata által, s igy az, a birtok tárgyát nem önálló aka­rata folytán uralja, hanem a tulajdonképi birtokos aka­rata alapján és az ez által vont határok között mozog: non videtur possidere qui contemplatione alterius pos­sidet. *) — De ezt elfogadva nem volt ok mely magát a birtokszerzést és a birtok közvetitésén alapuló tulajdon­szerzést is más által kizárná, vagy­is más szavakkal, a képviselést itt lehetetlenné tenné. Mindamellett hosszú időnek kell­ lefolynia, míg e kivétel átalá­nosan elfogadva jön, úgyannyira, hogy még a római jogtudomány klassikus korának kezdetén is számos jog­tudós volt, ki a birtoknak képviselő általi szerezhetését, sőt még azon személyek által is kik az atyai hatalom alatt állának,2) kivéve a rabszolgákat, a mennyiben ezek birtokában vannak az illetőnek, egyenesen vissza­utasítja és a czél elérését csak a különben szo­kásos kettős átruházási ügylet által véli elérhe­tőnek. 3) Úgy látszik azonban, hogy Lubeo tekintélye, ki a képviselésnek kivételes megengedését itt elfogadá, válék irányadóvá, melyet Javolenus is mint helyest megerő­sít. 4)­­ Neratius már határozottan mondja: per procu­ratorem possessionem apisci nos iam fere convenit, mely tételt Septimus Severus princeps még azon esetre is elfogadá, ha a történt birtokszerzésről a képviseltnek tudomása se volt.5) Minek következtében Paulus a kép­viselő általi birtokszerzési theoriát a következő alapté­telbe vonhatta már össze: per liberas personas acquir­ nobis nihis potest; sed per procuratorem acquiri nobis possessionem utilitatis causa receptum est.'') Ha azon­ban a birtokszerzéshez valamely civiljogi elem is kíván­tatott, hogy az tulajdonjogot szerezzen (mint p. o. a maneipationál), a képviselés megengedve nem volt, mint ezt Modestinus világosan bizonyítja.7) Ezen a birtoknál elismert kivételes képviselés csak­hamar érezhetővé vált az egész magán­jogrendszerben. Fr. 13. §. 12. D. de hered. pet. 5. 3.; fr. 10. §. 1. D. de acquir. poss. 12, 1.: Aliud est possidere, longe aliud in posse*­sione esse. V. ö. még fr. 18. cod. fr. 9. cod. «) Ezért mondja Gaius II. 90. §.: an autem possessio ad­quiratur, qnaeri sólet, quia ipsaa non possideamus. 3) V. ö. Puchta, Cursus d. Inst. II. 203. §. n. f.; Brinz, Léhrb. d. Pandekt. I. 27. §. Ezen körülménynek lehet tulajdo­nítani. hogy e kérdést még Gaius is vitásnak lonni állítja. 4) Fr. 51. D. de acquir. poss. 41. 2. >) §. 5. J. per quae pere. 2, 9. L. 1. C. de acquipoaa. 7, 32.; tr. 41. D. de usurp. 41., 3. 6) Paulua V. 2. §. 2. L. 1. Cod. per quas per. 4. 27. 1) Fr. 53. D. de acquir. dom. 41. 1.: Ea quae civiliter acquiruntur, per oos qui in poteatato noaíra aunt, acquirimua; quod naturaliter acquirimua, aicuti est possosaio, per quem libet volentibua nobis possidere acquirimua. Különben e hely bővebb magyarázatát 1. 8. §-ban.

Next