Jövő, 1922. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1922-01-28 / 24. szám

II. év Bécs 1922 Január 28. szombat 1 Egyes szám apa: I Ausztriában ■...... 40 6­satr. K | 8 Csehszlovákiában ■ . • ■ .­­.40 c3t | ■ Jugoszláviában ....... 1 dinár " Romániában ..........2 (es I. Megjelenik naponta, hétfő kistelével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V. ker, Rechte Wienzeile 79. szám :: Telefon 30-S7 Távirati cím: Jövő Wien Postatakarékpénztára számaink : Ausztriá­ban 149.679, Csehszlovákiában 59.640, Jugoszláviában 40.106. — Németországi folyó­számlánk: Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdető iroda 24. 1295.­ szám. mmmmmmmmmmwrmmmmmmmniBBBMei Bethlen választójoga, a nyílt szavalás bentmaradt a Javaslatban. — nyilt kérdés a titkosság Ugye. — Sok kifogása van a kis­­gazdáknak. — Ellenzékbe készül a kereszténypárt. — Kincs garanciája a titkosságnak. Mi okozta az összeomlást és a forradalm­ árta Dr. Szabó László, az „Új Nemzedék“ főszerkesztője. Az alább következő cikk: s em­elvény dr. Szabó, László „Mi okozta■ az össze­omlást és forradalmakat?“ című művé­nek bevezetéséből. Még mindig csak támolygunk a ret­tenetes csapásról, amely a háborít el­vesztésével a fejünket érte, még csak azt érezzük, hogy hol fáj, de hogy miért és hogyan történt a katasztrófa, arra csak később fogunk ráeszmélni. Aki e nagy időknek csak szenvedő ta­­nuja volt és nem figyelhette közvetetlen kezeiről az erőket, amelyek sorsunk el­­lenzésének tényezői voltak, ma még újra rendelkezik azoknak a főbb ada­toknak az ismeretével, a­melyek az ese­mények komoly megítéléséhez szüksé­gesek. Természetes, hogy mindnyájan tudunk beszélni a háboorus elvesztésének és a forradalomnak okairól, mégpedig annál többet, minél keve­­seb­bet törődünk beszé­dün­k tartalmának törté­neti igaz­s­á­g­á­v­a­l ,­­de­ amint faeoszimai ményeknek valamelyik szereplője, rögtön látjuk, hogy ezeket az eseményeket mi csak nagyon hézagosan ismerjük és hogy sokkal nagyobb erők szabták meg a történteknek irányát és határát, sem­mint gondoltuk volna és gyakran ta­lálut­k előttünk eddig ismeretlen ténye­zőkre, amelyeknek az események létre­­hozatalában és kialakításában való sze­repére mi eddig nem is gondoltunk. A népnek törvégei semmi esetre sem tudják ma még megítélni, hogy a tör­téntekben mi volt a szükségszerű és mi volt, aminek nem­ kellett szükségképen bekövetkeznie. A tömeg a politikának vak eszköze még oly dolgokban is, amelyek megítéléséhez sok­kal keve­sebb történeti kritika szükséges ; nagyon ért­hető­­ tehát, ha ,a p­o­l­i­t­i­k­a r­á­veti magát a tömegre s nemze­tünknek legnagyobb sze­rencsétlenségét is minden erővel igyekszik kihasz­nálni a maga céljaira. Ezt a nagyon emberi, de mégis nagyon szo­morú jelenséget a nagy elmék közül, amelyek a szörnyű összeomlás körül­ményeinek és okainak kutatásával fog­lalkoznak, egy hadvezér figyelte meg a legélesebben. — Krausz gyalogsági tá­bornok, aki kíméletlenül kimondja le­sújtó ítéletét azokra a lelkiisme­retlen emberekre, akik poli­tikai ka­jszáj­a­k­kal csak kés­leltetik a katasztrófa igazi okainak föl­derítését. A tömeg, amelynek izgatott­ságát fokozza a háború elvesztésének minden körülménye, ebben az izgatott állapotában, amint Krausz tábornok mondja, „a legértelmetlenebb jelszava­kat is könnyen követi é s a­ politikai agitációnak, amely benne az ítélőképes­ség hiányát kihasználja, minden ország­ban „áldozatul esik“. Ezt a népámi­­t­á­s­t megvetésre méltónak nyilvánítja Krausz tábornok és e nézetében milliók osztoznak. Ez az „értelmetlen düh“, amelyet a tábornok annyira elitél, nem azért megdöbbentő jelenség mert áldo­zatai vannak és lesznek (hiszen a há­borúban milliók veszítették életüket s szivünk nem vérezhet jobban a mai ál­dozatokért, mint a tegnapiakért), de az­zal, hogy szabad teret engedünk min­denféle hajszának, gátoljuk a valóság­nak megismerését, ami nélkül leh­ tétlen­­ kibontakozás útján elindulni. De mi az útja a valóság megisme­résének ? Ősidők óta legbiztosabb az a tanúkihallgatás. Beszéljenek azok, akik „ott voltak“... Beszéljenek azok a hadvezérek és azok az államférfiak, akik e históriai napokban a népek sor­sát intézték. E könyvben elénk áll Hin­denburg és Ludendorff, Helferieh, Erz­­be­rger és Czernin és mindazok, akik sorsintézők voltak és mindnyájunkénál több fölismeréssel, mindnyájunkénál erő­sebb ítélőképességgel, a mi lelki erőnk­nél nagyobb energiával figyelték köz­­vetlen-közelről s m­égis magasabb szem­pontból azokat az eseményeket, amelyek végezetül katasztrofális összeomlássá érték ... Ha olvassuk a­ vallomásokat, meglepő egyetértést tapasztalunk a dol­gok lényegében : azért vesztet­tük el a háborút, mert gyali­­g­ék voltunk s oly körülmények között vesztettük el, hogy a vereség után logikusan, s­z­ü­k­s­é­g­­szerűen forradalomnak .jva 1 I. gt L k ö v.e t k o-a-a Le . • •------­- .. \ . Minden szükségszerű, ami elkerül­hetetlen, és a fon­adatom az adot­t körül­mények között elker­üihetetlen volt. Minden historikus tudja, hogy a for­radalom nem emberek műve, az emberek csak eszközei vagy áldozatai a forradalmaknak. Amint emberek nem bírhatják kitörésre a Vezuvot, akként emberek nem bírhatják forradalomra népek millióit. Nem mintha a nép csupa jóság volna s jobb érzései lázonganának a forradalom ellen, hanem azért, mert nagyon sok tényezőnek az együ­ttessége, összehalmozódása szükséges a forrada­lomnak kirobbanásához. Két, három vagy ezer nagyszájú agitátor-e a fontos té­nyezője a forradalomnak, vagy a köz­hatalom elzüllése? A közhatalom el­züllése nélkül nem törhet ki forradalom. Az elzüllés nem abban van, hogy aki kezeli a hatalmat, az maga züllött, azaz energiátlan vagy gyöngelátá­s, hanem abban, hogy nincs többé mivel gyakorolni a hatalmat, nem funkcionálnak a parancs végrehajtásá­nak eszközei. Budapesten nyolcvanezer „lógós“, akit nem lehet bevonultatni, mert nincs rá végrehajtó szerv, nincs rá mód és eszköz, a bizonyíték a közhatalomnak oly tökéletes elzüllésére, hogy a forradalom már magá­ban ebben az egyetlen tény­ben is adva volt, szükségszerűen, múlhatatlanul és elkel hihetetlenül­ kö­vetkezett belőle a forradalom. Az állam­rend alól kicsúszott a talaj. A szörnyű erejű hadsereg, amely tegnap még le­számolt egy-egy lógóssal, tehetetlen volt a lógósok óriási tömegeivel szemben aki még te­jesítette kötelességét és ment a frontra, azoknak nagy része ellenséges lélekkel indult, a táborba. Tízezrek voltak a fronton, akik orosz fogságból kerültek haza, amikor itthon újból a frontra vitték őket, szívükbel ezek nagyrészt bolsevikok voltak ; bajtársai­kat­ semmiesetre sem lelkesítették, se szavukkal, se példájukkal. Még a leg­jobb eset volt, ha elkeseredésük a nem­zet , sorsa­­ iránt — sajnos — , fásult közönnyé fejlődött. Olvassuk el, mit ír erről Horsetzky gyalogsági tábornok , olvassuk el, mily forradalmár volt a fronton még egy Windischgraetz herceg is­­és hogy készült rá, hogy majd hazajövet hogyan fogja akasztatni a gene­rálisokat. Túlfeszítették a húrt, az itt elpat­tant. Rohant mindenki „haza“. Nyoma se volt semminek, ami rend, nyoma sem volt senkinek, aki parancsolni tud és mert nem volt törvény, nem volt semmi egyéb erő, csak az ökölben és a Mann­licher tölténytárában. Itt a forradalom. Hátborzongató, féktelenségében és osto­baságaiban utálatos, de elkerül­hetetlen és lebírhatatlan olyankor, amikor a közhatalomnak bir­tokosai vakok és gyávák voltak, hogy idáig engedték élni a dolgokat, hiú és öntelt optimisták vagy reszkető és esz­meszegény pesszimisták voltak akkor amikor a kormányrúd kezeléséhez ész és erő kellett volna. Ez a könyv nem apológiája a for­radalomnak, szerzője nem védőügyvédé egyetlen forradalmárnak sem. Mindenki, aki a szerzőt ismeri, tudja, hogy min­den érzése és egész eszmevilága hom­lokegyenest ellenkezője mindannak, ami a forradalom fogalmában benne van. De ha valakit vádolunk: kezet a szívre! És senki fölött nem szabad ítélnünk másként, mint tet­tei után, az ő maga tettei után, minden egyéb ítélet az Úré és nem a miénk. Horthy regényei föltétlenül szavazók. — A IK­G­u budapesti tudósítójától. — Budapest, január 27. ----Bosszú vajúdás után ma végre be­terjesztette a belügyminiszter Bethlen választójogi javaslatát a nemzetgyűlés ülésén. Ezt megelőzően tegnap este a két kormányzópártnak mutatta be a kormány a javaslatot. A kisgazdapártba személyesen vitték el a tervezetet a miniszterelnök és Klebelsberg, amíg a kormány másik pártjának, a keresztény­­pártnak értekezletére csak egyszerűen elküldték a javaslat egy másolatát. Andrássy volt pártját ma már csak ennyire becsüli a kormány. Nem is a személyesen megtisztelt kisgazdapárt­ban, hanem a kereszténypárt értekezle­tén hangzottak el az éles kifakadások a javaslat ellen. A kisgazdapárt értekezletén megle­hetős megdöbbenést keltett a javaslat fölolvasása, mert a községekben való nyílt szavazás javaslása benne ma­radt Bethlen tervezetébe. A meghőkölt arcok elárulták, hogy a párt elvárta volna a tegnapi megegyezés után, hogy megelégszik elvi kijelentéseivel és már a javaslatból törli a nyilt szavazást. Csak akkor nyugodtak meg némiképen a kedélyek, amikor Bethlen gróf fölállt és kijelentette, hogy a nyilvános avaly titkos szavazás mellett való állásfoglalást nem teszi sem párt-, sem kabiinetkérdéssé, hanem a kormányt támogató pártok minden egyes tagjának szabad el­határozására bízza az ebben a kérdésben való állásfoglalást. Hangsú­lyozta még Bethlen, hogy az új válasz­tójogi­­ törvény alapján a választásokat legkésőbb június 10-éig meg kell tartani, miután az inderanitás június végén le­jár és így gondoskodni kell arról, hogy a kormány július 1-től kezdve újabb törvényes felhatalmazás alapján folyó­síthassa az állami kiadásokat. A javaslathoz — amelyet alább rész­letesen közlök — többen is hozzászól­tak a kisgazdák értekezletén, így Tan­­kovics János, sokorópátkai Szabó Ist­ván, Bottlik József, Kovács J. István és Hencz Károly. Kovács kifogá­solta, hogy a jelölt ajánlóit már lesza­vazottaknak tekintsék ; ez —­ mondotta — rossza­b­b a nyílt szava­zásnál. Tankovics kifogásolta, hogy az arató-, kapás- és dolgozóasszonyok nem kapnak választójogot. Bottlik Jó­zsef — attól tartva, hogy a k­i­f­o­g­á­­s­o­k erősen dominálni fogják az érte­kezletet — erélyesen köve­telte, hogy egységesen állapodjanak meg, mert ha ez nem történnék meg, tápot adnának a­z e­ll­en­zék­­n­e­k. Hencz Károly úgy látja, hogy, a­z í­r­á­s-o­l­v­a­s­á­s kérdésénél lesz a legnagyobb harc és­ az ellenzék itt fogja kikezdeni a javaslatot. Az aggodalom és az ellenzéktől való félelem kezdett úrrá lenni az értekez­leten, ezért úgy intézték, hogy hama­rosan általánosságban el­fogadták a javaslatot,de a rész­letekben nem egyeztek meg és elhatározták, hogy ma foly­tatják a tanácskozást. A kereszténypártban Haller István ismertette a javaslatot, miután a kor­mány részéről nem volt jelen senki, csak Bernolák. Grieger Miklós írni-olvasni tudáshoz kívánja kötni a szavazati jogot, mert az állam bűne,hogy a négy elemit sem tudták sokan elvé­gezni. A­­ kétévi egyhetárban­ lakás az ipari és mezőgazdasági munkásság kinullá­zását is kitené, követeli a nők választójogát, szűkítés nélkül. Gerencsér István szerint csupa nagybirtokos kerülhet be csak a parlamentbe. F r­ü­h w­i­r­t­h Mátyás: — A csőcseléknek nem kell választójogot adni! Grieger, Gerencsér egyszerre ki­áltják : — Hogy beszélhet így egy k­e­­resztén­y szociális! — Vagyok olyan keresztényszo­­cialista, mint az úr! — dühösködött Frühwirth. Cser­n­y­u­s Mihály követeli, hogy a párt foglaljon határozottan ál­lást­ a javaslat ellen. Schlachta Margit egyforma választójogot kö­vetel a nők és férfiak számára. Szabó József (bpesti) ragaszkodik

Next