A Jövő Mérnöke, 1975 (22. évfolyam, 1-41. szám)

1975-04-26 / 15. szám

A Czakó-féle laboratórium Most, midőn dr. P­e­r­é­n­y­i Imre rektor ünnepélyes kere­tek közt felavatta a budapesti műegyetem modern eszközök­kel gazdagon felszerelt pom­pás új Építőipari Laboratóriu­mát, nem lesz érdektelen vis­s­szatekinteni a múltba és meg­emlékezni a műegyetem egy­kori szerény keretek közt lé­tesült első szilárdságtani labo­ratóriumáról és annak alapí­tójáról, Czakó Adolf pro­fesszorról. Ennek a kis laboratórium­nak megalapításakor, 1898- ban, a műegyetem még a fő­város pesti oldalán, a Mú­zeum körúti épülettömbben helyezkedett el. Ennek az épülettömbnek az udvari ré­szén, az ún. Gólyavár tőszom­szédságában, egy egyszerű fa­bódéban kezdte meg működé­sét a műegyetem első szilárd­ságtani laboratóriuma, a Czakó-féle laboratórium. Első anyagvizsgáló gépe egy Cson­ka-féle 100 tonnás nyomógép és egy Amsler-féle 50 tonnás szakítógép volt. Ez a felszere­lés később egy 500 tonnás Amsler-féle nyomógéppel, majd egy Amsler-féle hajlító­géppel egészült ki. Czakó Adolf a szilárdság­tani laboratórium birtokában a szilárdságtani oktatásnak egy akkor merőben újszerű formáját valósította meg: az elméleti ismeretek megalapo­zásához szükséges kísérleteket előadásai közé iktatva, maga mutatta be hallgatóságának. Ez az oktatási mód alkalmat adott arra, hogy a hallgatóság helyes képet alkosson magá­nak a szerkezeti anyagok kü­lönböző tuladonságairól, a te­herhordó szerkezetek terhe­lés alatti viselkedéséről és azokról az elváltozásokról, amelyek a szerkezeteken a törést megelőzően az igénybe­vétel különböző fázisaiban je­lentkeznek. Czakó Adolf a kis labo­ratórium élén minden idejét a hazai szerkezeti anyagok tu­lajdonságainak megismerésé­re és az oktatás színvonalának emelésére fordította. Előadá­saiban egyszerű szavakkal, de nem egyszer lángoló, szenve­délyes hangon fejtette ki gondolatait, kérdés-felelet for­mában vonva be előadásiadba magát a hallgatóságot is. Elő­adásmódja rendkívül szug­­gesztív volt, ellenállhatatlanul magával ragadta hallgatósá­gát, amely vele együtt élte át a tárgyalt probléma megoldá­sának minden izgalmát. Idejének jelentős részét kis laboratóriumában töltötte, ahol saját maga kezelte a gé­peket és gyöngybetűivel saját maga jegyezgette fel a kísér­letek eredményeit a kísérleti naplóba. A tudós bizalmatlan­ságával, de éles megfigyelő­­képességgel elemezte a jelen­ségeket­ és biztos ítélőképes­séggel vonta le a kísérletek tanulságait. Életeleme a mun­ka volt, ezt követelte meg be­­osztottaitól is. A puritán egy­szerűséget szerette, maga is egyszerű és közvetlen volt, de mindenütt és mindenben az igazságot kereste, amelynek érvényesüléséért szenvedélye­sen, fáradhatatlanul küzdött. Halála óta már több mint három évtized telt el, de ez az idő nem homályosította el emlékét, amelyre mindenkor tisztelettel tekintenek vissza tanítványai, köztük e sorok írója is, aki most a műegye­tem új, nagy lehetőségeket magában rejtő Építőipari La­boratóriumának felavatása alkalmából e sorokkal kíván hódolni a laboratóriumi okta­tást kezdeményező Czakó Adolf professzor elévülhetet­len érdemének. Dr. Cs. P. Szovjet könyvkiállítás a szilárdtest-fizika és a bioaktív vegyületek köréből A napokban írta alá a jegy­zőkönyvet a további tudomá­nyos együttműködés kiszéle­sítéséről a Magyar Tudomá­nyos Akadémia és a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­jának szilárdtest-fizikai bi­zottsága Budapesten, a Köz­ponti Fizikai Kutató Intézet­ben tartott 3. ülésszakának befejeztével. Mintha erre az okmányra rímelne: ápr. 16-án — két hé­tig nyitva tartó — könyvkiál­­lítás nyílt meg a Központi Könyvtár előterében azokból a szovjet tudományos kiadvá­nyokból, melyeket a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­jának moszkvai Természettu­dományos Könyvtárától hoza­tott meg a Budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­nak tudományos könyvtára. A négy szekrényben és 6 tárolóban Fodor Zsolt, tudo­mányos munkatárs által gon­dosan rendezett 280 könyv két nagy témakör legfrissebb eredményeiről tájékoztat: a szovjet szilárdtest-fizikai vizsgálatok, illetve a bioaktív vegyületek terén megjelent könyvekről nyerhetnek be­nyomást a kiállítás látogatói. A megnyitón dr. Héberger Károly könyvtárigazgató üd­vözölte a megjelenteket, majd Csubukova elvtársnő, a Szov­jet Kultúra és Tudomány Há­za tudományos könyvtára ve­zetőjének jelenlétében Buzdkó István elvtárs, a könyvtár munkatársa nyitotta meg a kiállítást, melyet el­sők között tekintett meg Kónya Albert akadémi­kus és az MSZBT egyetemi elnökségének titkára, dr. Ba­laton Jenő adjunktus. A kiállított könyvek egy­aránt tanúskodnak a szovjet tudományos élet eredményei­ről és a tudományos könyvki­adás magas színvonaláról, s bizton számíthatnak egyete­münk oktatói, kutatói, hallga­tói érdeklődésére. A 280 könyv nem marad meg könyvtárunk állományá­ban, de a bemutatott témakö­rök szakkönyvei kikölcsönöz­het­ők a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának tudomá­nyos könyvtárából (V., Sem­melweis u. 1—3.) (végh) k Új műszaki könyvek a Központi Könyvtárban GÜNTHER, Rudolf: Verbrennung und Feuerungen. Mit Beiträgen v. H. Wilhesmi, G. Janisch (etc.) Berlin—Hei­delberg—New York Spinger, 1974. XV., 432 BMEKK: 244 092 HODAM, Fritz: Formelsammlunkg und Tabel­­lenbuch der technischen Optik. Berlin, Verl. Technik, 1974. BMEKK: 332 418 KNAUFE, W.: Érdbau (Brdbaustoffe Gewin­nen. Transportieren. Einbauen. Erdbauwerke.) Berlin, Verl, für Bauwesen. 1974. 458 BMEKK: 710 004 MASZLOV, Viktor Pavlo­­vics: Operatomiie metodü. Ucsebnik dija vuzov. Moszkva, „Nauka”, 1973. BMEKK: 244 041 (STONG, Robert E.) SZTONG, R.: Zametki po teorili kobordiz­­mov. (Notes on eobordism­­theory.) Per. V. M. Buhstabera. Moszkva. „Mir”. 1973. 372 BMEKK: 244 068 A 25 éves szovjet-magyar együttműködés Az egyetem KISZ bizottsága által kiírt pályázatra készült Pintyőke Gábor és Papp Sándor építőmérnökhallgatók mun­kája „A 25 éves szovjet—magyar együtt­működés eredményei a tudományos és technikai életben”. Két részletet adunk közre az érdekes tanulmányból, az aláb­bit és a szovjet mérnök­ százados vissza­ém­l­ékezéseit. A vasbeton témában megjelent magyar­­nyelvű fordításban olvasható könyvek tu­dományos jelentősége a magyar vasbeton kutatás, oktatás és felhasználás területén. Hazánk felszabadulása óta eltelt idő folya­mán építőiparunk hatalmas feladatokat oldott meg, és ennek során korszerű nagyiparrá fej­lődött. Különösen szembetűnő az előrehaladás a vasbeton építés területén. Világviszonylat­ban is megérdemelt elismerést váltottak ki az előregyártott nagyelemekkel készült ipari épületeink. Jelentős eredményeket értünk el a vb. elemek üzemi előregyártása terén is. Vasbeton elméletünk sem maradt le a mér­nöki gyakorlat fejlődésétől. Szabályzataink haladó elveken, korszerű méretezési módsze­reken alapszanak. Mindezzel éles ellentétben állt és előbb-utóbb a további fejlődés gátjá­vá vált volna az a tény, hogy felszabadulás utáni 11 év alatt nem jelent meg olyan ma­gyar nyelvű szakkönyv, amely magas színvo­nalon, kimerítően ismertette volna a vb. el­mélet akkori legújabb eredményeit, a kor­szerű vb. szerkezetek tervezésének, méretezé­sének elveit és módszereit. Az egyetemi jegy­zeteket a technikumi tankönyvek sem pótol­hatták ezt a hiányt. Ezért a Műszaki Könyv­kiadó szükségesnek látta, hogy addig is, amíg a megfelelő magyar szakkönyv kiadására sor kerül, gondoskodjék kiemelkedő jelentőségű külföldi művek lefordításáról. A felszabadulásig a magyar vb. építés el­sősorban a német és az osztrák iskola ered­ményeire támaszkodott. Eljutottak Magyarországra a francia, svájci stb. szakkönyvek és folyóiratok is, a Szovjet műszaki irodalom azonban ismeretlen ma­radt. A szovjet építőipar pedig már a háború előtt, az első ötéves tervek idején ért el je­lentős sikereket a vb. szerkezetek építése te­rén, így pl. a Szovjetunióban elsőnek ter­jedt el az előregyártott vb. szerkezetek alkal­mazása. A világon elsőnek dolgozták ki a vb. szerkezeteknek a törési állapot alapján tör­ténő méretezését. A felszabadulás után szakembereink nagy érdeklődéssel fordultak a szovjet tudomány és technika eredményei felé. Ezt az is indo­kolta, hogy iparunk hasonló jellegű feladato­kat a Szovjetunióéhoz hasonló társadalmi és gazdasági körülmények között kellett, hogy megoldjon. A nyelvi nehézségek miatt a vas­betonnal foglalkozó szovjet szakirodalommal kezdetben csak tudományos dolgozóink vi­szonylag szűk rétege ismerkedhetett meg, és így a szovjet szakmunkák termékenyítő ha­tása is főleg elméleti téren nyilvánult meg. Mi is átvettük a törési állapot alapján való méretezés elvét és szakembereink a szovjet szakemberekkel párhuzamosan dolgozták ki a határállapotokon alapuló méretezési módszert, így szabályzatunk alapelvei megegyeztek az új szovjet szabályzatéval. Mindez indokolttá tette ilyen irányú szov­jet szakkönyvek lefordítását. Az első válasz­tás K. V. Szaknovszkij „Vasbeton szerkeze­tek” c. könyvére esett, amely két évtized alatt hét kiadásban jelent meg. Bár a hetedik ki­adás megjelenése óta a technika szakmai fej­lődése sok tekintetben változást és újat ho­zott, Szaknovszkij könyve alapjában véve megfelel a vb. építés színvonalának, több fe­jezete pedig előremutató a vb. fejlődése te­rén. Az utóbbi időben magyar nyelvű fordítás­ban megjelenő szovjet vb. szerkezetekkel fog­lalkozó könyv nem volt. Ez azzal is magya­rázható, hogy az elmúlt pár évben olyan óri­ási ugrásszerű fejlődés következett be, pl. a valószínűségelméleteken alapuló méretezési eljárások terén, mely nem tette lehetővé a kutatási munkák mellett összefoglaló szakiro­dalom írását és fordítását. Helyette inkább közösen folyatott kutatások voltak. Tervek vannak közös szakirodalom megjelentetésére. Gdanski háztető Doma Ágnes felvétele Egy szovjet mérnök százados visszaemlékezéseiből E sorok írója részt vett hazánk felszabadulásáért vívott­­har­cokban. 1960-ban és 1968-ban a Vasbetonszerkezetek Tanszéké­nek vendége volt, s szívélyes szakmai és baráti kapcsolatot épített ki egyetemünk oktatóival. Visszaemlékezéseit hazánk felszabadulásának évfordulójára küldött üdvözletéhez mellé­kelte. Milyen kár, hogy az idő kitörli emlékezetünkből a régi eseményeket, adatokat, neveket! Most azonban, kevéssel Bu­dapest felszabadulásának 27. évfordulója után, Magyarország teljes felszabadulásának ünneplésekor felmerülnek bennem az 1945. április 4. körüli időszak emlékei. 1945. januárjának második felében, hogy biztosítsák a Budapest felszabadításáért folyó hadműveleteket, a szovjet hadmérnökök feladata volt cölöp- ill. pontonhíd létesítése a Dunán a Csepel-szigetnél. Ennek megvalósítása után paran­csot kaptunk, hogy vonuljunk a főváros balparti részébe, és készüljünk fel az egyik Duna-híd ideiglenes helyreállítására. Ebben az időszakban a Szovjet Hadsereg Pest teljes felszaba­dításáért küzdött, s folyt a harc Budáért. Ezért az építési munkát nem lehetett azonnal megkezdeni. A déli szakaszon egy felderítő alakulattal megvizsgáltam a mai Petőfi híd roncsait. Itt nem folyt akkor tűzharc a szov­jet és a fasiszta erők között, s nemcsak megközelíthettem a roncsokat, hanem fel is juthattam annak egyes részeire. A felderítés nem járt megnyugtató eredménnel. A súlyosan szét­rombolt híd nem tette lehetővé, hogy rövid idő alatt megvaló­sítsuk az átkelést. Ekkor merült fel a Gellérthegy lábánál épült mai Szabadság-híd, az akkori Ferenc József híd ideiglenes helyreállításának gondolata. Ennek közelében azonban sza­kadatlan harc folyt, s a balparti hídfőt se lehetett megköze­líteni. A híd statikai vázának és méreteinek meghatározására — ami szükséges volt az ideiglenes szerkezet megtervezéséhez — Rubahin hadnaggyal együtt felkúsztam egy közeli ház tetejére, ahonnan lefényképezhettem a hidat. A képek alapján felraj­zoltam a szerkezetet, s ennek segítségével vázoltam fel az ■ideiglenes híd tervét. Az építési munka előkészítésére a kö­zeli vásárcsarnok épületébe vonultunk, műszaki szakaszunk pedig két utcával távolabb, egy iskolával szemben helyezke­dett el. Gondot okozott a szükséges építőanyagok, fa, csavarok, acél, stb. beszerzése. Az ismeretlen városban, harci tevékeny­ség közepette különösen bonyolult volt ez a feladat. Ekkor felbecsülhetetlen szolgálatot tett nekünk egy magyar építő­mérnök, aki önként jelentkezett alakulatunknál, s felajánlotta segítségét. Nagyon kiváló fiatalember volt, sajnálom, hogy nem emlékszem a nevére. Meleg szavakkal szeretnék megem­lékezni a családról is, amelynél az éjszakákat töltöttem egy hadnagyunkkal együtt. A haladó gondolkozású család gyű­lölte a fasisztákat és együttérzett a mi harcunkkal. Kár, hogy mire 1960-ban, amikor kiküldetésben Budapesten jártam, már elköltöztek onnan. 1945. február 13-án teljes sikerrel járt az a harc, amelyet a szovjet hadsereg a Budát tartó fasiszta erők ellen vívott. Budapest teljesen felszabadult. Ettől a naptól kezdődött a normális élet visszatérése és a főváros helyreállítása. Budapest felszabadítása után a parancsnokság műszaki alakulatunk harci egységeit Székesfehérvárra irányította, majd a Balaton északi részéhez és Veszprémbe, később Ausztriába, s a szovjet hadsereg ott küzdő egységei is győztesen befejezték a háborút. Az anyagokat, szerkezeti részeket, úszóműveket, ame­lyeket terveink szerint előkészítettünk, átadtuk az északról érkező egységeknek, akik befejezték a mai Szabadság-híd helyén létesített provizórium felépítését. Azoknak a szovjet katonáknak az emlékére, akik Tol­­buhin marsall parancsnoksága alatt a magyar fővárosért har­coltak, s megteremtették a forgalmat az ideiglenes hídon, a magyar nép a hídhoz vezető pesti utcát Tolbuhinról nevezte el. Harkov, 1972. március hó. V. A. Rosszijszki.­ A Harkovi Autó- és Útépítési Főiskola Hídépítési Tanszékének professzora, a Szovjet Hadsereg volt mérnök századosa

Next