Jogtudományi Közlöny, 1881
1881-10-14 / 42. szám
Tizenhatodik évfolyam. 39. sz. Budapest, 1881. szeptember 23. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYEK GYŰJTEMÉNYÉVEL. SZERKESZTŐI IRODA: Üllőiút 2. szám, III. em. Megjelen minden pénteken. KIADÓ-HIVATAL: egyetem,utcza 4-ik szám. Előfizetési dij: negyedévre''.'. 3 . megrendelések a kiadóhivatalhoz intézendők. — A kéziratok bérmentve a szerkesztői irodába. Lapunk azon t. előfizetőit, kiknek előfizetési ideje lejárt, felkérjük, hogy további megrendeléseiket lehetőleg rövid időn szíveskedjenek megtenni, nehogy a lap küldésében fenakadás történjék. A kiadó-hivatal-TARTALOM: Perjogi codificatiónk előkészítéséhez. Dr. Dell'Adami Rezső, budapesti ügyvédtől. — Sarwey a magyar közigazgatási enquéte tárgyalásairól. — A közszerzeményi jogról. Dr. Jancsó György, kir. táblai segéd-fogalmazótól. —Törvénykezési Szemle: A büntető-törvénykönyv 247. §-ához. — A juristitium. Sztehló Kornél, budapesti ügyvédtől. — A keresk. törvény 503. §-ához. Dr. Kán Béla, budapesti ügyvédtől. — «Exceptio veritatis jogérvényes itélet alapján.» Dr. Bihary Zsigmond, nagykőrösi ügyvédtől. — Különfélék. MELLÉKLET : Curiai határozatok. Perjogi codificatiónk előkészitéséhez. I. A magyar igazságügyi kormány hozzáfogott a szóbeli perrendtartásnak mások általi kidolgoztatásához. A Magyar Jogászegylet szintén megindította egy javaslat szerkesztését. ÖKRÖSS BÁLINT az egykori megbízatásból rég elkészült javaslatát közzétette. Legfőbb ideje, hogy a szaksajtó állást foglaljon az agyoncsépelt «elv» szervezésének módozataival szemben. Egy részről ez közvetve megtörtént; némely kérdésről nyilatkozott a ,,Magyar Igazságügyi"-ben közölt értekezésekben Dr. PLÓSZ SÁNDOR egyetemi tanár úr. Elméleti szakképzettsége folytán egyik hivatalos megbízottá választatott. Méltán igényelheti, hogy irodalmi munkásságának szellemével és ennek törvényhozási becsével foglalkozzunk. Társának irodalmi munkássága éz eddig a perjogra ki nem terjedvén, hasonló méltatásban nem részesülhet. Dr. PLÓSZ SÁNDOR legérdekesebb, legmélyebb tanulmányai azok, melyek foglalatját legközelebb viszaadta az őt ösztönző német irodalomnak. Czimak: Beiträge zur Theorie des Klagerechts. (Lipcse 1880. 173. 1.) Más szempontból e lapokban már méltatva lőnek. Mi kiindulási alapul, reális substratumul választjuk azokat, miután nemcsak egyáltalában a magyar perjog codificatiójának küszöbén kettős fontossággal bir oly perjogtudományi dolgozat, melynek szerzője azon codificatio előkészítése körül hivatalos megbízatásban részesült, hanem különösen ezen munka, mint foglalatja és kiegészítése a „Magyar Igazságügy''-ben. megjelent több értekezésének, és szerző egész irodalmi működése bizonyos határozott irány jellegével bír és így közelfekvő annak vizsgálata, vajon ezen iránynak érvényesülése perjogi törvényhozásunkban és tudományunkban kivánatos-e vagy sem? E szempontból, tárgyi tekintetekből, kívánunk vele foglalkozni s ez alkalomból egyet-mást elmondani, mi perjogunkat általában érinti. PLUSZ azon eszmekörbe vezet, mely a német processualisták egy részének műhelyeiben honos és melyet elvont iskolai jellegénél fogva per analogiam «kathedra-processualismus»-nak lehetne nevezni. Ezen iskola nem éri be a positív jog természetrajzával és történetével, hanem a positiv jog alapját és rendszerét elvekben, dogmákban keresi, melyeket általános jogi fogalmakból spekulative levon vagy egyes concret perjogszabály általánosítása utján construál — szóval bölcselkedik. Ennyiben — a magasabb czél, a mélyebb kutatás szempontjából — elismeréssel tartozunk a kathedra-pocessualistáknak. Csakhogy ezen kutatás sikerének előfeltételei — mint minden jogbölcsészeti vizsgálatéi: az alapul vett anyag teljessége, a módszer helyessége, — ritkán valósulnak meg és egy isolált tünemény-sornak, a pernek, elemzésénél egyáltalán alig valósíthatók meg. Ennek következménye az egyéni kísérletek következetlensége, eltérése, szétszórtsága és végtelensége, vagyis a tudományos megállapodás és haladás hiánya. Az egymást kergető controversiák és egymást lerontó rendszerek jellemzik a pernek ezen észjogát, mint jellemezték a köz- és magánjog észjogi elméleteit. Mi ezeknél nem sikerült a KANT-ok és HEGEL-eknek, amannál még kevésbbé sikerül a BÜLOW, DEGENKOLB, WACH, stb. szellemességének vagy éleselműségének. A szellemi küzdelmek és vajúdások e meddősége azonban a csekélyebb baj; eredményeznek azok nagyobbat is: ferde irányba terelhetik a gyakorlati jogot, a törvényhozást. Szólnak tapasztalatok. A magánjogi codificatio Németországban egy észjogi dogmatikának beváló művel vette kezdetét és egy pandekta kézikönyvnek paragraphirozásában obligát általános részszel hajtotta utolsó gyümölcsét. A német perrendtartásnak története is erre vall. Mert amaz «ontologikus» kutatások igen könnyen cseréltetik fel a lényegest a lényegtelennel, igen könynyet terelnek el azon kérdésektől és czélszerűségi szempontoktól, melyek gyakorlatilag és törvényhozásilag kiválóan fontosak, és végre öntudatlanul is conservatív iránynak kedveznek kizáróan, midőn a múlt és létező jogszabályok anyagából az örök, irányadó, tudományos dogmákat szövik, tekintet nélkül a társadalmi életre, melyet megfigyelni, követni, kielégíteni a korral változó jogtudománynak valódi feladata volna. Természetesen óriási mértékben fokozza a bajt, a veszélyt, mely az egyoldalú scholastikus iránynyal jár, ha annak egy ország jogállapotához fűzött eredményei mint világbölcseség általános tanai átvitetnek más, idegen jogszervezetű országra. És ez ép a mi esetünk: perjogunk germanizálása. PLosz-nak néhány jellemző delphikus enuntiatióját idézem aggályom igazolásául. Az 1881. évi perrendtartási novella megbeszélésekor a „Magyar Igazságügy"-ben e kijelentés előzően «kimutatta », hogy a semmiségi panasznak nincs dogmatikus alapja, az tehát a codexben elejtendő. A dolog itt már komolylyá válik, nem ártatlan