Jövő, 1922. október (2. évfolyam, 222-247. szám)

1922-10-05 / 225. szám

2 Hassay az­áromfontos politikacél. Az ellenzék felfogását Beth­en nyi­latkozatáról R­a­s­s­ay Károlynak alábbi nyilatkozata tükrözi vissza: — Bethlen István gróf állásfoglalásá­val hű­ maradt eddigi taktikájához: egy­részt kétértelmű kijelentésekkel igyekszik a legkényesebb problémákat megoldani, másrészt érvek hiányában politikai ellen­feleivel szemben általánosságban tartott gyűlölködő vádakkal hadakozik. A minisz­terelnök nyilatkozatát egyformán diadallal könyveli el Gömbös és azok is, akik Beth­lentől a liberális jelszavak alatt Gömbösék politikájának letörését várják és remélik. A miniszterelnök úr keresztény politikáról beszél. Addig azonban, amíg nem tisztázza azt a kérdést, hogy mit ért keresztény politika alatt, kénytelenek vagyunk elfo­gadni, hogy a keresztény poli­tikát ugyanúgy értelmezi, mint az általa szubvencionált és hozzá kö­zelálló politikusok vezetése alatt álló sajtó, amely nemcsak az ólmosbot politikájának alkalmazásá­ban látja a magyar rene­szánszot, hanem minden ügyészi be­iratkozás nélkül az élet- és va­gy­on elleni gyűlölködő uszításával tesz tanúságot állandóan a keresztény po­litikáról vallott sajátos fölfogásáról. Mondja meg a miniszterelnök úr, melyek azok a pártok, amelyeket radikalizmussal vádol és melyek azok a programpontok, amelyek­nek követelését radikális követelésnek mi­nősíti. Egyetlen radikalizmus van itt: a 11.500 koronás búzaár s annak a tehetet­lenségnek konzekvenciái, amelyek a kor­mány politikáját gazdasági és a külpoliti­kai vonatkozásokban egyaránt jellemzik. A szociáldemokraták és is liberális pártszövetség. A nemzetgyűlés liberális pártjainak szövetsége a lapok értesülése szerint létrejöttnek tekinthető. A biok formájának tervezete a külö­n­­böző tanácskozások alapján készen áll. A pártszövetség publikálása még e hét folyamán megtörténik. A szociáldemokrata párttól a „Ma­gyar Hírlap“ a következő információt kapta: „A szociáldemokrata párt a jobbol­dali reakciós szervezkedésre való te­kintettel az eddiginél is fontosabbnak tartja a baloldali, liberális pártok tö­m­örülését. Az erre vonatkozó tárgyalá­sok most folynak. Hogy ez az egység a polgári pártok külön szövetsége for­májában, vagy velünk együtt való szer­vezetben jut-e kifejezésre, a dolog lé­nyegén nem változtat. A szociálde­mokrata párt a baloldali polgári pár­tokkal kü­lön-külön és együtt is a leg­szorosabb együttműködést hajlandó kifejteni az or­szág demokratizálásáért folytatott küz­delemben.“ Új evangélikus püspök. Budapestről jelentik: A dunáninneni evangélikus egy­­házkerület közgyűlése elhatározta az üre­sedésben lévő püspöki szék betöltését. Az egyházkerület utolsó püspöke dr. Baltik Frigyes volt, aki 1919 elején, a forrada­lom alatt halt meg s az akkori viszonyok le­hetetlenné tették utódjának megválasztá­sát. A közgyűlés határozata értelmében az egyházközségeknek püspökválasztó szava­zatait október 1-éig kellett beküldeni az egyházkerület világi felügyelőjéhez, dr. Sándori Kóler Zoltánhoz. A szavazatok felbontására kiküldött bizottság szerda délben ült össze. Egy órakor hirdették ki az eredményt, amely szerint Kiss Ist­ván kapott 38, Mihalovics Samu 20, Kirchner Rezső 4, Handl Vilmos 2, Simo­nides Henrik 2 szavazatot vagyis Kiss Istvánt megválasztott püspöknek jelen­tette ki az elnök. A magyarországi csehszlovák korona­tartozások ügyében az összes számottevő érdekképviseletek közös akciót indítottak az OMGE kezdeményezésére. Megállapod­tak abban, hogy közös átirattal fordulnak a csehszlovákiai érdekképviseletekhez és azok közreműködését kérik, hogy az el­mérgesedett ügyet rendezhessék. Ma ér­kezett meg Reichenbergből a hitelezői ér­dekeltségek centrumából az ottani keres­kedelmi és iparkamara válasza, amely fölajánlja a magyar érdekképviseleteknek jó szolgálata.*­ „T­O­V Csík­firMfk­, 1222 pictzfier 5 A Reverson-botrány. A szabadkőmivesek „bűneit” és a belügyminiszter édesatyjának kalapácsa. — A fő vő budapesti tudósítójától. — Budapest, október 4. Reverson genfi professzornak, a Nép­­szövetség svájci főmegbizott­jának a J­ö­v­ő által is részletesen ismertetett budapesti kalandjáról rendkívül érdekes információt közöl a­­Magyarság“ ciran kurzus lap. A jólértesült cikkíró min­denekelőtt megállapítja, hogy a magyar kormány, mielőtt Bármily Svájcba utazott, lépéseket tett az fn­­dözött magyarországi szabadkőmű­veseknél s kérte őket, érvényesítsék befolyásukat, hogy fölvegyék Ma­gyarországot a Népszövetségbe. A magyar szabadkőművesek, noha székházuk a mai napig is le van foglalva, készségesen egyengették Bánffy svájci misszióját s a külügyminiszter így került abba a helyzetbe, hogy föl kellett keresnie Re­­verson tanért, a svájci páholyok nagy­mesterét. Hogy mi történt Reverson és Bánffy közt, az már ismeretes, úgy­szintén az is, hogy a svájci főmegbízott Bánffy kérésére elutazott Bu­dapestre és jelentkezett a miniszterel­nöknél, aki azonban nem volt haj­landó őt fogadni. Új dolog a „Magyarság“ cikkében azonban, hogy Rakovszky Iván belügyminiszter, az első hírektől eltérően, mégis fogadta a svájci páholyok nagymesterét. Rakovszky a ma­gyar páholyok lefoglalásával kapcso­latban kifejtette, hogy a szabad­kőművesek budapesti székházának könyvtárát és összes ingóságait leltá­rozták és minden ott­ talált tárgyat gondosan megőriztek; egyúttal szemre­hányásokat tett a nagymesternek, hogy a háború kitörése előtti párisi szabad­­kőműves konferencián a háború fölidé­zését és a monarchia földarabolását ha­tározták el. „Reverson erre — írja a „Magyarság“ — azt felelte Rakovszky­­nak, hogyha a magyar kor­mány valamennyi értes­ít­lése ilyen pontos, mint ez, akkor semmin se cso­dálkozik. Anon E bizonyos koogresssóse B 6 tcatja elnökölt, de ott sent bábom­­ról, sem a monarchia felosztásáról egyáltalán nem esett szó. A miniszternek arra a megjegyzé­sére, hogy a szabadkőművesek ingósá­gai és könyvei leltározva vannak, azt a kérdést vetette föl Rakovszky előtt, hogyha ez az állítása megfelel a való­ságnak, mi módon történhetett mégis, hogy ezt a kalapácsot, amelyet Bikovszky Iván bölül Asssíatsztsz édesatyja, mint a magyarországi páholyok nagymestere elnüklései alkalmával használt, az egyik szabadkőműves egy Osseresnél találta meg és vásárolta vissza. A belügyminiszter erre a kérdésre nem felelt". A Reversen-botrányról szóló tudósí­tásához a „Magyarság“ a következő megjegyzéseket fűzi: „Mindenesetre kü­lönös s végtelenül jellemző ennek a kormánynak és rendszernek a politikai erkölcsére, amely kereszténynek nevezi magát idehaza, amely azonban nem átalja a szabadkőművesek protekciójáért futkosni a Népszövetségbe való fölvétel kétes haszna érdekében. A kormány tehát keresi külföldön azon elemek és­­hatalmak pártfogását, amelyek ellen idehaza állítólag élet-halálharcot foly­tat. Nem kevésbé jellemző a Bethlen- Boufffy-rendszer egyenességére és fér­fiasságára, hogy — miután fölhasználta a destruktiv erőket — azok reprezen­tánsát nem fogadja, kertel és bujkál előle s a kormány feje úgy cselekszik, mintha semmi tudomása se lett volna Bánffy „egyéni akciójáéról!“ A főnyid! postamesteri vallomása Tőszerthy-Freund mai WBBto ügyében. Szemtanú az AllifeLagos ,,Répszavalás“«röl. — A Jt­vS budapesti tudósitójától — Budapest, október 4. Emlékezetes még az a nagy feltű­nést keltett bünpör, amelyet Tószeghy Freund Albert meggyilkolásával kap­csolatban egy meghalt ember meggya- lázásának vétsége címén Rákosi Endre és Serényi Gusztáv hírlapírók ellen in­dítottak. E bűnpör tárgyalása során tanuképen beidézték özv. I­­v­i­h­a 1f y A­l­a­d­á­r­n­é fonyódi postamesternőt is. A postamesternő azonban arra való hivatkozással, hogy őt hivatali titok­tartása köti, a tárgyaláson megtagadta a vallomástételt. Az ügy föllebbezés folytán a budapesti királyi Ítélőtáblára került. Közben Dvihallynénak a posta­vezérigazgatóság megadta a fölmentést a hivatali titoktartás alól s így a tábla elrendelte, hogy Doihallynét utó-­l­a­g hallgassák ki. A budapesti büntetőtörvényszéken dr. Seszták Lajos törvényszéki bíró ma foganatosította a postamesternő kihall­gatását. Dvihallyné vallomásában el­mondta, hogy néhai Tószeghy Freund Albert kommunista érzelmeiről nem tud semmit, közvetlen tudomása arról sincs, hogy összeköttetésben állott-e Tószeghy a kommunistákkal? El­mondja, hogy a faluban nagy el­keseredés volt amiatt, mert Tószeghyék villáját és birtokát nem komramnizálták e­l. Tó­­szeghynek utazási engedélye és prole­tárigazolványa volt s ebből következte­tett a falu népe. Arról van tudomása, hogy egy alkalommal a csendőrök az ő hivatalából telefonáltak, hogy Tószeghy élelmiszereket kiad fül Pestre s ezeket le kell fogni Kelenföldön. A b i­r­ó : Mire alapították azt, hogy Tószeghy küldte az élelmiszeres ládákat. A tanú: Nem tudom. A b­i­r­ó : Egyébként van-e Önnek valami közvetlen tapasztalata ? A tanú: Nincs. Azt tudom, hogy en­gem gyanúsítottak, hogy én ad­tam volna információt az ott járt tiszteknek. A b­i­r­ó : Dobos István távirdász azt vallotta, hogy ön is jelen volt azon a na­gy­űlésen, amely az elfogottak halálát kö­v­e­t­e­lt­e és hogy ön is kiabálva kö­vetelte a fölakasztást. A t­a­n­y : Annyian kiabálták, min­denki kiabálta, de én nem szóltam egy szót se. A b­í­r­ó : Ön bizonyos tisztekkel összeköttetésben állott. Nem aka­rom megnevezni a különít­mény parancsnokát. (Ilyen diszkrét egy kurzus-biró, ha a különít­ményekről van szó. — A szerz) de ön tudja, kire célzok. A tanú: Beszéltem én minden tiszttel. A b­i­r­ó : Dobosi Béláné cipésznő ist azt állítja vallomásában, hogy ön kiabálta, hogy föl kell akasztani őket Dobosi Gizella is azt vallotta, hogy ö­n kiabálta, hogy akasszák föl a foglyokat. Metzger Már­tonná szerint ön ott volt a népgyülésen és amikor követelték a foglyok halálát, ön nevetett és helyeselte azt. A tanú: Nem igaz. Azért valla­nak ellenem, mert üldöznek. Tény, hogy a népgyülésen fölszólították a képet, hogy emelje föl a kezét az, aki kívánja a foglyok halálát, de senki sem akadt, aki föl­emelte volna a kezét. Károlyi József védő kezdi ezután kérdezni Dvihallynét, aki kije­lenti, hogy egyáltalában nem tud sem­mit arról, hogy Tószeghyék bizalmasan táviratoztak volna, mert hiszen akta. nem is lehetett prvátim táviratozni, csak hivatalosan. A privátira mindet: kellemetlenségért, amely a komm­uniz­­mus alatt Fonyódon értek, a zsidókat okolta. Amikor Tószeghyné hozzáfordult akivel külömben jóviszonyban volt és azt kérdezte tőle, föntartja-e azt az állítását, hogy Tószeghyék üldözték őt erre kijelentettem — mondja Dvihallyné —, nincs okuk félni, mert hiszen ők nem bántottak, nem tettek ellenem semmit. Tószeghy nevel a legjobb vi­szonyban voltam, soha nem politizált Külömben a tisztek is azt mondták, hogy a zsidók csináltak a kommü­n alatt mindent. A bíró: De hiszen Tószeghyné magát mondja férje följelentőjének és halála okozódnak. A tanú: Elég szomorú! A b­í­r­ó: Az ön szemébe is meg­mondta ezt. A tanú: Elég szomorú dolog. De hiszen amikor az a szerencsétlen eset történt, Fonyódon egészen felfordult világ volt, telefonon akartam beszélni Marcali községgel, hiszen az asszonyok egymásután ásuttak el a történtek hatása alatt, de a marcali posta nem jelentkezett. A b­­­r­ó: Azt is vallotta Tó­szeghyné, hogy amikor ő hálát adott az istennek ön előtt, hogy a kommu­nizmusnak vége van, ön azt felelte , nincs miért nagyon örülni. A tanú: igen, ezt mondtam, mert nagyon csodálkoztam, hogy ő is örül, amikor a korarutin alatt a gazdag zsi­dók nyugodtan éltek, míg a szegény keresztények szenvedtek. Dvihallyné végül kijelenti, hogy az egész esetet a nép közhangulata csinálta. A tárgyaláson jelenlevő Serényi Gusztáv egész csomó kérdést ad föl a tanúnak, aki majdnem mindegyikre neki tudom mai felel. Határozottan tagadja azt az állítást, mintha Tószeghyné neki jutalmat ígért volna, ha viselt dolgairól nem beszél, hiszen Tószeghynének nem is voltak viselt dolgai. Serényi Gusztáv kérdéseire el­mondta, hogy látta, amikor a ládákat egymásután szállították föl Budapestre és másoktól hallotta, hogy Tószeghyék a szovjet­ házba élelmiszereket küldenek, de közvetlen tapasztalata semmiről sincs. Dvihalivnét kihallgatása után vallo­mására megeskettek. **&*+***W*’t******iOQ*«*m*HH+»m ■$`*««• Amikor a Ki­­taionkra mik, —• A I­­ v 3 budapesti iuttósitój­ától,­­ fiadapest, október . Tragikomikus ügy foglalkoztatja most a rendőrséget. Az eset hőse L. V. banktiszt­viselő, aki az egyik kisebb fővárosi bank hivatalnoka. A fiatalember megismerkedett az egyik hirtelen meggazdagodott ügynök leányá­val. Megszerették egymást és együtt elhatá­rozták, hogy a fia megkéri a szülőktől a leány kezét. L. V.-nek azonban igen csekély jövedelme volt a bankban és semmiféle va­gyona nem volt. Ezért az ügynök és felesége rossz szemmel nézték, hogy a szegény fiú udvarol a leánynak. Ennek ellenére a fiatal­ember elhatározta, hogy mégis elmegy a leány szüleihez és megkéri őket, adják hozzá a leányt. L. V. tegnapelőtt délután szépen földitű­­zött és beállított az ügynökök Podmaniczky­­utcai lakására. Amikor a lakásban szoronyec előadta kérését a gazdag ügynöknek, az föl­­háborodottan mondta: — Hallatlan szemtelenség! Egy ilyen szegény koldus meg meri kérni az én leányom kezét! Az ügynök, felesége és a szobában tar­tózkodó egyik férfirokonuk székekkel, botokkal rátáraadtak a szerelmes vőlegényjelöltre . L. V.-t addig ütlegelték, amíg eszméletlenül, véresen elterült a földön. A fiatalembernek nem volt annyi ereje, hogy a saját lábán elhagyja a lakást. Kénytelenek voltak orvost hivatni, aki szólt a rendőrnek, amire kijöttek a mentők és a fiatalembert József­ utcai laká­sára szállították. Az ügy folytatása most a törvényszéket következik, ahova az aktákat áttették és­­ ügynök és családja ellen súlyos testi sértés miatt megindították az eljárást. *4 JÖVŐ szabad országban jelenik is meg. Megírhatja az igazat

Next