A Jövő Mérnöke, 1972 (19. évfolyam, 1-38. szám)
1972-04-08 / 11. szám
A MÁSODIK ARANYGYŰRŰ ,Az aranygyűrű fényében egy nagyon fiatal, nagyon nevetős arc villan föl, s csak egy gyorsfénykép készül, mert én ugyan valami történetet szeretnék hallani erről a legendás gyűrűről, amelyet ritkasága csak értékesebbé tesz, de dr. Zombory László adjunktus kinevet. Nincs történet. Nincs szenzáció. Nagyon egyszerű az egész. Az előzmény annyi, hogy középiskolában és egyetemen végig jeles volt, aztán bentmaradt az egyetemen, az elméleti villamosságtan tanszéken, aztán megírta doktori disszertációját. A gyűrű egy egész korszak, a tanulóévek lezárása. Szép emlékeztető pedagógusokra, barátokra és kollégákra, könyvekre és élményekre, arra a tíz évre, amely az ember jellemét, gondolkodását, képességeit és érdeklődését döntően alakította. Ára sok-sok kíváncsiság, tanulás és szerencse volt, értéke azonban csak később méretik meg: munkában és teljesítményben, felszabadulásunk óta ez a második aranygyűrű az egyetemen. Zombory László két hete viseli. A műszaki elektrodinamika a munkaterülete, a hobbyja, búvárkodásának célpontja. Ez volt mindig is, már diákkorában, amikor másodévesként demonstrátor lett a tanszéken, ez foglalkoztatta az egyetem utolsó évében is, amikor diplomatervét készítette, s ezt választotta doktori disszertációtémául is. A disszertáció címe: Diffrakciós jelenségek negatív vezetőképességű anyagokon. Úgy tűnik, olyan ez a sokesztendős tudományos munkálkodás, mint egy igen nagy gonddal megtervezett építkezés. A kitűnő alapra évről évre rakódtak az ismeretek. S ez a szellemi építkezés még mindig tart,s gondolom, csakugyan „mindig” tart majd, mert a kutatásban, ismeretszerzésben nem lehet megállni, lazítani) — Zombory László jelenleg levelező aspiráns, s ebben a minőségben is, négy éven át „hobby” -jánál, az elektromágneses térnél marad. Iyet ugyancsak teljes emberként csinálni kell; oktató — különösen egy felsőoktatási intézményben — aligha lehet meg enélkül. S magánélet is van, család, egy kisgyerek, nemsokára jön a második is. Szerencsére az aspiránsi évek meglehetősen hosszú tanulmányi időt biztosítanak — mondja az adjunktus. Nem is tudom elmondani, milyen nagy szó, milyen nagyszerű dolog, amikor az ember féléven át, teljesen nyugodtan, minden zavaró körülmény nélkül csak a témájának szentelheti magát.'volt néhány rövidebb külföldi útja. Egy hónap tanulmányút Leningrádban, egy konferencia Amszterdamban, egy másik konferencia Tbilisziben. Tervei: tudomány és oktatás, diákkörökben az „egyetemi tudományos műhely” gondolat megvalósítása, nem „stréber”, de gondolkodó, fogékony, kísérletező kutatómérnökök nevelése. Még a 30 határán egy hosszabb külföldi tanulmányút. Meg tanulni is, de már döntően önálló munkára. B. T. Magánélet. Idő. Közhelyek, ugye. De mit lehet tenni. Ezek a problémák. A tanszéken és másoktól is minden segítséget megkapott. Idő azonban kevés van. Itt az oktatás, amit szívvel-lélekkel csinálni kell, másként nem is szabad! A tudományos munka, ame Peru művészete ” kiállítás a Münnich Kollégiumban „Sok szeretettel köszöntjük önöket az alkalomból, hogy Magyarországon először láthatnak olyan jellegű kiállítást, amely a perui népművészet, illetve az inka művészet jellegzetes darabjait mutatja be. Ezt a kiállítást a Magyarországon tanuló perui diákok szervezete állította össze a dr. Münnich Ferenc Kollégium és a perui követség támogatásával”. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a kiállítást Candelaria Tenorio Baigorria perui diák. Ez a kiállítás nemcsak az ősi inka kultúrát, hanem az azt megelőző népek kultúráját is bemutatja. Végül is ezekből alakult ki 1440 körül a nagy Inka Birodalom, amely egy századon keresztül virágzott a spanyolok megérkezéséig. Jelentős és értékes anyag ez, C. T. Baigorria becslése szerint is több millió lehet magyar pénzben kifejezve. A bejárattal szemben Peru nemzeti zászlaja és címere fogadja a látogatót a hármas jelképpel: quina fa, láma és bőségszaru. A vitrinekben ékszerek, agyalgedényeik, a magnóról stílusos zene teremt hangulatot. Megköszönöm perui barátomnak az idegenvezetést, és rajta keresztül köszönetet mondok mindazoknak, akik ezt a kiállítást létrehozták, és hogy a mi kollégiumunkat tisztelték meg a házigazda tisztével. Gyós — Gyöngyösi Gyula felvétele Kitüntetések Április 4-e alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki dr. Szebényi Imre egyetemi tanárt, tanszékvezetőt, a vegyészmérnöki kar mb. dékánját, és dr. Varga Lászlót, a gépészmérnöki kar vegyipari gépek és mezőgazdasági iparok docensét. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Malecz Erika, az építészmérnöki kar lakóépület-tervezési tanszék adjunktusa és Suhai Ernőné, a ■villamosmérnöki kar dékáni hivatalának vezetője. A Szovjet Tudomány, Kultúra és Technika Háza diszpozíciós tervezéséért, március 29-én Ilku Pál művelődésügyi miniszter nevében dr. Polinszky Károly miniszterhelyettes dr. Gádoros Lajos egyetemi tanárnak, az építészmérnöki kar középület-tervezési tanszék vezetőjének átadta az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést. Miniszteri dicséretben részesült dr. Müller Ferenc adjunktus és Gábor Miklós tanársegéd, akik ugyanennek a tanszéknek az oktatói. NYÍLT tereken A közlekedési kar tájékoztatójáról Az újonnan megjelent „ újság”, folytatva a „házi” események közlését, a hallgatók informálását, visszatér egy már érintett, sőt vitatott témára. Gondolkodunk-e? címmel műegyetemi pályafutásának eddigi szakaszáról, két és fél évről számol be Varga Zoltán. Arra keresi a választ, hogy miért nem áll jelenlegi tudása azon a színvonalon, amelyet ő is szeretne és az egyetem is elvárna tőle. „Két év alatt gondolkodásmódomban nemhogy javulás, hanem talán rosszabbodás következett be” — írja Varga Zoltán, és hozzáteszi, hogy a hallgatóság zöme ilyen. Az oktatási rendszerben levő fogyatékosságokban keresi az okokat, a szélsőséges tantárgyakat kiemelve érvel a hasznosságukról, illetve haszontalanságukról. Némely előadások felolvasó jellegét említi meg, a képlethelyettesítgetés jelentőségét, és a kudarcra kárhoztatott gyakorlatokról ír. A későbbiekben egy kísértésről is beszámol, amely azonban már az ötödik félévben történt. „A gépjárművet tanító tanárunk mondta, hogy ezt a tárgyat nemcsak tanulni kell, hanem sokat kell rajta gondolkodni. Ilyet már sokat mondtak itt, csak a megvalósítás valahol elsikkadt” — írja. Mindez csak a jó kísértése volt, mert a szerző már csak a diploma utáni konkrét feladatok gondolkodásra késztető hatásában reménykedik, és titkon még az oktatástól vár nagyobb erőfeszítést. Szól az előadások adminisztratív eszközökkel történő látogatottságának biztosításáról, annak döntő fontosságáról. És megemlíti azt is, hogy a legfontosabb tárgyakra több idő kellene és nagyobb gond. „Talán akik meg vannak arról győződve, hogy mindent jól csinálnak, és minden rosszért a hallgatókat okolják” — fejezi be cikkét Varga Zoltán — „azoknak egy kicsit gondolkodni kellene, hogy gondolkodtatni tudjanak”. Az oktatás, főleg a reform tanmenet problémái oktatót, hallgatót egyaránt érint. Létező hiányosságokról, létező aggodalmakról van szó, amelyet néha öncélúan eltúloznak, néha hamisan állítanak be. Amelyekről mégis egyre több szó esik. Bár túlzó vélemények ezek többnyire, és ha megjelennek, csupán szerzőik felelősségére történik ez, általában hangvételük miatt. Amivel aztán vagy egyetértenek, vagy nem. Vagy vádaskodásnak, vagy személyeskedésnek veszik. Vagy együttéreznek mélységesen, konstatálják, aztán várnak egy következő „éles hangnemű” nyilatkozatot. Csupán érdemi válaszok nincsenek. Pedig lehetnének, mert valóban élő és létező (bár néha öncélúan beállított) problémákról van szó, amelyen változtatni látszat vitákkal nem lehet. •— Perge — AZ EGYETEM HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI TÁJÉKOZTATÓ AZ 1971/72-ES TANÉV HATODIK EGYETEMI TANÁCSÜLÉSÉRŐL Az Egyetemi Tanács március 27-én tartotta hatodik ülését e tanévben. A három pontból álló napirendből elsőként az egyetem 1971. évi gazdálkodásáról szóló jelentés került megtárgyalásra. Az anyagot előzetesen megvitatta a Tanács Egyetemfejlesztési Bizottsága is. A tanács a jelentést tudomásul vette és az elhangzott észrevételeket, valamint az Egyetemfejlesztési Bizottság ajánlásait figyelembe véve, a következők szerint határozott. — A gazdálkodásról szóló beszámoló jelentésnek a jövőben a számszaki tájékoztatás mellett fokozottabban kell foglalkoznia az elvi kérdésekkel. Ennek során vizsgálni kell, hogy a felhasználás összhangban van-e az irányelvekkel, milyen volt a gazdálkodás hatékonysága és mennyiben segítette az oktató-nevelő és tudományos munka célkitűzésének megvalósítását. E kívánalmak teljesülését biztosítandó, a tanács felkérte az Egyetemfejlesztési Bizottságot arra, hogy dolgozzon ki javaslatot a gazdálkodásról szóló jelentés jövőbeni szerkezetére vonatkozóan. — A tanács szükségesnek tartja, hogy a gazdálkodásról szóló jelentések valamennyi forrásból származó tételről és azok felhasználásáról adjanak pontos képet. — A bérfejlesztési keret karok közötti szétosztásáról és az ennek terhére szervezendő új állásokról a Rektori Tanácsot előzetesen tájékoztatni kell. A személyi kérdések című második napirendi pont keretében a tanács titkos szavazással határozott a tanszékvezetői, intézeti igazgatóhelyettese és intézeti osztályvezetői megbízások ügyében. E megbízásokról A Jövő Mérnökében is megjelenő legközelebbi egyetemi körlevél ad részletes tájékoztatást. A második napirendi pontnak részét képezte az egyetemi tanári és docensi állásokra beérkezett pályázatok elbírálása. A tanács titkos szavazással határozott a beterjesztett pályázatokról és a szavazás eredményének megfelelően javaslatot tesz a művelődésügyi miniszternek egyetemi tanári és docensi kinevezésekre. A személyi kérdések című napirend harmadik részét, a címzetes egyetemi tanári és docensi címek adományozására vonatkozó javaslatokat, a tanács levette a napirendről és felkérte a karokat, hogy javaslataikat a Művelődésügyi Minisztérium által előírt követelmények figyelembevételével vizsgálják felül és kellően megindokolva terjesszék az Egyetemi Tanács legközelebbi ülése elé.A napirend utolsó pontjaként a tanács határozatot hozott arról, hogy a 3 éves kutatási tervről szóló beszámoló jelentést, amelyet a munkaterv szerint a március 27-i ülésen kellett volna tárgyalni, az MTA-val történt megbeszélés értelmében az MTA osztályainak állásfoglalásáig a napirendről leveszi. Határozatot hozott továbbá a tanács arról, hogy május 8-ára tervezett ülését a kellő előkészítés érdekében — különös tekintettel a kari fejlesztési tervek elkészítéséhez szükséges időre — május 29-ére halasztja. E sorok írója részt vett a hazánk felszabadításáért vívott harcokban. 1960-ban és 1968- ban a vasbetonszerkezetek tanszéke vendége volt, s szívélyes szakmai és baráti kapcsolatot épített ki egyetemünk oktatóival. Visszaemlékezéseit hazánk felszabadulásának évfordulójára küldött üdvözletéhez mellékelte. \Milyen kár, hogy az idő ki■‘■'■L törli emlékezetünkből a régi eseményeket, adatokat, neveket! Most azonban, kevéssel Budapest felszabadulásának 27. évfordulója után, Magyarország teljes felszabadulásának ünneplésekor felmerülnek bennem az 1945. április 4. körüli időszak emlékei. 1945 januárjának második felében, hogy biztosítsák a Budapest felszabadításáért folyó hadműveleteket, a szovjet hadmérnökök feladata volt cölöp-, illetve pontonhíd létesítése a Dunán a Csepelszigetnél. Ennek megvalósítása után parancsot kaptunk, hogy vonuljunk a főváros bal parti részébe, és készüljünk fel az egyik Duna-híd ideiglenes helyreállítására. Ebben az időszakban a szovjet hadsereg Pest teljes felszabadításáért küzdött, s folyt a harc Budáért. Ezért az építési munkát nem lehetett azonnal megkezdeni. A déli szakaszon egy felderítő alakulattal megvizsgáltam a mai Petőfi-híd roncsait. Itt nem folyt akkor tűzharc a szovjet és a fasiszta erők között, s nemcsak megközelíthettem a roncsokat, hanem fel is juthattam annak egyes részeire. A felderítés nem járt megnyugtató eredménnyel. A súlyosan szétrombolt híd nem tette lehetővé, hogy ott rövid idő alatt megvalósítsák az átkelést. Ekkor merült fel a Gellérthegy lábánál épült mai Szabadság-híd, az egykori Ferenc József-híd ideiglenes helyreállításának gondolata. Ennek közelében azonban szakadatlan harc folyt, s a bal parti hídfőt se lehetett megközelíteni. A híd statikai vázának és méreteinek meghatározására — ami szükséges volt az ideiglenes szerkezet megtervezéséhez — Rubahin hadnaggyal együtt felkúsztam egy közeli ház tetejére, ahonnan lefényképezhettem a hidat. A képek alapján felrajzoltam a szerkezetet, s ennek segítségével vázoltam fel az ideiglenes híd tervét. Az építési munka előkészítésére a közeli vásárcsarnok épületébe vonultunk, műszaki szakaszunk pedig két utcával távolabb, egy iskolával szemben helyezkedett el. Gondot okozott a szükséges építőanyagok, fa, csavarok, acél, stb. beszerzése. Az ismeretlen városban, harci tevékenység közepette különösen bonyolult volt ez a feladat. Ekkor felbecsülhetetlen szolgálatot tett nekünk egy magyar építőmérnök, aki önként jelentkezett alakulatunknál, s felajánlotta segítségét. Nagyon kiváló fiatalember volt, sajnálom, hogy nem emlékszem a nevére. Meleg szavakkal szeretnék megemlékezni a családról is, amelynél az éjszakákat töltöttem egy hadnagyunkkal együtt. A haladó gondolkodású család gyűlölte a fasisztákat és együttérzett a mi harcunkkal. Kár, hogy mire 1960-ban, amikor kiküldetésben Budapesten jártam, már elköltöztek onnan. 1945. február 13-án teljes sikerrel járt az a harc, amelyet a szovjet hadsereg a Budát tartó fasiszta erők ellen vívott. Budapest teljesen felszabadult. Ettől a naptól kezdődött a normális élet visszatérése és a főváros helyreállítása. Budapest felszabadítása •*" után a parancsnokság műszaki alakulatunk harci egységeit Székesfehérvárra irányította, majd a Balaton északi részéhez és Veszprémbe, később Ausztriába, s a szovjet hadsereg ott küzdő egységei is győztesen befejezték a háborút. Az anyagokat, szerkezeti részeket, úszóműveket, amelyeket terveink szerint előkészítettünk, átadtuk az északról érkező egységeknek, akik befejezték a mai Szabadság-híd helyén létesített provizórium felépítését Azoknak a szovjet katonáknak az emlékére, akik Tolbuhin marsall parancsnoksága alatt a magyar fővárosért harcoltak, s megteremtették a forgalmat az ideiglenes hídon, a magyar nép a hídhoz vezető pesti utcát Tolbuhinról nevezte el. Harkov, 1972. március hó. V. A. Rosszijszkij, a Harkovi Autó- és Útépítési Főiskola Hídépítési Tanszékének professzora, a szovjet hadsereg volt mérnök századosa •• EGY SZOVJET MÉHNÖK-SZÁZADOS VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL KOSZORÚZÁS Március 31-én — hagyományainkhoz híven — ünnepélyesen megkoszorúzták az egyetemünk kertjében álló szovjet hősi emlékművet. Először az MSZMP XI. kerületi bizottsága helyezte el koszorúját Pataki János első titkár vezetésével, majd egyetemünk állami vezetői következtek, őket követte az egyetemi pártbizottság, a KISZ-szervezet, a szakszervezet, s végül a legkisebbek helyeztek el virágcsokrokat az emlékmű elé. Képünkön a pártbizottság képviselői, Murai György agit.prop.-titkár, Themesz Vilmos pb-titkár és dr. Tóth Mihály szervező titkár vonul az emlékműhöz a legkisebbek sorfala között. (Fotó: Ladányi Gyuláné)