Jövő, 1922. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1922-02-01 / 27. szám

év Bécs 1922 február 1. szerda &•* ■m&sHKmssa MaHMiManiiMi1­­­u | Egyes szám­ára: Ausztriában ...... 60 osztr. K­B Csehszlovákiában ..... 1.40 ch 1 Jugoszláviában ....... I dinár | Romániában .......... 7 lei | Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V. ker. Rechte Wienzeile 7B. szám :: Telefon 30*57 Távirati cím: Jövő Wien Postatakerékpínctéri számaink: Ausztriá­ban 148.679, Csehszlovákiában 69.640, Jugoszláviában 40.106. — Németországi folyó­számlánk: Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdető iroda 27. (298.) szám. Magyar ellenszovjet. írta Buchinger Manó. Kelletlenül és csak a kárbaveszett fáradozásnak biztos érzetével tudunk hozzányúlni a Bethlen-kormány legújabb alkotásához. Lehet-e a kapacitálásnak akárcsak a leghalványabb reménységé­vel is tárgyalni a kérdést, amikor azt látjuk, hogy a legsúlyosabb történelmi tanulságoknak sem volt meg az a hatá­suk, hogy a sötét reakciót megfékezzék és vészthozó útján megállítsák ? Lehet-e szavaknak és érveknek eredménye ott, ahol borzalmas katasztrófáknak sem volt annyi erejük, hogy a kártevőket jobb belátásra és az ország igazi érde­kei szerint való cselekvésre bírják ? A magyar kormány beterjesztett választó­jogi javaslatának minden paragrafusa és m­inden sora azt bizonyítja, hogy ez az igyekezet majdnem hiábavaló munka A kurzus, születése ,óta minden kor­mány azt hirdette, hogy a véres elle­i forradalom tobzódá­sát s­a­j­n­á­l­a­t­o­s átmenet­nek tekinti, hogy a konszolidációt és a demokratikus jogrendet akarja. A Beth­len-kormány, noha szintén a kurzus kormánya volt, idáig valósággal abból élt, hogy célkitűzésének a kurzus likvi­dálását tüntette föl. Egyetlen kormány nem járt annyira álntskon, egyetlen miniszterelnök nem gondoskodott ala­nyira arról, mint Bethlen, hogy naiv jó­­hiszeműekben azt a látszatot keltse, hogy mindaz, ami a nyílt színen tör­ténik, csak takarója a kulisszák mögött elrejtett igazi célnak: a jogrend, a béke, a megnyugvás ilyen vagy olyan eszközökkel, de biztosan való el­érésének. Egy ideig Bethlen nem bánta, ha titkos legitimistának tartják,, hagyta, hogy higgjék róla, hogy­ Károlyt csak azért akarja, mert ez a kurzus halálát jelentené. A parasztság­hoz dörgölőzött, mert ez is olyan szín­ben tüntethette föl, hogy ő ellensége annak az ellenforradalmi terrornak, amelyet szíve mélyén a parasztság is mi­­nnél jobban gyűlöl. Próbált a munkások vezetőivel paktálni, mert ez azt a látszatot kelthette, hogy aki a munkások kibékítését akarja, az az ellenforradalom végső győzelmét nem akarhatja. Mindezekkel szemben most itt áll a legumioritabb valóság: a Bethlen vá­lasztójogi javaslata. Ez a javaslat, amennyiben törvénnyé válik, nem más, nem kevesebb, mint az e­l­l­e­n­f­o­r­­­radalomnak, háromévi erő­szaknak és jogtiprásnak v­ér­es v­a­k­o­l­a­t­j­á­v­a­l be­épí­tett záróköve. Ezt és csakis ezt bizonyítja a szégyenjavaslatnak minden betűje. . . . A javaslat szerint a jövőben a vá­lasztói jogosultságnak első fő föltétele a négy elemi iskola elvégzése. Ennek a jograblásnak a nagyságáról csak az alkothat magának igazi fogal­mat aki nem felejtette még el, hogy a régi Magyarország az analfabéta-Ságnak, az iskolanélküli­ség­n­e­k volt a tipikus hazája. Az annak idején unalomig elcsépelt statisz­tikai adatok vérforraló tényei közis­mertebbek, semhogy most i­lő, vagy szükséges volna újra velük előhoza­kodni. Közismert tény, hogy magyar vidékenként az analfabéták száma el­érte, sőt túl is haladta a 40 száza­lékot. Ezt most csak azért kell meg­említeni, hogy mint valami tüzes mene­tekett újból oda zárjuk a szörnyű jelt, vigyázzanak és vegyék tudomásul, hogy ennyi lesz a jogból kisemmizettek száma! Vegyék tudomásul és ha tudnak ennek a szörnyű ténynek a következ­ményeire gondolni, h­ogy reszkes­senek ! Volt idő, amikor az ilyfajta jogtiprást azzal indokolták, hogy a nemzet­i­­ségi veszedelem teszi szük­ségessé. Ma már tud­juk és látjuk, hogy milyen végzetes következményekkel járt a nemzetiségi elemekkel szemben is ez a fölfogás és a velük szemben tanúsított magatartás. De ma már ez a fügefa­levél sincs, hogy reakciós szándékaik szégyenét takarhatná. Mit szóljunk hát ahhoz a szörnyű szégyenhez, hogy orosz saját édes magyar véreik­­k­e­l bánnak el úgy, amint ezelőtt az „idegen elemekkel"* akartak elbánni? És mit szóljunk ahhoz, hogy a Bethlen­­féle javaslat a jogfosztást ezen a pon­ton alaposabban végzi, mint eddig bár­mely elődje? Mit szóljunk ahhoz, hogy hiányzik a javaslatból még az is, ami még a Tisza István javaslatában is mint kisegítő jogcím benne volt, hiány­­z­i­k a­z í­r­á­s-o­l­v­a­s­á­s tudása, mint jogszerző jogcím, ami az iskolai bizonyítványt pótolhatná. Az ilyen bizonyítvány megszerzése a múlt­ban is kálváriajárást jelentett a dolga és kenyere után futkosó ember számára. De ha már ezt is csak nagy nehezen tudta az ipari vagy a földművesmunkás megszerezni, hogyan szerezzen majd most iskolai bizonyítványt, ha iskoláit olyan helyen végezte, amely most már idegen és nagy költséget igénylő „aranyvalu­­tájú“ országhoz tartozik ? Semmi kétség: ez a bethleni rosta jól fog működni és tömegével fog vé­gezni a jogkereső munkásnéppel. Ne hivatkozzék senki arra, hogy a törvény­­javaslat meghagyja a választójogot azoknak, akik a Wekerle-féle választó­jog alapján jutottak a listákba Minden évben új listákat kel készíteni és még emlékszünk rá, hogy milyen volt annak idején a hivatalból való listakészítés. A listákból törzslapokra kiírt választók törzslapjait ezrével egyszerűen a papír­kosarakba dobták. Ilyen volt a név­jegyzékek készítésének módja­­ a fő­városban, hát még milyen volt és milyen lesz majd a vidéken? Azért ismételjük: ez a Bethlen-féle guillotin jól fog mű­ködni. Annál jobban, mennél inkább meggondoljuk, hogy azelőtt a választók tekintélyes része a városokban lakott, míg az iskolázás terén jobb viszonyok között levő városok ma már­­ csak voltak. Falvaink maradtak és a falvak népét, a hazug sza­vakkal körülhizelgett„is­­tenadta, dolg­o­s, józan fa­lusi n­é­p­e­t” f­o­g­j­á­k most a választási listákból kic­s­e­p­r­ű­z­n­i. Ki adott, ki adhat jogot egy álta­lános titkos választójog alapján összeült parlamentnek arra, hogy ezt a legna­­gyobb szabású jogkivégzést végrehajtsa? Milyen világhatalom adhat ma, a de­mokrácia meghonosodottsága és kor­szelleme idején egy kicsiny, európai és v­i­l­á­g­k­ö­n­y­ö­r­ü­­letre szoruló ország parla­mentjének jogot arra, hogy — a nők jogelkobzását is figyelembe véve — felnőtt lakosságát öthar­madának jogtalanságát törvénybe iktassa, hogy ezen jogtiprás folytán a korszellemmel és az egész világgal szembehelyezkedjék? Mert a Bethlen javaslatának — a javaslat egyéb hajmeresztő igazság­talanságairól egyelőre nem is szólva — a négy elemiről szóló pontja ezt a legcinikusabb szembehe­­­­y­e­z­k­e­d­é­s­t jelenti. A javaslat akkor, amikor a nők nagy részének választójogát elsikkasztja, ugyanakkor az úgynevezett tanult nők, vagy a tanult férfiak feleségeinek jogát meg­hagyja. Ez nem más, mint titkos pluralitás a szegényebb néposztály kárára. Azt kell mondani, hogy Bethlen már a négy elemire vonatkozó egyetlen alap­vető korlátozásával is a munkás­osztály jogának a nyaktilóját igazi alapvető módon állította föl. Ez a nyaktiló a legpontosabb bizonyossággal le fogja vágni a demok­rácia hidrájának vala­mennyi jelentkező fejét. Azt kell mondani, hogy alaposabb mun­kát ezen a téren az újabb időkben csak ott végeztek, ahol­­ „szovjet alkot­mányt adtak a népnek“. Ott is kertelés nélkül kimondták, hogy­ a választójogá­ból pedig a nekik sem tetsző egész osztályt kizárják. Bethlenék ugyanezt cselekszik, legföl­jebb annyi a különbség, hogy a szegé­nyes, barbár gondolkodásra valló szo­morú tény közül amazoknál többet ker­telnek. Az eredmény azonban ugyanaz. Egyetlen osztály szovjetje a többi osz­tályok és rétegek kizárásával. Csak annyiban nem igazi ez a szovjet, amennyiben — e­ll­e­n s­z­o­v­­j­e­t. A magyar urak és vagyonosak, tehát — az iskolázottak ellen szov­jetje. Ha törvénnyé válik a Bethlenek szemérmetlen javaslata, úgy e­z lesz belőle. Számtalan példával, a javaslat­nak majdnem mindegyik paragrafusán ki lehet mutatni, hogy Bethlenék ezt is akarták. Ántánt-ultim­átum­ a Vtóderőtörgány mMosHásáfira Holláiréknak végre kelll hajtani a leszerelést. A kormány sörgősen a nemzetgyűlés elé terjesztette a „katonai természetű“ javaslatokat. — A J 8 y 8 budapesti tudósítójától. — Budapest, január 81. A nagyánlánt itteni képviselői hét­főn ultimátumszerű jegyzéket intéztek a magyar kormányhoz. A jegyzék rövid, záros határidőhöz­ kötve követeli, hogy a kormány a békeszerződésben előírt leszerelést pontosan hajtsa végre; a magyar honvédségről szóló véderőtör­vényt, amelyet az elmúlt év decemberé­ben hozott a nemzetgyűlés, olyképen módosíttassa, hogy az mindenben meg­feleljen a békeszerződés ezirányú rendelkezéseinek, továbbá a véderő megállapított létszámának kijátszására alkalmas csendőri, rendőri és erdőőri szervezetek létesítéséről szóló törvény­ben, eme szervezetek létszámát is pre­­cizírozza. A kormányt meglepetésszerűen érte az ántant erélyeshangú jegyzéke. Beth­lenék eddig mindent elkövettek, hogy a különítményeket, a karhatalmi alaku­latokat, a csendőrzászlóaljakba szer­vezett katonai riadószázadokat és a kurzus-„demokrácia“ többi pilléreit állig fegyverben tarthassák. Külö­nösen most, a bekövetkezendő választá­sokra való tekintettel, szervezte erősen Gömbös az erdőőri, sóhivatali, vám­őri és vízvédelmi osztagokat, amely jámbor elnevezések alatt báránybőrbe bujtatott ébredőket, nyugalmazott fölkelőket és létszámfölötti hivatásos tiszteket akar­tak a választási „szabadság“ biztosítá­sára akcióba léptetni. Az antant ultimátuma tehát csak­ugyan a legjobbkor, a Bethlenék ré­szére a legalkalmatlanabb időben érke­­­zett Bethlen azonban megfogadta már­, hogy a nemzettel szemben való becsü­letbeli kötelességének csak akkor tegyen eleget, ha a külföldi hatalmak kényszerítik erre­­, az ország szuverenitásának árán. Ez alkalommal is saját gyorsan miniszter­tanácsot hívott össze, amely elhatározta hogy a nagyontant követelésének min­denben eleget tesz és a kívánt javas­latokat sürgősen a nemzetgyűlés elé terjeszti. A javaslatok beterjesztéséről az alábbi tudósítást közöljük: A nemzetgyűlés mai ülésén beter­jesztett katonai természetű törvényja­vaslatokat az ántánt sürgeté­sére készítették el. Az 1921. évi törvény 49-ik szaka­szát az új törvényjavaslat a követke­zőkben változtatja meg, illetve egészíti ki: A honvédség létszáma, amelyet semmi körülmények között sem szabad fölemelni 1750 tiszt, 2334 altiszt és 30.916 köz­ember, összesen 35.000 ember. A Ludo­­vika Akadémia növendékeit a létszámba beleszámítják. A honvédség a létszámát önkéntes jelentkezőkből egészíti ki. A tisztikar kizárólag hivatásos tisztekből áll. A szabadságolt személyek is beleszámítandók a létszámba, amely létszám az elbocsátás halasz­tásával nem emelhető. A honvédség tisztikarát folyó évi július 1-ig csak egykori hivatásos tisztekből lehet kiegészíteni. A közigazgatásban alkal­mazott polgári hivatalnokok minden tekintetben és kizáróan a polgári hatóságoknak vannak alávetve, sem egyeni ruhát, sem fegyvert nem szabad viselőtök és semmiféle katonai kiképzésben­­ sem vehetnek­­részt.

Next