A Jövő Mérnöke, 1962 (9. évfolyam, 1-43. szám)
1962-05-28 / 21. szám
Khemndl Antal és Feketeházi János emlékkiállítás A Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában kiállítás nyílt két neves tudós emlékezetére. Kherndl Antal és Feketeházy János, a magyar hídépítés úttörői életének és munkásságának dokumentumait mutatja be a kiállítás, születésük 120. évfordulója alkalmából. FEKETEHÁZY JÁNOS, 1842 május 16-án született a Nyitra megyei Vágsellyén. Atyja, a község tanítója, nagy gondok között nevelte kilenc gyermekét. Feketeházy János Nyitrán érettségizett, utána a bécsi Műegyetem matematikai karán tanult. Két év után a zürichi Műegyetemre iratkozott be, és 1866-ban itt szerzett mérnöki oklevelet. Első munkahelye Bécsben volt, az Osztrák—Magyar Államvasutak Igazgatóságánál dolgozott. Már itt igen nagy feladatokkal bízzák meg. Részt vett a Wien Stadlau-i Duna-híd és a Boszporusz-csatorna-híd tervezésében. 1873-ban a MÁV szolgálatába állt és igen termékeny munkásságot végzett a magyar út- és vasútépítés terén. Ebben az időben az Államvasutak összeg hídjai az ő tervei szerint épültek. Feketeházy tervezte a budapesti déli összekötő vasúti Duna-hidat, a szolnoki vasúti Tisza-hidat, a komáromi közúti Duna-hidat, a győriközúti Rába-hidat és még több más hidat hazánkban. Legnagyobb alkotása a Szabadság-híd és a szegedi közúti Tisza-híd tervezése. Nemzetközi pályázatokon nyerte el tervével a díjakat. A kiállítás érdekessége sajátkezűleg írt műszaki leírása a Szabadság-hídról és más egykorú képek, rajzok, kéziratok Feketeházy életéről, munkásságáról. Hidakon kívül Feketeházy egyéb tartószerkezeteket is tervezett. A közgazdasági egyetem, (volt Vámpalota), az Operaház, a Keleti pályaudvar tetőszerkezete is az ő munkája. Feketeházy János alkotó munkásságánál csak a szerénysége volt nagyobb. Még a Ferenc József-híd felavatásán sem vett részt. A millenniumi kiállításon bemutatott munkáira — mint tervezőnek — a nevét sem írták ki. A szegedi közúti Tisza-híd tervezőjeként sokáig Eiffelt tüntették fel. (Az Eiffel-cégen keresztül vett részt Feketeházy a hídpályázaton.) A magyar hídépítészet jeles mestere 85 éves korában halt meg. Nevére hálás szívvel emlékezünk. KHERNDL ANTAL 1842. május 10-én született a felvidéki Zselizen, Bars megyében. Középiskolai tanulmányait a budai reáliskolában végezte. Utána a budai Műegyetemre iratkozott be, majd a karlsruhei műegyetem gépészmérnöki karán töltött két évet. Ezután a világhírű zürichi műegyetemen folytatta tanulmányait és 1864-ben itt szerzett mérnöki oklevelet. Kiváló szorgalmával és tudásával már itt kitűnt, statikatanára, Carl Culmann, a grafosztatika megalapítója, asszisztensének meghívta. Culmann hatása Khemdlre döntő volt és megszabta egész életének és tudományos munkásságának irányvonalát. Kherndl, mint mérnök, részt vett Zürich város vízvezeték és csatornázási tervének munkálataiban is. Zürich város mérnöki hivatalában éri a 25 éves Kherndl Antalt, a budapesti Műegyetem meghívása, ő volt az építőmérnöki tudományok első tanára a budapesti Műegyetemen, ahol grafosztatikát, ütés vasútépítéstant, vizépítéstant tanított. Közel 50 évig volt professzora egyetemünknek. Szakirodalmi munkásságának gazdag anyagát mutatja be ez a kiállítás. A tartók grafosztatikája c. műve mellett láthatók tanulmányai, dolgozatai. Tanári működése mellett az Erzsébet-híd tervezésében, a Lánc-híd átalakítási és megerősítési munkáiban, a Szabadság-híd (volt Ferenc József-híd) építési munkáinak irányításában vett részt. Tudományos munkásságáért számos elismerést kapott. A Magyar Tudományos Akadémia 1884-ben levelező, 1898- ban rendes tagjává választotta. Akadémiai nagydíjat kapott. A budapesti Tudományegyetem tiszteletbeli bölcsészdoktorrá, a budapesti Műegyetem a műszaki tudományok díszdoktorává avatta. 1919-ben halt meg. A Műegyetem aulájában nagyjaink között ott van Khemdl Antal mellszobra is, amelyre most elhelyezzük az emlékezés virágait. A Khemdl Antal és Feketeházy János emlékkiállítást teljessé teszi még néhány kép és könyv: a képek a zürichi Műegyetemről, ahol mindketten mérnöki oklevelet szereztek és Culmann könyve, akinek tanítványai voltak. DR. FÓNYAD ERNŐ A kiállítást június 20-ig tartják nyitva. Feketeházy János Kherndl Antal A kialakítás egyik alapvető reaktorfizikai szempontja a láncreakció módjának, azaz a folyamatos maghasadás feltételeinek megválasztása. A hasadó izotóp (pl. U235) hasadását az idézi elő, hogy ez az izotóp neutront fog be. A befogás és ezzel együtt a maghasadás valószínűsége erősen függ a neutron sebességétől: gyors neutronok kisebb, lassú neutronok nagyobb mértékben okoznak hasadást. A neutronok energiája tekintetében a reaktorok két irányban fejlődtek. Gyors reaktoroknál a neutronokat nem lassítjuk, a neutronok gyors állapotban okoznak újabb hasadást. Termikus reaktoroknál a hasadásból keletkező gyors neutronokat lelassítjuk a reaktor hőmérsékletnek megfelelő energia szintre és az újabb hasadást a lelassult, ún. termikus neutronok hozzák létre. Eddig túlnyomórészt az egyszerűbben megvalósítható, de a lassítás miatt több anyagot igénylő termikus reaktorok fejlődtek ki, amelynél a láncreakció sémáját a 3. ábra szemlélteti. Gyors reaktorok építése terén, főleg a szabályozás nehézségei és a fokozott anyagigénybevétel miatt csak néhány próbálkozás történt, távlatilag azonban ezek kifejlődése várható. reaktortechnika fontos kérdése a reaktor anyagainak és elemeinek kiválasztása és előállítása. Az anyagok kiválasztását azok magfizikai, hőtechnikai és szilárdsági jellemzői határozzák meg. Az üzemanyagnak — amelyet hasítunk — olyannak kell lennie, amelynél a maghasadás nagy valószínűséggel következik be. Ilyen anyag a természetben előforduló természetes urán, vagy az ebből dúsítással nyert U231 izotóp és a mesterségesen előállítható U233 és Pu239 izotópok. A lassítóközegnek, az ún. moderátornak — amely a gyors neutronok lassítását végzi — viszonylag kis tömegszámú anyagot, pl. grafitot (C), könnyű- (HiO) és nehézvizet (D*0) célszerű választanunk, mert ennél kevesebb ütközés szükséges a lassításhoz, és célszerű, ha a moderátoranyag kevés neutront nyel el (ezért jobb a nehézvíz, mint a könynyűvíz). A reaktor hűtőközegeként — amelylyel a maghasadás során fejlődött hőt a reaktorból kivisszük — ugyanazokat az anyagokat használhatjuk, mint egyéb helyeken, a hőátvitelnél. Jellegzetes igény itt egy részről a szokásosnál nagyobb fajlagos hőteljesítmény, másrészről, hogy a hűtőközeg se nyelje el a neutronokat. Gázok közül gyakran használt a széndioxid, használatos a könnyű- és nehézvíz és sokszor alkalmazzák a folyékony fémeket, pl. nátriumot, vagy káliumot, illetve ezek ötvözeteit. Fontos eleme a reaktornak a szabályozó és a biztonsági rúd, amely intenzív neutronelnyelő anyagból (pl. bőr, vagy kadmium) készül. A rudak helyzetével biztosítható, hogy a reaktorban mindig a kívánt teljesítménynek megfelelő neutronszámot tartsuk, azonkívül ezzel a láncreakció hirtelen gyorsulása és a reaktor robbanása akadályozható meg. A reaktor aktív terét, amelyben az eddig említett elemek vannak, reflektor réteg, majd biológiai védelem veszi körül. Előbbi a megszökni akaró neutronokat irányítja vissza, utóbbi a reaktor környezetét védi a rádióaktív sugárzásoktól. BÜKI GERGELY, adjunktus. Hőerőművek tanszéke Ucerőrrus Transzformátor Levegő Ezért Primer kertideserp/d gázfejterió Reaktor 2. ábra LANCEL AKCIÓ TTOMIKUS, RTAKTOR CÍÍTÍH 3. ábra BOLDOGSÁG. Miféle ? Az öreg hordólakó nemcsak arról volt nevezetes, hogy mellőzte a tisztálkodást és hanyagolta az eleganciát, hanem főként azért, mert sokat tudott a világról, sokat, másoknál többet sejtett az emberről, e fura, gondolkodó és szenvedő csodalényről. A lámpa a kezében, talán az sem volt ostobaság, egy paranoiás féltett játékszere, ha mégoly santykos marok szorongatta is és füstölgött veszettül, mivel csak olajos, vagy faggyús kóccsomó tápláltabenne a tüzet. Mekkora ugrásokat tett azóta a technika! Ma már a tojás átvilágítására iskitűnősbb lámpásokkal rendelkezünk, nem beszélve a röntgensugarakról, melyek megmutatják, hogy vannak-e kavernáink s hol, milyen a patkóbelünk hajtása, sőt, koponya alapi törés esetén néha még arra is megbízható választ kapunk, vajon holnap, vagy még ma éjfélig bezárólag leheljük-e ki páránkat? És van már emperalográf masinánk is, mely elektródáival fejünket letapogatván sűrű és tetszetős cikcakkokat húz egy papírtekercsre ha számolunk, ha rímet keresünk, ha álmodunk, de nincsen készülék, mely kimutatná legalább azt, hogy adott esetben s a körülményekhez képest optimálisan érzi-e magát a páciens és ha nem, annak mi az oka? Ezért nyugodtan maradhatunk a régi lámpánál, amelyet nem az idő patinázott szimbólummá, mert bizonyára eredetileg is az volt. És, ha kíváncsiságból, vagy statisztikakészítés céljából az emberek arcába vinomgatnának vele, az eredmény talán ha minimálisan térne el a régitől. Állíthatnánk biztosan valakiről a Föld kerekén, hogy tökéletesen boldog, mikor még a szóval is úgy vagyunk, mint a született vakok, ha azt halljuk: piros, kék,barna! Mit jelent, mit takar a szó, mely alatt mindenki mást ért, s, amelyet már arcpirítóan lejárattak a gügye slágerszöövegírók (baby, baby, happy baby), no meg a derék filozófusok a százdioptriás rendszereikkel Kielégülés? Mámor ? Extázis? Nirvána? Felvillanásszerű magistenülés, vagy kérődző nyugalom? Mindenki esküszik valamelyikre, eszének és temperamentumának megfelelően, mindenki elmagyarázza, hogyan kell csinálni, adják a holtbiztos tippeket, akár az ügetőn. Igen — gondolom — ők tudják, aztán véletlenül megkérdezem: hogy vagy? S erre csak úgy zuhognak rám a sirámok, hihetetlen gyorsasággal összezokognak egy ülőfürdőnyit. Én a „harmónia” címszóra szavazok, mert mint fogalom szép tágas, amellett jól hangzik. Jelentését csak zenében éreztem át, emberélet kereteiben megvalósításáról hindu legendákban és néhány, nem realista regényben olvastam. Érdekes, hogy nem leltem fel a szóban forgó zenedarabok szerzőinek autobiográfiájában és drága költőnkében sem, aki legjobb verseiben megszerkesztette a harmóniát, etűdnyi élete azonban a csikorgó vonatkerekek disszonáns akkordjaival zárult. Bizony, nemcsak objektív, társadalmi okokból kifolyólag, mint ahogy a sok millió lehajtottfejű kisember szerte a világon sem csupán a fennálló rendszerek áldozatai. Aztán, időnként kiderílget, hogy a nagyok, akik könyvekben és katedráról oktattak a boldogságra, egyik templomtöltelék volt, a másik szeánszozó poharakban teste a fenékrehuppantak mannáját, a harmadik születésétől fogva másnapossággal kínlódott... satöbbi. Öregapám azt tartotta, hogy a beteg orvos rossz orvos, mert ha magát nem tudja kikúrálni, akkor másokat még kevésbé, s, ha e következtetés enyhén biceg is, de nem nélkülözi a csiszolt, paraszti rafinériát, mely valahogy mindig telibevágjaaz igazságot. Tehát, lassabban a testtel,ne fogadjunk el kritikátlanulés főleg ne osztogassunk légbőlkapott tanácsokat! (Mert én már azon sem csodálkoznék, ha Kovács Jancsika, I. oszt. tan., mivel már áttanulmányozta az olvasókönyvét, rövidesen sajtó alá rendezné „A boldogságról’ című művét!) Ellenben próbáljuk a magunk számára megtalálni azt a kis ösvényt, azt a szűk, egyszemélyes átjárócskát, mely csak a mi nevünkre szólá s, amelynek megkeresésébe senki bele nem okoskodhat, mert nem ért hozzá. Nem igaz, hogy ez szükségszerűen ellentétben állna a szocialista felfogással, csupán azt jeleníti, hogy a közösséggel való, aktív együttrezgésen túl, a margiuink portáján, négy fal között kizárólag mi végezhetünk el egyet és mást. Természetes, lényünkbőlfakadó követelmény ez, mert hisz a társadalom csak szerveződésünk formája, s tudatunk alsó fertályai nemcsak a hangyaboly kollektivizmusát tartalmazzák, hanem, recesszíve a macskák individualizmusát is, az ichtioszauruszok ragadozó modorát is, meg persze a gerincvárosok primitívségét. Ne áltassuk magunkat és egymást, azt a Valamit nem mindenki érheti el, még a „bőség kosarának” korában sem. A köztünk szaladgáló szellemi rákbetegek és halott lelkűek és egyéb prostituáltak, a hóhemek és ferdék, a tompák és érzékelni képtelenek — soha! Jó közérzetük azért lehet Általában van is. És akik igen, az egyszerűek —, akik magukban hordják a bonyolultság lehetőségét — azoknak is milyen akaratra, küzdésre, elmélyülésre, micsoda egészséges hormonműködésre és szerencsére van még szükségük, hogy felépítsék magukban a Harmóniát! Ráadásul az egészet nem lehet gyorstalpalóként és levelező tagozaton elérni, majd zsebrevágni, mint egy diplomát. . Talán előkészítő gyakorlatokkal kéne kezdeni, melyek nincsenek sehol leírva és legjobb, ha mindenki maga eszel ki saját használatra egy párat. Például? Mondjuk, néha egyedül is ki lehet menni a „zöldövezetbe” meglesni és elraktározni egy keveset a színek, a neszek, az egybetapadt bogarak összhangzatából, s, ha este nincs felhőzet táigranyílt pupillával megkeresni a Tejút halvány reménységét, aztánbehunyt szemmel továbbhatolni a rétegekben elhelyezkedő újaiba és újabb lényeg felé. Ha ilyenkor, valami más helyett a magtalan töprengés állapota jelentkeznék, akkor ott a Ferencvárosi Pályaudvar, az ember választ egy kirakásra váró, nagyobbfajta tehervagont, bediktálja a nevét a munkavezetőnél és kér egy lapátot. Sz. G. írásbeli kollokviumon Megkezdődött Mármint a vizsgaidőszak. E számon tény többekbe halk, fütyülős sóhajt váltott ki. Számos véleményt hallottam az első hivatalos vizsganapon azoktól, akiket a sors már a kezdetkezdetén vizsgára kényszerített. — És egy öt (vagy esetrel több) évig tartó perpetuum mobile.. Nemrég fejezten be az elmúlt félévi vizsgaidőszakot, tudod, volt egy dékánim is__ "Nézd, milyen jó csontba vagyok, így kezdjek most vizsgázni stb. stb. Persze kár a szóért. Megkezdődtek, méghozzá visszavonhatatlanul a leghosszabban tartó (szeptember, esetle£ októberig) nyár, örömök. A műszaki mechanikai tanszék haladó hagyományainak megfelelően írásbeli kolokviummal puhítja hallgatóit a másnapi szóbeli vizsgára K. u. 26-os terem Huszonkét hallgató ravaszul szétszórva foglal helyet a padsorokban. Rolleadjunktus sétál fel s alá, s néha-néha belepillantva egy dolgozatba, „negatív észrevételeket” tesz: „No, próbálkozzék még egy kicsit gondolkodni” — mondja. S az illető megpróbál. Vagy legalábbis úgy tesz. Míg az adjunktus „foglalkozik” valakivel, megindul a segélyt kérő dömping. Finoman elmozdított szájszegletek, felhúzóddó szemöldökök, vagy egyszerűen kétségbeesett arckifejezések. De mielőtt valami történne, egy szigorú adjunktusi pillantás csírájában fojtja el a reményeket, s a szemek csak a mennyezet zegzugos vonalait követik már. Aztán megjelennek az első fecskék , vannak, akik már elkészültek, s amit elkövettek, beadják. Sőt, Egedy Edit újabb megoldással is próbálkozik. S mivel előbb fecskékről is szó volt, most nyugodtan mondhatjuk, hogy Edit ezzel a szorgalmával fehér holló. T.ülök, nem Márta mögé arcvonásait figyelhetem meg, mégis „látom”, hogy ideges. Meglepően sok cigarettát fogyaszt De ez sajnos nem segít. Mint kiderül, eredménye rossz. De a vizsgára bocsátásnak még egy lehetősége felcsillan előtte. A pótírásbeli kollokvium. Ennek sikeres abszolválása után még vizsgázhat. Elbeszélgettem vele. — Nem tudom miért vagyok ideges — mondja. — Minden eddig tanult anyag „kiment” a fejemből, pedig — itt felsóhajt —, a gimnáziumban én voltam a legjobb „matekos”. — Rég volt — kezdem, ő folytatja —, talán igaz sem volt. Úgy látom Márta nagyon ideges ezektől a szavaktól, hogy műszaki mechanika. Persze, ez legyűrhető, hiszen a többi tárgyból jó jegyei vannak. A többiekn ők rohantak haza, hiszen másnap szóbeli van, s jó lesz még egyszer „átnyálazza” a jegyzeteket... Szabó Ferenc Küzdés és öröm A boldogság — feloldódás. Könnyű lebegés valamilyen élvezetben, ami után az ember újjászületik. De ez az érzés ■nem lehet végtelen hosszú. Feloldódni csak valamitől lehet, magasság nincs mélység nélkül, öröm nincs gond, küzdés nélkül. És minél komolyabb a gond, a küzdés, magasabb a magad szabta mérce, annál mélyebb örömhöz juttat el. Kép, a körúti kapualjban, rózsaszín naplementében úszó fehér havas, kék vizes tájszarvassal. Előtte állnak néhányan — „de szép, mintha fénykép lenne” — élvezik. Nekem fáj. Néztem, kerestem, tanultam a szépet, magam is próbálgattam a rajzolást, és most ez az eredmény: nekem rossz, nekik jó? Van más is. Kábultan nézni egy Rodin szobrot fél óráig! — nem kárpótol ez a körúton elszenvedett csapásért? Egyhetes kemény tanulás után jól levizsgázni, azután otthon lefekve Bartókot hallgatni — ez több örömet nyújt, mint egy hétig csak zenét hallgatni. Komolyabb gond, mélyebb öröm. És az a gond is adhat — sőt kell, hogy adjon — boldogságot. Nem mámort, de biztos, tartós jóérzést. Ám, mint ahogy az örömhöz küzdés, a küzdéshez öröm kell. „Mit ér minden emberi műtétt és költemény, ha nem síel segítségére a szeretet, és nem áll pártjára a lelkesedés, amely úgy, ahogy kicsinosítja? Ganéjt ér.” Igen. Célok, alkotás, eredmények önmagukban nem értékes dolgok. Csak az emberért, az emberrel, az egyénnel, közösséggel együtt azok. A falanszter nem boldogít. M. E.