Jövő Mérnöke, 1958 (5. évfolyam, 1-13. szám)

1958-09-20 / 1. szám

fl r Világ proletárjai egyesüljetek I •• Q if\€/trioR£ A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM ÉS AZ ÉPÍTŐIPARI ÉS KÖZLEKEDÉSI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA in Köszöntünk UeeLi­ts alvasó Csaknem kétesztendős szü­net után újból kezedbe rájuk, olvasó, lapun­kat, a Jö­vő Mérnökét. Minden héten felkeresünk Téged ciikke­ink­kel, riportjainkkal, tudósítá­sainkkal, melyek közül egy­­nek-egynek a megírására is talán éppen Téged kérünk meg. Felkeresünk, hogy ez a kis újság, mely egyetemeink életét, problémáit, az előttünk álló feladataikat tükrözni kí­vánja. Veled együtt harcoljon assért, amit címéül adtunk: a jövő mérnökéért, a jövő szo­cialista értelmiségének kép­zéséért, neveléséért. Kétesztendős szünet után­­— írtuk fentebb. Egyeteme­inek közös történetében el­enyésző időtartam két év. De ez a két esztendő nem akár­milyen idő­ket takar nagymúl­tú tanintézeteink történeté­ben. Mélypont és felemelke­dés. Korábban fel sem tétele­zett mélypontra zuhanás és vártnál talán még gyorsabb, még kiteljesedettebb, még igazibb felemelkedés. Mert szólni kell itt arról, hogy egyeteme­ink, melyek so­ha nem látott mértékben fej­lődtek s talán az ország felső­­oktatási intézményei közül a legtöbbet kaptak államunktól, szállásává tudtak lenni — ha rövid időre is — az ellenfor­radalom becstelen lélekmér­­gezőinek. Hogy itt vitéz Lá­nyi Bélák, báróovadék Jan­­kovich Istvánok,­ Marián Ist­vánok és Szerdahelyi Dénesek élhettek vissza a mi nevünk­kel, hogy meg tudták zavarni hallgatóink egy részének fejét. Nem rajtuk múlt, hogy galád terveik nem sikerültek. S beszélnünk kell most, két év elteltével a felemelkedés­ről is. Arról az eleinte ma­roknyi csapatról, mely dolgoz­ni kezdett, tudva: 13 esztendő nem múlt el nyomtalanul, a népi demokrácia egyeteme nem lehet másnak, csak a munkás­hatalomnak támasza. Hogy hallgatóink, oktatóink többsé­ge csak a népi demokrácia ügye mellé sorakozhat fel. S ez a maroknyi csapat ma már mintegy 400 párttagra, több mint 100 KISZ-tagra, a szim­patizáns, velünk együtt haladó becsületes emberek, diákok, oktatók, dolgozók több ezernyi tömegére nőtt. Óriási erő ez, a nagy, az elhatározó, a döntő többség Ha nem is szűnt meg teljesen, de tisztult az ideoló­gia, zűrzavar, a párt szavának súlya, tekintélye van. Egyete­meink új állami vezetői az el­múlt t­enévben bebizonyították, hogy a szocializmushoz hű, új típusú oktató nevelőmunka jó kezekben van náluk. R­eálisan jellemezte a hely­zetet a Műszaki Egyetem tanévnyitójának szónoka, mondván „ ... oktatóink, hall­gatóink és dolgozóink nagy többsége — még azok jelen­tős része is, akik a két év előt­ti bonyolult helyzetben átme­netileg meginogtak — a szocia­lizmus felépítésének híve, a tő­kés restaurációs törekvések el­lensége”. Segített ebben pár­tunk és kormányunk követke­zetes, sziklaszilárd, igaz po­litikája, a gyors konszolidáció ezernyi, szemmel látható, kéz­zel tapintható eredménye. Se­gített ebben az egyetemeinken újból meginduló ideológiai oktatás, s segített ebben a tö­­megagitációnak több olyan élesre köszörült fegyvere, mint pl. a szinte felbecsülhe­tetlen hatású, sok fejben a fel­ismerés világát gyújtó, Maro­sán elvtárs által tartott nagy­gyűlés. Vagy a Komócsin, Sza­mosi, Dezséri elvtársak által tartott, ugyancsak aktuális po­litikai kérdéseket felölelő kon­zultációk. Segített az a sokak­ban bontakozó felismerés: az ellenforradalmárok még a megtévesztett és az ő szolgála­tukba állt munkás és paraszt­származású diákokat, oktató­kat is kiebrudalták volna az egyetemről, ha sikerül az át­­kos emlékű úri Magyarország restaurálása... De tovább kell erősítenünk pártszervezeteink, KISZ-szer­­vezeteink, szakszervezeti bi­zottságaink hadállásait, javí­tanunk munkájukat. Ezután is minden erőnkkel támogatnunk kell azt a tisztulási folyama­tot, mely az ellenforradalom idején megtévedt, de a má­konyi­ól kijózanodó oktatóin­kat, hallgatóinkat áthozza a mi oldalunkra, ez igazság, a társa­dalmi haladás oldaára. Ba­ráti, szerető szóval kell segíte­nünk azoknak, akik már be­látták korábbi tévedésüket, de még nem elég erősek, hogy gátlásaikat, szégyenkezésüket leküzdve, ezt nyíltan beis­merjék és mellénk álljanak. A közös munka, a közös szórako­zás nagy segítő erejét felhasz­nálva kell emberközelségbe kerülnünk az ilyen oktatók­hoz, hallgatókhoz. Türelmes szóval segíteni kell előbb­­utóbb, ha vívódások árán is, de bekövetkező eszmei, politi­kai kibontakozásukat. Vannak szép sikereink az egyetemünkön mételyező na­cionalista, soviniszta, irreden­ta ideológia elleni harcban, de tennivalónk e téren még számos. Talajra talál még egyetemeinken, fertőzi meg if­júságunkat a nyugatimádat, a kozmopo­litizmus, s a cinikus „csak a mának élj!” jelszó is. A párt művelődésügyi ha­tározatát és a Politikai Bizottságnak az egyetemi po­litikai és káderkérdésekkel kapcsolatos részletes állásfog­lalását tekintjük munkánk ve­zérfonalának. Mindkét párt­okmány félreérthetetlenül le­szögezi: egyetemi munkánk alapjának a marxizmus—lenii­­nizmus elveinek maradéktalan érvényesülését kell tekinte­nünk. S ennek megvalósítása az egyetemi párt- és tömeg­szervezetek jó politizálása mel­lett jelentős mértékben okta­tóink mindennapi munkájától függ. Oktatóink mintegy 15%-a párttag — s a pártonkívüliek között is sokan részben, vagy teljes egészében magukévá tet­ték a marxista—leninista vi­lágnézetet Elsősorban mun­kás- és parasztcsal­ádból, illet­ve ez értelmiség legprogresz­­szívebb rétegeiből származó oktatóink között találunk sok, hadd nevezzük így őket: párton­­kívüli marxistát Tegyük hoz­zá: többek között, népi álla­munk általános osztályszem­­pontjain túlmenően, ez is sür­getően kötelességünkké teszi a tényleg egyszerű, dolgozó szülők gyermekeként egyete­münkre került oktatóink fo­kozottabb támogatását. De mi legyen számos, nem marxista, de becsületes, szak­mailag jól képzett, népi de­mokráciák iránt lojálisan vi­selkedő oktatónkkal?­ Az MSZMP művelődésügyi hatá­rozata világos választ ad az oly gyakorta felmerülő kérdés­re: „Értelmiségi politikánk rendkívül fontos feladataként, külön is ki kell emelni a nem marxista értelmiség ideológiai átformálásának kérdését. Ezt a munkát az eddiginél magasabb színvonalon kell tovább foly­tatni, figyelembe véve az egyes értelmiségi rétegek sajátos helyzetét, fejlettségi fokát. Az eszmei meggyőzés eszközeinek alkalmazása mellett vonjuk be őket fokozottabban a szocialis­ta építés gyakorlati feladatai­nak megoldásába, hogy a kü­lönböző szakmájú értelmisé­giek munkájuk közben szer­zett tapasztalataik alapján győződjenek meg a szocializ­mus igazságáról és felsőbbren­dűségéről. Őszinte együttmű­ködési készségünk a nem mar­xista értelmiséggel azonban nem zárja ki, hanem feltéte­lezi a segítő szellemű bírála­tot: a bírálat is egyik eszköze ideológiai átformálásuknak, de a téves nézetek elleni harc nem válhat személyi üldözés­sé, a bírálat nem fajulhat meg­bélyegzéssé.” Nos, amit a párthatározat általában értelmiségünk nem marxista ré­tegeiről mond — azt valljuk mi a nem mar­xista műegyetemi oktatókról , kérjük őket: ideológiailag ké­pezzék magukat, közeledjenek hozzánk, értsék meg s tegyék magukévá álláspontunkat: a proletárdiktatúra egyetemei­nek szocialista, marxista gon­dolkodású értelmiséget kell ne­velniük. Ezért nem lehet közömbös számunkra, hogy oktatóink a szakmai tárgyakat is milyen politikai nézőpontból, érzé­sekkel, meggyőződéssel tanít­ják. S itt nem fogadhatjuk el az úgynevezett „én szakmát oktatok, nem politizálok'­' jel­szót. Mondjuk meg őszintén: pont az ellenforradalom mu­tatta meg nekünk, hogy ez a visszahúzódó álláspont leg­többször a negatív politizálás. S ha már felemlítettünk a szocialista mérnökképzés prob­lémái közül néhányat, azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy oktatóink megengedhetetlenül nagy százalékban többet fog­lalkoznak tervezési és egyéb munkákkal, adminisztrálással, mint oktatással, neveléssel. Ezen változhatnunk kell, hisz az egyetemi tanszemély­zet feladata elsősorban az, hogy jó szakembereket és egy­ben becsületes, szocialista gon­dolkodású embereket neveljen — amint azt többségük vallja és tudja is. S csak ez­után jöhet az egyébként ugyan­csak nagyfontosságú ipari megbízások, tudományos-kuta­tási feladatok végzése. Őszinte örömmel üdvözöljük egyete­meink rektorainak és pártbi­­zottsá­gainak határozott állás­pontját: ezentúl az előlépteté­seknél, a jutalmazások és a korábbinál nagyobb számú külföldi tanulmányutak odaíté­lésénél még fokozottabban mércéül tekintik, hogy a szó­­b­af forgó oktató hogyan végzi nevelő munkáját, mennyire te­kinti szívügyének azt, hogy milyen emberek kezébe adunk a tanulmányi idő elteltével diplomát..­­* Nagy utat tettünk meg a la­punk korábbi, utolsó számának megjelenése óta eltelt csaknem két esztendő alatt. Néhány szégyenletes hét után: nagy és szép utat. De nagyok az előttünk álló feladatok is, egész embert kívánnak. Most kezedben levő, újból megje­lenő lapunk az egyetemeink előtt álló feladatok teljesítésé­hez szerény eszközeivel ugyan­csak segítséget kíván nyújta­ni — és ehhez kéri a Te támo­gatásodat is, kedves, újbóli ta­lálkozásunkkor szeretettel kö­szöntött olvasónk. 1989 ­­V. évfolyam , 1. szám , 1958. szeptember 20. ALMA MATER Könny a szemekben — mo­soly­ az arcokon. Talán az egye­tem öreg épületében még soha nem gyűlt egybe ennyi aggódó szeretettel vegyes szülői büsz­keség. Az Országos Nőtanács kezdeményezésére az Építő­ipari Egyetem vezetői és pro­fesszorai vendégül látják az új I. éves hallgatók szüleinek egy csoportját. A­ rektor meg­nyitója után Borsos József pro­fesszor, rektorhelyettes beszél az egyetemi életről — Régen az egyetemet Alma Maternek nevezték — ez azt jelenti: Édesanya. Szeretné az egyetem vezetősége ezt az ér­zést feleleveníteni új hallga­tóiban. Ezért is fogadtuk öröm­mel a Nőtanácsnak ezt a kez­deményezését, amely megte­remti a kapcsolatot a hallga­tók szülei és az egyetem kö­zött. Mi, az egyetem oktatói elkövetünk mindent, hogy a fiatalok bizalommal fordulhas­sanak hozzánk..­­ Azután megindul a beszél­getés az asztaloknál. Mindenki mosolyog. Az egyik sarokban Zigány professzor magyarázza egy édesapának: fontos, hogy a gyerek mindig óráról órára készüljön. Sugár néni — a lá­nya I. éves építész — már mindent megnézett. Bent aludt a kollégiumban, körüljárta az egyetemet. Gizike komoly lány — mondja és a szeme szinte si­mogat. — A nyáron napközi­ben dolgozott és több mint 2000 forintot keresett. Mondták maradjon tanítónak, de ő épí­tész akart lenni. Benczurfalvá­­ról ő az egyetlen, aki egye­temre jön. Bizony nem gondol­tam én soha, hogy a nagylány tovább tanulhat. Nekünk nincs semmi földünk, apósoméknál dolgozunk, meg alkalmi mun­kát vállal az öregem, örültem nagyon a felvételnek, de azért sírtam, mikor múlt héten el­jött a „kislány”, így mondja, kislány és né­hány maradék könnycsepp gördül le az arcán. De azután letörli és bizakodón jegyzi meg: — De most már elmesélem otthon a nagymamának, hogy ne szomorkodjék, láttam, jó kezekben van Gizike. Könczöl néni jobb kedvű. Neki most jön a második fia az egyetemre. A nagyobbik fia kint várja az ajtóban, mert bizony ő eltéved egyedül, most van másodszor Pesten. Járt mindkét fiának szállásán, a Várban is, a Bercsényi utcá­ban is. — Szépen laknak — mondja kendőjét igazítva —, csak a vári diákotthon magasan van, nehéz oda mindennap fel­mászni. Ortutay Zsuzsa, a Nőtanács elnöke emelkedik szólásra. Anyai gondokról beszél, a sa­ját gyerekeiről. Ahogy a gyerek önállóbb lesz, amint iskolába, gimná­ziumiba, egyetemre kerül, min­dig többet kap belőle a társa­dalom. A szülőnek azonban mindig mellette kell állnia, ne­velnie kell. Bármennyit tanul és tud a gyerek, a szülő min­dig magasabbrendű nála, hisz ő dolgozik azért, hogy az ta­nulhasson, teszi lehetővé az egyetem fenntartását Ezután egy édesanya szól: — A férjem egyszerű fejő­gulyás a termelőszövetkezet­ben. Nagyon boldog vagyok, hogy az egyetem ilyen szere­tettel fogad bennünket és fiainkat. Csengnek a poharak, folyik, a vidám beszélgetés. Szívek­hez fordult a Nőtanács, miikor kezdeményezte ezt a találko­zást, szeretetet, hálát kap érte. Az egyetem vezetésének a kö­vetkező években önállóan kell továbbhaladnia ezen az úton, mert az oktatók és szülők ösz­­szefogása szebb diákéletet tud teremteni és jobb nevelési, tanulmányi eredményeket hoz. Tudósítás a műegyetemi KISZ-aktívaértekezletről Lázas zsibongással tölti meg a termet az a mintegy 200 KISZ-vezető, aki eljött, hogy meghallgassa Soós Pál elvtárs­nak, a Műegyetem KISZ-tit­­kárának beszámolóját. Sok fiatalt látunk feszes mellel sétálni, a kabátlyukban szép jelvénnyel. Ők a hansági „harcosok“, a­ nyáron nehéz munkával és szép eredmény­nyel szereztek becsületet egye­temünknek! Többen most találkoznak itt először a nyári szünidő után, van tehát bőven kérdezni való. A díszterem egy-egy padso­rában iskolás rendben szeré­nyen meghúzódva ül több fiú, lány, ők az elsőévesek. A tan­év megindulásának első napjá­tól az egyetemi vezetők táborá­ba tartoznak, nagy bizalom ez és majd eldől, hogy valóban jó vezetői lettek-e társaiknak? 3 óra után az elnökség elfog­lalja helyét. A KISZ Központi Vezetősé­gétől Borbély elvtárs, Ná­­­sdy és Berecz elvtársak jöttek el, Soós elvtárs beszámolójában elmondja, hogy az elmúlt fél­év jó eredménnyel zárult. A kiszisták tanulmányi átlaga az egyetemi átlag felett van ... Sikeresek voltak a KISZ ren­dezvényei. Beszél az előadó a diákkörök munkájáról, a KISZ kulturális eredményeiről. Ismertette azután, hogy mintegy 1100 hallgatóval be­szélgettek a diákszálló felvé­teli bizottság tagjai. Ennek folytán sok eddig ismeretlen egyéni problémát sikerült fel­tárni és megoldani. Sok javas­latot kapott a bizottság, ho­gyan kell tovább dolgozni, hogy fokozatosan áttérhessünk a színvonalas, egészséges szel­lemű kollégiumi rendszerre. Kedvező eredmény, hogy a KISZ-bizottság 26 KISZ-tagot küldhetett ez év nyarán kül­földre, jutalomüdülésre. Soós elvtárs kifejtette, hogy három területen vár igen ko­moly feladat a KISZ-re. Így a politikai-eszmei nevelőmunka megjavítása terén. Ennek ér­dekében KISZ-akadémiát kíí­ván létrehozni, nevesebb po­litikusok és írók bevonásával, ahol előadások formájában az ifjúság feleletet kap problé­máira. Feladatul áll a KISZ előtt a tanulmányi munka színvonala­sabbá tétele. A tanulókörök a KISZ-csoportok vezetésével alakítsák ki a jobb tanulás fel­tételeit. A KISZ-bizottság tág lehetőséget akar nyújtani az if­júság kulturális, szórakozási lehetőségeire. Szünet után hozzászólások következtek. A hozzászólók többsége a „mának élés” prob­lémáival foglalkozott. A KISZ napjaink igen veszedelmes if­júkori betegségét, az önzést, a cinizmust akarja megszüntet­ni, becsületes, áldozatos mun­kával, eszmei harccal és meg­mutatni, hogyan lehet együtt jobban tanulni, közösen érté­kesebben, kulturáltabban szó­rakozni. A hozzászólások és a válasz­adás után az Internacionálé­­val véget ért az aktívaülés.

Next