Jogtudományi Közlöny, 1926

1926-09-01 / 17. szám

140 JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY, 17. SZÁSZ. évi, hanem a megnyitó mérlegről van szó, kénytelen vagyok illő tisztelettel megállapítani, hogy a törvényben semmi alap nincsen arra, hogy az utolsó békemérleg adatait az arányszám kiszámítása végett pengőértékre kellene átszámítani. Ahhoz, hogy a két mér­leg adatait arányba lehessen állítani ilyen átszámításra nincsen is szükség, mert a mennyiségek egyneműségére a matematiká­ban is csak az összeadáshoz és a kivonáshoz van szükség, de nem egyszersmind az osztáshoz. Hiszen, amikor azt állapítom meg, hogy ha 10 gyermek közt 30 körtét egyenlően elosztok, akkor 1 gyermekre 3 körte jut, a 30 körtét 10 gyermekkel osz­tottam, anélkül, hogy a körték és a gyermekek egyneművé téte­lének lehetetlen feladatára vállalkoztam volna. Miért kellene tehát annak a kérdésnek a megoldásához, hogy egy társaságnak békebeli 100 K-ja helyett ma hány pengője van, a két vagyon­összeget egyneművé tenni? Hogy pedig a törvény értelmében az arányszám erre a kérdésre kell, hogy feleletet adjon, kitűnik a törvény 3. §-a második bekezdésének szószerinti szövegéből, amely az átszámítások kiküszöbölése végett nem éri be azzal, hogy számszerű összegekről beszél, hanem még szinte feleslegesen azt is kimondja, hogy az arányszámot arra tekintet nélkül kell meg­állapítani, hogy az egyik mérleg pengőértékre, a másik mérleg koronaértékre szól. Ha tehát egy társaság békevagyona 100,000 K, megnyitó mérleg szerinti vagyona 50,000 pengő, az egyedüli he­lyes és a törvénynek megfelelő arányszám 50%. Igaz, hogy ez a társaság nem mentette meg a békevagyonának 50%-át, hanem annál kevesebbet, de viszont a törvény 4. §-ának kiegyenlítő utolsó bekezdése értelmében az 50%-os arányszám mellett nem is fog 100 béke korona nyugdíj helyett 50 aranykoronát fizetni, amit Nászay táblabíró úr könyvének egy másik helyén mond,­ hanem csak 50 pengőt. Készséggel koncedálom, hogy ha egy tár­saság a Nászay táblabíró úr könyvében megállapított módon szá­mította ki az arányszámát, a nyugdíjakat is a tőle megállapított módon kellene fizetni, hogy az átértékelt járandóság összege a törvénynek megfeleljen, kénytelen vagyok azonban megállapítani, hogy a törvénynek ez az eljárás nem felel meg és hangsúlyoz­nom kell, hogy a törvény a 30%-os minimumot igénytelen néze­tem szerint minden kétséget kizáróan úgy állapította meg, hogy ennek alkalmazása esetében 100 / 1914. évi nyugdíj valorizált összege 30 pengőt tesz ki és nem­­30 aranykoronát. Ennek az álláspontnak a helyességét kétségtelenné teszi a javaslat tárgya­lási anyaga is. A 3. §, 2. és a 4. §. utolsó bekezdése éppen a sok átszámítás kiküszöbölése végett nyerték mostani szövegüket, amely mellett — amint más helyen már volt szerencsém kifejteni — az arányszámos átértékelés egész folyamata abba az egyszerű hár­masszabályba sűrűsödött össze, hogy a nyugdíjas minden 100 K békenyugdíj helyett annyi pengőt kap, ahány pengője van 100 K békevagyonból a társaságnak. III. A másik vitás kérdés felmerülésére már a bírói gyakor­lat alatt adott alapot. Előfordult ugyanis több esetben, hogy a bíróság a folyamatban lévő nyugdíjpert a külön bíróság eljárá­sát szabályozó (8. §, 6. bek.) rendelet kibocsátásáig függesztette fel. Ilyen felfüggesztésnek, nézetem szerint a törvényben nincsen alapja. Felfüggesztő rendelkezést a törvénynek egyedül a 19. §-a ismer, de ez a felfüggesztés csak az arányszám közzétételéig tart, a 3. §. utolsóelőtti bekezdéséhez képest tehát már csak olyan társaságok esetében gyakorlati, amelyek a megnyitó mérleget megállapító közgyűlés megtartására halasztást kaptak, mert a többi társaságokra a közzétételi határidő már lejárt. Ehhez képest a pert, amint az arányszám közzé van téve, folytatni kell. Annak, hogy az arányszámot a külön bíróság megváltoztathatja és az a törvény 9. §-a értelmében később is változhatik, csak az a ha­tása van a bíróság ítéletére, hogy a rendes bíróságnak nemcsak a marasztalás összegét kell megállapítania, hanem azt is, hogy milyen járandóságot vett az átértékelés alapjául és végül azt is ki kell mondania, hogy az arányszám megváltozása esetében a marasztalás összege is megváltozik. Ezt viszont a rendes bíróság megtehette volna a 39.800/1926. I. M. sz. rendelet kihirdetése előtt is. Ha a marasztaló ítélet tartalma a mondottaknak meg­felel, csak természetes, hogy az arányszám megváltozását az íté­let alapján végrehajtást kérő félnek a Ppé. 35. §-ának utolsó be­kezdéséhez képest bizonyítania kell. Minthogy a törvény értel­mében az arányszám nem valami egyszers mindenkorra megálla­pított tényező, hanem a rendes bíróság mérlegeléséből kivont mértékmeghatározó, az arányszámos nyugdíjügyekben a bíróság szerepe tulajdonképpen a törvény 4. §-ának alkalmazására szorít­kozik. Ezen a körön túl akkor terjed a rendes bíróság hatás­köre, ha éppen az a jogvita tárgya, vájjon az átértékelésre arány­szám lehet-e irányadó, vagyis, ha az igényjogosult azt vitatja, hogy a társaság a törvény értelmében nem volt jogosult arány­számot közzétenni, vagy pedig, hogy a jogosan közzétett arány­szám az ő járandóságának átértékelésére nem irányadó. (V. ö. pl. a törvény 14. §. 3. bekezdésének esete.) Az utóbbi esetben nincs semmi rendkívüli, az előbbi esetet, t. i. azt, amikor az arányszám létjogosultsága a jogvita tárgya érdekessé teszi az eljárási rendelet (39.800/1926. I. M.) 27. §-a, amely azt mondja ki, hogy a külön bíróságnak az a határozata, amely megállapítja, hogy a társaságra arányszám nem irányadó, más bíróságra is kötelező. Ebből az következnék, hogy az arány­szám létjogosultságának kérdése kizárólag a külön bíróság hatás­körébe tartozik. Ámde a külön bíróság ezzel a kérdéssel csak akkor foglalkozhatik, ha a társaság vagy az igényjogosultak a törvény 6. §-a alapján az arányszám megváltoztatása iránt előtte kérelmet terjesztenek elő. Amíg ily kérelem nincs, a rendes bíró­ságnak az arányszám létjogosultsága tekintetében felmerülő jog­vitát is el kell döntenie. Amint azonban a külön bíróság előtt eljárás van folyamatban, a rendes bíróság előtt ugyanazon tár­saság ellen indított nyugdíjperben, ha az arányszám létjogosult­sága vitássá tétetik, igénytelen nézetem szerint, is valóban helye lehet a Pp. 234. §-a alapján a per felfüggesztésének, mert a per eldöntése olyan körülménytől függ, amelynek megállapítása már megindított más polgári peren kívüli eljárásnak szolgál tárgyául. Ha a külön bíróság azután az ügy érdemében határoz, ez a hatá­rozat implicite magában foglalja az arányszám létjogosultságának megállapítását is és a rendes bíróságra ebben a vonatkozásban is kötelező. Figyelemmel arra, hogy a törvény az arányszám megálla­pításának feltételeit igyekezett formális kritériumokkal meghatá­rozni, a kérdés remélhetőleg nem lesz gyakorlati, mégis számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a külön bíróság olyan időben fogja megállapítani, hogy arányszám alkalmazásának bizonyos társaság nyugdíjazásai tekintetében nincs helye, amikor a rendes bíróság már az arányszámon alapuló jogerős marasztaló ítéletet hozott. A helyesen megszerkesztett ítélet ilyenkor is fog meg­határozott összegre szóló marasztalást tartalmazni és így nem fog az arányszám nullifikálása folytán tartalmatlanná válni, a felek­nek azonban módjuk lesz a külön bíróság határozatát a konkrét ügyben érvényesüléshez juttatni. A Pp. 413. §-a erre a célra nem lesz alkalmas eszköz, mert nem az ítélet alapjául szolgáló körül­ményekben áll be ilyenkor változás, hanem a mindkét fórum előtt egyformán felmerült körülmények bírói megítélése külön­bözik egymástól. Az alkalmas eszközt a Pp. 563. §-ának 11. pontja nyújtja, vagyis perújításnak lesz helye olyan jogerős bírói hatá­rozat alapján, amelyet a fél az alapperben nem használt és nem is használhatott. (Pp. 564. §. 5. bek.). IV. A harmadik és utolsó kérdés, amit ezúttal bátor vagyok érinteni, a törvény életbelépése előtt hozott nem jogerős, de végre­hajthatónak nyilvánított ítéletek hatályossága. Sokan egészen bi­zonytalannak ítélik a helyzetet azért, mert a törvény az ilyen ítéletek tekintetében általános érvényű határozott rendelkezést nem tartalmaz,­­A kérdés tulajdonképpen az, vajon, ha egy tár­saság, amellyel szemben a bíróság a törvény életbelépése előtt végrehajtható ítéletet hozott, az arányszámát közzétette, az 1926 szeptember 1-én a végrehajtható ítéletben meghatározott össze­get köteles-e fizetni vagy pedig a törvény 14. §-ának utolsó be­kezdéséhez képest újból megállapítandó méltányos előleg jár-e az ilyen nyugdíjasnak a végrehajtható ítélet tartalmára figyelem nélkül. Az egyik lehetséges megoldás a következő : A törvény 19. §-a elrendeli a perek felfüggesztését minden olyan esetben, amikor arányszám alkalmazásának lehet helye, az arányszám közzétételéig vagy a közzétételre megszabott határidő lejártáig. Ily felfüggesztés kérésére bármelyik fél jogosult és sehol sincsen kimondva, hogy a felfüggesztést csak tárgyaláson lehet kérni. A felfüggesztő végzésben meg kell határozni a méltányos előleg mértékét, de ha az ügyben végrehajtható ítélet volt hozva, az abban meghatározott összeg szolgál előlegül. Ehhez képest minden nyugdíjjogosultnak módja volt arra, hogy az ügyében hozott végrehajtható ítéletben meghatározott összeget tegye elő- 2 i. m. 101. 1.

Next