Jogtudományi Közlöny, 1922
1922-05-15 / 10. szám
"J JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, § 10. SZÁM: gyökerestől lépnek ki, úgy ezek közé elsősorban jogintézményeinket kell számítani. Tapasztalnunk kellett, hogy el tudjuk képzelni, miként dőltek meg az államrend felbomlásával azok a jogtételek, amelyeket emberöltőkön át az együttélés elemi feltételeinek tartottak és mint tört ezek helyére a kétségbeejtő bizonytalanság és káosz, amely pedig a forradalmi elmék szerint a fejlődés kiindulópontját jelentette. Nem hangoztathatjuk eléggé most is, amit még a háborús években nem igen akartak tudomásul venni, hogy a jog kizárólag a békés fejlődés gyermeke, a nyugodt, zavartalan haladás gyümölcse, amivel szemben az úgynevezett háborús vagy forradalmi jog értéktelen korcshajtás, amely születése pillanatában már elmúlásra van szánva. A jognak, nagy, az államok életét, az emberiség együttélését döntően befolyásoló szerepét tagadásba venni, a jogszabályokhoz való ragaszkodást, maradi és reakciós felfogásnak bélyegezni ugyancsak divatos szólásmódja volt a forradalmi időknek. Hogy ennek mi volt a célja, bővebb magyarázatot nem igényel. Egy társadalmi szervezetet tönkre tenni csak úgy lehet, ha megfosztjuk azoktól a támaszoktól, amelyekül a jogbiztosította normatívumok szolgáltak. Azonban, hogy mennyire rácáfoltak az új elvek hirdetői önmagukra, ennek legfényesebb bizonyítéka a bolsevisták magatartása. Sem Oroszországban, sem nálunk ki nem mondták, hogy a jogot, mint olyat el nem ismerik. Legnagyobb igyekezettel törekednek arra, hogy elhitessék tömeggel, hogy új, jobb jogot tudnak teremteni, hogy a régi jognak hasznavehető elemeit fenntartják. Sőt még híveikben sem tudják a bizalmat máskép fenntartani, minthogy egyes régi külsőséget majommódra utánoznak (vádrendszer a forradalmi törvényszéknél stb.), arra számítva, hogy épen az annyiszor lekicsinylett jogi formaságok fenntartása fog súlyt kölcsönözni a tartalmatlan tevékenységnek. Ita nem is akarjuk a forradalom végső kilengését minden régi jog és kötelezettség megszüntetését általános következményként számításba venni, mert hiszen ez csak a bolsevista uralomnak volt főprogrammpontja, kétségtelen így is, hogy a jogérzetre, az általános jogfelfogásra a forradalom nem maradhatott a legmélyebb hatás nélkül. Mint a német forradalom egy kitűnő ismertetője, Kern mondja: «(Sie Verfassung als Objekt des Hochverrats), die Revolution ist ein Hochverrat grössten Stils. Was gestern Recht und Pflicht, heute Hochverrat, was Gestern Hochverrat, heute Verfassung.)) Nem szabad figyelmen kívül hagyni másrészt azt, hogy ez a meggyőződésbeli változás nem éjjelen át támadt a tömeg lelkében és mindenesetre helyesebben ismerik fel a lezajlott forradalmak lélektanát azok, akik a háború alatt bekövetkezett etikai megrázkódtatások végső akkordjának tekintik a forradalmat, mint akik az egyes tökéletlen vezetőknek tulajdonítottak oly hatalmas befolyást, hogy az emberek ezreit lagymatag szóbeszédeikkel sikerült magukkal ragadni. A fokozatos erkölcsi legyöngülés hozza meg a forradalmi napok lelki állapotát, amely kevéssé tud vagy akar jog és jogtalanság közt különböztetni, amikor felelősségrevonástól nem tartva garázdálkodhatni az elvadult politikai helyzetben. Elvhűség és forradalmi értelemben vett megbízhatóság pótolja a szaktudást, a tisztességes munkával szerzett érdemeket és a szakszervezetek erőszakos, ötletszerű beavatkozásai lépnek a megfontolt, előrelátó kormányintézkedések helyébe. A minden gyors rendszerváltozást jellemző jelenség itt is jellér: a hatalmi pozícióval való visszaélés. A munkásság, amely néhány óra alatt döntő hatalmat szerzett meg, ki van téve a kísértésnek, hogy hatalmát túlságba vigye. (Kulemann : Recht und Unrecht seit der Revolution) A túlzó, méltánytalan és kapkodó intézkedések részben az új és régi jogszabályok tekintélyét rontják le, de a forradalmi parancsokkal szemben való ellenszegülést is eredményezik, másrészt meg a történtekből tapasztalva akadnak, akik az általános zavart, újabb forradalmak rendezésére akarják kihasználni, ami a meg nem állapodott hatalmi helyzetben nem ütközik különösebb nehézségbe. A győztes forradalom vezéreinek ezért érthetően legsürgősebb teendője az állapotok megszilárdítása, ami gyorsan megalkotott, népszerű, a hangulatnak megfelelő és a forradalmi vívmányokat nyomatékosan kifejezésre juttató jogszabályokkal történhetik. (Menger D. ,1. 7. 1919/15.) Ekkor veszik észre azok, akik annyit szónokoltak a törvények szigora, céltalansága ellen, hogy ha a hatalmat kezükből kiengedni nem akarják, a törvény kötelező erejét kell megszilárdítani és a mesék országába tartozik az az állapot, amidőn «a szabad munkás önmagának törvényhozója)). A forradalom vezéreinek tehát legfontosabb feladata, hogy tekintélyt szerezzenek rendelkezéseiknek. Az általános elvadulás közepette ezt a célt csak a terror igénybevételével érhetik el. Amit normális viszonyok között megtesz a tekintély tisztelete, az emberéleten át követelt megszokás és az a meggyőződés, hogy az államhatalom meg nem tűri, hogy bárki is ignorálja akaratát, azt a hatalom új birtokosainak más primitív eszközökkel kell gyorsan pótolni. Forradalmi berendezkedés terror nélkül el nem képzelhető. Az események forgatagában megszédült lelkekre ólomsúllyal nehezítik a bilincset, amely ellenkezésre képtelenné tevő kábulatban tartson, hogy szemünk előtt lebegjen éjjel és nappal a fegyver csöve és a bitófa, ha az ellentállás gondolata egy pillanatra is feltűnne elménkben. A rendelkezések jelentéktelensége és az ezekkel járó szankciók aránytalan súlya, a bűncselekmény és büntetés helyes és megszokott viszonylatának teljes figyelmenkívül hagyása jellemzi leginkább a válságos napok szülte jogszabályokat. Másrészt a forradalomnak fontos érdeke, hogy új híveket is szerezzen, ami pedig különös kedvezmények nyújtásával történhetik legkönnyebben. Elsőrendű propagandaeszköz ugyanis minél előbb a törvényhozás útján is kézzelfoghatóvá tenni a forradalmi vívmányokban rejlő lényeges és általános előnyöket. Az új rendszer megmutatja, hogy nemcsak új kötelességeket kodifikál, hanem bőségesen gondoskodik arról is, hogy szabaduljanak az elmúlt idők nyomása alól azok, akiket szerintük a régi korhadt közviszonyok vittek a bűn útjára, valamint azok is, akik a forradalmi napokban tanúsított magatartásukkal különös elbánásra érdemeseknek mutatkoztak. A forradalmi jogalkotás másik nagy csoportjába ezért az amnesztia-rendelkezések tartoznak. Amennyire nemes és kriminálpolitikai szempontból is célirányos megnyilvánulása az államfő megbocsátó kegyének rendes és rendezett állapotok mellett a kegyelem, annyira károsak, a jogérzetre és a törvénytiszteletre hátrányos befolyással voltak ezek a teljesen indokolatlan közbocsánat áradatok. A tout comprendre elve még akkor sem jelenti a gyakorlatban a tout pardonner szószerinti alkalmazását, amidőn az államhatalom birtokosainak mindeneszközük megvan, hogy nyomban és kérlelhetlenül csapjanak le arra, akit a nagylelkű megbocsátás magábaszállás helyett újabb gonosztettre ösztönöz. Midőn azonban a meglazult erkölcsi érzést, a gyengült törvénytiszteletet számításba nem véve bűntettesek és bűncselekményeik egyéni természetét sem vizsgálva, ontjuk a kegyelem malasztját, szándékosan járatjuk le a büntetőtörvényekben és igazságszolgáltatásban rejlő represszív, nevelő és elrettentő hatást. A német jogtudósok, akiknek meggyőződésén a forradalmak dúlása mit sem változtatott a forradalmi amnesztiákkal már születésükkor megtagadtak minden közösséget, mint oly rendelkezéseket, amelyek virágkorukat a haza balsorsának köszönik és amelyeknél az igazi, nemesebb értelemben vett kegyelem érvényre sem jut. Keserűen jegyzi meg Kahl, a jelenlegi büntetőjogászok nesztora : «Slie Amnestien sind Meilensteine am Wege der Revolution und Leichensteine auf dem Grabe des Rechts.)) (I. J. Z. 1920. évi 9—10., Hogy a mindennemű politikai bűncselekmények miatt a legmeszszebbmenően — mint ezt a német Volksbeauftragte rendeletei kimondják — engedélyezett, vagy az összes gondatlansági cselekményekre kimondott amnesztia nem a igazságérzet szüleménye, sőt forradalmi vajúdások közepette teljesen alkalmatlan eszköz a szociális béke istápolására, már akkor is nyilvánvaló volt, s csupán azok nem akarták megérteni, akik a börtönök ajtaját csukták és nyitották különösebb meggondolás nélkül, ha remélték, hogy a szabadulók és rabságba jutók személyére tekintettel a tömeg lelkében ezzel a forradalmi eszmék iránt rokonszenvet keltenek. A propaganda eszközzé alacsonyított bűnbocsánatok a forradalmi törvényhozásnak mindenkor kétes értékű vívmányai közé fognak tartozni. (Folyt. köv.) Dr. Auer György: Az osztályrabocsátás (collatio) alapkérdése. A collatio intézményének egyik alapkérdése az, hogy az örökhagyó határozott rendelkezése hiányában osztályra bocsátandó-e minden ajándék, vagy csak az ajándékok bizonyos csoportja (ú. n. taxatív-rendszer) ? A Polgári Jogi Határozatok Tárába felvett 304. sz. ítélet erre a kérdésre következőképen felel. «Az öröm