Jövő, 1921. május (1. évfolyam, 58-82. szám)

1921-05-01 / 58. szám

Bécs, 1921 május 1, vasárnap 58. szám I. év Megjelenik naponta,hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V., Rechte Wienzeile 79 Telefon 50-57 Távirati dm: J 6 v 6, Wien Egyes szám­ára: Ausztriában ............................5 korona Csehszlovákiában.........................1­20 DK Jugoszláviában ........................1 dinár Romániában.......................................2 lei Osztrák pest,takarék­­szám: 149.679 Jujoazku postatakb­éki szim 4­40.106 Németországi folyószámla: Deutsche Bank, Berlin hirdetéseket Ausztria területéről egyedül Schulek H. hirdető irodája (Wien, I., Wollzeile 11. :: Telefon 809, 5271) vesz föl .: ­ Május elsején. írta Bachinger Manó. Sok sebből vérző munkásmozgalom köszönti idei május elsejét. Az egykor rendíthetetlenül egységes, büszkén célja felé törő hadsereg helyén ma csak té­velygő, egymást marcangoló seregfosz­lányok láthatók. Az egyes országokban elveszett a munkásmozgalom szerve­zeti egysége, nemzetközi téren pedig három Internacionálé áll verseny­ben, vúló testvérharcban egy­mással szentben. A munkásosztály ebontott sorait szellemi anarchia és elméleti zűrzavar bomlaszt­­­ják éppen olyankor, amikor egyébként hallatlan erővel utat tört az a köztük­­­fogás, hogy a világtörténések folyamán most ütött ,,a negyedik rendi­ órája. Harminc májusi seregszemle közül még egyetlen egy sem volt ennyire szomorú. Véres világdúlás a legutóbbi évek­ben gyógyíthatatlannak látszó sebeket ütött az emberiség testén. Milliók és milliók álltak közel ahhoz, hogy a mai társadalmi rendbe vetett régi hitü­ket föladják. A szocializmus az­­általános kétségbeesésnek ezen idejében­­hihetetlen erővel hódított, még olyan­­társadalmi rétegekben is, amelyek anyagi érdekeik folytán a szocializmus­sal szemben azelőtt mereven elzárkóz­­ta­­k. A magasabbrendű társadalmi és etikai berendezkedés elveinek lelki gadására az időpont még sohasem lett alkalmasabbnak, mint a kazel­­ban. És mégis: soha még politikai ■ tragikusabb vereséget nem szen­­zett, mint amilyen a szocializ­musnak ez a csatavesztése. Milyen erők okozták vájjon ezt a — jóllehet átmeneti jelentőségű — ka­tasztrófát, kik a bűnösei, kiket illet meg a felelősségre vonás joga? A szocializmus világnézetének az­­volt az alapvető tanítása, hogy a régi világ gazdasági és politikai rendje az emberiség nagy többségének érdekeivel ellenkezik. Soha kritika megdöbben­tőbben és világosabban még be nem igazolódott, mint a régi világnak ez a kritikája, a szörnyű világháború által.­­Ez a döntő bizonyíték tette lehetővé milliók lelkivilágának szinte átmenet nélkül való átformálódását. De a szoci­alizmus arra is megtanított bennünket, hogy a régi világ gazdasági rendje saját magaszabta fejlődé­si törvényeinek útján a termelés és a javak elosztása észszerűbb és igazságosabb rendjéhez vezet. A má­sodik internacionálé, születésének pilla­natától kezdve — az 1889. évi párisi kongresszus óta — mindvégig, az tar­totta legfontosabb hivatásának, hogy a fejlődésnek erre a törvényére rámutas­son olykép, hogy ez a törvény a mun­kásosztálynak erőszak­os puccsok­­kal való kísérletezését kilátástalanná sőt káros­sá t­e­s­z­i. A szocialistáknak a mai renddel szemben való legfontosabb kö­vetelése, a fejlődés siettetésére, a hely­zet érlelésére a reform volt. Ennek útján vélte a szocializmus a munkásosztályt a nyomorba sü­lye­­déstől megóvni, így akarta lehetővé tenni, hogy ez az osztály történelmi hivatása folyamán elvégezhesse mind­azokat a feladatokat, amiket a fejlődés eléje szabott. Legfontosabb harci eszközének a szocializmus a demokráciát, a szabadságjogok érvényesülését, a p­o­l­i­t­i­k­a­i j­o­g­­egyenlőséget hirdette. Nemcsak a második, de még az első — a Marx és Engels személyes vezetése alatt álló­­ Internacionálé is ehhez a tanításhoz ragaszkodott. Az anarchisták és a bukuuinisták ellen való hosszas és sikeres küzdelmek, valamint harminc május elsejének tüntetése erről tanús­kodik. A háború véres fátyola ennek a tanításnak az igazságát elhomályosította és újból meg tudta teremteni az erőszak tanításának konjunktúráját Ami csak az erőszak konjunktúrája volt, azt a marxizmus igéi után vágyódó, de a marxizmus szellemét még meg nem értő tömegek a szocializmus kon­junktúrájának vélték. Ami a tömegek érthető tévedése volt, azt a marxizmus tanításaival gonoszul visszaélő dema­gógok a szocializmus tör­ténelmi pillanatának mon­dották. A reform elvi értékét haszon­talan konccá hamisították át, a fejlődésbe vetett tudományos meggyőző­dést történelmi gyávaságnak és árulás­nak bélyegezték. Ez az eltévelyedés és az eszme ellen való ekkora bűnözés nem maradhatott büntetlen. Megbosszu­­l­ódott ez a bűn a munkásmoz­galom szörnyű visszaesésé­ben és a rettentő elméleti zűrzavar teremtésében. Hogy mindez a munkás­­mozgalom legféltettebb kincsének, az egységnek elvesztésével járt, az mélyen szomorú, de természetes, mert elmarad­hatatlan volt.­­ A proletárság seregszemléjét még az idei május elsején is az erőszak­­konjunktúra fátuma kíséri. És, sajnos, nemcsak saját táborából jönnek ezek az ijesztő árnyak és kísértetek. Ott van elsősorban a mindenfajta politikai reakció, amely arra törekszik, hogy a munkásosztály által elkövetett hibákat is a maga hatalmi pozíciójának meg­erősítésére hasznosítsa. Ami pedig még ennél is borzasztóbb: ott a győzők békéje, ami valóban nem más, mint a háború folytatása. Ennek a „békének“ az érvényesítése gazdasági jólét he­lyett még a mainál is nagyobb nyo­mort jelentene, politikai szabadság he­lyett egész Európának gyarmati rab­szolgához hasonló helyzetét teremtené meg, szóval virágos májusok helyett véres májusokkal töltené meg az emberiség jövendő ka­lendáriumát. De mi mégis változatlanul hiszünk a munkásmozgalom gyógyulásában, mert hiszünk a szocializmus és a marxizmus igazságban. Nem féltjük ezt sem a tö­megek gyermeki ítéletétől, sem az ál­próféták demagóg hamisításaitól. Nem féltjük a reakciótól sem, mert amint a reakció a társadalmi és politikai hala­dás ellen vét, azzal csak a saját sírját ássa. De nem féltjük az erőszak barbár öklétől sem. Az erőszak-konjunktúra hívei és alkalmazói, militarista, kapita­lista vagy bolsevik jelszavakkal való dicsőítői saját bőrükön fogják tapasz­talni, hogy az élet reális adott­ságai minden erőszaknál erősebbek. Meg fogják végre ezek is tanulni, hogy a fejlődés törvényei Prága( április 30. Garami Ernő a Jövő múlt vasárnapi számában megjelent vezércikkében többek között a következőket mondja : „... A kisántantnak kell vállalnia ezt az orvosi feladatot. Azt a feladatot­, hogy Magyarország jeit, összes demokratikus erőit megerő­sítse, ellentállóvá tegye s velük meg­gyógyítsa az egész szervezetet. Ehhez pedig nem elég olyan demars, amely csak fenyeget és követel; ehhez olyan demars kell, amely ezeknek a demo­kratikus erőknek s rajtuk keresztül az egész országnak — juttat is. Olyan, amely a regeneráló demokratikus erőknek táp­lálékot nyújt, s amely, bejutva a beteg szervezetbe, ellenállhatatlanul győzedel­meskedik a halálos kór fölött. Ha a kisántánt erre az orvosi beavatkozásra nem vállalkozik, ha csakis arra ügyel, hogy a vergődő beteg lázálmaiban be­tegágyán­ kívül, vagyis a határokon túl, kárt ne tehessen senkiben, akkor Ma­gyarországnak nagyon hosszadalmas és krízisekkel teljes lesz a­ gyógyulása. De akkor aztán nem szabad elfelejteni a kisantantnak sem, hogy Magyarország be­tegsége ragályos, amely hovatovább át­terjed a szomszédba is...“ A kisantant Középeurópa békéjének biztosítására alakult. De Középeurópa bé­kéjét csak a demokratikus erőknek egy­öntetű uralma biztosíthatja. A kis­antant­nak valóban legfőbb vágya, hogy Ma­gyarország demokratizálását előmozdítsa s ily módon szövetségesévé fogadja. A kis­­antantot nemcsak legbelsőbb összetételé­ben fenyegeti, ha az általa kiépített erős demokratikus biokon keresztül Magyar­­ország mint egy fehér esik — a reakció fűfészke —­ vonul végig, de állandó kato­nai készenlétre és felpáncélozottságra is kényszerü­l a reakció kicsapó lángjaival szemben, amelynek költségei alatt össze­­roskad. Garami fenti cikke arra késztetett, hogy a kisántánt egyik legfőbb komponensének, Csehszlovákiának exponált politikusait megkérdezzem, milyen módon lehetne a lázbeteg országon segíteni? Megkértem őket, állítsák össze azt a politikai kinint, amely a lázt a beteg testből eltávolítja és ne maradjanak az öreg professzor elméleti rendszerénél, aki csupán megírja a recep­tet, hanem segítő kézzel, jóindulatú hozzá­féréssel be is adják a gyógyszert a beteg­nek. Kérésemre készséggel vállalkoztak Csehszlovákia vezető politikusai, hogy a magyar kérdésben való fölfogásukat velem közöljék. Fölkerestem Nemec, Bechyné és Urdzsal képviselőket, akiknek válaszát az alábbiakban közlöm: ellen elkövetett erőszak annyi, mintha a természet ellen akarnának erőszakos­kodni. A munkásosztály saját életösz­­töne is elég erős biztosíték arra, hogy az eddigi súlyos vereségek útján szer­zett tapasztalatokat végre el fogja fo­gadni. Ez a szocializmusnak magára eszmélését és végre olyan május elkövetkezését fogja jelen­teni, amely az egész emberi­ségnek lesz az ünnepnapja. Nemec válasza: Nemec, aki a csehszlovák szociális demokrata párt elnöke, egyike a párt legrégibb és legtekintélyesebb vezető­embereinek és tagja annak az ötös párttanácsnak, amely a hivatalnok mi­­nisztériuma mögött az országot politikai­lag vezeti, a következőket mondotta: — Én Garami cikkével teljesen egy véleményen vagyok. Meggyőző­désem, hogy Magyarországon csak az fog rendet teremteni, ha a demokrati­kus elemek megerősödnek, mert c­s­kis egy demokratikus ma­gyar kormány tekinthető Délkeleteurópa békés fejlődése szempontjából garanci­án­a­k. Demarsokban megnyilatkozó bármilyen fenyegetések nem fognak a helyzeten javítani, mert az ilyen demarsoknak csak az a kö­vetkezményük, hogy a magyarok összefognak, hogy az országukat fe­nyegető ilyen demars ellen véde­kezzenek. Az ilyen, a magyarokat összekovácsoló eljárás csak a mostani reakciós elemeket erősíti és az ő hatalmukat öregbíti. Magától értető­dik, hogy Magyarország szomszédai­nak örökös nyugtalanítása elbírhatat­­lan viszonyokat és állapotokat fog teremteni. A magyar demokrácia meg­erősítése tehát ugyanolyan érdeke Délkeleteurópának, mint magának Magyarországnak. A magyar reakció megmutatta, hogy nem tud rendet teremteni, de ha a magyar reakciót foly­­tonos fenyegetésekkel csak megerősítik, nyilvánvaló, hogy a demokrácia nem tud az országban gyökeret verni és nem tud rendet teremteni. Már-már úgy látszik, mintha Magyarországon nem is volná­nak demokratikus erők, csupán a reakciónak volnának hívei. Ha tehát Magyarországon vissza akarjuk a reakciót szorítani, hogy a szabadelvű elemeknek módot, adjunk a közélet­ben való tevékenységre, össze­ kell mindenkinek fognia a reakcióval is való végleges leszámolásra. A kisántánt megmutatta, hogy nem csupán a jó­szándéka van meg arra nézve, hogy Magyarországon ne engedje a reak­ciót fölülkerekedni, hanem hogy a monarchista reakciónak saját terüle­teire való beözönlésétől is fél. Mégis a kisántánt nem dolgozhat mindig hatalmi eszközökkel, hanem arra is kell gondolnia, hogy mostani viszonyai között a saját demokráciája erősíté­sével befolyásolja kedvezően a ma­gyar politikát. A nagyontánt is nagyon érdekelve van ebben a kér­désben, mert hiszen az ő számára. A„lázbeteg ország“ gyógyszere Vezető csehszlovák politikusok véleménye a Magyarországgal való megegyezésről A megegyezés előfeltétele: demokratikus magyar kormány — A J­ö­v 6 tudósítójától. —

Next