Jogtudományi Közlöny, 1920

1920-07-15 / 14. szám

Ötvenötödik évfolyam, 14. szám Budapest, 1920 julius 15. KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRAL Szerkesztőség, I., Bérc-utca­i Kiadóhivatal, TV., Egyetem­ u. 4 Megjelenik kéthetenként Előfizetési díj a 1. év julius—szeptemberi negyedére 30 K. A kéziratokat bérmentve a szerkesztői irodába kell küldeni, a megrendeléseket a kiadóhivatalba. TARTALOM. Dr. Szű­ts Miklós, ny. kir. kúriai bíró : Jogrend. Soms.v: A bírák helyzetéről. — Alföldi Ede, budapesti kir. táblai tanácselnök : A polgári perrendtartás egyszerűsítése. — Némethi­ Ferenc m. kir. csendőrezredes : A közrendészetről. — Szemle. Melléklet: Magánjogi Döntvénytár XIII. k. 6. iv. Jogrend. A budapesti ügyvédi kamara folyó évi június 27-én tartotta rendes évi közgyűlését, melyen a kamara elnökének gondolat­szép beszédével, az állami és a jogi élet fontos kérdéseinek szen­telt s mélyen átgondolt évi jelentéssel és a jogrend fenntartása és biztosításáért állást foglaló határozatával ezúttal is hűnek mu­tatkozott a magyar ügyvédi kar legszebb hagyományaihoz, me­lyek már akkor egyesítették a magyar ügyvédséget a jog és igazság elvei és a kari becsület és áldozatkészség oltára körül, amikor még az ügyvédi kamara intézménye hazánkban nem is létezett. Ez a szellem még a múlt század első feléig, egy Kölcsey, Kossuth, Deák Ferenc, Szemere Bertalan és kortársaik igazság­ügyi hagyományaihoz vezet vissza, melyekben a magyar világ­nézetnek oly fensőbbsége jutott kifejezésre, hogy annak sugarai­ból még most is táplálkozunk. De ezért szoktak ellene most azzal a kifogással hozakodni, hogy annak az avult, sőt káros libera­lizmusnak hódol, mely a múlt század nagy magyar államférfiait és jogászait általában jellemezte. A liberalizmusnak meglehettek a maga, részint belőle, részint beléje nőtt hibái, de midőn ez az előkelő jogi testület, az ügyvédi kamara, a jogrendért emeli fel szavát, ebben a liberalizmusnak csak oly tételei érvényesülnek, melyeket a nemzetek fejlődése a pártkérdés kereteiből már kivett, s melyek, mint pl. az egyenlő­ség a törvény előtt, többé nem a liberális vagy bármiféle párt jelszavai, hanem minden kultúrállam alaptételei közt foglalnak helyet. Ez a jogrend nem zárja ki, hogy ne lehessen, sőt ne kell­jen küzdenünk a tisztességtelen verseny bármily alakulása ellen, vagy ne kellene mindent elkövetni az elnyomottak és gyöngék f­elsegítésére az erőszakosak és túlerősek ellen, s hogy puszta elveken nyargalásból sohase hagyjuk a «salus rei publica'D-ben az egész érdekeit a rész érdekeinek alárendelni. Sőt inkább épen ez a jogrend mindezeknek állandó ébrentartását és fejlesztését követeli, csakhogy ehhez törvényhozás és nem dilettáns közre­működés kell, nem önkéntes és önkényes vállalkozásoknak fele­lőtlen avatkozása. A proletárdiktatúra legrettenetesebb visszaélése éppen az volt, hogy a jogrend teljes félretételével, a törvényhozás közvetítő intézményeinek és az illetékes hatóságoknak mellőzésével az osztályuralom egyoldalú és önhitt rendelkezéseit akarta a mind­ezekről eleve mit sem értő, nem is álmodó egész társadalom nya­kába varrni. Ne kövessük példáját. Nagyon régi s még mindig kiújul az állítás az ú. n. produk­tív (termelő) munka felsőbbségéről a többi fölött, s ezt a kommu­nisták uralma sok más elavult nézettel együtt megint csak fel­újította, de ötödfél hónap alatt be is bizonyította az ellenkezőjét. Könnyű belátni, hogy minden munka produktív értékű, amelyik nem fölösleges , mert mindegyik a maga helyén hozzájárul és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a termelés és mindaz ami azt elég­ségessé s hasznossá teszi, lehetséges legyen. A tudósnak sokszor félbemaradó kísérletei, a költőnek egészen szabad szárnyalása , előkészítői lehetnek oly emelkedésnek, mely a termelés előbbi eredményeit megkétszerezi. De főként azok, akik mindennap újra látják, hogy a jogrendnek, s ami ennek fő alkotórésze, a jog­biztonságnak csak egy napra szóló teljes felfüggesztése mily óriási kárt okozhatna a javak termelése és fogyasztása körül, azok legjobban tudják, hogy nem épen csak az végezhet, bár az is végez érdemes és hasznos munkát, ki vasszegeket készít vagy füvet kaszál. Amit Burton mond, «kéz és ész teszi az embert emberré®, a legigazabb méltányolása mindegyik nemű munkának. De még meg kell azt toldanunk azzal , hogy a kezek és elmék sokasága is kell hozzá. Mert az a legérdekesebb a mi létért vívott keser­ves küzdelmünkben, hogy nemcsak vetélytársai, hanem mellőz­hetetlen segítőtársai is vagyunk egymásnak. Ezt ne feledjük, ez az emberiség, ez a nemzetek nagy szolidaritása. Istentől rendelt testvérei vagyunk egymásnak, ha még oly ellenségek volnánk is ! S ennek a szerve nemcsak munka, de minden egyéb munkának alapfeltétele, a két és ész legáltalánosabb belső frigye : a jog­rend. Ezért oly káros, sőt a teljes fennakadásnál is károsabb lehet, a jogrend puszta ingadozása, apálya és dagálya, mert ke­zek és elmék frigyét bontja fel, de következményei nem tűnnek ki oly hamar, mint az előbbinél. Egyetlen kis szó a jogrend, de vangokat átölelő és mozgató fogalom, mely, minél többet gondolkodunk fölötte, még mindig új oldalait is mutatja. Íme, ebben a szóban a hangsúly nem a rend, hanem a jog fogalmára esik. Nem a pedáns vagy szűkebb körű rendszeretet, hanem elsősorban a jog tisztelete és szeretete lángol fel abban, így pl. az a társadalom, melynek véletlenül összejövő csoportjai­ban, ahol csak várakozni kell, mindenki már magától önként sorbaáll, sokkal többre és nagyobbra képes, mint az, melyben az elsőbbségért illetlen tülekedés folyik. Nem épen azért, mert a szimetriát, a rendet jobban szereti — bár ennek is megvan a jó oldala — hanem még inkább azért, mert él benne a tisztelet mások jogai iránt. Mert csak az lehet képes a maga jogait állan­dóbban védeni és fejleszteni, ki a másokét tisztelni tudja. A jogrend múlhatatlanul kell, amikor nincs, de még többet ér, ha nem kell, mert van. Az igazi, az üdvös jogrend nem is a kikényszerítésből áll — ez csak a tartaléka — hanem abból a közszellem­ből, mely mások jogainak és jogkörének tisztelését mindenek fölé helyezi s a kikényszerítés szükségét elismeri, de épen ezért fölöslegessé is teszi. Igaz, hogy a jogrend minden egyes honpolgár őrizetére van bízva, de nem úgy, hogy a ható­ságok jogkörébe tévedve akarja azt védeni, hanem hogy ön­magát őrizze és fegyelmezze. Ez a szellem, ha megerősödött olyan, mint az egyes embernél szellemi életének öntudatlan erő­világa, mely tudtán kívül életét állandóan körülveszi, ellenőrzi, sőt vezeti, s melyből a legjobb gondolatok, mentő ötletek, mintegy álmában merülnek föl segítségére. Az a társadalom, mely minden este a jogbiztonság teljes és megnyugtató tudatával térhet a nyugalomra, a siker útján min­dig egy lépéssel van előre mások előtt. Az a munkára és a hala­dásra kellően be van állítva. Mily hatalom és erő csendült fel annak az egyszerű molnárnak néhány szavából, ki a sans-soucii parknak útjában álló malmát nem akarván eladni, az e miatt haragvó és fenyegető II. Frigyes porosz királynak csak azt mondta : Es giebt noch Richter in Preussen ! (Vannak még bí­rák Poroszhonban !) És a malom a helyén maradt, II. Frigyes pedig nagy Frigyes lett.

Next