Jövő, 1922. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1922-06-24 / 146. szám

Ki­adta eddig az írta Buchinger Manó. Ha Páris megért egy misét — gon­­dolja Bethlen —, akkor a kormány méltóságán sem esik csorba, ha­ mielőtt amúgy Horthy-módra beszélne az ellen­zékkel, előbb még két­­ üzlet­embert küld hozzá. H Hadd lássa az ellenzék, hogy a kormány így is tud, de, ha muszáj, hát amúgy még sok­kal jobban. Az ellenzék részéről föl­állított követelések azonban — szeren­csére ! — azt bizonyítják, hogy ez a bethleni tudomány az ellenzék számára nem volt meglepetés. Mert az valóban köztudomású volt, hogy Bethlen minden­­féleképen tud, csak éppen egyféle­képen — azaz tisztességesen — nem tud! Erről, az ellenzéki kö­vetelések visszautasítása után, most már fölösleges is a vitatkozás. És ahhoz sem férhet szó, hogy az ellenzék, amikor a választási atrocitások meg­büntetését, az­ általános, titkos választó­jog csorbítatlan visszaállítását é­s a fő­rendiház megalkotásának elhalasztását kéri, olyant­­Jóvétel,... amiről le nem mondhat, mert itt nem holmi üzlet si­kere, hanem az ország életérdeke forog kockán. Megengedjük, hogy az ellen­zékkel tárgyaló két „üzletember“ ezt nem tudja, mert országos érdek — ez nem az ő szakmájuk. De Bethlen az más. Neki az országos érdek igenis raktári cikke, csak éppen hogy mostani — üzletfeleivel nincsen tisztában. Ilyen tisztázott körülmények között a kérdés arra redukálódik, hogy mit tehet Bethlen ezután? A kérdést úgy is föltehetnők: ha Bethlen az ellenzéknek a magyar par­lamentarizmus megteremtése szempontjából természetes kö­veteléseit elutasítja, akkor tulajdon­képen minek neki az indemnitás? A dolgok parlamentáris rendjében az in­demnitás bizonyára azon formák egyike, amelyekről azt szokták mondani, hogy a forma — a lényeg. Csakhogy a Beth­len esete lényegesen más. Aki például — mint Bethlen — ahhoz ragaszkodik, hogy a véres és gyalázatos választási atrocitások elkövetőit futni engedjék, az nyilván úgy gondolja, hogy az in­demnitás,, az tényleg csak forma, a lényeg az, hogy a betyárságok el­követői ép bőrrel meneküljenek. Aki nem akarja a választójognak azon­nal való törvénybe iktatását, az a becsü­letes parlamentarizmus lényegét sem akarja, az választójogi csalást akar és legföljebb azon mesterkedik, hogy miként volna lehetséges ezt a rut csalást a parlamentarizmus látsza­tának olyan nyomorúságos fügefaleveleivel eltakarni, mint amilyen — ebben­­ az esetben — az indemnitás. S nemcsak szimpla csa­láson, hanem többszörös csaláson jár az esze annak, aki, mint Bethlen, vissza akarja állítani a feudális reakció felleg­várát, a főrendiházat, még mielőtt bir­tokba juthatott volna a demokrácia in­tézménye, az általános választójogon és a tiszta választási eljáráson alapuló képviselőház. Bethlen mindazt akarja, ami ellen az ellenzéknek körömszakadtáig har­colnia kell, hogy akarhat Bethlen ettől az ellenzéktől indemnitást és újból csak azt kérdjük, minek az ilyen kormány­nak indemnitás? Kitől kért és kitől kapott Bethlen fölhatalmazást arra, hogy ellopja az ország népétől a választójog­­ és az elorozott választójog alapján megindított „választási“ harcban a demokrácia és a haladás jelöltjeitől kerületeket? Minek a költségvetési előleges fölhatalmazás annak, aki mögött ott áll­­ Horthy? Minek Horthynak az indemnitás, ami­kor ott áll mögötte Héjjas vagy Franczia­ Kiss, vagy az egész Sörház­ utca, vagy annak egész bombaraktára ? Azért talán, hogy a karhatalmaknak az ország élet­erőitől elszívott és elherdált milliárdok dolgában ezentúl se legyen lelkiismeret­fureálisak? hogy ezek az urak, az ő igazi fölhatalmazó­i, most hirtelen rászorulnának ilyen finomkodó finnyás­kodásra? Bethlen legyen csak egészen nyugodt: amíg az ország nem tud olyan erőre kapni, hogy Horthyt és véres társaságát megkínzott és meg­szégyenített testéről levakarja, addig neki semmiféle más indemnitásra nin­csen szüksége. Nem kellett, amikor — a múltban is — megszámlálatlan millió­kat költött éppeen véreskezű megbízói­nak a céljaira, nem kell a jövőben sem, ha nem akar az ellenzék követeléseinek az útjára térni. Mindaddig, amíg Bdhlen kitart az ő igazi gazdái mellett, mindaddig csak kérje tőlük az indemnitást. S mindaddig a parlamenti ellenzék is tisztán láthatja, hogy mi a teendője. Napról-napra könyör­telenül föl kell vetni a kérdést: mit akar az ország, igazi parlamentet vagy admirálisi kamarillát, jogrendet vagy komitácsivilágot, igazi felelős kormányt, vagy Bethlent, aki a mai gyűlöletes rendszernek csak kreatúrája és aki csak azért koldul indemnitásért, hogy gazdái­nak az erőszak mellé még menlevelet is juttasson. A negyedik ál-bombamerénylet. Az ébredők sörház-utcai palotájának kapujában fölrobbant egy pokolgép. — Sebesü­lés nem történt. — Öt ébredőt őrizetbe vettek, mert őket gyanúsítják a­­merénylettel. — A J 8­98 budapesti tudósítójától.­­ Budapest, június 23. A dohány-utcai pokolgépes merénylet után az ébredők, hogy eltereljék ma­gukról a gyanút, amint ismeretes, mű­­merényletet követtek el először a nép­ligeti Ferencz József-laktanya ablakai, majd a Mária Terézia-laktanya vako­lata, harmadszor pedig a Laudon-lak­­tanya előtti mezőség ellen. Mindhárom „merénylet“ után fülsiketítő harsogásba fogott a kurzus-sajtó és mindhárom­­ízben megkísérelték elhitetni a közvé­leménnyel, hogy a liberális és szociál­demokrata elemek dolgoznak ilyen esz­közökkel a nemzeti hadsereg ellen. A kurzuslapok átlátszóan tendenciózus és a bombavetőkkel pontosan összeműködő munkáját közderültség fo­gadta, mert nyilvánvaló volt, hogy ezek a merényletek — amelyek meg­egyeztek abban, hogy üvegcserepeket leszámítva áldozatuk vagy se­besültjük egyetlenegyszer sem volt, de nem is lehetett — azsán-provokatőrök munkái. Rövid szünet után most negyedszer követnek el ha­­somó mű-merényletet az ébredők, ezúttal a saját székházuk ellen. A merénylet külsőségei most is pontosan­­ megegyeznek a három megelőző ál-robbanással: most sin­csen egyetlen halottja vagy sebesültje sem, most is olyan időben történt a merénylet —­élfél után — amikor egészen bizo­nyosan nem okozhatott kárt ember­­i életben,­­ most is az utcán kint helyezték el a bombákat az óvatos és föl­tűnő kímélettel dolgozó tettesek, most is csak ablaküvegek estek áldozatul a robbanásnak. Ha nem lenne egészen bizonyos, hogy ezeket a merényleteket — a „destruktív“ elemek kompromittálására - az ébredők rendezik, azt kellene hinni, hogy az üveggyá­rosok szervezett maffiája pusztítja tervszerűen a budapesti ablakokat. A legújabb bombarobbanás csü­törtökön éjjel tizenkét óra húsz perckor történt a Sörház­ utca 3. számú ház ka­pujában, ahol az ébredők székháza van. Ebben az időben az egyesület tagjai közül csak öten tartózkodtak az épü­letben, Csomata János, Tomcsányi Sán­dor, Boncza Ferenc, Vas István és Né­meth Imre, akik az Ébredő Magyarok Egyesülete nemzetvédelmi osztályának tagjai és akik — állításuk szerint — „őrszolgálatot“ teljesítettek az épület­ben. Ez az őrszolgálat abból állt, hogy az öt ébredő negyed egy órakor ké­zigránátokból álló pokolgépet helye­zett el az épület kapuja előtt, azután sietve visszavonultak a házba. A tettesek a bombák elhelyezése előtt megvárták, hogy a Sörház-utcában posztoló rendőrőrszem beforduljon egyik keresztutcába és hogy N­é­m­e­t­h­y István éjjeli­őr, aki ugyancsak arra cirkált éjfél után, elhaladjon az épület előtt. Alig ért azonban a Sörház-utca végére, hirtelen négy kisebb dörrenést hallott, majd ötödikre hatalmas detoná­ció reszkettette meg a levegőt és a következő pillanatban a házak ablakai csörömpölve hullottak a földre. Nyomban visszafordult és a robbanás színhelye felé sietett, útközben senki­vel sem találkozott és nem is látott senkit sem elmenekülni. Mé­száros József, a foly­amőrség tagja, aki a közelben tartózkodott, szintén nem látott a robb­a­nás idejében és utána sen­kit sem a Sörház-u­tcába­n tartózkodni vagy onnan elme­nekülni. A detonáció után a sörház- és mol­nár-utcai házak ablakában gyors egy­másutánban világosságot gyújtottak és békés polgárok ijedten néztek le az ut­cára, ahol már százakra menő tömeg verődött össze. Az egész környéken mindenki föl­­ébredt a dördülésre, csak az ébredé­­székház portása „aludt“ tüntetően­, a rendőrségnek kellett fölébreszteni Az ébredők néha nehezen ébrednek ... A robbanás színhelyén csakhamar megjelent a közeli rendőrőrszoba le­génysége és a tömeget visszaszorították a közeli mellékutcákba. Majd telefonon értesítették a főkapitányságot is, ahon­nan azonnal bizottság ment ki a Sör­­ház­ utcába. Czibor detektivfőnök és Angyal detektivfőfelügyelő. A rendőri újságírók, akik minden, eseményről idejében értesülnek, ezúttal is közvetlen a robbanás után tudomást szereztek a történtekről. Azonnal a hely­színére siettek és csaknem egyidőben érkeztek oda a kiszálló rendőri bizott­sággal. A fölálított rendőrkordon a fényképes és a főkapitány aláírásával ellátott igazolvánnyal rendel­kező újságírókat a szabályokhoz és a szokásokh­oz híven beeresztette a Sor­ház-utcába és itt a Sörház-utca 3. számú ház kapujával szemben helyezkedtek el. Egyikük másikuk az intézkedő rendőr­tisztviselőtől információt kért és kapott éppen úgy, mint a kiküldött soros ügyésztől. Sem a rendőrtisztviselő, sem az ügyész nem tudtak még bővebb in­­formációt adni. Alig álltak azonban né­­hány percig a Sörház­ utcában, amikor egy fiatal rendőrfelügyelő az újság­írókhoz lépett és fölszólította őket, hogy távozzanak. Az újságírók erre fölmutatták a szabályszerűen kiállított igazolványu­kat, amely megengedi, hogy a hírlapin, „bármely eseménynél a rendőri záró­vonalat átléphesse és azon belül tartóz­­kodhassék“. Hiába hivatkoztak azonban az egyik legutóbb kiadott főkapitányi rendeletre, amely csak a főkapitányság épületéből zárja ki őket, de a r­e­n­d­­őri eseményeknél szabad működést biztosít számukra és az intézkedő rendőrtisztviselőt köte­lezi, hogy kellő felvilágosításokkal szolgáljon A rendőrfelügyelő ennek elle­nére rendőrökkel tuszkol­­tatta ki a rendőri újság­­ír­ók­at a Sörhá­z-u­tcából. Miután ilyenformán minden elő­fel­tétele meg­volt annak, hogy a rendőr­ség az ellenőrzés okozta kényelmetlenségtől nem be­folyásoltan nyomozhasson, hozzáláttak a helyszíni szemléhez, amelynek ered­ményéről a következő jelentést ad­ták ki: Ma éjfél után negyed egy óra körül a Sörház­ utca 3. számú ház kapualjá­ból négy dörrenés hallatszott, amelyeket óriási robbanás követett. A robbanás ereje akkora volt, hogy a kapu­ helyéből kitépte (nem i­g­a­z !) és a házak ablakai kétszáz méter körzetben mind betörtek. Ember­életben nem esett kár. Az Ébredő Magyarok Egyesületének helyiségében nem tartózkodott senki, csak a nemzet­­védelmi osztály néhány embere pihent a lépcsőház mellett lévő helyiségben. Ezek­ egyikének lábát egy üvegszilánk megsebezte.*(N­em igaz!) A szem. B­esszám "ára?”"1^ »trióban 1­00 perievsc­­­h Slovákiáb*« . . V. ; Ch­oszláviában , dinár, mániában . ■ .VbV. ■ * • 3 ai­fTnniPawM»BE».Bw­ ai«wA»c4tli(^ ulk naponta* hétfő kivételéva II. év Bécs 1922 junius 24. szombat 146. (417.) szám, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wien, vVIter Reihte Wienzeile 79. szám Telefon 3Q-51 Távirati dm: Jövő Wien 15 A .Postatakarékpénztár! számaink: Ausztriá­ban 149.670, Csehszlovákiában 60.640, Jugoszláviában 40.100. — Németország! folyó­számlánk : Deutsch«» Bank. Berlin Hirdetéseket fölvesz a kiadóhivatal és minden bek és kifiMdll hirdető íroda mukmKi

Next