Jogtudományi Közlöny, 1887

1887-01-14 / 2. szám

4. SZÁM. 19 1847—1848. A Királyi előadások a következő passust tartalmazták tárgyunkra vonatkozólag: ... X. A mit Ő cs. kir. Felsége az ország Karainak és Rendeinek már 1844-ik évi kegyelmes Előadásaiban előterjesztett, hogy t. i. az 1840-iki V. tcz. által a büntető törvénykönyv és javitó rendszer kidolgozására kiküldött országos választmány munkálata nyomán törvényjavaslatot készítsenek, az jelenleg még sürgetőbb szükséggé vált. Reményli tehát Ő cs. kir. Felsége, hogy — miután a börtönrendszer tárgyában a mult országgyűlésből felterjesztett felirásukra addig kimerítő kegyes választ nem adhat, mig a Karok és Rendek a büntetések nemei és a büntető hatóságnak kik általi gyakorolhatása iránti nézeteikben meg nem állapodnak — a büntető törvénykönyv első és második részeinek is legfelsőbb jóváhagyás alá leendő terjesztésével késni nem fognak. (6. sz. írás.) Az 1848. márczius 15-iki ülésben a Karok és Rendek az országgyűlési teendőkre vonatkozó határozatban az esküdtszéki intézmény behozatalát mint egyik főkövetelményt emelik ki. Az u. n. pesti petitio, mely utóbb a legtöbb törvényhatóság által elfogadtatott, a 8. pont alatt tartalmazza az esküdtszéket (képviselet és egyenlőség alapján.» Az országgyűlés azonban még annyi időt sem szentelhetett a bűnügyi igazságszolgáltatásnak, hogy az 1843. és 1844-iki kész javaslatokat elfogadta és felterjesztette volna. Jellemző, mit ir Deák Ferencz igazságügyminiszter Szalay Lászlónak 1848. jun. 3-án Frankfurtba, hol ez mint Magyarország követe tartózkodott : ilyennyi lesz a haszon, mit hazánkra Frankfurtban eszközölni tudtok, az Isten kezében van; de sok legyen az, hogy csak némileg is pótolhassa a hátramaradást, mit távolléted okoz, mely miatt nem fogom bevihetni a jövő országgyűlésre a büntető törvényeket s eljárást; nincs ember, kire a munkát bizni akarnám s ezt elvállalná; jobb embereink amúgy is szerfelett elfoglalvák; pedig nagy bajnak tartom, ha a codex épen jelen körülményeink között elmarad.» (Rónyi Manó: Deák Ferencz beszédei. II. 54. 1.) Deák tehát az 1843/4-iki javaslatokat csakis azon oknál fogva nem nyújtotta be a képviselőháznak, mivel azokon némi módositásokat tartott szükségesnek keresztülvinni. A bünügyi codificatio kérdése 1848. december 14-én ismét szóba került. Kossuth Lajos egy hosszabb beszéd folyamán azon javaslatot tette, hogy a mult országgyűlés bünügyi javaslatai átnézessenek és ezen munkával Deák Ferencz — ki már septemberben letette az igazságügyi tárczát — bizassék meg. (Pesti Hirlap 1848. dec. 16.) Elnök Pázmándy Dénes a következő szavakkal reflectált ezen inditványra: Azt hiszem, miután a javaslat a harmadik országgyűlésen már keresztül is ment, nem kerül nagy munkába s összeszerkesztését Deák Ferencz képviselő úr el fogja vállalni, hanem a dolog kivitele, melyet a kormány teljesitene, jár csak némi nehézséggel. Ha iránta a t. háznak észrevétele nincs, mint határozatot kimondom. (Közhelyeslés.) (Közlöny 1848. dec. 16. — V. ö. Kónyi Manó: Deák Ferencz beszédei. II. 162. 1.) (Folyt. köv.) Közli : Dr. FAYER LÁSZLÓ. Jogirodalom. A végrehajtási igényperek tekintettel a bizonyítékok és jogügyletek harmadik személyek irányábani joghatályára, irta KERESZTSZEGHY LAJOS királyi ítélő táblai rendes bíró. Budapest, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság 1886. Ara 60 kr. Bizonyos önmegtagadás szükséges ahoz, hogy valaki elszánja magát könyvet irni az igényperekről. Aránytalanul nagy nálunk az igényperek száma, és ezek túlnyomó 1861-ben Deák Ferencz ezen javaslatoknak szintén csekély módosítással való életbe léptetése mellett szólalt fel, részének czélja korántsem az ami a keresetben kérelem gyanánt jelentkezik, az összeírt vagyonnak a foglalás alóli felmentése, hanem be nem v állott czélja, a végrehajtató kielégítését még mennyire annyira elodázni, a végrehajtást szenvedő részére még némi fizetési moratóriumot kieszközölni. Ez az oka annak, hogy az igényperek indítását már általában — szerintem ugyan igazolatlanul — gyanús szemmel szokás tekinteni. Az igényper továbbá, amennyiben az igény lebizonyíttatik, egyedül az igényelt vagyonnak a foglalás alól felmentését eredményezi. Az igénylő és a végrehajtást szenvedő közötti jogviszonyra, tehát épen arra a jogviszonyra, mely az igényper támasztásának alapját képezi, az igényperben hozott ítélet hatálylyal nem bír, és ezeknek a személyeknek esetleg a törvény rendes útján kell jogaikat egymás ellenében érvényesíteniök. Az igényper tehát, tekintve az azzal elérendő eredményt, fölötte szűk körben mozog, és csupán oda irányulhat, hogy alperessel szemben annak a jogviszonynak consequentiái vonassanak, mely felperes és egy harmadik személy között létezik, aki perbe nem idéztetik és akinek szabad akaratától függ, hogy a perbe avatkozzék-e vagy se. Mondom, a jogviszonynak csak consequentiái vonatnak, anélkül, hogy maguk a jogviszony fenállása és természete körüli kérdések végleges megoldást nyernének. Innen van, hogy az igényperek kezelésére nem valami nagy súlyt szokás fektetni, és hogy az azokkal való foglalkozás a menynyire annyira ambitiosus jogászt ki nem elégíti. Másrészt azonban az igényper támasztásának az alapja annyiféle lehet, ahányféle ama szerzett jog, melynél fogva valaki megakadályozhatja, hogy bizonyos dologra harmadik személy, ismét más személy elleni követelésének érvényesítése végett zálogjogot szerezhessen, vagy személyi jognál fogva a dolgot hatalmába és saját rendelkezése alá keríthesse. Ebből ismét az következik, hogy amennyiben az igénypereket csupán az azok által elérendő eredmény szempontjából akarjuk pertradtálni, a rendelkezésre álló anyag igen hamar, eme perek különleges természetének és ebből folyólag az azok körüli eljárás sajátságainak feltüntetése által ki lesz merítve. Ellenben ha az igényperek támasztásának különféle alapjait, az azokban habár csak per tangentem, de mégis megoldandó anyagi jogkérdéseket is akarjuk sorra fejtegetés tárgyává tenni, akkor alig marad a vagyonjognak egy része, melyet a fejtegetés keretébe belevonni nem kellene. Az igénypereket tárgyazó rendszeres munka megírása tehát az ebbe felveendő anyag megválasztása tekintetében nem kis nehézséggel jár. E nehézséggel szemben a szerző, felidézett munkájában a középutat választotta. Nem szorítkozott az igényperrel elérendő eredményre, de ki sem merítette azokat a jogokat, melyek igényper indításának alapjául szolgálhatnak, és amelyeket tárgyalt, azokat sem általánosságban, hanem ama sajátságos alakzatukban vette figyelembe, melyben az igényperek tárgyalásánál leggyakrabban jelentkezni szoktak. Ily eljárás sok kifogás alá eshetik tudományos szempontból és a rendszeresség tekintetéből, de a gyakorlati igényeknek megfelel, és Keresztszeghy, ha nem kizárólag, de mindenesetre főleg ezeket tartotta szeme előtt, és ez igények részére munkájában bő tapasztalatból merített és egyrészt a hitel követelményei, másrészt a szerzett jogok szükséges megvédése iránti helyes érzékkel feldolgozott becses anyagot szolgáltatott. Munkáját bevezeti ugyan «elméleti rész»-szel, de ez a rész hiányossága, és némileg az abban tárgyalt anyag természete mellett is olyan, melyet a munka értékének csökkenése nélkül a gyakorlati részbe be lehetett volna olvasztani. Általában is leggyengébb a könyvnek «elméleti» része. Nem szándékozom az egyes tévedésekre rámutatni és csak néhány tételt fogok ide iktatni: «Ingók tulajdonának meg-