A Jövő Mérnöke, 1970 (17. évfolyam, 1-40. szám)
1970-02-21 / 7. szám
ERZSÉBETEK (Urbán Tamás felvétele) Vajda Lázár és Balaton Jenő kitüntetése A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vajda Lázár elvtársnak, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság főigazgató-helyettesének és Balaton Jenő elvtársnak, a mezőgazdasági géptan tanszék adjunktusának a „Mezőgazdaság- és élelmezésügy kiváló dolgozója” címet adományozta. Vajda Lázár elvtárs 10 éve látta el az elnöki, Balaton Jenő elvtárs pedig a titkári tisztséget abban a bizottságban, melyet egyetemünk pártbizottsága a Tolna megyei termelőszövetkezetek patronálására hozott létre. Vezetésükkel az egyetem különböző tanszékei elsősorbangeodéziai, vízgazdálkodási és építészeti jellegű segítséget adtak a termelőszövetkezeteknek, de részt vettek az elektrifikálási és gépészeti fejlesztési munkákban is. Sor került a patromálás keretében politikai és kulturális akciók lebonyolítására is. A Vajda és Balaton elvtársak által vezetett bizottság eredményes munkáját nemcsak az egyetemi pártbizottság ismerte el, hanem a Tolna megyei sajtó is több esetben rendkívül meleghangú cikkben méltatta, sőt egy ízben a Népszabadság egyik ezzel a témával foglalkozó vezércikke is példamutatónak jelölte meg a Budapesti Műszaki Egyetem patronálási munkáját. Vajda Lázár és Balaton Jenő elvtársak rendkívüli odaadással és nagy politikai felelősségtudattal látták el megbíztatásukat, s ennek értékelését és elismerését fejezi ki mostani magas kitüntetésük is. O. J. Cikkpályázat A II. félév megindulásával ismét meghirdetjük egyetemünk hallgatói részért folyamatos cikkpályázatunkat. A KISZ-bizottság felajánlása folytán minden hónapban 300 forint áll rendelkezésre, hogy megjutalmazzuk azokat, akik a legjobb cikkeket írták az egyetemi életről, a hallgatók problémáiról, vagy bármilyen, a hallgatókat érdeklő, érintő kérdésről. A cikkek sorrendjét továbbra is a Pártbizottság és a KISZ-bizottság ágit. prop. titkára állapítja meg egyetértésben lapunk felelős szerkesztőjével. Az új cikk-pályázat február 1-ével indul. Várjuk a cikkeket. Folyosók csendjében 1 óra körül a szürkületben névtelenek már az egyetem folyosói. A kivilágított alkatrészmetszetek, elhagyott üvegdobozaikban hallgatagon, tompán fénylenek , és hallgatásukat csak most lehet észrevenni. A szürkület valahogy átdereng a falakon, a téli Duna színét hintve a vakolatok matt freskóira. Ülsz — a napi munkától zsibbadtan —, ülsz még egy kicsit a vadban, íróasztal mellett, egy szék sarkán. Esetleg klasszikusan kezedbe hajtva fejedet, mint Rodin „Gondolkodó”-ja. Ülsz, és csak most veszed észre, hogy a magas ablakpárkányon tanyázó galambok burkolása behallatszik a résnyire nyitott ablakon; néha pattan egy túlmelegedett cső valahol az alagsorban, s hangját éles hangszóróként röpíti fel a vastagbordás, pattogó zománcú, tűzforró radiátor. Tagy tűsarok kopogása hallatszik be a folyosó köveiről. Nem ilt is tűsarok az — javítod aztán első reflexiódat —, hisz ma már az erős, lakkbevonatú, félmagas, női sarkok a divatosak, — de azért éppolyan kecsesen tudnak végigpörögni ablakod alatt. Fönt — jobbról is, balról is — kivillognak az erős neonok, tantermekből, hivatali szobákból. Bennük még dolgoznak? Vagy csak a nap kötéseitől szabadult idegek, sejtek zsonganak fel, terjeszkednek, vonaglanak szinte dimenzióikat változtatva, akár a mellkas, ha benzingőzös, cigarettafüstös, fülledt autóból hirtelen kiléphetsz egy fenyőkkel rakott hegytetőre.? Logárlécek, körzők tűhegyei, csattogó számológépek, rajzszöges sarkú rajzasztalok, elektronikus számítógépek fémszekrényeivel rakott, zúgó csarnokok , hidegen hallgató, alkatrészek tízezreivel tömött, áramvonalas, csillogó gépburkolatok, mit tudnak erről? Hogy mit éreztél az ujjhegyedben bizsergő fáradtságon kívül, mikor az alkonyati galambbrukolásra ösztönösen felütve fejed, az utolsó gombot lenyomtad, az utolsó billentyűt leütötted, az utolsó, számokkal tömött szalagot kitépted nyílásából, melyen méterszám ömlött kifelé, egész nap, szakadatlan? Mert öt óra körül, a szürkületben névtelenek már az egyetem folyosói. Egy tűsarok kopogása hallatszik néha, s a kivilágított alkatrészmetszetek, elhagyott üvegdobozaikban hallgatagon, tompán fénylenek. Hallgatásukat csak most lehet észrevenni, amikor a szürkület a téli Duna színét hintve a neonfénybe, átszivárog a súlyos falaikon... Cs. J. aiovo VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MÉRNÖKE A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR 1970. FEBRUÁR 31. A KISZ TÉLI ISKOLÁJÁN HÉTFŐTŐL SZOMBATIG JAKAB SÁNDOR ELVTÁRS, AZ MSZMP KB AGIT-PROP. OSZTÁLYVEZETŐJE A FIATALOK KÖZÖTT Nagymaros, Duna utca 2. Február verőfényes napjaiban, e már-már legendássá vált helyen — ahol egyetemünk régi és új üdülőházai emelkednek, közvetlenül a Duna partján — rendezte meg KISZ-szervezetünk egy hetes téli VB-iskoláját. A fiatalok — az egyetemi vb mintegy harminc tagja — gyönyörű környezetben töltötték az egy hetet, február 9-től február 14-ig. A rendkívül feszített napi programok nem csupán a reggeltől estig tartó hivatalos tennivalókból álltak. Esténként, vacsora után bonyolították le üléseiket, gyakorlataikat az egyes munkacsoportok. Kilencedikén, hétfőn utaztak a fiatalok Nagymarosra, és délelőtt 11 órakor az EVB ülésével már meg is kezdődött az iskola tevékenysége. Délután az egyes reszortok titkárai tartották beszámolójukat az elmúlt félévi munkáról. Másnap, február 10-én, kedden reggel nyolc órakor a kari titkárok kezdték beszámolóikat, melyeket még másnap is folytattak. Közben Vajó Péter és Főcze Lajos elvtársakkal való konzultációra készültek az ifjúsági mozgalom aktuális kérdéseiről. Másnap, a szerda délután legnevezetesebb eseménye, a fiatalok esztergomi kirándulása volt, ahol ifjú KISZ-vezetőink megtekintették az ősi Bazilikát. Február 12., csütörtök napja az egyik legfeszítettebb, egyben a legeredményesebb nap volt a VB-iskola ideje alatt. Délelőtt az egyetemi KISZ-szervezet szakmai tanulmányi munkát segítő tevékenységével foglalkoztak a fiatalok, délután az egyik legdöntőbb téma, az egyetemi KISZZ-szervezet hatásköri listájának megvitatása volt. A vita igen érdekes eredményeket, javaslatokat hozott, ismertetésére a kiegészítések konkretizálása és a lista végleges elfogadása után visszatérünk. Ötletességük, igyekvő aktivitásuk, hitük, lelkesedésük megvesztegető volt. Kétségtelenül az egész téli KISZ-iskola, de talán az egész évet átölelő egyetemi KISZ- naptárnak is legkiemelkedőbb eseménye volt pártunk, az MSZMP KB Agit-Prop. Osztálya vezetőjének, Jakab Sándor elvtársnak láthatása február 13-án, pénteken reggel kilenc órakor. Jakab elvtárs négy órás tájékoztatóján fiatal KISZ-vezetőink számára felrajzolta szinte az egész világpolitikai térképet. Részletesen szólt a vietnami kérdésről, megállapítva elöljárójában, hogy úgy tűnik, mintha közvéleményünk már lefutottnak tartaná ezt a kérdést, kevesebb figyelmet fordít rá, mint régen. Ez lényegében helyes orientáció, és a reális helyzetet is jelzi: a vietnami kérdés a megoldás felé halad. A Dél-Vietnami Nép Felszabadítási Front lényegében győzelmet aratott. A VDK létezik és meg tudja védeni függetlenségét egy olyan szuperhatalommal szemben is, mint az USA. A közel-keleti, izraeli és arab kérdés elmélyült elemzése során Jakab elvtárs megállapította, hogy a helyzet további bonyolódására lehet számítani, melyben minden nap hozhat meglepetéseket. Az egész közel-keleti helyzet részletes, minden érintett országra és politikai irányzatra kiterjedő elemzése után Európa biztonságáról, a német kérdésről, a Szovjetunió és az NSZK jelenleg is folyó tárgyalásairól, a Brandt kormány mostani „keletre nyitás”-áról, a Nyugat-Berlini kérdésről beszélt, valamint Kádár elvtárs legutóbbi, NDK-beli látogatását elemezte. Igen érdekes volt a hazánkban, illetve az NDK- ban folyamatban levő, kétféle szocialista gazdaságirányítási rendszer (az egyik az anyagi érdekeltség fejlesztésére, a másik a tudományos módszerek alkalmazására helyezi a fő hangsúlyt) összehasonlítása. Figyelemre méltó számunkra mindaz, amit e téren az NDK- tól tanulhatunk. A belpolitika kérdéseivel foglalkozva pártunk agit.-prop. osztályának vezetője az évfordulók megünneplése során szerzett tapasztalatokat elemezte fiatal kislistáink számára. Régebben a Magyar Tanácskozó társaságra emlékezve gyakrabban az úgynevezett „bukás’* okait helyeztük előtérbe. Ta- valy már a hangsúly annak ki(Folytatás a 2. oldalon) Török Imre elvtárs, KISZ-bizottságunk titkára Egyetemi KISZ- bizottságunk csütörtökre és péntekre meghívta lapunkat, a Jövő Mérnökét, illetve az azt képviselő munkatársat, a KISZ téli iskola legérdekesebbnek ígérkező két napján való részvételre. Miután Máriási festőművész (egyetemi képzőművészeti önképzőköreink vezetője) 19 órára tervezett előadása betegség miatt elmaradt — az ifjú KISZ-vezetők az estét a munkacsoportok üléseivel töltötték. Munkatársunk is részt vett egy ilyen ülésen, amely mintegy este 11 óráig tartott — és az álmos fiatalok még akkor sem akarták befejezni. A kissé fellengősen „KISZ VB-akadémiá”-nak elkeresztelt vezetőképzési csoport ülése volt ez, melynek létrejöttével, céljával kapcsolatosan már több cikkben, sőt, vezércikkben is támogató szót ejtettünk. A fiatalok az úgynevezett „ötletroham” módszerével új utakat-módokat kerestek ezen az estén is, hogy a KISZ-vezetőképzést majdan megvalósítsák egyetemünkön. Pro Urbe kitüntetést kapott dr. Széchy professzor A napokban osztották ki a Pro Urbe és a Pro Arte kitüntetéseket azoknak, akik legtöbbet tettek Budapestért. A kevés számú kitüntetett között volt — olyanok társasaságában, mint Kádár János elvtárs — dr. Széchy Károly, egyetemünk tanszékvezető egyetemi tanára is. A kitüntetés alkalmából az Esti Hírlap február 13-i száma hosszabb riportot közölt Széchy professzorral. A cikkből idézzük az alábbiakat: Ilyen kitüntetés, ilyen cím nincs: „Az ember, aki újjáépítette a hidakat”. A mondat legfeljebb a hivatalos indoklásban olvasható. ő kapta, ő vállalta a munkát. Amikor véget ért az ostrom, s kibújt a pincéből, a Fő utcába rohant. A Közlekedésügyi Minisztérium épülete romokban, egy nagyjából ép ház harmadik emeletén kaptak szobát. Néhány szakember gyűlt össze ott, csak annyit tudtak, Magyarországnak nincsenek hídjai. Leültek, papírt vettek elő. Emlékezetből — mert a dokumentáció elégett — ott, helyben összeállították a hazai hídjegyzéket. Megyénként, folyónként. (A profeszszor ma is fejből mondja: „összeadva 27,5 kilométer hosszúságú közúti híd helyreállításáról volt szó, 1424 hidat kellett újjáépíteni. De miből?”) „A tél beállta előtt híd kellett Budapestnek. Nyolc hónapnyi időnk volt.” Meg kellett építeni: valamiből, kikkel. Megindult a toborzás, összegyűjteni a hídépítéshez értőket. S megindult a kutatás, felfedező osztagok keltek útra. Jelentették, hogy Csepelen fúrócsöveket találtak. Kihalászták a felrobbantott hidak roncsait. Romos házakból faanyagot bányásztak elő. „Építettük a Kossuth-hidat, abból, amit találtunk”. Mi volt a legfurcsább építőanyag?” „Lágymányoson rábukkantunk az ingyenuszoda faszerkezetére. Az is bekerült a Kossuth-hídba. A híd kilenc nyílású lett, így diktálta a rendelkezésre álló anyag. Szögecselés helyett: hegesztés, így ment ez vidéken is. „Mindig akképp kellett megválasztani a hidak szerkezetét, amilyen építőanyagot találtunk, amilyent sikerült öszszegyűjtenünk a legkülönfélébb helyekről.” Életritmusa évtizedekig szinte változatlan volt. Akár a metrót bízták rá, 1951-ben, akár a Közlekedésügyi Minisztérium műszaki tanácsának vezetőjeként tevékenykedett, vagy az egyetemen az alapozás és alagútépítéstan professzoraként adott elő. Vendégprofesszorként előadást tartott Helsinkitől Kanadáig sok egyetemen. Megírt három könyvet, amelyeket angol, német, orosz, francia, spanyol, cseh nyelven is kiadtak, s hamarosan szerbül és japánul is megjelennek. Publikált 150—160 műszaki tanulmányt. Míg jegyezgetem vállalásait, elfoglaltságait, valami érthetetlenné kezd válni előttem. Az idő. Hogyan bírják az ilyen emberek az idő szorításait? — Korai felkelés, késői fekvés, öt órai alvás. Évtizedeken át így ment. Néhány éve csökkentettem a munkatempót, figyelmeztetett egy szívinfarktus. Azóta csak este kilencig dolgozom. Aznap, hogy nála jártam, vizsgáztatott. — Milyen jegyeket adott, professzor úr? — Sok közepest. Egy elégtelent — de egy jelest is. Tizenhatból. Erről szívesen beszél: — Megértem a hallgatókat. Nehezek a tárgyaim. Azt hiszem, én türelmes vizsgáztató vagyok. A lényegre megyek, azt keresem, van-e megfelelő érzékük a mérnökjelölteknek. Ez a fontos! A képletet úgyis elfelejtik, s úgyis megtalálják a könyvben. A hallgatókat itt fogadja, öt csöndes, Duna-partra néző szobában. A falakat metrókról, hidakról, alagutakról készült felvételek borítják; az íróasztalra egy arcmás tekint le: dr. Zselinszky Szilárdé, a vasbetonépítés atyjáé. Az ő szobája volt ez. —■ És egy másik arcz Széchenyié, a hídépítőé. — Professzor úr — kérdem —, melyik az ön hídja? — A szívem az Árpád-hídé. Én készítettem az általános terveit. De szeretni a Lánchidat szeretem legjobban. ★ Az értékes kitüntetés alkalmából szeretettel köszöntjük mi is Széchy professzort. Ez a köszöntés kétszeres, hiszen ugyancsak a napokban lett — nagyszerű munkássága elismeréseképp — a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ez a két kitüntetés, amely Széchy professzort érte, egyúttal az egyetemünkön folyó tudományos munka megbecsülését is jelenti. S ezt az elismerést is dr. Széchy Károlyinak, a geotechnikai tanszék professzorának köszönhetjük.