Jövő, 1922. május (2. évfolyam, 102-126. szám)

1922-05-16 / 113. szám

t grambeszédemhez. Mit akarok én? A szét­­tépett, életföltételeitől megfosztott, a körül-­ álló ellenségtől sanyargatott, saját fiaitól marcangolt Magyarország helyett egy in­teger, teljesen egész, életföltételeivel ren­delkező, k­ívülről becsült, belül békés Magyarországot, jogrendet, mindenkinek megbecsülését, szabad sajtót. Az én meg­győződésem az, hogy csak a keresztény, nemzeti demokrácia mentheti meg Magyar­­országot; ha ami itt két éve uralkodik, az nem keresztény, nem nemzeti és nem demokrácia, én a kereszténységet nem tőlük, hanem a názáreti Jézustól tanultam, aki nem hir­detett gyűlöl­séget, csak szabadságot. A­ nagy­ magyar kijelentését idézem: „Haza csak ott van, ahol jog is van.“ Ezzel adva is van az én programom. Aki így gon­dolkozik, az Magyarországon jogrendet akar. Bethlen István miniszterelnök a múlt vasárnap . . . A satatozferelnök nevének említésé­nél óriási zaj tör ki a teredben. Le vele, le vele ,­­ kiáltozták. Egy polgár véletlenségből éljent kiáltott, mire a közönség egyhangúan szembefor­dult: Ki vele! Sipos kapitány fölszólította a hallgató­ságot, hogy a törvénysértő ki­fejezésektől tartózkodjék, (?) mert különben föl kell oszlatnia a gyű­lést. Jánosi folytatja: — Miután nem akarom a gyűlést fel­oszlatásnak kitenni, én is kérem a közön­séget, hogy méltóztassék a közbeszólástól tartózkodni. Jánosi ezután folytatta beszédét amely­nek végeztével a közönség percekig ünne­pelte. 7 Ó­V­O Kedd, 1922 máju­s 16 „A nép széven a legitimizmus kérdéseiben .“ Újult erővel tört ki az éljenzés, amikor Rassay Károly emelke­dett szólásra, aki az ováció elcsendese­­dése után a következőket mondotta :•­­ Az első szavam a köszönet kell, hogy legyen, azért a szeretetteljes fo­gadtatásért, amelyben önök engem ré­szesítettek. Nem tudtam idehozni egy hatalmi állás tényét, nem tudtam ide­hozni egy történelmi név ragyogását, én csak két esztendő becsü­letes küzdelmét hozhat­tam el magammal. Nehéz azok után beszélnem, amit az önök képvise­lőjelöltjei elmondottak. Nehéz egyéb okokból is, mert én eddig úgy tanul­tam, hogy mindent jogom van kriti­zálni, ha a törvény keretein belül moz­gok, bárki legyen is, akit kritikai bonckésem alá veszek. Nem marad más hátra, mint hogy egy pateptírozott témát vegyek elő, amelyről itt szabad beszélni: az egység kérdését. Az egy­ség kérdése van ma szóban a magyar politikai életben, beledobta ezt a ma­gyar egységes párt és annak vezére. Eddig azért nem volt itt egység, mert az egységet sohasem az emberi elvek, hanem a hatalmi érdekek szol­gálatába akarták állítani. Megpróbálták először a gyűlölet jelsza­vával egységet csinálni. Természetes dolog, hogy ez önmagában omlott össze, mert az egységet csak a szeretet alap­ján lehet összehozni. Az egység jelen­legi miniszterelnöke politikai egységet akart létrehozni, a legitimista gondolat alapján, hogy négy nap múlva bel­elövessen ebbe az egy­ségbe. — A legitimizmusnak és antilegiti­­mizmusnak el kell törpülnie amellett, hogy ebben a kérdésben a magyar nép­nek önmagának kell ítélnie. Lehetetlen, hogy ez a gondolat párt­érdekké legyen. Amint nem lehet egy­séget csinálni a gyűlölet alapján, ép­­pen úgy nem lehet egységet csinálni ilyen kérdéseknek az előrádcigálásával. Azt látjuk, hogy páros napokon a sze­­retetet, a békét, a megértést hirdetik, amiért mi két éven keresztül hiába küz­döttünk és páratlan napokon elmennek zászlót bontani azok mellett, akik ebben az országban gyűlölet és felekezeti békétlenséget h­i­r­d­e­t­n­e­k. Ugyanígy járnak el a másik kérdéssel is. Az egyik helyen a legitimizmust hirdetik, a másik oldalon pedig harcot hirdetnek a legitimisták ellen. Ezen az alapon a politikai világ számára talán lehet egységes pártot csinálni, de annál kevésbé a dolgozó nép számára. Leszámolást a szélsőségekkel! —­ Mi nem olyan liberalizmust aka­runk, folytatta Rassay, amely napi­rendre akar térni nyolc ártatlan ember halála fölött, amely napirendre tud térni azzal, hogy a magyar állam ereje nem volt elég a megtorláshoz. Mi olyan liberalizmust akarunk, amely leszámol a szélsőségekkel. Olyan liberális államférfiakat akarunk, akik tanúságot tettek erről, amikor nehéz volt, amikor küzdelemteljes volt, amikor rágalom járt érte- Egység kell ennek a nemzetnek, de én úgy érzem, hogy ennek az egységnek az alapja az, hogy ebben az országban helyreállíttassék az alkot­­t­ány, a közrend és a köz­biztonság. Lehetetlen, hogy a leg­fontosabb alkotmányos kérdésben, a nemzet törvényhozása összejövetelének kérdésében, ne törvényhozásilag, hanem rendezelileg döntsenek. Helyre kell állí­tani az alkotmányos rendet. Itt másfél­millió embert világ csúf­sára kizárnak az alkot­mányból. Helyre kell állítani az alkotmányos rendet, mert lehetetlen, hogy itt a művelt világ szégyenére a titkos szavazást elvessék és nyílt szavazásnál rábocsássák az emberekre az erőszak és a korrup­ció minden eszközét. — Helyre kell állítani a közrendbe és a közbiztonságba vetett szilárd hitet! Nem arról beszélek, hogy itt egy bűn­cselekmény megtorlatlanul maradt, ha­nem arról, hogy vannak olyan gócpontok, ahonnan a mér­ges lehelletek elindulhat­­n­a­k, ahonnan ezek a kísérletek kiin­dulnak, amelyek szégyent és gyászt hoz­nak erre az országra. Azt látjuk, hogy ezeket a gócpontokat nem tapossák el kíméletlenül és az államhatalom nem tud megfelelő erélyt mu­tatni ellenük. Ne kívánják tőlem, hogy meghajtsam a fejemet a miniszterelnök ajkáról jövő kijelentés előtt, hogy ebben az országban töké­­letes a jogrend, a jogbiztonság. Azt mondották önöknek, hogy mi forradalmi párt vagyunk. Hát forradalom az, amit mi hirdetünk?­­Rassay beszédét itt óriási éljenzés szakította félbe. Igaz­ság, igazság! — kiáltják a szó­noki emelvény felé.) Azt kérdezem önök­től, hogy­ forradalom-e az, amit mi hir­detünk? Ez nem­ forradalom, ez az élet programja. — Azt mondotta Magyarország mi­niszterelnöke, hogy nekünk külföldi tőke kell, hogy újjáépíthessük állam­háztartásunkat. Mi az oka annak, hogy míg a nálunk még sokkal inkább le­rongyolódott Lengyelország is meg tudta kapni a sokmillió dolláros köl­csönt, addig bennünket min­denütt visszautasítanak? Nemcsak az államháztartás kérdése ez, hanem a magánháztartásoké is és min­den ember megélhetésének kérdése, hogy itt az alkotmányos ren­det, a k­ö­z­r­e­n­d­e­t, a k­ö­z­b­i­z­­tonságot helyreállítsák. (Óriási taps és éljenzés.) Békét kívá­nunk, mert úgy érezzük, hogy ezzel tartozunk­ a jövő generá­ciónak. Azt mondták , ez liberális program, én azt mondom, ez a huszadik század emberének a programja. De ha azt mondják, hogy ez liberális program, akkor én b­ü­s­z­k­é­n vallom ma­­gam liberálisnak. (Általános éljenzés és taps.) — Legyen vége a gyűlölködésnek, amellyel egyik ember le akarja szorí­tani a másikat a saját teréről. Lamar­tine, a nagy francia forradalmi minisz­terelnök azt mondotta, hogy egy nem­zet nem bírja el, ha legjobbjainak fejét leguillotinozzák. Én azt mondom, hogy a magyar nemzet nem bírja ki, ha nap­­ról-napra új jelszavakkal akarják a polgárokat leguillotinozni. Kérem önö­ket, ha valami hálát éreznek az iránt a munka iránt, amit mi két éven át ki­fejtettünk a parlamentben, mutassák meg ezt azzal, hogy odaállanak azok mellé, akik új harcosokat, sőt új vezé­reket jelentenek. Ezt kérem én önöktől a magam és a társaim nevében. Csak egy a hitem, hogy érdemes szegényen, de becsületesen küzdeni az igazságért. mert soha semmilyen hatalom ezt nem veheti el. És nem veheti el a polgár­társak szeretetét és ragaszkodását. Rassay utolsó szavait tomboló taps és éljenvihar fogadta. A karzaton és a földszinten kalapokat és kendőket lo­bogtattak Rassay és a képviselőjelöltek felé. A gyűlés után. A gyűlés után a közönség egy negyed­óráig együtt maradt még a teremben és élje­nezte Rassayt és a jelölteket. A szálloda előtt várakozó tömeg is percekig éljenezte a­­ kijövő politikusokat. Ezután Rassay a jelöltek kíséretében átment a Kereskedelmi Csarnokba a tömeg éljenzése közben. A debreceniek valósággal nyomon követték Rassayt. Egy­­ pillanatra sem tágítottak mellőle, végigkísér­ték a városon az éljenzés zápora és a kendők ■százainak lobogtassa közben. Mindenütt, amerre ment, kinyíltak az ablakok, az embe­rek kitódultak az utcára, fiatal lányok állot­ták el az útját minden fordulónál és kedves beszédek kíséretében virágcsokrokat nyújtottak át neki. Ilyen a valódi közhangulat ma Horthy-országban — egy igazi ellenzéki ve­zérrel szemben. & dtvántui fitkes körút. fi nnSnlsatercsiftgk SsomfestSieS'/ee? rágalmazta a legi­timista vezéreket. — ‚3SmbSsi­­@s Nagyatádit K©sai merte magával vidrai. — S©pr©safean »t távolitották ujjá&ól a sss­sláSdesaakrata JeS&ftet. Bethlen helyett &ntírás$y& éljenezték. - A Jövő budapesti tudósítójául. - Budapest, május 15. Bármilyen nagyképű titkolódzással indult el dunántúli kortesútjára a mi­niszterelnök, Szombathelyen, ahol első nagyobb beszédét tartotta a legitimisták ellen, mégis megzavarták: a gyűlés közönsége Andrássy emlí­tésekor harsányan élje­nezte Andrássy­t. Egyéb bot­rány eddig nem zavarta Bethlen körút­ját, legalább eddig nincs róla hír, de meg is tettek minden intézkedést, hogy a titokban indult kortesút a nyilvános­ság kizárásával történjék. A legkitű­nőbb, hogy Bethlen, aki szombat este tíz órakor indult el külön vonaton Buda­pestről, sem fiembóst, sem Nagyatádit, de még I Mayer Jánost sem vitte magá­val a Dunántúlra Útközben vasárnap reggel fél nyolc órakor Celldömmölkön be­szélt Bethlen és Gyömörey pro­grambeszédet mondott. Kőszegre mentek ezután, ahol Rakovszky Iván tartott programbeszédet. A miniszterelnök szólalt föl utána. Délután három órakor Szombathelyen, az ottani Kultúrházban tartott népgyű­­lésen jelent meg a miniszterelnök és környezete. Itt Hegyeshalmy el­mondta programbeszédét, amelynek során a kormány nevében ígéretet tett a köz­­alkalmazottak helyzetének javítására és mivel már a múltban minden beígér­­hetőt beígért, nem maradt más hátra, minthogy kijelentette, hogy rajta lesz, hogy a szombathelyiek értéktőzs­dét kapjanak. Bethlen miniszterelnök mondott ezután beszédet. A miniszterelnök, kijelentette, hogy amíg a többizben kifejtette a kormány programját, addig az ellenzék részéről programot nem hallott. Az elégületlensé­­get — mondotta — könnyű fokozni és könnyű azt szervezni, de ez nem komoly program. Az ellenzék takarékosságot kö­vetel, de egyúttal a legdrágább reformokat is. Azt mondják, hogy a szabadforgalom a drágaság oka, pedig egyetlen kormány sem vállalkozhatnék újból a rekvirálásra és a maximálásra. Ugyanakkor, amikor azt mondják, hogy a kormány oka a drágaságnak, ugyanakkor kritizálják, hogy nem teszi szabaddá a ke­reskedelmi forgalmat. A tisztviselőkérdés­­ről szólva kijelenti, hogy a napokban je­lenik meg egy rendelet, amelyben tisztán a kormány felelősségére a tisztviselők fi­zetését fölemelik. Azokkal a vádakkal szemben, hogy nincs jogrend, a miniszterelnök becsületszavára kijelentette, hogy a kormány min­den bűncselekménnyel szemben férfias eréllyel jár el és fog eljárni. Azzal vádol meg bennünket úgymond a miniszterelnök , Andrássy Gyula gróf, hogy hálátlanok voltunk. (F­ölkiált­ások: „Éljen Andrássy !“ Amikor a fölkiáltások elhangzanak, a kormánypárti kortesek viszont abcugolják Andrássyt.) — Elismerem —, folytatta Bethlen, hogy engem rábeszélt Andrássy a kormányalakításra, azonban meg­egyeztünk annak idején abban, hogy a királykérdést nem bolygatjuk. Viszont a detronizációhoz a kormány hozzájárult. Éz ezt az alapot becsületesen betartottam 1921 október 20-áig, ezt a megegyezést tehát nem én, hanem Andrássy nem tartotta be. (Újból hangzik: „Éljen Andrássy!“) Akkor, — folytatta megint Bethlen — amikor én a pécsi beszédet elmondottam, Andrássy Gyula gróf már útban volt a királlyal Budapest felé, hogy fegyveres erővel térjen vissza az ország szívébe. Ezután kijelentette Bethlen, hogy a magyar kormány a királyi család Magyar­­országon levő vagyonának összes jövedel­meit a család rendelkezésére bocsátotta. Ezek a bevételek az elmúlt évben 12 millió koronát tettek ki. Ebből az összegből a király meghatalmazottja csak ötmillió koronát vett fö. Azonban még ez az öt millió ko­ronásem jutott teljes egészében a ki­­rályi család kezébe­, mivel egy­­ részét pro­p­ag­an­da célok­ra fordították. Andrássy Gyula gróf azt állítja, h­ogy csak harmincezer koronát fordítottak propa­ganda célokra, a kormánynak azon­ban pozitív adatai vannak arra nézve, h­ogy a propagandára több mint egymillió koronát költöttek. A király elhalálozása már a kormány saját felelősségére és a nem­zetgyűlés utólagos jóváhagyása reményé­ben hárommilliót utalt ki a királyi család ellátására. A kormányt tehát nem érheti az a vád, hogy a királyi család anyagi jólétéért semmit sem tett. A miniszterelnök megemlítette még, hogy Andrássy Gyula gróf a királynak októberi tihanyi tartózkodása idején, az ország egy magas közéleti méltósága előtt maga kijelentette, hogy a trónfosztás kikerülhetetlen. Andrássy akkor azt üzente a kormánynak, hogy a Bethlen-kormány­­nak kell a királyt a tróntól megfosztani, mert különben még sokkal rosszabb álla­potok következhetnek be. Andrássy gróf­nak az a vádja tehát, hogy a kormány, amely a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt a parlamenttel megszavaztatta, forradalmi alapon áll, teljesen indokolatlan. Bethlen végül így fejezte be beszédét: Más országokból is távoztak el már di­nasztiák, de egyetlen államfőm sem pró­bált az eltávozott dinasztia érdekében puccsot csinálni. A szombathelyi népgyűlés után a miniszterelnök Rum községbe ment, ahol kívüle még Vass József kultuszminiszter szólalt föl. Ezután mindketten visszatértek Szombathelyre ahol a helybeli egységes párt bankettől adott tiszteletükre. Bethlen pohárkö­szöntőjében kifejtette, hogy két ellen­séggel kell megküzdenie. Az egyik a belpolitikai ellenség, mert hiszen újból rörtönedésnek szólt, akik tu1i októberében szerepet játszottak. Látjuk, úgymond, hogy Búza Barna és Fényes László mandátum után vadász­nak. A másik veszedelem pedig abban áll, hogy az ellenzék másik oldalán időszerűtlen közjogi kérdések forszíro­­zásával akarják bajba dönteni az or­szágot.

Next