A Jövó Mérnöke, 1963 (10. évfolyam, 1-41. szám)
1963-09-29 / 29. szám
ÚJ EMBERT KERESEK Elindultak az ég minden tája felé. Tegnap még úgy szólítottuk „végzős hallgató”. Ma már mérnök úr. A gyári portás még nem ismeri név szerint, csak akkor tud útbaigazítani, ha hozzáteszem: 1.Új ember, nemrég jött a Valahonnan az autók barikádja mögül egy sötétkék munkakabátos fiú lép elém ... — Tessék, itt a mérnök úr — figyelmeztet a portás, látva arcomon a bizonytalankodást. — Ő lenne az? — egyetemistának néztem Kismartoni Pétert. A gépészmérnöki munka még nem írta rá jellegzetes vonásait, hisz csak két hete dolgozik a Járműfejlesztési Intézetben. Munkahelyére vezet. Egy vadonatúj íróasztala van. Ez a hely már őt várta. Hogy jól jár-e a vállalat a fiatal mérnökkel, az csak később válik el, mindenesetre az ígéret szép. Péter kitűnő tanuló volt az egyetemen és régi barátság fűzi a motorokhoz. Még általánosba járt, mikor a család öt férfitagjának egy-egy ragyogó, sajátkészítményű autómodellt ajándékozott. Azóta is szenvedélyesen rajzol Diplomagyárba”. Őt keresem, az új embert. Gyárban, kutatóintézetben és katedrán. Vajon hogy sikerülnek az első szárnypróbálgatások? Megtalálták-e már helyüket az életben, közmunkája karosszériatervezés volt. — Hogy tetszik az új nyezet? — Hamar feltaláltam magam a munkahelyemen, és ezt elsősorban a termelési gyakorlatokon szerzett rutinnak köszönhetem. Itt, a gyárban autók tömege vesz körül. Magyar autóbuszok, teherautók, a KGST összes gépkocsijai, Mercedesek. Új alkatrészeket próbálunk ki rajtuk, s közben napi 200— 400 kilométereket futunk be egy-egy kocsival. — És már megkaptam az első feladatomat is. Tárcsaféket kell építenem egy autóbuszba. Ezt a munkát próbakőnek tekintem én is, és vezetőim is. Izgalmas két hét vár rám, amíg elkészülök a munkámmal. — S ha most kocsit venne, melyikre esne a választása? — Wartburgot vennék, habár ettől még nagyon meszsze állok, volt célszerű folytatni. Olyan pályát kellett választanom, amely az érettségivel együtt szakmát is ad. Megmondom őszintén, véletlen volt, hogy építőipari technikumnál kötöttem ki. Nem tartoztam azon ritka tizennégy évesek közé akik már eltökélt szándékkal indulnak a választott pályára, úgy, hogy „vagy azt, vagy semmit”. A szomszédunkban az egyik barátom■ már technikumba járt, s az ő rajzait látva elhatároztam, én is oda iratkozom. A technikumba jöttem rá az építész szakma szépségére, arra, hogy jól választottam. Ehhez a felismeréshez egy véletlen vezetett el. Már technikusként dolgoztam, mikor a telefonkönyv lapozgatása közben véletlenül ráakadtam az egyik művészképző stúdió címére. S mivel csak egy év után szándékoztam folytatni építészeti tanulmányaimat az egyetemen, elhatároztam, hogy — az öt évre szóló tartalék megszerzése mellett — ezt a lehetőséget használom fel humán műveltségem továbbfejlesztésére. Az egy év letelte után már eltökélt szándékkal folytattam utam, építészmérnök lettem. Huszonegy negyedéves építészmérnök hallgatóm van. Az ő tankörüket vezetem, s közben nehéz megszoknom, hogy tanár uraznak, mert én még úgy érzem, diák vagyok, közéjük tartozom. Tanítani? Szép és felemelő. Átadni mindazt, amit én már tudok. Ezt az érzést annakidején tanáraim oltották belém. Tanítani és tanulni — ez a terve a fiatal tanársegédnek. Tovább bővíteni azt a tudást, amit tanuló évei alatt mint hallgató szerzett. Erre jó alkalom nyílik it az egyetemen. Segítséget ad ebben a tanszék szakmailag elismert kollektívája, s a tanítás, ahol a tanár is tanulhat. A véletlenek sok lehetőséget adtak Szimcsák Józsefnek hogy megtalálja helyét. Élt is vele és úgy érzi, teljesült a vágya. A hosszú utat nem sajnálja, mert szerinte mindez fiatal kötelessége keresni, kutatni azt a helyet, ahol képességeit a legtökéletesebben kibontakoztathatja. Szimcsák József is így került az egyetem oktatói közé. H. E. Az autó szerelmese I . A kutatók paradicsomában A kutatók paradicsomába került Kővári István villamosmérnök. A Csillebérci Fizikai Kutatóban dolgozik. És ennek szívből egyedül csak ő örül. Édesanyja félti, hátha baj éri a munkahelyén. Édesapja már megnyugodott, de belül talán soha nem bocsátja meg fiának, hogy nem követte a pedagógus pályát. Kővári István alakja nem volt idegen a kutatóban. 1960 óta innen kapta a társadalmi ösztöndíját, és az itt töltött termelési-gyakorlati ideje alatt sok jó ismerősre és barátra tett szert. — Egyelőre kölcsértasztal mellett dolgozom, de ez engem nem zavar, fő az, hogy elektronikával foglalkozhatom. Fél napot a diplomatervével tölt. Fél napot a kiadott munkával. Természetesen a főmérnök engedélyével. Őszre megvédi a diplomáját, és azután szeretné minden idejét az elektronika és a fizika kapcsolatának tanulmányozására fordítani. — Jártam már az atomreaktorban, a kozmikus sugárzást vizsgáló laboratóriumban, láttam már az Ural elektromos számológépet. S miközben felfedeztem magamnak új munkahelyemet, rájöttem arra, hogy öt évig tanultam, és az igazi tanulás csak ezután következik. Szeretnék megismerkedni a sugárzásnak az élőlényekre gyakorolt hatásával — így beszél terveiről. , Kővári Pista a fizikai kutató mérnöke, ahogy ő magát nevezte, a földi paradicsom teljes jogú tagja, de a magánéletében még nágyratérő — borsos áron. — Előfizetéses vacsorát eszik 29-ért a Kombinát Étteremben. Pincértől italt soha nem „parancsol” , mert arra már nem futja. Így néz ki egy boldog ember a kezdet kezdetén, aki naponta Angyalföldre utazva azon tűnődik, lesz-e még egy öt év az életében, amikor annyit bír majd dolgozni, mint az egyetemen. Én azt hiszem már el is kezdte Kővári István ezt a másik dolgos öt évet. Szerencsés véletlenek Kicsit kopottas, rojtosodó fehér köpenyben volt, amikor találkoztam vele. Régi diákos mosolyával mondta: jó ez! Legalább nem látják rajtam, hogy új ember vagyok. Új ember lett a régi helyen Szimcsák József építészmérnök, aki immár tanársegéd az egyetemen. Ötvenegy családi házat tervezett a Tatabányai Széntrösztnél, ahol fél évvel a végzés előtt elhelyezkedett. Komoly munkákat bíztak rá, többek között egy sportcsarnok tervezését, amikor is védés után váratlanul Weichinger professzor meghívta a tanszékre. — Örömmelfogadtam a váratlan meghívást — mesélte ragyogva a történetet, aztán kissé elgondolkozva hozzáfűzte: — Érdekes, hogy az én életemben milyen gyakran játszottak már szerepet a váratlanok és a véletlenek. Kisebb koromban leginkább, a humán tárgyak iránt érdeklődtem, de a gimnáziumot családi körülményeim miatt nem! ki oktatási módszereink tökéletesítéséről A folyamatos tanulásra, amint azt már kimutattam, maximálisan heti 14 óra áll rendelkezésre, melyből legalább 4 óra zárthelyikre való felkészülésre szükséges. A másik 10 órából kellene a folyamatos tanulás időszükségletét fedezni. A hetente leadott tananyag jegyzetmennyisége kb. 150 oldal, ha nem több. Ezt kellene 10 óra alatt megtanulni, átismételni: a műszaki tárgyak jelentős része levezetésekkel, és a vizsgákon tudás formájában visszaadandó ábrákkal van tele. Következésképpen: ez a 10 óra a legjobb esetben is csak arra elegendő, hogy az anyagot „átfussa” a hallgató. A teljes anyag megtanulására az a 10 óra időmennyiség nem elegendő. Különösen élesen vetődik fel ez a kérdés az éves tárgyaknál, ahol 10 hónap távlatából kell visszaemlékezni a folyamatosan „megtanult”, illetve jobban mondva átfutott tananyagra, úgyhogy a vizsgák idején egyszeri átolvasás után — mert több idő erre már nincs — a hallgató a tananyagot vizsgára felkészülten sajátítsa el. És így érkezik el a vizsgák ideje, amikor is átlagosan 1 nap alatt 80 oldalnak megfelelő jegyzetet kell megtanulni, aminek az eredménye nem lehet elmélyült tananyagismeret, csak felületes betekintés. Mi tehát a javaslat a fenti probléma megoldására? Meg kell változtatni, talpára kell állítani az előadások eddigi elavult, elferdült módszerét, csökkentve az előadások óraszámát és növelve a vizsgákra fordítandó időt. A tanuláshoz mindenekelőtt koncentrált időre van szükség! Ez a javaslat tartalmában a következőt jelenti: 1. Az előadásnak 15 hetes időtartamát kb. 11 hétre kell csökkenteni és a vizsgák időtartamát 4 hétről 8 hétre kell növelni. Ezáltal a vizsgára való felkészülésre tantárgyanként átlagosan 8 nap áll a hallgatók rendelkezésére. Ez, szemben a jelenlegi 4 nappal, rendkívül jelentős. Ez az idő reálisabb alapra helyezi a hallgatókkal szemben támasztott azon követelményeket, hogy a vizsgákra elmélyültebben készüljenek fel. 2. Az előadók az előadások csökkentett időtartama alatt a tananyagnak csak a lényegesebb részeit adják le, amelyeket úgy ítélnek meg, hogy azoknak tökéletes megértéséhez az ő magasabb színvonalú előadásuk feltétlenül szükséges. A tananyagnak az egyszerűbb, az eléggé „evidens” részeit ne adják elő. Ezeknél a részeknél az előadó csak fizikai alapokat, a kiindulás lényegét mondja el, továbbá a következtetést és az eredményeket. Vagyis csak azokat a kezdeti (közbenső) és végső „lépcsőket”, amelyek az adott problémakör velejét, gerincét adják. 3. Az 1. és 2. pontban elmondottak azt eredményezik, hogy a) az előadó szellemi felkészültségéhez méltó, a tananyagnak a „velejét”, a gerincét képező részét adja elő, miáltal az anyag primitívebb (unalmasabb) részei elmaradnak és az eddigieknél több idő marad a tananyag egyes fejezeteinek összefoglaló áttekintésére. b) a hallgatóság az előadásmód újszerű csoportosításának ismeretében nagyobb élvezettel fogja figyelni az előadásokat, mert megérti, hogy itt minden órában csakis a tananyag alapvető, súlyponti kérdéseiről van szó, melyek mentesek a könnyebb részekről. Ez várhatóan azt fogja eredményezni, hogy hallgatóink az eddigieknél lényegesen jobb hatásfokkal fogják hasznosítani az értékes előadásokon eltöltött idejüket. Az igazi és újszerű folyamatos tanulás tulajdonképpen így fog megtörténni, c) a folyamatos tanulásra rendelkezésre álló heti 10 óra rendeltetése most kissé más jellegű: átvenni azokat az anyagrészeket, amelyeket az előadó nem adott le, de elmondotta annak lényegét, gerincét, d) a fentiek után sor kerül a 8 hetes vizsgaidőszakra, amely alkalmas a tananyag elmélyültebb elsajátítására, a tanulmányi átlag emelésére, ez a hosszabb vizsgaidőszak még azt is lehetővé teszi, hogy csökken a vizsgáztatók száma, ami homogénebbé teszi a vizsgaeredményeket.Összegezve: oktassunk korszerűbben, új módszerekkel; építsünk többet hallgatóink önállóságára; az előadó, qualifikációjához méltó anyagrészeket adja csak elő; a vizsgaidőszak megnövelésével teremtsünk reális alapot a tananyag elmélyültebb elsajátítására. Ismételten ki szeretném hangsúlyozni, hogy amíg az „olvasgatáshoz” vagy „betekintéshez” időben elszórt időmennyiség is elegendő, addig a maradandó értékű tanuláshoz koncentrált időmennyiségre van szükség. Szabad legyen ezt egy hasonlattal bizonyítanom. Előadóink, kivétel nélkül, számtalan cikket, tanulmányt írtak már meg. Egy-egy ilyen dolgozat elkészítése bizony komoly koncentrálást igényel. Tételezzük fel, hogy az adott cikk megírásához 60 óra szükséges. Ez el is készül egy heti állandó munkával, de kérdés, milyen lesz ez a cikk, ha 2 hónapig készül, napi egy-egy órai munkával? Feltétlenül rosszabb. Hiszen másnap újból bele kell élni magunkat a már megírt részekbe stb. Ezt a kis példát csak azért mondtam el, hogy egy kissé elhomályosítsam a folyamatos tanulás nimbuszát és kiemeljem a koncentrált időmennyiség szerepét. A fenti javaslat helyességét vagy helytelenségét kevésbé a vita, mint inkább a kísérlet döntheti el, ezért célszerűnek látnám a javasolt módszer bevezetését a Mérnöki Kar III. évfolyamára az 1963—64. tanév I. félévében. Természetes, hogy az új módszer több mellékproblémát is felvet (gyakorlatok, rajztermi órák kérdése, idegen nyelvek stb.), de ezekre meg lehet találni a megfelelő megoldást. Az új módszerek, utak, eljárások keresése ma világprobléma. Céljuk: magasabb szintű tudományos, gazdasági, művészeti stb. eredmények elérése. Pl. ki gondolta volna, hogy a már annyiszor tökéletesített, sok évtizedes múltra visszatekintő idegennyelvi oktatás jelenlegi módszere teljesen elavult és helyette sokkal korszerűbbet lehet létrehozni az audiovíziós módszerrel és a szövegeknek olyan értelmű átültetésével, amelyik" teljesen a gyainti életből indul ki. Régi oktatási módszereinket nem azért kell revízió alá venni, mert csak résiek, hanem azért is, mert egyrészt a kor szelleme megköveteli tőlünk, hogy magasabb eredményeket érjünk el, amihez viszont növelnünk kell a rendelkezésre álló időnek minél nagyobb hatásfokkal történő hasznosítását, másrészt, mert a tapasztalatok alánján és a korszerű technika (film, televízió, magnetofon stb.) segítségével reálisabb alán nyílt oktatási módszereink szakadatlan tökéletesítésére. Ugyancsak e mellett szól az a tény is, hogy amíg az előadások jellege évtizedek óta változatlan, addig az utolsó évtized alatt minden tárgyból egyre korszerűbb jegyzetek állnak a hallgatók rendelkezésére. Mindezek lehető- vé teszik a vázolt elképzelés kísérleti meg- valósítását. És az eredmény? Azt majd meg- látjuk! Dr. Kozák Miklós egyetemi docens . Vendégünk E. P. Popov Vendégünk volt Egor Paul Popov Ph. D., az University of California professzora. Dr. Csonka Pál professzor meg* | hívására Magyarországon | járt és meglátogatta egyetemeinket. Az ÉKME rektoránál tartott fogadása után | meglátogatta az egyetem néhány tanszékét és az egyetem | központi könyvtárát. E. P. | Popov professzor elmondta* , hogy az amerikai hivatalos | delegáció tagjaként a varsói 3 nemzetközi déjikongresszuson | vett részt, innen jött Magyar* | országra. 11 A professzor elmondta*| hogy először jár szép hazánkban, de mégis sokat hal* -1 lőtt Magyarországról, sőt, a híres magyar tudós profesz* ■ 3 szót, Kármán Tódor tanít* ,1 ványa volt. A beszélgetés so* ;rán kiderült, hogy jól ismeri ■ a budapesti egyetemen vég* ■ | tett, külföldön hírnévre szert iített Nádai, Szegő, Hetényi, •| Pólya professzorokat. A lá* ■ | togatás befejezése után el* ■I mondta, hogy meglepték őt | a műegyetem fizikai méretei, s úgy látja, hogy az | építőipari egyetemen általában hasonló problémákkal | küzdenek, mint ők. Itt is 3 nagy gondot okoz az építész* | és mérnökszakma profiljának | ésszerű megállapítása és az | ezzel kapcsolatos különböző | igények összeegyeztetése. Az 3 tapasztalatai szerint fontos az | az irányzat, hogy az építész* | mérnökök is részesüljenek | alapos szerkezeti kiképzés* | ben. Elmondta még, hogy az elmúlt években szinte a villág minden jelentősebb mű* | szaki egyetemén járt, s ennek alapján úgy látja, hogy az | európai egyetemek, köztük a | budapesti műegyetem nem* | csak méreteiben, de minden 3 más vonatkozásaiban is a | világ élenjáró egyetemi közé | tartozik. I — Azt szeretném üzenni a | fiataloknak, hogy ne eléged* | jenek meg a rutinmunkával, | küzdjék le a sablonokat, re* | püljenek bátran felfelé, törje* | nek merészen új irányokba. | Ez az az irányzat, amely ma láthatja az egész világot —* a | budapesti ifjúságot is — és ez az, amely a legfőbb bizto* | sítéka a gyors fejlődésnek. I 2., Vasile N. Nedelcu | Vasile N. Nedelcu, a műszaki tudományok kandidátusa* | a bukaresti műegyetem docense, a román Villamosipari Kutató Intézet munkatár* | sa szeptember 14-én a két ország közötti kulturális egyezmény keretében érke- zett hazánkba, s október 10- ig tartózkodik itt. Utazásé* | nak célja: megismerkedni | egyetemünk munkájával. | Egyetemünk vendégével a* | elméleti villamosságtan tanszéken találkoztunk. Vasile | N. Nedelcu készségesen nyi* |latkozott lapunknak E — Melyek itt-tartózkodásáa | nak közelebbi céljai? E — Szeretnék megismerkedni az előadások metodikájával, a diplomamunkákkal, a | tudományos fokozatokkal | kapcsolatos helyzettel, né* E hány gyár és kutatóintézet munkájával.E — Mit ismert meg eddig 3 egyetemünk életéből? — Részt vettem néhány elő*adáson. Különösen tetszett Bezedikt, Geszty és Simonyi E professzor urak előadása. Véleményem szerint igen magas a nívó, nagyon élénkek a pedagógiai módszerek, szoros kapcsolat van az oktatók és diákok között, s mindez értékkessé teszi az előadásokat. " Jelen voltam a villamosgépek tanszékének egy értekez- E létén és jó benyomást tett rám az a mód, ahogyan a vi* E ták lebonyolódtak egy kandi* idátusi disszertációval kapcso* I latban. Láttam új lafoorató- E riumokat is, s ezeket igen E moderneknek, s az oktatás E szempontjából hasznosaiknak találtam. 1 — Mi tetszett legjobban a Magyarországon látottakból? | — Budapest. A jó közlekedési viszonyok. A Balaton. 1 Egyszóval sok minden. De hogy a szakmánál maradjunk, nagyon tetszik az egyetem. Mi most abban fáradozunk, hogy új egyetemet építsünk, s úgy vélem, sok hasznunk lehet az itt látottakból, tapasztaltakból. — hí . r. Popov