Jogtudományi Közlöny, 1946

1946-03-31 / 5-6. szám

1942 körül az — egyébként már a döntés által tárgyalt időben hatály­ban volt — Honvédelmi Törvény rendelkezéseire hivatkozva soroza­tosan vette igénybe a zsidó penzió­kat. Várjon 1942-re vonatkozóan is, — bár ebben a kérdésben ekkor sem volt újabb zsidóellenes jogszabály — helytálló-e a határozatnak az a meg­állapítása, hogy zsidóellenes jogsza­bály hijján a B. által orvosolni kí­vánt tényállás nem valósulhatott meg? Sz. Zs. JOGIRODALOM A magyar magánjog rövid tankönyve Irta : Dr. Villányi László egyetemi magántanár, járásbíró. Budapest, 1941. — VIII 464­­. Meg kell vallanom, hogy még nem írtam könyvismertetést úgy, hogy a tárgyilagosság­­nak annyira hij­jával éreztem volna magamat, mint most. Az előttem fekvő könyv min­den sora az író személyét idézi elém. Látom a lélek belső derűjéről ta­núskodó mosolyát, amely azt is el­árulja, hogy a legnehezebb problé­mák mélyére hatolás sem igényel nála magasrendű szellemi adottságá­nál fogva rendkívüli erőkifejtést és szinte hallom halk, de határozott, meditálásról tanúskodó, de mégis biztonságos hangját. Úgy, ahogy láttam és hallottam őt, amikor utol­jára voltunk együtt annak a szemi­náriumnak az összejövetelén, amely neki a tudományos munka terén való elindulásától kezdve otthona volt, nekem pedig akkor még új, de hosszú időre szóló működési he­lyet jelentett. De várjon az író személye iránti becsülésem, gondolatvilágának hosz­szú évek során megszerzett megisme­rése alkalmatlanná tehet-e arra, hogy a könyvét bemutassam? Úgy érzem, hogy éppen ellenkezőleg. Hiszen az, hogy működését attól kezdve, hogy mint a fiatal generáció legtöbb reménységre jogosító tagja, a Szladits-szeminárium falai közül a nyilvánosság elé lépett, élénk figye­lemmel kísértem és hogy azóta is sok feladat megoldásában jártunk közös úton, s hogy a közösen megtett utak során meleg baráti érzelmek is keltek bennem, csak a műve megértését teszi számomra könnyebbé, s hogy a ››tárgy«, a könyv mögött a »»sze­mélyt«, a szerzőt is magam előtt látom, talán csak teljesebbé, iga­zabbá teszi a képet, amelyet meg­rajzolhatok. Sokat mond az ilyen szemlélet mellett már a könyv címe is, amely a maga néhány szavával pótolja a nem meglepően nélkülözött előszót. Villányi László »»rövid tankönyvet« írt. A cupida legum juventus felé fordul tehát és fejtegetéseivel az a célja: »ut sint totius legitimae scientiae prima elementa.« Alig hi­hető, hogy ez az Institutionum liber Gatus klasszikus alkotását tartotta volna a mintaképének ; a magyar irodalomban azonban még nem je­lent meg mű, amelyet annyira helyt­álló lenne a Iustinianus parancsára Theophilus és Dorotheus által írt rövid tankönyvvel párhuzamba állí­tani. Villányi László egyik legszorgal­masabb, nem csak a megírás, hanem a szerkesztés munkájában is tevé­keny részese volt­­­a mai magyar magánjog tudományának reprezen­tatív bemutatását« céljául tűző an­nak a hatalmas alkotásnak, amely az utolsó békeévben indult meg Szla­dits Károly vezetésével, hogy a vész­terhes idők beköszöntése ellenére is befejezéshez jutva nem egy vonásá­val emlékeztessen a Tribonianus irányításával közel másfél évezred­del korábban létrehozott örökbecsű alkotásra, a Digestákra. És vájjon ki lett volna hivatottabb ezeknek a Digestáknak a pár darab­ját megírni, mint éppen Villányi László? Vannak vonatkozások, ame­lyekben az összehasonlítás egyfelől a iustinianusi Institutiók, másfelől a magyar Digesták felé az ő javára billentik a mérleget. A Iustinianus­féle Institutiókat ketten írták és a mű egységét a felsőbb ellenőrzés elle­nére is megbontják a két író egyéni­ségében fellelhető eltérő vonások. A magyar Digesták huszonöt szerző­társtól származása pedig még inkább rovására esik nemcsak az egyöntetű­ségnek, hanem a feldolgozás ter­jedelme körében is bizonyos arány­talanságokat von maga után. A rövid tankönyv ezzel szemben az egyöntetűséget sokkal inkább mu­tatja és magán viseli annak a bélye­gét is, hogy szerzője nem a magán­jog bizonyos részének specialistája­képpen indult tudományos pályá­jára, hanem a magánjog szerkezeté­ről szóló nagy munkájával alkotott maradandót, amelynek megírásához éppen az kellett, hogy a magánjog minden részének egyformán figyel­met szenteljen és a tradicionálisan különváló részek szabályait synop­tikusan, egyforma intenzitással szem­lélje. Ennek következménye, hogy a mű egyik legerősebb vonása éppen a részek arányossága. Az a rokoni kapcsolat, amely a nagy mű és a rövid tankönyv között már a hat részre tagolásban és a részek azonos sorrendjében is kife­jezésre jut, semmiképpen sem teszi a Villányi művét kevésbbé egyéni alkotássá, hiszen az ő egyénisége jut kifejezésre minden sorában. A jogász tudományos munkája egyébként is nem önálló ítéletek alkotásában me­rül ki, hanem a jogszabályban már benne foglalt döntések felismerésé­ben és rendszerbe foglalásában. (Er­kennen des Erkannten). A rövidségre törekvő tankönyvírónak pedig ebben a lényegileg másodlagos feladatkör­ben is egy nagyon súlyos negatív problémája van. Nehezebb azt el­dönteni, hogy mit ne mondjon, mint mondanivalót találni. Ha azután valaki a negatív problémát egysze­rűen annak a vizsgálása után óhaj­taná megoldani, hogy melyek azok a részletkérdések, amelyek megoldá­sát a jog tanulásában kezdő olvasó egyelőre nélkülözheti, nem rövid, hanem csak hézagos anyagot nyújt­hatna. A tankönyvírás művészete a Jhering-féle quantitatív egyszerűsítés eszközeivel érhet csak célt. Úgy kell a jog hatalmas anyagát kisebb terje­delemre szorítani, hogy a megmaradó anyagban mégis mindaz benne le­gyen, amit elhagytunk. Meg kell adni a logikai alapot arra, hogy nem túlságosan megerőltető szellemi munka árán az olvasó megtalálja a kifejezetten el nem döntött kérdések megoldását és helyes okoskodással éppen csak egy, a helyes megoldás álljon számára nyitva. A művészi összevonás alkalma­zása terén is kitűnő iskolát járt a szerző, hiszen éppen mesterének, Szladits Károlynak gyakorlati céllal megírt első vázlata dicsekedhetett az­zal a csodálatos sajátsággal, hogy a jogászi közvélemény csalhatatlan íté­lete szerint aránylag kis terjedelme ellenére »minden« benne volt, amit akár az ügyvédi vizsgára készülő, akár az ügyvédi, vagy bírói pályán tevékenykedő keresett. Villányi

Next