Jogtudományi Közlöny, 1922
1922-05-15 / 10. szám
11 . szám. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. Igaz, hogy a törvény 3. ezzel szemben nem említi meg, hogy a kiadó értesíteni tartozik a szerzőt, hogy új kiadást akar eszközölni. De ha a szerzőnek joga van változtatni, ebből nyilván következik, hogy a kiadó erre alkalmat tartozik adni. E részben a bíró nyilván a jóhiszemű felek közti forgalom szokásait fogja irányadónak tekinteni. Nem zárja azonban ki a törvény, hogy a szerző a változtatások eszközlésének jogáról kötelezőleg lemondhasson, mi pl. fömnyomatú kiadásokra tekintettel fontos lehet a kiadóra. Szemben dr. György nézetével úgy vélem, hogy a túlságosan költséges változtatásokra vagy javítások késedelmes végzésére a szerzőnek aligha van joga, mert az új törvény kifejezetten megmondja, hogy csak olv változtatásokat eszközölhet a szerző, melyek nem sértik a kiadó jogos érdekeit. A méltánytalanul drága vagy megengedhetetlenül késedelmes változtatás pedig sérti a kiadó érdekeit. Arra nézve egy véleményen vagyok a cikkíróval, hogy célszerű lett volna a kiadói jogot is egyidejűleg újra szabályozni és hogy nem célszerű más — bárha rokon joganyagból — kiragadni egyes vonatkozásokat és azokat alkalomszerűen szabályozni. Valamint abban is azonos a véleményem, hogy az új szerzői jogi törvény 3. 1§-ának második és harmadik bekezdése — melyek tényleg a kiadói jog körébe vágnak — bárha felfogásom szerint helyes tartalommal rendelkeznek, nem a legszerencsésebben szerkesztett része az új törvénynek. Okozhatta ezt az, hogy — úgy tudjuk, a már szervesen feldolgozott, régen kész tervezetbe, mintegy kapuzárás előtt illesztették be e két rendelkezést, olyannyira rögtönözve, hogy az indoklás meg sem emlékezhetett róluk. Dr. Szalai Emil. Szemle. — Az ügyvédi kamara közgyűlése nem először de attól tartunk nem is utoljára foglalt állást a közszabadságok helyreállítása érdekében. Bárha a siker csekély reményével is," az ügyvédség mégis kötelességét teljesíti, midőn a jog eszméjével ellenkező és a jog külső formáival burkolódzó atrocitások ellen, mint aminő az internálás, numerus clausus stb. tiltakozik. . A kivételes hatalmat biztosító törvény, amely a jogalkotást a végrehajtó hatalom kezelőire ruházza, voltakép negációja a jognak és menthetetlen önellenmondásba keveredik, aki a kivételes hatalomról szóló törvény segélyével kívánja a normális jogállapotot helyreállítani. Jogállapotaink nommalitásának első feltétele a kivételes hatalom megszűnte. Kivételes hatalmat a végrehajtásnak az 1912: LXIII. tc. és az ennek hatályát meghosszabbító 1920: VI. tc. adott. Van azonban egy másik kivételes hatalom is, amely elkerülte az ügyvédi kamara figyelmét. Nem a törvényen kívül és a törvények felett álló felelőtlen elemekre gondolunk ezúttal, hanem arra a kivételes hatalomra, amelyet újabb törvényeink a bíróságnak biztosítanak. Midőn a svájci Ptk., Eugen Hubernek geniális alkotása megszületett, egyik kritikusa a kódexét ép oly plasztikus, mint nemzetien jellemző kifejezéssel emmenthali törvénynek keresztelte. Oly latitude-öt biztosít a bírói szabad mérlegelésnek, hogy a lyukaktól alig látszik a norma. Svájcban, ahol a népbíróság a nemzet élő lelkiismeretét testesíti meg, ez a kivételes bírói hatalom, tudtunkkal, semmi hátránnyal nem fenyegeti a jogbiztonságot. Sajnos, nem mondhatjuk ugyanezt az újabb magyar emmenthali törvényekről, amelyek a magánjog terén indokolt latitude-öt egyéb jogterületekre vitték át Akár az adótörvényeket, akár a földbirtoktörvényt vagy a lakásrendeletet olvassunk — a büntetőjogi törvényekről nem is szólva — úgyszólván minden rendelkezésüket a bírói mérlegelésre, belátásra, megfontolásra bízott kivételeknek, kaucsukfeltételeknek oly tömege lyukasztja át, hogy a hézagok közt szinte elvész a szabály. Midőn a jogrend keretei szilárdak, talán örvendeni lehetne a bírói hatalom ily kiszélesítésének, ma, sajnos, csupán akadálya a jog és törvénybe vetett hit megszilárdulásának. A kivételek csak addig erősítik a szabályt, amíg nem oly nagyszámúak, hogy maguk is szabállyá válnak. A bíró, aki nem lel támaszt a törvényben, nem veszi észre a törvény korlátait sem és a kivételes hatalom, amelyet a bíró gyakorol, veszedelmesen hasonlít az önkényhez. Ha komolyan óhajtjuk a jogrend helyreállítását, a bíróság kivételes hatalmát ép úgy a háború előtti törvények keretei közé kell visszatéríteni, mint a végrehajtó hatalomét. — «Turpis causa esetén — követelési jog ?» Ezen a címen közzétettem e lap 6. számában a kir. Kúria P. IV. 1430/1921. számú ítéletének rövid megbeszélését, oda konkludálva, miszerint ezt az ítéletet azért nem tartom helyesnek, mivel turpis causából származó követelésre irányuló keresetnek helyt ad és kiemeltem, hogy itt nem visszakövetelésről van szó. Árdrágító ügyletből kifolyólag a megbízott a megbízótól felmerült készkiadásainak megtérítését követelte. Erre a cikkemre e lap 7. számában dr. Beck Salamon ügyvéd úr és e lap 9. számában dr. Liebmann Ernő ügyvéd úr reflektál. Igaz örömmel állapíthatom meg, hogy mindketten igen érdekes szempontból foglalkoznak e kérdéssel , azonban álláspontom helytelenségéről nem győztek meg. Az álláspontom lényege az, hogy a megbízott által eszközölt készkiadások megtérítése iránti követelés nem tekinthető kétoldalú szerződés alapján az egyik fél által a másik fél részére teljesített szolgáltatás visszakövetelésének. Mindkét ügyvéd ezzel szemben annak a nézetnek ad kifejezést, hogy (tulajdonképen) ez a követelés az anyagi jog szerint visszakövetelés, mert ((megvolt vagyonnak visszaszerzéséről)) volna szó. Ezt tévesnek tartom. Ha a megbízott készkiadásait megítélhetőknek tartjuk a turpis causa dacára, akkor egyáltalában minden követelésnél fogjuk találni valami kimagyarázását annak, hogytulajdonképen)) visszakövetelés forog fenn. Ez hiba volna. Én e kérdésnél a Ptkv. biz. szöv. 1510. §-ából indultam ki és az ott használt ((visszakövetelés)) szóból. Ennek a §-nak szerkesztésénél néhai boldogult Barna Ignác barátommal, ki e §. szövegezésével volt megbízva, kompromisszumot kötöttem, tehát befolytam a szövegezésre. A ((visszakövetelés)) szónak oly tág magyarázatára azonban, amilyent dr. Beck és dr. Liebmann ügyvéd urak adnak, nem gondoltunk. Ezt a tényt óhajtottam leszögezni azzal, hogy szem előtt tartandó az, hogy turpis causából folyó követelés és visszakövetelés rendszerint nem ítélhető meg ez a szabály. I ha már az alól az 1510. második bekezdése kivételt állapít meg, akkor ezt ne magyarázzuk kiterjesztőleg, ami már jog- és erkölcspolitikai szempontból sem kívánatos. Dr. Schuster Rudolf. — Az udvarias ügyész. A Bp. 330. §. első bekezdése értelmében az ítélet kihirdetése után először az ügyész és csak utána nyilatkozik a vádlott és a védője. A budapesti kir. törvényszéken nem egyszer előfordul, hogy először a vádlottat kérdezik meg a jogorvoslatra nézve és csak utána nyilatkozik az ügyész, mintegy függővé téve a saját perorvoslatát a vádlott perorvoslatától. Ez a szokás teljesen perrendellenes, visszatérést jelent a Sárga könyv szabályaihoz, melyeket ezen vonatkozásban és azért küszöbölt ki a perrendtartás, mert a perorvoslatok nem lehetnek az ügyész és a vádlott között alkudozás tárgyai és a vádlott nem presszionálható az ügyészi fellebbezés fenyegető eshetősége által az esetleg igazságtalan, de enyhe ítéletben való belenyugvásra. Múlt héten egy lopási ügyben a Bp. 330. §. első bekezdésétől eltérően az ügyész bevárta a vádlott és védő perorvoslatát és csak azután jelentett be fellebbezést a vádlott terhére. A védő azon az alapon, hogy az ügyész perorvoslat bejelentésével elkésett, az ügyész fellebbezésének visszautasítását indítványozta. Az egyes bíró az általános szokásra való hivatkozással az ügyészi fellebbezést elfogadta és ezen végzés ellen a védő felfolyamodással élt. A kir. ítélőtábla döntésétől függ, hogy vájjon a jövőben a Bp. 330. §. első bekezdésének szabálya érvényesül-e, vagy pedig perjogi elvekkel ellentétben a desuetudo leronthatja-e a törvényt. — A békeszerződés visszaható ereje. Szladits Károly a Békejog és Békegazdaság folyó évi április-május számában igen érdekes ismertetést közöl a vegyes döntőbíróság eddigi gyakorlatáról. Az ismertetés beszámol a francia-német vegyes döntőbíróságok nagy feltűnést keltett ítéletéről, amely a béke-