Jövő, 1923. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1923-01-02 / 1. szám

ttinjenek. Düssel­ . .. Ruhrvidéket ki me­goldárnak elfordulást ,, le a szankciók és retor­­, kényszer- és erőszakrendsza­­bályok politikájától. irodalmi kormány fölkérte a szó­zata­leseket, tegyék lehetővé, hogy a német kormány képviselője a Parisban egyheti fő konferenciának az új német javaslatokat írásban előterjeszthesse és szóbelileg megindokolhassa. Remélhetőleg ezt az előterjesztést nem hiúsítják meg olyan határozatokkal, amelyek "nemcsak Németországra nézve, hanem egész Euró­pára nézve beláthatatlan ve­szedelmet jelentenének. Aki az ilyen veszedelmet előidéző zálogpolitikának híve, annak nem gazdasági, hanem politikai céljai vannak. A politikai célzat a zálog­­politikának megvalósítása végét jelenti min­den gazdasági jóvátételnek. Franciaország a Rajnavidék megszállásának szükségessé­gét Németország háborús szándékaival indokolja. Ez az aggodalom azonban téves. Hogy jóakaratának bizonyítékát szolgáltassa, Németország egy harmadik hatalom köz­vetítésével tudtára adta Franciaországnak, hogy — a rajnai kérdésben érdekelt többi hatalmak megfelelő kötelezettsége esetén — kész ünnepélyesen kötelezettséget vál­lalni aziránt, hogy egy emberöltőn keresztül nem indít hábo­rút népszavazástól nyert külön fölhatal­mazás nélkül. Egy ilyen kölcsönös kötele­zettség volna az elképzelhető legszilárdabb garanciája a békének. Németország sajná­latára azonban Franciaország ezt a javas­latot elutasította. A német birodalmi kor­mány jóvátételi tervét a szombati napon a parlamenti frakciók ve­zetőivel is letárgyalták, de a megbeszélé­sek eredményéről nem adtak ki hivatalos jelentést. Egy parlamenti tudósító úgy ér­tesül, hogy Bergmann államtitkár a konferencia tartama alatt Parisban a szö­vetséges államférfiak rendelkezésére áll. Más jelentés szerint nincs kizárva, hogy Becker gazdaságügyi és Hermes pénzügyminiszter szintén Párisba utaznak. A nitrogén-szállításokra vonatkozó fran­cia követelések tárgyában a Wolff-ügynök­­ség útján német illetékes helyen nyilatko­zatot tettek közé, amely vitatja a francia követelések jogosságát. Az amerikai szenátus a ten­gerészeti költségvetés tárgyalásával kap­csolatosan elfogadta azt a javaslatot, amelyben a képviselőház felkéri Harding elnököt, hogy kezdjen tárgyalásokat a fegy­verkezések korlátozására vonatkozó új nem­­zetközi megállapodás létesítésére. »♦♦♦♦♦♦•♦♦»»•·‡‹·»»«»»♦♦»»»»♦»♦•♦»»♦»♦♦»»·♦♦ Valamennyi budapesti lap vasár­napi számának első oldalán mél­tatja Petőfi emlékét. A „Szózat“ csak a harmadik oldalán ünnepel. Hogy Petőfi iránt érzett undorát a „Szózat“ így kimutatta,ez sokak szemében lehet reakciós cselekedet, de az őszinteség szempontjából tisztességes, szép jel­lemvonás. De hogy a „Szózat“ a harmadik oldalon is úgy tesz, mintha Petőfit szívből ünnepelné, ez aztán képmutatóé és undorító hazugság. Petőfi és Arany.* Irta Hatvany Lajos. A gyanútlan Babits így folytatja: „A jelen embere (t. i. Petőfi) történelmi érzék és valesi előrelátás nélkül ...korának eszméit, úgy érzi, mint egy szegény sorsú, közönséges nyárspolgár.“ Már pedig a nyárspolgár — teszem Béranger — nem hordja magában, mint ahogy Pe­tőfi diadalmasan hordta, a harmadik rend önérzetében a negyedik, föltörekvő rend­nek előre megérzését. Petőfi, a jelent­ési, jövőt érzi, — Babits a multat csak tudja, nem érti, külömben nem írná Petőfiről: „Valódi nyárspolgári gyűlölet az elő­kelőség és minden arisztokratizmus ellen . . . jellemzik őt . . Aki a magyar főrendi tábla mágnásai­nak kacafiatlan szűkkeblűségét ismeri, aki tudja, hogy ezek az urak mit vétet­tek a magyar nép, sőt a magyar nyelv jogainak elismertetése ellen, aki tudja, hogy az erdélyi mágnás, néhány úrbéri könnyebbségtől való remegésében, Erdély uniójának is ellene volt, hogy a magyar­nemes­ főúr és a magyar katona a nem­zeti forradalomtól való iszonyában (mint Gömbös Gyulával homlokegyenest ellen­tétben, a destruktív főpap, Horváth Mi­hály jelenti) még Jellsich betörő hadai­nak is örült. — az méltányolni fogja bi­zonnyal Petőfi minden gyűlöletét a ma­gyar mágnásban megtestesült arisztokra­tizmus ellen. Kém nyárspolgá­ri gyűlölet ez, Istenemre nem, hanem oly szenve­világnézettel is, már oly férfias­ ifjúra, rámutat Petőfire, hogy nyárspolgárnak mondja mindazért, amiért Petőfi minden nyárspolgárság tagadása. Petőfi megérezte Aranyt, aligha érezte volna meg Babitsot. Ezért tagadja ki viszont Babits Petőfit, így áll bosszút... a nyárspolgár! .. „Könnyű annak bátornak lesnni, akinek sebei oly könnyen gyógyulnak ..— írja Babits Petőfiről. Petőfi sebei, halálos, nagy, begyógyu­­latlan sebek még ma is ott tátonganak a magyar és nem magyar elnyomottak hom­lokán. A nyárspolgár Petőfinek nem minden sebe gyógyul be oly könnyen, mint az úriember Babits hinni sze­retné. Babits szemére veti Petőfinek, hogy mint egészséges lélekhez illik, sír és káromkodik, ha szenved, a sorsfordultával pedig feled s az életet élvezi. Az ok megszűntével megszűnik benne a hatás is. Gyorsan lángol, könnyen felejt. A jelen embere e tekintet­ben 13. Babits szerint, ez ugyan erős, de nem mély érzéss a világnak. Babits nem tudja, hogy Goethe is igy érezte a vilá­got. A frankfurti Lillyt, vele a csalódást elhagyja, mire máris a zürichi tóban csob­ban Goethe evező lapátja. Szemét pedig, nagy költőszemét a szép svájci leány sze­mében feledi: „Weg du Traum, so gold du bist, — Hier auch Lieb und Leben ist,“ Goethe is a jelen embere. Elhesse­geti az emléket A jelent ék­. Goethe is, Petőfi is tudják az élet poézisét, amely mindig a jelené. Goethe is, Petőfi is tudják a jelen értékét. Erősek, de mélyek is egyszersmind. Mélyük az erő, erejük a mély. Babitsból hiányzik a­­ fiatalság, a goethei elem. Ő számára az élet árnyképei: álom, ábránd, emlék, egy­értelműek a poézissal. A múlt neki több­ mint a jelen, — távol, mint közel, — köd, mint a fény. A betegség, Goethe számára egyértelmű a költőietlenség, Babits szá­mára a beteg költészet eleme: „Az egész­séges lelkű ember őszinte, éppen azért, mert nincsenek lelkének fájó pontjai, amelyekhez nem szeret hozzányúlni. Petőfi őszinte és kíméletlen, az ősember őszinte­ségével és kíméletlenségével. Ezzel szem­ben az agyonsebzett lelkű dekadens köl­tészete fátyolos, szimbolikus vagy* (művé­szien) impossibilis, szemérmes és l’art pour Partos.“ A költői elv, amelyet Ady állít föl, hogy „látva lássanak“, ez az elv s ennek szentül szemérmetlen gyakorlata, e gya­korlat sikere váltották ki bizonyára Ba­bitsból ezt az ellentételt, amely a vallo­másmentes­ okmányt nem szolgáltató — mondjuk ki kereken! —, nem őszinte, b­rátlan babitsi lírát van hivatva igazolni. Az önvédekező Babits, Petőfiben való­ságos hadat üzen a közvetlenül megszó­laló őszinteségnek. „Őszinte, mert egyszerű és nincs mit elhall­gatnia. Őszinte, mint ahogy az üveg átlátszó.“ Ez az egyetlen mondat a legőszintébb énekesek torkát, mint hóhérbárd, szeli ketté. Sapphótól, Petőfiig ott feküsznek az­­örökre neműit, igazi lírikusok fejei a por­ban. Babits számára csak a felhangon halló, illetve valló lírának van művészi jogosultsága. Aki őszinte, mint ahogy’ az üveg átlátszó, aki úgy énekel, ahogy’ Isten adta neki az éneket, azt ennek a kritikusnak száraz keze űzi ki a pan­­theonból (Folytatjuk.) * Az első feüz­eményt lásd­ : Jövő cce, 80-iki‘ szombati számábstr.. A bill 'witek és al­án­a*t viszonya. Kl­asaryk elnök érdekes a^HsSSsosela, Bécs, január 1. A »Prager Presse“ vasárnapi szá­mában Masaryk csehszlovák köztársa­sági elnök nyilatkozatát közli­­arról, hogy az orosz bolsevikok 1916-ban két ízben próbáltak közeledni az antanthoz. A lap megjegyzi, hogy amikor Herriot szenátor, lyoni polgármester vezetésével 1922 őszén francia, misszió járta be Oroszországot, Moszkvából olyan hírek érkeztek, hogy ott „a kormányhoz közelálló körökben“ élénken tárgyalják Oroszország és Franciaország viszonyát, a bolsevizmus vezetői pedig még 1918 tavaszán is igyekeztek az antanttal tár­gyalásokat kezdeni azzal a céllal, hogy katonai természetű ügyekben is meg­egyezésre jussanak. E hírek kapcsán a „Prager Presse“ — tekintettel az ügy fontosságára — Masaryk elnökhöz for­dult felvilágosításért, akinek nyilatko­zatát vázlatosan az alábbiakban kö­zöljük : Masaryk elnök nyilatkozatában azt fejte­geti, hogy Németország a háború folyamán a maga számára igyekezett hasznosítani a bol­­sevizmust, „ami természetes, hiszen a néme­tek nyomban a háború kitörésekor a cári Oroszországot is igyekeztek eltéríteni az áníánt­­tól®. Az elnök itt van Ludasnak 1916-ban Protopopov orosz belügyminiszterrel folytatott titkos tárgyalásaira hivatkozik, majd kifejti, hogy az orosz bolsevikok szellemi vezetőinek nagy része a német marxista irodalom emlőin nevelkedett és e réven is közelebb állt a köz­ponti hatalmakhoz, mint az antauthoz, ezzel szemben azonban T­r­o­c­k­i­j egy brosúrában már a háború elején éles támadást intézett a központi hatalmak és főként Ausztria-Magyar­­ország ellen, 1918 februárban pedig, a né­metekkel kötött fegyverszüneti szerződés után, a breszt-litovszki béketárgyalások folyamán, a­­pétervári központi bizottságban arra irányuló javaslatot tett, hogy nyerjék meg Franciaország és Anglia segítségét az orosz hadsereg újjászervezéséhez; az újból talpraállított hadseregnek Trockij akkori terve szerint harcot kellett volna kezdenie a központi hatalmak e­l­l­é­n. Trockijnak ezt a tervét Lenin jóv­áhagyta.* Az ö­­nök itt utal arra, hogy a tervezet pontos szövegét nem áll módjában közölni és arról sincs pontos értesülése, hogy az intantnak melyik képviselőjével tárgyalt Trockij, csupán S­a­d­o­u­­ kapitánynak,­­a háború elején Oroszországban működött francia katonai misszió tagjának, aki utóbb tudvalevően az orosz bolsevikokhoz csatlakozott. ( A s­z­e­r­k.) arra a közlésére utalhat, amely szerint a szá­zadost a bresztlitovszki béketárgyalások idején Lenin és Trockij arra szólították föl, hogy kezdjen tárgyalásokat az antant-missziókkal tisztek átengedése érdekében. Sadoul közlése szerint később kapott is Trockij néhány fran­­cia tisztet. A­delynek rettenetes úri igaza, előkelő, sőt legelőkelőbb igazsága, amilyet az efe­­lektivismus ösztövér bordái alá rejtett húsdarabok nem, ellenben csakis­ emberi, nagyon is emberi kebelben dobbanó, nagy szívek ismernek. Petőfi mágnásgyűlölete különben sem jelentette az előkelőség gyűlöletét. Petőfi volt az első, aki Arany János falusi nótáriusban fölismerte a nagy előkelőt. Ezért az igazi előkelőségért és ezért a lelki arisztokráciáért gyűlölte Petőfi ama másikat, amelyből a lélek kiköltözött. Babits az, nem pedig­ Petőfi, aki az előkelő­ség nyárspolgárian társadalmi fogalmát viszi bele a művészetbe. Ami pedig Petőfi­nek e gyűlöletből származott demokratikus forradalmiságát illeti, ez a szellem volt ezernyolcszáznegyvennyolcé. S Petőfi en­nek az évnek, amint Babits helyesen mondja: a jelennek embere. Csakhogy Babits arról is megfeledkezik, hogy 48 oly év volt, oly jelen, amelyben az évek hosszú sora, száz év jövendője benne él.­ Ha valaki negyvennyolcban a jelen em­bere, az még 1922-ben is az. Hiszen a nemzet, hiszen Európa, még ma is 1792, 1830 és 1848, a három nagy polgári forra­dalom vívmányainak maradéktalan földol­gozásán munkál. „ ... Az erkölcsös nyárspolgár s az akaraterős kedély büszkesége és korlátlan harci kedve jellemzik őt,“ folytatja Petőfi elemzését Babits, a megállapodott világ­nézet nélkül való s ezért pártállás-változ­tató, a csak formáiban‘biztos, lélekben oly bizonytalan, a lelki gátlásokon föl-föl­­botló művész, a tétova-félénk kedély, a maga ruhája feketéjébe bújtatott szá­m­om polgár, aki így, íme, rámutat a sza­badra, a tömegből kiváltra, a cselek­vőre, az elszántra, a még ki nem alakult Nyilatkozata további során azt fejtegeti Masaryk elnök, hogy „Trockij még 1918 márciusában, a­ bresztlitovszki békeszerződés aláírása után is tárgyalt az án­ánt több képviselőjével, hogy elnyerje a szö­vetségesek segítségét”. Ro­mánia 1918 március elején kötötte meg a központi hatalmakkal az előzetes békét, mire Berthelot tábornok, a bukaresti francia misszió vezetője 300 tisztjével együtt — Orosz­országon át — elutazott Romániából. „Ezt az alkalmat használta föl Trockij. A francia tábornokok és tisztek nem idegenked­tek Trockij tervének elfogadásától és rajtuk kívül az angol, amerikai és olasz diplomáciai képvise­lők is kedvezően fogadták azt. Csupán N­o­u­­­e­n­s, francia követ, aki akkor Vologdában rezideált, volt ellene a tervnek.“ Masaryk elnök kijelenti, hogy nem tudja, ebben az esetben Lenin milyen állás­ponton volt, nyomatékosan utal továbbá arra, hogy e közeledési kísérlet részleteit nem ismeri, mert csak később szerzett tudomást róla, „maga a közeledés ténye azon­ban kétségtelen“. Ezzel kapcsolatban utal Masaryk elnök arra, hogy a csehszlovák légionáriusoknak Bachmals mellett, a németekkel vívott ütközetében a bolsevikok a légionáriusok oldalán harcoltak, nyomban hozzáfűzi azonban, hogy e tény érté­keléséhez pontosan meg kellene vizsgálni, mily célt követtek vele a bolsevikok és ukrán meg nagyorosz bolsevikekről van-e szó. Végül utal Masaryk elnök arra, hogy „mind e kérdések igen bonyolultak, a tények kevéssé ismertek és kritikailag még nincsenek átrostálva, ezért csak kellő óvatossággal lehet beszélni a szovjeteknek a bresztlitovszki béke előtt és után Németországhoz és az antánthoz való vi­szonyáról ; általánosító állítások történelmi és politikai szempontból egyaránt értéktelenek, sőt károsak." Lázadás 3£uasoliniék ellen? Róma, január 1. (Stefani.) A kormánynak megtaka­rítási szempontokból és a rend bizton­sága érdekében kiadott az a rendelke­zése, hogy a rendőrséget (a Guardie Reggia) a karabinierik parancsnoksága alá helyezik, a Guardie Reggia b­rini csoportjánál, valószínűen külföldi ele­mek izgatása folytán, zavargásra veze­tett. Ennek a csoportnak l­á­z­a­d­á­s­i kísérletét néhány óra a­l­att nagy eréllyel elnyomták. A mozgalomban résztvevő legénységet lefegyverezték és a kaszár­nyákban elzárták. A megindult vizs­gálat megállapítja majd a bűnösök ki­létét, akiket azonnal katonai bí­róság elé állítanak. Turinban újból teljes rend van. mutatt koponya Mozart, a zseniális komponista­­lévőén egész életén keresztül hi állott a pénzzel. Felesége, a „b­ele ugyancsak bohém természet vígy történt, hogy a mester halálakor rít, elég pénz a háznál sírhelyre és a tömegsírba temették el ősi temetőben. Sok évvel a mester h­is koponyája kalandos utakon Hyrtst- szel, a hires anatómus birtokában, ezt a koponyát azonban sokan akik minősítették, igy legutóbb Schurer történész is a „Presse“ hasábja Mit aztán Gustav Gaulnak, az 1881 . hunyt neves bécsi arcképfestőne api­­ából nyilvánosságra került egy,s amelyből minden kétséget kizól­l tűnik, hogy a Hyrt­ tanár birtokáért koponya valóban Mozart s­pi­nyája. Gaul ugyanis az észt állat megbzásából megfestette Hyrti tréjt s amikor egy alkalommal „ülés“ízbe Mozartra terelődött a szó, Hyrtl követ kezeket beszélte el: — Mozart koponyájához valóban fénye utón jutottam. A Renn­weg egyik témában, am­ly mellett ma a tüzérségi kaszáló épülete áll, 1772-ben előadták az akkor 13­6 Mozart egyik miséjét. A templomban ott vagy ker­tész is a fiával. Beszélgetés közben apa el­mondta fiának, hogy a mise szerzője tizen­három éves fiú és ennek kapcsán iné, hogy legyen szorgalmas, akkor ő is vihet valamire. Kevéssel ezután­ a St. Marx-i temetőbegy sír­ásói állás üresedett meg. A kertész fiályázott az állásra és el is nyerte. Amikor Mozartot 1791-ben a St Marx-i temetőben éltették,­­ a hullaszállító kocsisa a sírásónak c cédulát adott át, amelyen csak ennyi állt: „zart“. A művészt egy közös sírba temették, alyben az ő hullája volt az utolsó, mert sír már színültig telve volt. A sírásó azonban, amikor a cédulát elolvasta, rögtt vissza­emlékezett a misére és fültedte ma­gának a sír számát. Tíz évvel később 801.-ben fölszántották a St.-Marx-i temetőtA sírásó ekkor Mozartnak a tömegsírban légül fekvő koponyáját magához vette és a szekrécbe zárta egy naptárral együtt, amelyre följegyte a ko­ponya történetét. A sírásó halála óta az utóda megtalálta a koponyát a följegyzé­s együtt. Fivérem, Hyrti rézmetsző, naponta m látogatta anyánk sírját a St-Marx-i temetőben, így ízben nagy zivatar érte utól, amely elől a Jásó laká­sába menekült. Ekkor megmutatta is átadta neki a sírásó Mozart koponyáját a jjegyzéssel együtt. Bátyámtól hozzám került 1 koponya, amelyet gondos vizsgálat után agaszkáltam Az összes adatok," a fogak stb. megfgeznek a koponyán talált lelettel. Én elhatározta, hogy halálom után a salzburgi Mozartomnak ha­gyományozom a koponyát.“ így írja ezt meg Gaul festői i­vesa naplójában. Mozart koponyája pedig Hurti végakaratából valóban a Mozareumba került. A FÖVŐ szabász országban sz­eniSé­s­­rteg. Megírhatja az igazat és csak az igazat irta meg

Next