A Jövő Mérnöke, 1954 (2. évfolyam, 1-21. szám)
1954-01-12 / 1. szám
4 Logarlőcsök ha találkoznak Szomorú számok az első félévről Mit várhatunk az új évtől? Semmi jót! Velünk mindig csak tótolnak. .. Láttuk és hallottuk — Hová mégy öregem? — Csak ide akönyvtárba, egy könyvet akarok kivenni .. . Keresik .. . Százötvenhét zárt szobában százötvenhét villany ég. Ezerhétszázkilencvennyolc órát lop az ellenség. Erőműveink áramát, bányáinknak jó szenét dolgozóink gondatlanul, két kézzel dobálták szét. Harminc tanszék tárva-nyitva, az nem lop, ki nem akar, írógép kell? Tessék, itt van! Vidd csak el, ha kell, hamar! Gáz ömöljön, fene bánja, négy laborban nyitva csap. Aki nem vigyázott rája, még csak fegyelmit sem kap. Nyolc esetben ömlik a víz. Nem zárják el. Minek is? És a gondatlanság árja mindent sodor, ragad, visz. Állítsuk meg, gyere elvtárs, s üssünk annak fejére, "Jó hát nem bánom, szégyenlem magam. Tényleg nem ülik ! Szilveszter éjszakáján aludni! De illem ide, szokás oda, énmegvallom úgy aludtaim, hogy még a házunkkal szemben lévő kocsma jókedvű vendégei sem ébresztettek fel... Hogyan azt mondjátok, hogy az új évben mindig alszom majd. No nem baj, ha ilyen álmom tesz mint most volt, megéri! Képzeljétek csak, az ébresztőóra nem romlott el és fél nyolckor már a villamosmegállónál voltam. A 49-es teljesen üres volt. A csinoskalauznő megkérdezte, hogy tűnés-e nekem útba, mert szívesen kimegy a perronra, ha zavar. Megnyugtattam, hogy maradhat, így kettesben is elférünk. Erre átnyújtott néhány újságot, hogy ne unatkozzam. Tízperccel nyolc előtt már az egyetemen voltam. Képzeljétek, az Apisz teljesen üres volt, egy perc alatt megkaptam a 20 ív papírost. A megafón valami egészen új lemezt játszott. Meglepődtem, mert az egy hete leesett hó már el volt takarítva a kaputól bevezető útból. Miután egy perc alatt beadtam kabátomat a ruhatárba, besétáltam a K. u. 26-os terembe. Kicsit bosszankodtam, hogy pullóvert vettem fel, mert a hőmérő 20 fokot mutatott, de ezen könnyen lehetett segíteni, nekivetrkőztem. Nyolc előtt öt perccel a terem megtett és mindenki, miután jelt adott az állami felelősnek, hogy megérkezett, csendben ült a helyén és kikészítette füzeteit. Egy fiú a harmadik sorban kissé túl hangosan hegyezte ceruzáját, mire lepisszegték, hogy nem illik ilyen nagy zajt csapni. Azután bejött az előadó. Az anyag nagyon érdekes volt, az zavart csak, hogy egy légy a terem másik sarkában állandóan közbezümmögött. Lám, a melegnek is meg vannak a hátrányai —• felébrednek a jegyek. Szünetben ,a büfébe mentem zsemléért. Dühös voltam, mert nem kerültem azonnal sorra, két embert is kiszolgáltak előttem. Nem akarom hosszúra nyújtani a délelőtt leírását. Ha hiszitek, ha nem a szünetekben ,senki nem hirdetett ki semmit! 1/etcőkor ebédelni mentünk Kicsit zavart, hogy annyira udvariaskodtak a teremajtónál,senki sem akart elsőnek kimenni, de hamar megengesztelődtem azon, hogy kabátjainkat a ruhatáriban már kikészítették. A menzán már az asztalon párolgott a forró húsleves. Jól is esett, mert kint elég csípős volt az idő. Nem, lett volna semmi baj, ha a pincér nem kínált volna agyon bennünket, de így majdnem elkéstem a délutáni politikai óráról. Bár időbe értembe, az egész csoport rám támadt, hogy micsoda dolog utolsónak jönni, már megijedtek, hogy valaki elkésik. Az előadó-tanársegédi is megjött. A politikai óra részvevői (talán az ebédtől) eléggé álmosak voltak, így egy-egy vitához nem szólt mindenki hozzá, úgy, hogy két óra alatt befejeztük a témát. Délutánnem volt ugyan gyakorlat, de bentmaradt a csoport és közösen rajzoltunk. Majdnem összevesztem azzal az utálatos Kissel. Amikor a tanulságcikkemet odaadtam a DISZ-felelősnek, hogy tetesse ki, odaszemtelenkedett, szememre vetette, hogy nekem két hete már kint volt egy cikkem a csoport tábláján, de az ő írásai közül már e°gy hónapja egyet sem akasztanak ki. Aztán megegyeztünk, hogy miután két nap múlvaleveszik a cikkemet, az övé kerül sorra. Este fél hatkor a csoportközösen ment megnézni a „Dió*' törőt” az Operában, természetesen mindenki vitte a partnerét is magával, sajnos a földszinten. .már nem jutott hely számunkra. Előadás után haza akartam kísérni a 'kislányt, de sajnos nem lehetett,... mert anyám felébresztett! ... No látjátok ezért mondom, hogy szívesen aludnék egész 1954-ben és ilyeneket álmodnék. Kissé bátortalanul bár, de azért reménykedve most az új év küszöbén, amikor mindenkiben nagy elhatározások születnek, megkérdem az illetékesek:a Fővárosi Villamosvasútat, az Apiszt, az egyetemgondnokságát, a Diákélelmezős Vállalatot, a hallgatókat és az egyetem dolgozóit, ha összefognánk és nagyon akarnánk, nem lehetne-e — ha nem is egészen — de annyira megközelítei ezt azállmot — a mi közös álmunkat — a sok kellemetlen jelenségből kihámozva, az életet széppé, boldoggá tenni, még itt az egyetemen is! VIZ S G A T Ö R T É N E K Álmok a vizsga idején Negyedéves gépjárműves Csizmazia Józsi. Ipargazdaságtan vizsga miatt kell megróni. Helyesebben nem a vizsgán lett csak baj , vele, évközbe ágazik vissza hibájának gyökere. A tárgy előadásain ritka vendég volt csak, gyakorlati órákon is más dolgai voltak. Zárthelyit sem írt belőle, bár meghívót kapott. Ezért, hogy a vizsga során a mennyke becsapott. — „Ne kínozzuk egymást” — mondta hősünk a vizsgáján, hogy a kérdésről egy mukkot nem ejtett ki száján. Józsi komám! Ha a munka ilyen nagy „kín” Néked, miért választottad pályádul pont a mérnökséget? Elsőéves gépész álna: Hát kedves barátom, maga nem tud semmiit ábrázoló geometriából. Strommer Gyula docens álma: Kedves barátom, maga mindent tud ábrázolnigeome- fiából! & &m) f . • Az Építőipari Műszaki Egyetemnek a zsúfoltság elkerülése végett: Uj Építőipari Műszaki Egyetemet. A hallgatóknak a vizsgára: Egykalap tudományt. A vizsgázóknak: Ne csak a, vizsgától legyen, melegük, hanem a fűtésitől is. A diákszálló csoportnak: 1954-ben télen végezhessék a félmunkát (fűtés) és nyáron a nyári, munkát (tetőfedés, parketázás, stb.). Ne, minit 1953-ban, fordítva. A gazdasági igazgatóságnak: Ne a fűtéstől fázzanak, inkább a fázás elleni fűtésenek. ,,A jövő mérnöke”levelezőinek: Hogy 1954-ben legyenek. Ne, miint 1953-ban. A síelő hallgatóknak, ha évközben is tanultak. Havat, mikor befejeződtek a vizsgák. • A síelő hallgatóknak, ha évközben cigiik. Vizsgáikat, mikor már elolvad a hó. A korcsolyázó hallgatóknak: Inkább a jégen bukjanak, mint a kollilokviumon. Az angol válogatottnak májusra, Budapesten Londont. Az egyetem vilanyszerelőinek: Sötét üzelmeik abbahagyását. Ahallgatóknak: 1954-ben legalább egy lékepzetnyi időt két zárthelyi közt. A mumusnak: Hogy visszanyerje főfunkcióját, amit a Logar Gabi ellopott tőle. Az egyetemnődolgozóinakc: Hogy a kérdőívekről a születési év rovatát a hároly évesnek érzi magát kérdéssel cseréljük fel. lllll, lll-l !,"l 1 L | i! ii ni, í Un .1.»ii In-1__ “iT17T^n,T^T,TT’7T ‘! ^^'nT3'«xsh * ’ • I V,. ('BZt»W) Víz és vallatni úszkálbenne. Menzán, mondják, hogy leves tenne. Mi az? (•Auf!®}. SaruajojoAbg) Kérsz egyet, kitöltőd, beadod — vársz 20 percet. Kapsz egyet, kitöltőd, beadod - vársz újra 20 percet. Kikeresnek kettőt, kitöltők, kiadják. Mi az? ( UBqjK)AAugX(. bsyzuqsoroqA.AugX) 4 JOVO MÉRNÖKE Felfüggesztett hallgató Felkészülés a vizsgára Utóvizsga Előadás a mérnök III. éven Elsőéves első napja az egyetemen Tízpercben a büfé előtt Diplomamegvédés Házasság az egyetemen Lemorzsolódó Szilárdsági kísérletek helyett Vizsgáztató tanársegédek Érkezés az előadásokra Tanulás a könyvtárban • A diploma után A lógós féléve Jó koszt a menzán — Puskás ember. — Nappalok és éjszakák — Csak a papa meg ne tudja — Perzsavásár. — Tarzan a dzsungelben. Vidám vásár. — Az évszázad mérkőzése — Diáklány a feleségem. — Cím nélkül távozott. — Széttört kilincsek. — Kőszívű ember fiai. — Támadás 8.05-kor. — Nyugtalan boldogság. — Boldog nyár. — Gyöngy világtól — Könny hullásig. — Amiről nem beszélünk. utoric AIL d). Utóry Zsiga barátjának: . . . Tudod apai ej, megkérdezte a prof, hogyan integrálják a sín xet. Én nem tudtam és akkor minthaelvágtaik volna .. 1954 január 12. // ! „A JOVO MÉRNÖKE“ A TE LAPOD! ★ y írd, olvasd, terjeszd! talalte feeMefrese Terveit egy mérnök három hét alatt készíti el, 20 ember három hét alatt építi fel. Építkezésre fordítandó 250.000 Ft. már régenrendelkezésbre áll. Adminisztrálása mégis 10 ember 10 heti munkájálban telik. Mi az? ('BipBJSjoanq Bqojiso g efpiiAuoöj fn urmaASg uBdiOfidg zy q :uba use p lobom qaoji gpuug) Szervezik, mégis anarchikus. Mindenki szidja, mégis hiányolják Miaz? (A sazoJUtwsfiasupizoyi) Kimi egy csomó éhes Mi az? berni egy csomó mérges.