Jövő, 1922. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1922-02-01 / 27. szám
év Bécs 1922 február 1. szerda &•* ■m&sHKmssa MaHMiManiiMi1u | Egyes számára: Ausztriában ...... 60 osztr. KB Csehszlovákiában ..... 1.40 ch 1 Jugoszláviában ....... I dinár | Romániában .......... 7 lei | Megjelenik naponta, hétfő kivételével Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, V. ker. Rechte Wienzeile 7B. szám :: Telefon 30*57 Távirati cím: Jövő Wien Postatakerékpínctéri számaink: Ausztriában 148.679, Csehszlovákiában 69.640, Jugoszláviában 40.106. — Németországi folyószámlánk: Deutsche Bank, Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bel- és külföldi hirdető iroda 27. (298.) szám. Magyar ellenszovjet. írta Buchinger Manó. Kelletlenül és csak a kárbaveszett fáradozásnak biztos érzetével tudunk hozzányúlni a Bethlen-kormány legújabb alkotásához. Lehet-e a kapacitálásnak akárcsak a leghalványabb reménységével is tárgyalni a kérdést, amikor azt látjuk, hogy a legsúlyosabb történelmi tanulságoknak sem volt meg az a hatásuk, hogy a sötét reakciót megfékezzék és vészthozó útján megállítsák ? Lehet-e szavaknak és érveknek eredménye ott, ahol borzalmas katasztrófáknak sem volt annyi erejük, hogy a kártevőket jobb belátásra és az ország igazi érdekei szerint való cselekvésre bírják ? A magyar kormány beterjesztett választójogi javaslatának minden paragrafusa és minden sora azt bizonyítja, hogy ez az igyekezet majdnem hiábavaló munka A kurzus, születése ,óta minden kormány azt hirdette, hogy a véres ellei forradalom tobzódását sajnálatos átmenetnek tekinti, hogy a konszolidációt és a demokratikus jogrendet akarja. A Bethlen-kormány, noha szintén a kurzus kormánya volt, idáig valósággal abból élt, hogy célkitűzésének a kurzus likvidálását tüntette föl. Egyetlen kormány nem járt annyira álntskon, egyetlen miniszterelnök nem gondoskodott alanyira arról, mint Bethlen, hogy naiv jóhiszeműekben azt a látszatot keltse, hogy mindaz, ami a nyílt színen történik, csak takarója a kulisszák mögött elrejtett igazi célnak: a jogrend, a béke, a megnyugvás ilyen vagy olyan eszközökkel, de biztosan való elérésének. Egy ideig Bethlen nem bánta, ha titkos legitimistának tartják,, hagyta, hogy higgjék róla, hogy Károlyt csak azért akarja, mert ez a kurzus halálát jelentené. A parasztsághoz dörgölőzött, mert ez is olyan színben tüntethette föl, hogy ő ellensége annak az ellenforradalmi terrornak, amelyet szíve mélyén a parasztság is minnél jobban gyűlöl. Próbált a munkások vezetőivel paktálni, mert ez azt a látszatot kelthette, hogy aki a munkások kibékítését akarja, az az ellenforradalom végső győzelmét nem akarhatja. Mindezekkel szemben most itt áll a legumioritabb valóság: a Bethlen választójogi javaslata. Ez a javaslat, amennyiben törvénnyé válik, nem más, nem kevesebb, mint az ellenforradalomnak, háromévi erőszaknak és jogtiprásnak véres vakolatjával beépített záróköve. Ezt és csakis ezt bizonyítja a szégyenjavaslatnak minden betűje. . . . A javaslat szerint a jövőben a választói jogosultságnak első fő föltétele a négy elemi iskola elvégzése. Ennek a jograblásnak a nagyságáról csak az alkothat magának igazi fogalmat aki nem felejtette még el, hogy a régi Magyarország az analfabéta-Ságnak, az iskolanélküliségnek volt a tipikus hazája. Az annak idején unalomig elcsépelt statisztikai adatok vérforraló tényei közismertebbek, semhogy most ilő, vagy szükséges volna újra velük előhozakodni. Közismert tény, hogy magyar vidékenként az analfabéták száma elérte, sőt túl is haladta a 40 százalékot. Ezt most csak azért kell megemlíteni, hogy mint valami tüzes menetekett újból oda zárjuk a szörnyű jelt, vigyázzanak és vegyék tudomásul, hogy ennyi lesz a jogból kisemmizettek száma! Vegyék tudomásul és ha tudnak ennek a szörnyű ténynek a következményeire gondolni, hogy reszkessenek ! Volt idő, amikor az ilyfajta jogtiprást azzal indokolták, hogy a nemzetiségi veszedelem teszi szükségessé. Ma már tudjuk és látjuk, hogy milyen végzetes következményekkel járt a nemzetiségi elemekkel szemben is ez a fölfogás és a velük szemben tanúsított magatartás. De ma már ez a fügefalevél sincs, hogy reakciós szándékaik szégyenét takarhatná. Mit szóljunk hát ahhoz a szörnyű szégyenhez, hogy orosz saját édes magyar véreikkel bánnak el úgy, amint ezelőtt az „idegen elemekkel"* akartak elbánni? És mit szóljunk ahhoz, hogy a Bethlenféle javaslat a jogfosztást ezen a ponton alaposabban végzi, mint eddig bármely elődje? Mit szóljunk ahhoz, hogy hiányzik a javaslatból még az is, ami még a Tisza István javaslatában is mint kisegítő jogcím benne volt, hiányzik az írás-olvasás tudása, mint jogszerző jogcím, ami az iskolai bizonyítványt pótolhatná. Az ilyen bizonyítvány megszerzése a múltban is kálváriajárást jelentett a dolga és kenyere után futkosó ember számára. De ha már ezt is csak nagy nehezen tudta az ipari vagy a földművesmunkás megszerezni, hogyan szerezzen majd most iskolai bizonyítványt, ha iskoláit olyan helyen végezte, amely most már idegen és nagy költséget igénylő „aranyvalutájú“ országhoz tartozik ? Semmi kétség: ez a bethleni rosta jól fog működni és tömegével fog végezni a jogkereső munkásnéppel. Ne hivatkozzék senki arra, hogy a törvényjavaslat meghagyja a választójogot azoknak, akik a Wekerle-féle választójog alapján jutottak a listákba Minden évben új listákat kel készíteni és még emlékszünk rá, hogy milyen volt annak idején a hivatalból való listakészítés. A listákból törzslapokra kiírt választók törzslapjait ezrével egyszerűen a papírkosarakba dobták. Ilyen volt a névjegyzékek készítésének módja a fővárosban, hát még milyen volt és milyen lesz majd a vidéken? Azért ismételjük: ez a Bethlen-féle guillotin jól fog működni. Annál jobban, mennél inkább meggondoljuk, hogy azelőtt a választók tekintélyes része a városokban lakott, míg az iskolázás terén jobb viszonyok között levő városok ma már csak voltak. Falvaink maradtak és a falvak népét, a hazug szavakkal körülhizelgett„istenadta, dolgos, józan falusi népet” fogják most a választási listákból kicseprűzni. Ki adott, ki adhat jogot egy általános titkos választójog alapján összeült parlamentnek arra, hogy ezt a legnagyobb szabású jogkivégzést végrehajtsa? Milyen világhatalom adhat ma, a demokrácia meghonosodottsága és korszelleme idején egy kicsiny, európai és világkönyörületre szoruló ország parlamentjének jogot arra, hogy — a nők jogelkobzását is figyelembe véve — felnőtt lakosságát ötharmadának jogtalanságát törvénybe iktassa, hogy ezen jogtiprás folytán a korszellemmel és az egész világgal szembehelyezkedjék? Mert a Bethlen javaslatának — a javaslat egyéb hajmeresztő igazságtalanságairól egyelőre nem is szólva — a négy elemiről szóló pontja ezt a legcinikusabb szembeheyezkedést jelenti. A javaslat akkor, amikor a nők nagy részének választójogát elsikkasztja, ugyanakkor az úgynevezett tanult nők, vagy a tanult férfiak feleségeinek jogát meghagyja. Ez nem más, mint titkos pluralitás a szegényebb néposztály kárára. Azt kell mondani, hogy Bethlen már a négy elemire vonatkozó egyetlen alapvető korlátozásával is a munkásosztály jogának a nyaktilóját igazi alapvető módon állította föl. Ez a nyaktiló a legpontosabb bizonyossággal le fogja vágni a demokrácia hidrájának valamennyi jelentkező fejét. Azt kell mondani, hogy alaposabb munkát ezen a téren az újabb időkben csak ott végeztek, ahol „szovjet alkotmányt adtak a népnek“. Ott is kertelés nélkül kimondták, hogy a választójogából pedig a nekik sem tetsző egész osztályt kizárják. Bethlenék ugyanezt cselekszik, legföljebb annyi a különbség, hogy a szegényes, barbár gondolkodásra valló szomorú tény közül amazoknál többet kertelnek. Az eredmény azonban ugyanaz. Egyetlen osztály szovjetje a többi osztályok és rétegek kizárásával. Csak annyiban nem igazi ez a szovjet, amennyiben — ellen szovjet. A magyar urak és vagyonosak, tehát — az iskolázottak ellen szovjetje. Ha törvénnyé válik a Bethlenek szemérmetlen javaslata, úgy ez lesz belőle. Számtalan példával, a javaslatnak majdnem mindegyik paragrafusán ki lehet mutatni, hogy Bethlenék ezt is akarták. Ántánt-ultimátum a Vtóderőtörgány mMosHásáfira Holláiréknak végre kelll hajtani a leszerelést. A kormány sörgősen a nemzetgyűlés elé terjesztette a „katonai természetű“ javaslatokat. — A J 8 y 8 budapesti tudósítójától. — Budapest, január 81. A nagyánlánt itteni képviselői hétfőn ultimátumszerű jegyzéket intéztek a magyar kormányhoz. A jegyzék rövid, záros határidőhöz kötve követeli, hogy a kormány a békeszerződésben előírt leszerelést pontosan hajtsa végre; a magyar honvédségről szóló véderőtörvényt, amelyet az elmúlt év decemberében hozott a nemzetgyűlés, olyképen módosíttassa, hogy az mindenben megfeleljen a békeszerződés ezirányú rendelkezéseinek, továbbá a véderő megállapított létszámának kijátszására alkalmas csendőri, rendőri és erdőőri szervezetek létesítéséről szóló törvényben, eme szervezetek létszámát is precizírozza. A kormányt meglepetésszerűen érte az ántant erélyeshangú jegyzéke. Bethlenék eddig mindent elkövettek, hogy a különítményeket, a karhatalmi alakulatokat, a csendőrzászlóaljakba szervezett katonai riadószázadokat és a kurzus-„demokrácia“ többi pilléreit állig fegyverben tarthassák. Különösen most, a bekövetkezendő választásokra való tekintettel, szervezte erősen Gömbös az erdőőri, sóhivatali, vámőri és vízvédelmi osztagokat, amely jámbor elnevezések alatt báránybőrbe bujtatott ébredőket, nyugalmazott fölkelőket és létszámfölötti hivatásos tiszteket akartak a választási „szabadság“ biztosítására akcióba léptetni. Az antant ultimátuma tehát csakugyan a legjobbkor, a Bethlenék részére a legalkalmatlanabb időben érkezett Bethlen azonban megfogadta már, hogy a nemzettel szemben való becsületbeli kötelességének csak akkor tegyen eleget, ha a külföldi hatalmak kényszerítik erre, az ország szuverenitásának árán. Ez alkalommal is saját gyorsan minisztertanácsot hívott össze, amely elhatározta hogy a nagyontant követelésének mindenben eleget tesz és a kívánt javaslatokat sürgősen a nemzetgyűlés elé terjeszti. A javaslatok beterjesztéséről az alábbi tudósítást közöljük: A nemzetgyűlés mai ülésén beterjesztett katonai természetű törvényjavaslatokat az ántánt sürgetésére készítették el. Az 1921. évi törvény 49-ik szakaszát az új törvényjavaslat a következőkben változtatja meg, illetve egészíti ki: A honvédség létszáma, amelyet semmi körülmények között sem szabad fölemelni 1750 tiszt, 2334 altiszt és 30.916 közember, összesen 35.000 ember. A Ludovika Akadémia növendékeit a létszámba beleszámítják. A honvédség a létszámát önkéntes jelentkezőkből egészíti ki. A tisztikar kizárólag hivatásos tisztekből áll. A szabadságolt személyek is beleszámítandók a létszámba, amely létszám az elbocsátás halasztásával nem emelhető. A honvédség tisztikarát folyó évi július 1-ig csak egykori hivatásos tisztekből lehet kiegészíteni. A közigazgatásban alkalmazott polgári hivatalnokok minden tekintetben és kizáróan a polgári hatóságoknak vannak alávetve, sem egyeni ruhát, sem fegyvert nem szabad viselőtök és semmiféle katonai kiképzésben sem vehetnekrészt.