Jövő, 1922. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1922-06-23 / 145. szám

2 Isten áldását kérem működésükre és a tár­gyalás rendjét megnyitódnak nyilvánítom. A megnyitás után Apponyi Albertről emlékezett meg Gaál Gaszton, amire az egész Ház fölállt és úgy ünnepelte Apponyit — külön esemény volt — mondotta­— e nemzetgyűlés megnyitása alkalmával, hogy a korelnöki széket Apponyi Albert gróf, közéletünk vezető embere foglalta el. (Egy hang az ellenzéki oldalon: „Leg­nagyobb vezető emberünk!“) A­p­p­o­n­y­i f­e­j­b­e­l­i­n t­á­s­s­a­l köszöni meg a Ház üdvözlését. A kormánypárti oldalon, mintegy adott jelre, a képviselők most fölállanak, úgy éljeneznek és tapsolnak. Az elnök ezután újra szólásra emelkedik, a képviselők újból fölállanak helyeiben és föláll a karzatok közön­be is. Most IV. Károlyt parentálta el az elnök. — Tisztelt Nemzetgyűlés! Amíg a tör­­vényhozás szünetelt — mondotta —, meg­rázó gyászos esemény sújtotta nemzetün­ket. Fiatal korban, idegen földön ragadta el a halál az élők sorából Szent István koronájának egykori viselőjét, IV. Károly király őfelségét. Váratlan elmúlása az őszinte megilletődés és a mélységes gyász igaz érzését váltotta ki mindannyiunk szí­véből. Amikor mint a mi­ez­­t akaratának törvényesen megválasztott képviselői mun­kához látunk, hangot kell adnunk amaz érzéseknek, amelyeket IV. Károly király gyá­szos elhunyta az ősi intézményekhez ra­gaszkodó ország minden polgárának szí­véből kiváltott. Kötelességünk ezt az alkal­mat megragadnunk, hogy a gyászba borult család előtt kifejezést adjunk a nemzet­gyűlés őszinte, mély részvétének és tol­mácsoljuk előtte a fájdalom és megillető­dés amaz érzéseit, amelyek nemzetünk minden tagját áthatják. Javaslom, méltóz­­tassék elhatározni, hogy a nemzetgyűlés Szent István koronája egykori viselőjének, IV. Károly király őfelségének elhunyta fö­lött érzett mély gyászának adjon kifejezést és bízza meg a nemzetgyűlés elnökét, hogy erről a gyászba borult családot a meg­­felelő módon értesíthesse. A nemzetgyűlés a javaslatot elfogadja. Ezután elparentálta az elnök az első nemzetgyűlés korelnökét, Bernáth Bélát, akinek emlékét az ülés jegyzőköny­vében megörökítik. Tíz perc szünet következett Szünet után az elnök bemutatta a mi­niszterelnök átiratát, amelyben közli a kormányban bekövetkezett változásokat Végül a miniszterelnök javaslatára el­­határozták, hogy a már megválasztott hat jegyzőn kívül még két jegyzőt válasszon a nemzetgyűlés. Az ülés háromnegyed kettőkor véget ért. Legközelebbi ülés pénteken délelőtt 10 órakor. Néhai Ábrányi Kornél mutatott ne­kem egyszer egy érdekes régi fényké­pet. Apponyi Albertet ábrázolta Don Quijote jelmezében, ahogyan a het­venes években egy jelmezbálon meg­jelent. Szimbolikus jelentőségű jel­mez. Egész életében a bús spanyol lovag módszerével harcolt, még a szélmalom ellen is komolyan, még a vad bika ellen is lovagiasan. Most már korelnök, de Betsilenék és Göm­bösek ellen még mindig ragaszkodik a lovagiasság szabályaihoz és a világért sem üt, amíg a torna hiva­talosan meg nem nyílt. Őt persze ütik, mert akik vele szemben álla­nak, nem lovagiasak és nem bús spanyol bolondok ... *****.......................................................................................................................... Nyilvánosságra hozzák a jóvátételi aktákat? LOD LOD) június 22. Az angol alsóházban Chamberlain kijelentette, hogy a kormány foglal­kozik a jóvátételre és a szankciókra vonatkozó okmányok nyilvánosságra hozatalának kérdésével. Sunyatsent elfogták. Peking, június 22. (Havas.) Dr. Sunyatsent, a volt köz­­társasági elnököt a kínai csapatok foglyul ejtették. .T­O­V­O Péntek, 1322 juntus 23 Ai ellenzék három pontja. Egységesen lépett föl az ellenzék a pénzügyminiszter konferenciáján. — Addig nincs indemnitás, amíg követeléseiket nem teljesítik. — Bethlen vonakodik elfogadni az ellenzék föltételeit. A kormány tovább tárgyal az ellenzékkel. — A JSvS budapesti tudósítójától.­­ Budapest, június 22. A szerda esti pénzügyi konferencia, amelyre az ellenzéki pártok vezéreit azért hívta össze a pénzügyminiszter, hogy az indemnitás akadálytalan meg­szavazásának feltételeit beszélje meg velük, mindenekelőtt azt a meglepetést hozta a kormány számára, hogy az ér­tekezleten a nyolcvanfőlyi ellenzéket képviselő pártvezérek teljes egyet­értésben léptek föl a kor­mánnyal szemben. A kormánynak tehát az egész ellenzék egyöntetű föllépésé­vel kell számolnia már az indemnitási javaslat tárgyalásánál is. Ez az oka annak, hogy a kormány nem merte me­reven visszautasítani az ellenzék beje­lentett föltételeit. Kállay Tibor pénz­ügyminiszter a konferencia után úgy nyilatkozott, hogy az ellenzék föltéte­leit meg fogja tárgyalni a kormánnyal s impressziói szerint a tárgyalások folytathatók lesznek. A konferencián elhangzott ellenzéki vélemények alapján az ellenzék egyöntetű követelését a következő három pontban foglalhatjuk össze: 1. Követelik az összes at­rocitások sürgős és könyörte­len megtorlását. 2. Tegyen kötelező ígéretet a kor­mány, hogy az indemnitási javaslat, valamint a gazdasági és pénzügyi helyzet szanálásához szükséges javas­latok letárgyalása után nyomban beterjeszti a választó­­jogi reformot. 3. A felső­ház reform­ját célzó javaslatot semmi körül­mények között sem tűzi ki előbb napirendre, mielőtt a választójogi reform törvényerőre nem emelkedett. E politikai követelések m­ellett az ellenzék gazdasági feltéte­leket is állított föl, sőt fölmerült külön az a követelés is, hogy rendezzék a kormányzó működésé­nek időtartamát és a törvényhozótestülethez való viszo­nyát is. Az értekezletet Kállay Tibor pénz­ügyminiszter előadása vezette be, is­mertette a pénzügyi helyzet megjavítá­sát célzó­­ javaslatait és kérte, hogy ezek érdekében ne élezzék ki a hely­zetet és ne akadályozzák meg a hat­hónapi indemnitás megszavazását. A pénzügyminiszter fejtegetéseit beható eszmecsere követte. Fölszólaltak az ösz­­szes meghívottak, Apponyi Albert, Ug­rói Gábor, valamint Peyer Károly és Farkas István a szociáldemokrata par­lamenti frakció tagjai, továbbá Rassay Károly, Vázsonyi Vilmos, Rakovszky István, Sándor Pál, Pallavicini György, Friedrich István és Valkó kereskedelmi miniszter. Peyer Károly és Farkas István fejtették ki a szociáldemo­krata párt álláspontját. Kimutatták, hogy a kormány eddigi adópolitikája csak fokozta a drágaságot. Helytelení­tették, hogy az adópolitika a fogyasz­tási adókon épül föl. A pénzügyi­­poli­tika csak úgy ér valamit, ha azt meg­felelő gazdasági politikával támasztják alá. Nem indemnitás, hanem költségvetés kell. Nem haj­landók megszavazni olyan indemnitást, mint a legutóbbi volt, amelyben például karhatalmi kiadásokra több mint egymilliárdnyi tétel fordult elő. A kormány pénzügyi politikájában a drágaság leküzdése kell, hogy az első helyet elfoglalja. Enélkül az egész pénzügyi és gazdasági politika nem ér semmit. A kormány intézkedései, mint a cukoradó fölemelése, a kivitel engedélyezése, újabb drágasági hullámot idéznek elő. A szociáldemokrata párt parlamenti frakciója nem szavaz­­hatja meg az indemnitást, ha a kormány a főrendiházi reform javaslatát a választó­­jogi javaslat előtt akarja letárgyaltatok Kifejtették, hogy a kül­földnek nem lehet bizalma az ország iránt, amikor odakint olyan hírek vannak elterjedve, hogy a kormány a most lefolyt választásokra közel kétmilliárdot költött el. Kifogásolták még a lakbér és boltbér emelését is, mint amely újabb drágaság előidézésére alkalmas, hiszen a keres­kedők például a többletet a fogyasztó­közönségre hárítják át. Vázsonyi Vilmos a belső jogrendet sürgette; amíg nincs jogrend, nem lehet gazdasági politikát csinálni. Ellenzi a főrendiház visszaállítását a választójog rendezése előtt. Rassay Károly kifejtette, hogy amit a pénzügyminiszter kíván, az lényegében nem más, mint a par­lament legközelebbi munkarendjének megállapítása. Az ilyen megállapodás normális időkben a miniszter­­elnök dolga és nem választható el a napi politikától. A pénzügyi okokon kívül sokkal súlyosabb aggályai is vannak, amik amellett szólnak, hogy az indemnitást ne szavazza meg. Nem lehet a választójog kérdését állandóan függőben hagyni. Ha még bizalommal viseltetnék is a kormány iránt, még akkor is gondolkodóba es­nék, mert lehetséges, hogy az ideiglenes ál­lamfő és a nemzetgyűlés között kon­fliktus támad, ami újabb választásokat provokálna és így nem tűrhető, hogy a választójog kérdése napról-napra szabályoztassék­. De legkevésbé akkor, amikor olyan kor­mány áll az ország élén, amely a leg­utóbbi időkben is az atrocitások halma­zát tűrte el. Azok a feltételek, amelyek mellett hajlandó volna az indemnitást tár­gyalni, a következők: 1. A kormány garanciát ad a válasz­tójognak törvény útján való rendezésére. 2. A főrendiház reformját a kormány mellőzze. 3. Rendezzék a kormányzó működé­sének időtartamát és a törvényhozó testülethez való viszonyát. Az utolsó fölszólaló Apponyi Albert gróf volt. Apponyi összegezte az ellenzék kö­veteléseit s a maga részéről is ismételte, hogy követelnie kell a választási erőszakos­ságok megtorlását, lehetetlennek tartja a főrendiház reformjának tárgyalását, mielőtt meg nem szűnnék az alkotmány­­jogi anarchia a választójog terén. Végül megállapította Apponyi, hogy a pénz­ügyminiszter megismer­kedhetett az ellenzék állás­pontjával és arról infor­málhatja a kormányt. Apponyi az értekezlet után a követ­kező nyilatkozatot tette az újságírók előtt: — Ha a kormány megteremti a nor­mális parlamenti élet feltételeit, akkor az ellenzék is a normális parlamenti eszkö­zökkel fog küzdeni. Ennek az előfeltétele az, hogy a választási atrocitások legalább erkölcsileg megtoroltassanak. Nyilatkozott Kállay Tibor pénzügyminiszter is.­­ Az értekezlet tárgyalásának meri­tumát illetően csak azt az egy nyilatko­zatot tehetem — mondotta —, hogy a meg­beszélés végén egyéni impresszióm alap­ján reményemet fejeztem ki arra nézve, hogy ezek a gazdasági és pénzügyi hely­zetnek a megvitatására szolgáló meg­beszélések folytathatók lesznek. A kormány és az ellenzék három pontja. Az értekezlet lefolyásáról Kállay és Valkó miniszterek, természetesen, már tegnap referáltak a miniszterelnöknek, de a tárgyalás egész anyagra csak ma került a miniszterelnök elé és így csak ma tud foglalkozni részletesen az ott elhangzott kívánságokkal. Az ő elhatá­rozásától fog függni, hogy a pénzügy­­miniszter által remélt további tárgya­lások lehetségesek lesznek-e. A kormányhoz közelálló helyről az ellenzék három pontjára vonatkozóan a következőket közük a „Magyar Hír­lap “-pal: A választási atrocitások kérdésében a kormány véleménye szerint az ellenzék nyi­tott kapukat dönget,­­ mert, „ha tényleg voltak atrocitások, azok ugyas vagy már megtoroltattak, vagy a jövőben meg lesznek torolva“. A második követelése az ellenzéknek az általános választó­jog sürgős törvénybe iktatása. Ez a kér­dés — mondják a kormány részéről — olyan hatalmas komplexum, hogy annak megoldásával föltétlenül várni kell. A harmadik követelés a főrendiház reformjának őszig való elhalasztása. A kor­­mány álláspontja szerint ezt a l­e­g­r­ö­­videbb időn belül tető alá kell hozni, mert ősszel át akarnak térni a két kamarás rendszerre. A kormány kijelenti, hogy „mint eddig, ezután is konciliáns mó­don törekszik az ellenzékkel való megegyezésre. Konciliáns vol­tának eddig is több bizonyítékát adta és re­méli, hogy az ellenzéken erőt vesz a jobb belátás és nem kényszeríti a kormányt arra, hogy a parlament rendjének biztosítása érde­kében más úton keressen meg­­oldást.* Ez nem egyéb, mint a legraerevebb elzárkózás­ az összes feltételekkel szem­­ben és a „más út“ emlegetése nem egyéb, mint fenyegetőzés a szigorított házsza­bályokkal. Az ellenzék köréből úgy informál­ták a „Magyar Hírlap“-ot, hogy az ellenzék nem ijed meg a kormány fe­nyegetéseitől, hanem teljes egé­­szében változatlanul fen­­tartja fölállított követe­léseit, amelyeknek teljesítése nélkül semmi remény sincs arra, hogy az in­demnitás simán, zavartalanul és gyorsan biztosítható legyen. Az ellenzék tudja, hogy nem sok remény van a megegye­zésre, de kész állani a harcot és a kor­mány által már most kilátásba helye­zett szigorított házszabályok alkalma­zása ellen a legkíméletlenebb harc fölvételét előre beje­­lenti. A minisztertanács hatá­­rozata. Bethlen miniszterelnök ma, csü­törtök déli tizenkét órára minisz­tertanácsra hívta össze a kormányt. A minisztertanácson Kállay referált az ellenzékkel folytatott tárgyalásokról. A minisztertanács arra a megállapodásra jutott, hogy nem járul hozzá az ellenzék két fő­követeléséhez éspedig: a választójogi tör­vényjavaslat beterjesztése tárgyában a kormánynak az az álláspontja, hogy nem tesz­­ ígéretet annak soron kívül való előterjesztésére, mert az ország mai helyzetében az indemnitást és az adójavaslatokat min­den más kérdést megelőzően kell letár­gyalni. A választási atroci­tások tekintetében ugyancsak arra az álláspontra helyezkedik a kormány, hogy azok sürgős tárgyalása n­e­á­ országos érdek­lés halasztást szenvedhet anélkül, hogy abból az or­szág érdekeire bárminő­kár háramolnék. A közigazgatási reformot sem hajlandó a főrendiház reformja he­lyett a kormány nyomban napirendre tűzni, aminek oka az, hogy ez a ja­vaslat még nincs készen. A kormány ez álláspontja ellenére is meghívta Kállay­ra Valkó miniszte­reket, hogy tovább folytassák a tárgyalásokat az ellenzékkel és mindenekelőtt közöljék az ellenzéki pártokkal a kormány fölfogását. Kállay Tibor pénzügyminiszter esetleg még a csütörtöki nap folyamán, vagy legkésőbb pénteken újból magához kéreti az ellenzéki pártok vezetőit, hogy verik indemnitás tető alá hozataláról tárgyaljon. A legközelebbi tárgyaláson — hír szerint — Kállay azzal is kísérletezni fog, hogy legalább négy hó­napos felhatalmazást kapjon a kor­mány.

Next