Jövő, 1922. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1922-01-15 / 13. szám

Vasárnap,­­1922 január 15 j évő zaj. Az elnök csönget.) Rassay Károly: Én nem kértem kiviteli engedélyeket, nem is éltem ezekből! Ezekre a szavakra ismét óriási vihar tört ki. Berky hangosan kiált­ oda Rassaynak, azonban szava elvész a vi­harban, amely mindegyre nagyobbodik. Az elnök csönget, igyekszik a rendet helyreállítani és amidőn erre képtelen, fölfüggeszti az ülést.­­ Berky Gyula erre a terem kö­zepére rohan és onnan kiáltja Rassay felé: Ön az Atlantica pénzéből él. Rassay Károly magából kikelve kiáltja: Berky Gyula hazudik! Most szünet következett. Szünet után Andrássy folytatja a beszédét. Egy kis külpolitikai szabadelőadás. Gróf Andrássy Gyula: A király visszatértekor a veszélyt abban láttam, hogy őfelsége olyan idő­ben jön ide, amikor nincs minden elő­készítve. Ezzel tehát alkalmat ad a társadalmi ellentétekre, a polgár­háborúra. A szomszédaink azután fölhasználják a dolgokat arra, hogy bennünket megalázzanak, kimondják a detronizációt és ezzel a ma meglévő veszedelembe sodorják az országot. En­nek a veszedelemnek a nagyságára és terjedelmére beszédem későbbi részei­ben még visszatérek.­— Amikor őfelsége átlépte a határt olyan sereg élén, amely kész volt őt követni, akkor a veszélyt csak úgy le­hetett volna elhárítani, ha a nemzet és a király akarata egyesült volna. Merem állítani, hogy igen sok kilátásunk lett volna arra, hogy más megoldást talál­junk, mint a mostanit, más megoldást, amely az ország becsületét jobban meg­védte volna, mint az a megoldás, amelyet azóta választottak. A külpolitikában már akkor kezdett Olaszország­ban uralkodóvá válni az a hangulat, hogy nekik, az olaszoknak nem lehet érdekük a délszláv érdekek kedvéért egyéb, még fontosabb érdekeket ügyei­men kívül hagyniok. Változás állott be az egész olasz politikában. A kisúszász politikájában új momentum húsvét óta isafe az volt, hogy a románok csatla­koztak a kisántánihoz, azonban a ro­mánok mutattak most a legkevesebb szándékot arra, hogy fegyveres erővel megtámadjanak bennünket. Minden jel arra mutatott, hogy korántsem volt a helyzet olyan fenyegető, mint aminőnek később föltüntették, korántsem volt olyan könnyű a kisántant helyzete, amint azt akkor mondották. Ezt mu­tatták a nyugat m­agya­ror­­szági események is, amelyek­­zt igazolják, hogy a kisántánt koránt­sem volt olyan erős, mint amilyen erősnek mondották. Az ultimátummal a kisántánt csak akkor lépett föl, amikor már az egész királyügy lefolyt. — A nagyántánt ugyan til­takozott, de ez a tiltakozása igen előzékeny és enyhe volt. Őfelsége a király nem jött ide v­a­­bankot játszani, nem jött ide azért, hogy mindent elpusztítson és megresz­­kírozzon. Az első napokban már ren­det akart. Tudatta kormányával, hogy ha a megállapodás sikerül, akkor a békekötés és hadüzenet jogát meg fogja osztani a nemzettel.­­ Amikor a király észrevette, hogy a siker csak vérontással érhető el, ő maga volt az, aki lefújta az egészet. Megtiltotta katonáinak a tüzelést is, noha a jövője teljesen bizonytalan volt, föladta tervét, mert nem akarta magyar vér árán azt megvalósítani. Vass mi­nisztert azért nem fogadta, mert az volt a benyomása, hogy Szombathelyen a miniszter nem úgy viselkedett, mint »hogy őfelsége elvárta.­­ ' Elégtétel Károlyinak. — A Pallavicini őrgróf által föl­olvasott jegyzőkönyvből kiderül, hogy »király Budapestre egye­dül nem jöhetett, mert elfogták vele; kedvezőbb megoldás is egyébként csak akkor érhető el, ha a magyarság egy­séges frontot teremtett volna. — Az 1921. évi 47. törvénycikkben Mit jelent Magyarország élete és jövője szempontjából a szabad király­választás ? A legutálatosabb korrupciót, amit csak el lehet képzelni! Hát el­képzelhető a királyválasztás polgárhá­ború, vagy hasonló jelenségek nélkül? Aki a nemzet létét kockára akarja tenni, az akarja a királyválasztást. Szent­ meggyőződéssel álltom és rá­teszem az életemet is, hogy a királyválasztás csak új kompli­kációkat és új forradalmat fog előidézni. Magyarországon nincs senki, aki az I­s­­ten kegyelméből való feudá­lis királyság alapján állana, mi a törvényes alkotmány alapján álló ki­rályságot követeljük. A királyságot csak törvényes úton lehet megszüntetni, csak olyan törvények alapján, amelye­ket az ország és a király alkotmányos után együtt alkottak. A­z 1921. 47. törvénycikk nem ilyen! (Nagy zaj.) Bottlik József elnök: Rendreutasítom Andrássy képviselő urat és figyelmezte­tem, hogy a nemzetgyűlés szuverén képviselete a nemzetnek és a törvények érvényességét nem lehet kétségbe­vonnia. A szónok gondolatmenete v­e­­szedelmes lejtőre vezet és a törvények tekin­télyét aláássa, ha az egyik vagy másik törvénycikk kötelező ere­jét kétségbevonjuk. (Viharos tetszés és taps a kisgazdapárt soraiban. Óriási zaj a Ház minden oldalán. A legitimisták, élükön Rakovszkyval és Friedrichhel, a közbeszólások egész özönét zúdítják a kisgazdapártra és az elnöklő Bottlikra. Az elnök folytonosan csönget A zaj nagyon nehezen ül el, de Andrássy mégis folytathatja lassan a beszédét.) Ecseteli ezután a szabad király­­választás esélyeit, rámutat az angol és a francia forradalom következményeire és azzal fejezi be az előadását, hogy a kormány iránt bizalmatl­­­a­d, tehát csak 3 hónapos indemnitást hajlandó megszavazni. A legitimisták tüntetően él­jenzik Andrássyt és üdvözlésekkel halmozzák el. A kisgazdapárt tagjainak egy része fagyosan hallgat, másik része izgatottan kiáltoz. Sigray amnesztiát kér Osztenburgnak. Sigray Antal gróf interpellációja következett ezután­. Osztenburg Gyula szerepét ismerteti Károly visszatérte ko­rul és kijelenti, hogy miben sem vétkezett Osztenburg, következésképen semmi ok sincs arra, hogy vele szemben a bűnvádi eljárást továibb folytassák. A nemzetgyű­lés figyelmét fölhívja arra az elbánásra, amelyben Osztenburgot részesítik. Mint Nyugatmagyarország főkormánybiztosa köz­­vetetlenül tanúja volt az interpelláló an­nak, hogy mily nagyszabású és hazafias működést fejtett ki az Osztenburg ve­zetése alatt álló zászlóalj a nyugatmagyar­országi kérdés megoldásának előkészítésé­ben. Ezt a munkát legjobban éppen azok értékelhették közvetlen tapasztalás alap­ján —­ úgymond —, akik most a legheve­sebben támadnak ellene. Rá akarok mu­tatni, mennyire képtelen helyzet az, hogy amikor Sopron megmentését ünnepeljük, azt, akinek a megmentésben vezetősze­repe volt, szükségtelenül és jogtalanul börtönben tartják. Sopron népét a hála és ragaszkodás kötelékei fűzik Osztenburg­­hoz, érdekében küldöttségek jártak illeté­kes tényezőknél és már ez a spontán han­­gulatnyilvánulás is kellett volna, hogy eredményt érjen el. Ma már az összes letartóztatott katonák szabadon vannak, csupán Osztenburggal szemben nem akar­nak engedni, pedig más bűne nem volt, minthogy engedelmeskedett koronás ki­rálya parancsának. Ezen túlmenő vezető­Budapest, január 14. A nemzetgyűlés pénteki üléséről szóló tudósításom keretében jelentettem teg­nap, hogy ismét titokzatos pucstervek izgalmától fülledt a budapesti levegő. Itt rá kell mutatnom arra a néhány nap előtti értesülésemre, amely szerint Héjjas Iván — az „isteni Héjjas“ — Magyaróváron teljesen elkészült egy Albrecht érdekében végrehajtandó pucs katonai megszervezésével. Ezt a hírt össze kell vetni Friedrich István teg­napi beszédével és akkor rögtül láthatjuk nemcsak a jövő értesülésé­nek igazolását, hanem azt is, hogy akik az Albrecht-pucsot titokban támogat­ják — a kormányzó és a kormány körei — a legravaszabb tervet eszel­ték ki az Albrecht-pucs előmozdítására. Ez a terv kétirányú: elhiresztelték, hogy Zita és Ottó Sopronban, egyesek szerint már Pesten is vannak — ezzel egyrészt azt akarták elérni, hogy oka legyen a kormánynak arra, hogy a le­gitimista vezéreket ártalmatlanná tegye, mielőtt az Albrecht-Horth­g-pucs kez­detét venné, másrészt ezzel a hamis hírrel, hogy t. i. legitimista­ pucsról van szó, azt igyekeztek keresztülvinni, hogy legitimista ifjúságot csődítsenek Albrecht tá­borába. Nem kell hinni, hogy abban is bíztak, hogy ezek valóban harcolni is fognak Albrecht mellett, céljuk ezzel inkább az volt, hogy verembe csalják a legitimista ifjúságot és ott ártalmat­lanná tegyék őket és igy ne legyenek annak kitéve, hogy a legitimista ifjúság ellenük foghasson fegyvert. Friedrich, a pucsszakértő, idejében észrevette ezt az ördögi machinációt, ezt jelentették be a tegnapi ülésen ezek a szavai: „Nyugatmagyarország felé visz­nek csapatokat, de nem lehet tudni, hogy a legközelebbi napokban ezt a körülményt nem puccsal hozzák-e majd összefüggésbe. Tudom, hogy azok között a fiatale­ra­bele­k­ köz­ö­tt legitimista fiatalemberek is vannak, ezeket Isten tudja, mire akarják fölhasználni, ezért félek én ettől is és ezért szólalok föl ebben az ügyben is.“ Ezért szólalt föl; azért, hogy azok a legitimista fiatalemberek, akiket Ottó és Zita meséjével lépre csaltak és akik már útban vannak Albrecht tábora felé, idejében észbekapja­nak és meneküljenek, mielőtt még « „Isten tudja, mire nem akarják őket fölhasználni“. Az „Új Nemzedék“ a következőket jelenti erről a titokzatos készülődésről: „Friedrich lakása körül megint detek­tívek ólálkodnak és azzal a megokolással, hogy Zita királynő Ottó trónörökössel Budapestre készül, társaival együtt ú­j­­ból le­ akarják tartóztatni Értesülésünk szerint nemcsak Fried­rich, hanem Andrássy Gyula gróf és Ra­­kovszky István is bejelentik mentelmi jo­guknak sérelmét, ugyancsak azért, mert lakásuk körül katonaruhába öltözött agent provocateurok ólál­­kodna­k. Rakovszky különben előadta, hogy a minap megjelent nála egy előtte teljesen ismeretlen főhadnagy és nyilván azzal a szándékkal, hogy beug­rassza,­ el­mondotta, hogy a királyné két nap múlva Budapestre érkezik, sőt hogy már aznap este futárral manifesztumot küld Ra­­n­ovszkynak, amelyet neki kell ellen­jegyeznie. Ő természetesen átlátta, hogy provokálásról van szó és neki állott kötélnek. A kormány persze úgy tesz, mintha minderről semmit sem tudna, amint már ezt előre jeleztük. Tessék : Bethlen István miniszterelnökhöz kö­zelálló helyen kijelentették a „8 Órai Új­ság“ munkatársa előtt, hogy az egész ügy kitalált mese, amelynek semmi komoly alapja nincsen, mert hiszen a svájci hatóságok szigorúan ellenőrzik Zita királyné minden lépését. Amennyiben Zita királyné és Ottó trónörökös mégis m­egje­­­nnének Budapesten, a magyar kormány kénytelen lenne minden lépését és minden ezirányú intézkedését a nagyontűnt elha­tározásától tenni függővé, mert a Habs­­burg-kérdésben a magyar kormánynak nincsen szabad keze. A Bethlenhez közelálló helyen na­gyon jól tudják, hogy nem Zita és nem Ottó azok, akik közelednek — tehát velük szemben hősködik. Arról azonban, hogy ál - legitimisták hová vi­szik a legitimista fiatalembereket Nyu­gatmagyarország felé, arról nem beszél a közelálló hely. A kereszténypárt klubjában is szó­ esett arról az álhírről, hogy Zita ki­rályné Budapestre érkezett. Rakovszky István erről igy nyilatkozott „Az Újság* munkatársának: ~~ Az utóbbi huszonnégy órába* Királyválasztás polgárháború nélkül lehetetlen, vagy kezdeményező szerepe Osztenburg­­nak nem volt. — Kérdi a honvédelmi mi­nisztert, hogy hajlandó-e a kormány am­nesztiát adni Osztenbu­rgnak. Beli­ska Sándor honvédelmi miniszter azonnal válaszol az interpellá­cióra. Előadja, hogy Osztenburgot most egy szanatóriumban kezelik és humánus bánásmódban részesítik. Mielőtt ügyében döntenének, illetékes bíróságának a hatá­rozatát kell megvárni. A nemzetgyűlés­i honvédelmi minisz­ter válaszát tudomásul vette, az interpelláló nem vette tudomásul. Legitimistákat csalnak­­Albrecht táborába. Ravasz hírek Zita és Ottó pucsterveiről — A J­öv­ő budapesti tudósítójától. — foglalt megoldással új provinciává let­tünk : a nagykövetek provinciájává és háború nélkül vesztettük el a nemzet­nek szuverenitását. Megállapítom, hogy ebben a törvényben a komány forradalmi alapokra he­lyezkedett . A királyságról intézkedni és a ki­rályságot megszüntetni — a király hozzájárulása nélkül —, másképen, mint forradalmi uton és forradalmi jogon nem lehet. Ez a t­ö­r­v­é­n­y forra­dalmi alapon áll. Károlyi Mihály büszkén tekinth­et ide, őt kiátkozták, haza­árulónak mondották, most pedig meghajolnak előtte és a­z ő művét koronázzák meg akkor, amikor a törvényes királyt megfosztják a trónjától. Nem a mi poli­tikánk vezetett az­ ország földarabolá­sához, hanem az Önöké. Tomcsányi megérez Lemondott, és marad. Haller István interpellált eaz­után Tomcsányi Pál Vilmos igazságügyminiszt­­ter párbaja dolgában. A magyar büntető­törvénykönyv tiltja nemcsak a párbajozást, hanem a párbajra való kihívást is. Minden magyar állampolgárra köte­lező a törvények rendelkezésének megtar­tása. Ez alól az igazságügyminiszter annál kevésbé vonhatja ki magát, mert ő a törvé­nyek megtartásának őre. Tomcsányi Pál Vilmos igaz­­ságügym­iniszter válaszában kijelenti, hogy azért volt kénytelen fegyverhez nyúlni, mert ■ becsületét súlyosan megsértették. Kétségtele­nül kényes helyzetbe került igazságügymi­niszter létére, le is vonta azt a következtetést önmagának a személyére nézve, hogy még azon az estén, am­elyen segédei elhatározták, hogy meg kell verekednie,ő jelentést tett erről az államfőnek és megkérte őt arra, hogy a szükséges konzekvenciákat vonja le. A követ­kező napon írásban megismételte jelentését A nemzetgyűlés tudomásul vette az igaz­­ságügyminiszter válaszát. Egy jelentéktelen interpelláció után az ülés véget ért.­ A legközelebbi ülés hétfőn lesz. 3

Next