A Jövő Mérnöke, 1966 (13. évfolyam, 1-29. szám)
1966-01-03 / 1. szám
VITATKOZÓ IFJÚSÁG Egy tanköri vita margójára A napokban történt. Kollégáimmal együtt egy KISZ-vita miatt „dühöngtünk”, hiszen a havi szervezeti élet az utóbbi időben semmi olyat nem nyújtott, ami felkeltette volna a tagság szélesebb köreinek érdeklődését. Ez alkalommal azonban kellemes csalódásban volt részük azoknak, akik a késői kezdés ellenére ott maradtak. A felvetődő problémák közlése és orvoslásuk módja igen élénkké tette az amúgy kis létszámú vitaankétot. Ennek a légkörnek a létrejöttét elősegítette, hogy olyan vitavezető tanárt hívtak meg, akivel egyetemi tanulmányaink során eddig még nem találkoztunk, s mint oktatóval, a jövőben sem lesz kapcsolatunk. Az első kérdés: Mi az oka a gyenge szervezeti életnek? Mert ezt nem lehet tagadni. Mi itt a hiba?! A tagság érdektelensége, nem megfelelő hozzáállása a szervezeti élethez? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Nálunk is csak abban egyeznek meg a vélemények, hogy így nem élet a szervezeti élet. Mert ha valaki még csak annak a lehetőségénél tartott, hogy mi is hibásak vagyunk, akkor ilyen válasz követte: Ugyan! Nem tudnád megmondani, hogy hol késik a tavalyi félévnek még több hónapi KISZ-bélyege? Csak a pénzt szedték be, amiből semmit sem látunk. Pedig, ha jól tudom, a felét a tagság rendezvényekben vissza is kaphatná. Hogy hol itt a hiba? Ezt jó lenne pontosan tudni. De addig is, amíg meg nem találjuk a megoldást, jó lenne, ha ezen nemcsak a vezetőség, hanem a tagság is elgondolkozna. A következő kérdéssel kapcsolatban kialakult állásfoglalások már határozottabbak voltak. Ez érthető is! A tanulás okozta gondok nap mint nap felvetődnek. Talán ez volt az, aminek eredményeképpen itt nemcsak a hibákat, hanem orvoslásuk módjait is vázoltuk, elképzeltük. Nem nagyon térek el a valóságtól azzal a kijelentésemmel, hogy a most bevezetett reformok néha egyes területeken „nem mozognak a realitás talaján”, s ami a legsúlyosabb, hogy a bevezetésre kerülő reformokról mindenki tárgyalt és vitatkozott, csak éppen a hallgatók véleményét nem kérték ki nálunk, pedig minket érint. ■ De ha már belekezdtünk, vágjunk a közepébe. Az első és az egyetemistákat örökké érdeklő problémába, a katalóguskérdésbe! Mi lenne, ha nem lenne katalógus? És ha meg is marad, miért kell ezt egészen a diplomáig ilyen szigorúan venni? Ha viszont nem lenne, az a tanulmányi átlag nagyfokú visszaeséséhez vezetne? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre nem lehet kategorikusan sem igennel, sem nemmel válaszolni. Legfeljebb a meglevő tényekből kiindulva bocsátkozhatunk feltételezésekbe. Mit eredményez a mostani szigorú rend? Egyet biztos , hogy a hallgatók java része bent ül az órán, de attól a kb. 15—20 százaléktól eltekintve, a többség csak a nehezebb, avagy a nívósabb előadásokon figyel (különben az a 15—20 százalék, ha nincs katalógus, akkor is ott van!), míg a többiek a sakktól az ,,amőbáig”, a legkülönbözőbb társasjátékokban merülnek el. Később azonban javul a helyzet, ugyanis a zárthelyiket megelőző napokban már mindenki a megfelelő tantárgyat bújja, mert a napi nyolc órai előadás után ki ül le este tanulni ? Azt hiszem, ezeknek a százalékaránya fél kezemen megszámolható lenne! Na, de ha le is ül az ember, mennyit tud tanulni? „Ha viszont ez így nem jó, akkor mi a hallgatóság elképzelése?” — hallom a kérdést. Elsősorban elegendő lenne minden másnap bejárni az egyetemre. Nem az előadásokat tartjuk feleslegesnek általában, hanem csak az olyanokat, amelyek lexikális, tehát különösebb magyarázatot nem igénylő anyagrészt tartalmaznak, valamint az olyan előadásokat, amelyeknek nem megfelelő pedagógiai színvonala csak fokozza a hallgatók szellemi igénybevételét, de semmiképpen sem segíti elő az anyag jobb megértését. Az anyag javarészt olyan, hogy könyvből is megtanulható, sőt, talán még rövidebb idő alatt, mint az előadások időtartama. Nem vagyunk már elemisták, hogy mindent a szánkba rágjanak! A nehezebb anyagrész tárgyalására az általunk javasolt második nap elegendő lenne, így nagyobb tere volna az egyéni felkészülésnek. Kell azonban egy másik ellenérvre is választ adnunk. „Akkor ki tanulna azokon a bizonyos második napokon?” Őszintén válaszolva — talán senki. (Legalábbis emellett a számonkérési rendszer mellett.) Meg kellene szigorítani az évközi beszámolókat és számukat növelni! Ezáltal el lehetne érni a rendszeres tanulást. Különösen előtérbe helyezhetnék az önálló házi feladatokat. Természetesen, csak akkor lenne értelme, ha olyan eset nem fordulna elő, hogy 15 LE-s motor számításait egy 90 LE-s motor rajzával dobták be. Ez megtörtént. Ezek után a vizsga már csak felelevenítés lenne. Feltétlenül nagyobb tárgyi tudást eredményezne, s emellett a jövendő mérnököket , az önállóbb gondolkodásra szorítaná. Ilyen vélemények alakultak ki a tankörben, és ezekkel mindenki egyetértett. Már hazafelé készültünk, amikor az „ankét” legérdekesebb kérdése hangzott el: „Mi értelme volt az egész vitának? Elvette a délutánunkat, és úgysem változik meg semmi.” Igaz, nem várhatunk csodákat. De talán érdemes lenne a gondolatokkal egy keveset foglalkozni! Mi, diákok, mint a reform eredményeinek közvetlen részesei, esetenként örömmel vennénk, ha véleményünket valaki meghallgatná — ha az néha nem is elég „érett”. M. A. közlekedés-üzemmérnöki kar III. évfolyam yi!!ili!il!liiiii!!iii!il A JÖVŐ MÉRNÖKE IliliijjíiüüilíüiliHlllp ■aaaaaaaaaaaaaaai RAJZ A VITÁHOZ Kibúvó — Jaj, professzor úr —, olyan zavarban vagyok, hogy azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány? — Kár! Pedig abban volt minden reményem, hogy majd Maga megmondja! laaaaaaaaaaaaaa A „Vélemények az ifjúságról“ vitához Ott szeretném kezdeni, ahol a „Vitatkozunk” c. cikk írója befejezte. „Körülbelül” ez történt, mást vártak és ezt kapták a fiatalok”. Nem elítélni akarom a cikk íróját, nagyon helyes, jogos a felzúdulás, de vigyázni kell az általánosítással. Közel sem ilyen képet kapunk a vitát illetően, ha a diákok által írt jelentéseket összegezzük. Valóban sajnálatos, hogy a nem kielégítő szervezés következtében néhány tanulókör vitája elmaradt, vagy nem választották meg kellően a vitavezetőket. Sok taggyűlésen kellett eltérni az eredeti tervtől, hogy a vitaindító cikkgyűjteményt magnóról hallgassák végig a fiatalok, mert a magnó elromlott stb. Ezek megnehezítették a vitavezetők helyzetét, de nem tették lehetetlenné a hasznos, jó vita kibontakozását. Végignézve a tankörök jelentését, igen pozitív képet kapunk az ifjúságról. A jelentések általában így kezdődnek: „A vita mintegy 2 óra hosszat tartott, igen élénk volt”. „Elég gyorsan élénkké vált”. „A majdnem 3 órás vitán nagyon sok probléma merült fel”. „A vita iránti érdeklődés nagy volt”. „Bár a vitavezető nem jelent meg, parázs vita alakult ki a legkülönbözőbb problémákról”. „A kezdeti feszült légkör feloldódása után hosszú ideig tartó hasznos vita alakult ki”. Nem szükséges folytatni az idézgetést, sokkal érdekesebb összegezni hogyan vitatkoztak a fiatalok és miről. A legtöbb jelentés kiemeli az őszinte problémafelvetést. A fiatalok határozottan elutasítják azt a róluk kialakított helytelen szemléletet, hogy őket csak a tánc, a nők, a divat érdekli, hogy anyagiasak, nem politikusak (idézet a cikkgyűjteményből: Faragó—Tóth: Karrier a szocializmusban.) Ez a vita is az ellenkezőjét bizonyítja. Mi ennek a vitának a célja? — tette fel a kérdést az egyik hallgató. Nem azért vitatkozunk, hogy az ifjúság hibáit kiteregessük, azt akarjuk látni milyen az ifjúság, milyenek lesznek az egyetemünkről kikerülő fiatal mérnökök, hogyan vélekednek önmagukról, a társadalomban elfoglalt fontos helyükről, mit várhatunk tőlük, mit adnak a társadalomnak. Érdeklődéssel, őszintén beszéltek az előttük álló feladatokról. Különösen a végzés előtt álló hallgatóknak okoz nagy problémát az elhelyezkedés az un. „anyagiasság“. „Nem vagyunk anyagiasak — mondták az V. éves mérnökök — de valóban nehéz megélni abból az 1300.— Ft-os kezdő fizetésből. Ebben tökéletesen igazuk van. Az 1300.— Ft-os kezdő fizetés valóban nem sok, de figyelembe kell venni társadalmunk gazdasági helyzetét. Minden egyetemet végzett kezdő fiatalnak jelenleg csak 1300.— Ft-ot tud biztosítani, (s még hányan vannak olyan dolgozók, akik ennél jóval kevesebbet keresnek, s még családjuk is van). Nem tart hosszú ideig a kezdő mérnöki beosztás. Néhány év múlva már óriási fizetésbeli különbség lesz pl. a mérnök és a pedagógus között. Az utóbbi tíz év elteltével is csak 1750,— Ft-ot kap. (A közeljövőben ennek rendezésére is sor kerül.) „Általában nem a vidéki hallgatók irtóznak a vidéki állásoktól, hanem a pesti lakosok”. — hangzott el egy hozzászólás. Szerinte ezt el is lehet fogadni, mivel a szülői háztól elkerülve egyedül sokkal nehezebb a boldogulás. A vidéktől való irtózás azonban általános, s nem magyarázható a fenti indokkal. Aki mérnöknek készül, annak számolnia kell azzal, hogy a társadalom építése nemcsak Pesten, hanem vidéken is folyik. Falun egyre több fiatal mérnökre, új erőre van szükség. „Több megbecsülést érdemelne a fiatal értelmiség” — mondták az V. évesek, s példákat hoznak fel a szakmai előbbrejutásnál felmerülő problémákra”. „Nem úgy látják a kérdést — idézet egy jelentésből —, hogy ha már mérnök vagyok, adjanak ennek megfelelő beosztást, hanem úgy, hogy megfelelő elméleti tudás és gyakorlati képzettség megszerzése után ne akadályozzák munkájukat egyes felettes vezetők hozzánem értésekből, szakmai féltékenységből”. Jó lenne, ha kívánságaink úgy teljesülnének mint a mesében, hogy csak ki kell mondani — ne akadályozzanak munkánkban — és kész. Az élet ennél sokkal bonyolultabb, sok mindent kapott készen a mai ifjúság, de munkájában neki is harcolnia kell, meg kell küzdenie az előbbrejutásért, a jóért, az igazságért. A Nehéz emberek című film példát mutat ebben. Olyan emberekre van szükség, akiknek nem jó az ami volt, aki nem törődik bele, hogy ne a lehető legjobban végezzük azt, amit végezhetünk, akit nem lehet elriasztani, aki nem hátrál vissza a nehézségek elől. Általában nagyon helyesen elítélik a „linkséget”, a „karrierizmust”. Néhányan komoly célokat tűznek maguk elé, nehéz feladatokat, s keményen dolgoznak érte. Hivatástudatuk nem alakult ki 18 éves korukban, itt érlelődik az egyetemen és majd a munka során mélyül el, válik lényegévé, „természetévé” az embernek. Sokan, különösen azok, akik úgy kezdték az egyetemet, hogy már néhány évet a termelő munkában töltöttek, úgy érzik, a hivatástudat formálásánál nagyon fontos megismerni a többi munkát is, legyen összehasonlítási alap, ne skatulyázódjanak be 18 éves korukban a fiatalok. Ezek a vélemények nagyon helyesek. Különösen a felsőbb évfolyamokról igényelték, hogy a vitavezetők adjanak tájékoztatást a mai gazdasági és politikai helyzetről. Nagy figyelemmel kísérik az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos vitákat. Nem látják (talán a múlt példáján okulva) mi a biztosítéka annak, hogy ez most így helyes lesz. A gazdasági problémák megoldását ők is szeretnék elősegíteni, határozottan elítélik a laza munkafegyelmet, a nem hozzáértő vezetést, s akarnak tenni ellene: „mi mások leszünk”. Keveslik azonban a tájékoztatást. Szeretnék jobban látni egyrészt a hazai, másrészt a szocialista országokban folyó izgalmas gazdasági változások sorát. A tájékoztatásunk általában nem a legkifogástalanabb, nem értesülünk sok dologról, eredményről, eseményről a megfelelő időben. Ennek ellenére aki tájékozódni akar, akit nem csak izgatnak a problémák, az alaposabban megismerheti azokat, ha figyelemmel kíséri a Társadalmi Szemlét, a Valóságot, a Közgazdasági Szemlét, vagy a Nemzetközi Szemlét, melyek ismertetik a különböző vitákat, javaslatokat. A biztosítékot pedig magunkban, helyesen értelmezni a „mi mások leszünk”-et, úgy tenni, ahogy a leghelyesebb. „Termelési gyakorlatokra szükség van, de a jelenlegi rendszere nem tökéletes, nem sokat tanulunk, hasznosítunk belőle”, írja egy IV. éves jelentés. Hiába töltenek hoszszú időt egy-egy építkezésnél, csak a felszínt látják, pl. a laza munkafegyelmet, szervezetlenséget, de a tényleges termelési folyamatot kevésbé. Nem kellemes három hetet úgy tölteni egy vállalatnál, hogy azt érzi az ember, mindenütt láb alatt van, nincs megszervezve a hallgatók megfelelő foglalkoztatása, szakmai irányítása. Szeretnének viszont megtekinteni néhány, az ország különböző területén folyó jelentősebb építkezést”. Érdekes meghallgatni fiataljaink véleményét az egyetemi reformról. Nem egységes, vannak akik túl súlyosnak, vannak akik csak nehéznek tartják a követelményeket. Érdemes lenne megszívlelni egyik kívánságukat: ha sokat követelnek tőlünk, jó lenne jobban megszervezni, koordinálni a különböző tanszékek követelményeit, s nem lenne rossz ha a dékáni hivatal figyelemmel kísérné az „egyenlő elosztás“ elvét, mármint azt, hogy ne essen egy napra két, vagy több zárthelyi, vagy egy hétre két-három rajz beadása. Egyesek túl szigorúnak tartják azt a rendelkezést, hogy már egy utóvizsga esetén hátrányos helyzetbe kerülhet a hallgató. Mások „nehéznek tartják az egyetemi anyagot, elég sok a vizsga, más egyetemeken egy félévre három-négy, nálunk néha hat-nyolc is esik. Ezzel arányban kellene lenni a szigorúságnak. Elveszi a kedvét a jobb eredményért való harctól, ha már a vizsgaidőszak elején megszerezte az első elégtelen osztályzatot. Ez bárkivel megeshet. Úgy érzik nincs értelme tovább hajtani, elég ha éppen átmennek a többi tantárgyból”, így foglalja össze az egyik III. éves tanköri jelentés. Van amivel egyet lehet érteni, van azonban valami, amit ezek a hallgatók nem látnak világosan. Nem az egyetemi anyag nehéz, nehéz maga a mérnöki munka, a mérnöki pálya. Aki jó mérnök akar lenni, annak ezzel számolnia kell. Egyáltalán nem bíztató, hogy néhány hallgatónak „elveszi” a kedvét” a tanulástól az első elégtelen osztályzat. Nem hajtani kell, becsületesen dolgozni, tanulni, lelkiismeretesen felkészülni a vizsgára, s akkor ilyen problémáink nem lesznek. Nehezen képzelhető el, hogy egy „kedvét vesztett” fiatal a társadalmat építő munkája során jó vezetője, harcostársa legyen a rábízott embereknek. Gyakori az a vélemény, hogy a KISZ-vezetőknek nincs elég tekintélyük. A KISZ-vezetőket az I. éven választják a nem mindig tökéletes középiskolás jellemzés alapján, azután konzerválják, stabilizálják őket. Szükség lenne jobban kihangsúlyozni a KISZ önkéntes jellegét, az lenne tagja, aki a jogok mellett a kötelességeket is vállalja, ezáltal a KISZ nem lenne formális jellegű. A KISZ nem tölti be a hallgatóság érdekvédelmi szerepét, nem végez szakmai, politikai nevelő munkát. Itt meg kell állnunk, újra. A fiatalok nagyon fogékonyak a társadalmi kérdések iránt. Jól látják a problémát. Bátran kiállnak az igazságért, csak az érthetetlen, hogy ha eddig önmagukról beszéltek, az egyesszám első személyét használták és most amikor még mindig önmagukról vallanak, a KISZ-ükről beszélnek és bírálják saját hibájukat, hogy nem élnek jogaikkal, hogy nem törődnek kötelességeikkel — érthetetlen, a KISZ — ő — nem csinál semmit. Ezek a hiányosságok valóban megvannak, de ez nem a KISZ-nek, mint olyannak a hibája, hanem nekünk, akik hagyjuk, hogy így legyen, s nem teszünk semmit. Valamilyen véletlen folytán senki sem ismerte fel a vita során, hogy a hallgatók lényegében azonosak a KISZ-szel. Vannak azonban jogos kívánságok, amelyeket teljesíteni kellene, ha azt akarjuk, hogy eredményesebb KISZ- munkát végezzenek a hallgatók. Általános kívánság a klubélet megszervezése. Nagyon örülnének, ha saját felügyeletük alatt az ELTE Klubhoz hasonló klubbal rendelkeznének, ahol szórakozhatnának csekély szabadidejükben, házibajnokságokat rendeznének (nem úgy mint a bridge-bajnokságot, amelynek lebonyolításához nem biztosítottak helyiséget.) A klub megnyitásához szívesen hozzájárulnának társadalmi munkával is. Hiányolják továbbá, hogy nincs az egyetemi ifjúság részére olcsó színház, mozi. Talán ez is megoldható lenne egy jól felszerelt klubbal, összegezve elmondhatjuk a vita jól sikerült, hasznos volt, elengedhetetlenül szükséges a folytatása, a felmerült problémák tisztázása. A viták hasznosak voltak az oktatóknak, mivel megismerhették érlelődő problémázgató ifjúságunkat, látják hiányosságaikat, de láthatják a jószándékot is, s hogy hozzáértő kézzel, mind értékesebb emberekké formálhatják őket. Hasznos volt a hallgatóknak is, a viták a fórumok szerepét töltötték be, ahol őszintén megnyilatkozhattak, kérdéseikre választ kaphattak. A szervezők az elkövetkezendő vitákat a hallgatók segítségével igyekeznek körültekintőbben előkészíteni, s a hallgatók, akik az elmúlt vitán nem vehettek részt, lehetőséget kapnak a jövő félévben véleményük nyilvánítására, s reméljük, jogos kívánságaikat tettek is követik. Rácz Zsóka a munkánkban kell keresni, miért beszélnek ilyenkor harmadik személyben.