A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)
1981-10-10 / 29. szám
Gyermekbetegségek ? A sebbel-lábbal átadott új Irinyi kollégium körül még mindig nincs rendben minden. Az utóbbi napokban is született néhány jegyzőkönyv különféle műszaki rendellenességekről, így például nemrégiben a BEAG által gyártott hangosítóberendezés mondta fel a szolgálatot szerencsére (természetesen) még garanciális. Jegyzőkönyv született a szellőzőberendezés hiányosságairól is, néhány szinten nem tökéletes az elszívás, nehezen száradnak a ruhák, lassan oszlanak a kellemetlen illatok. . A legnagyobb gondot szeptember második felében az akadozó vízszolgáltatás jelentette. A portásnapló tanúsága szerint szeptember 20-án este kilenctől, szeptember 22-én 19 és 21 óra között, 24-én, ugyancsak az esti órákban, több emeleten, elsősorban a felső szinteken nem volt víz. Előzőleg 18-án nem működött az átemelő és keringető szivattyú, amint később kiderült, egy felelőtlen áramtalanítás miatt. A szerelők ugyanis, egy kisebb javítás elvégzése után elfelejtették visszakapcsolni az áramot... Amit azt Ákos András, a műszaki fejlesztési osztály vezetője elmondta, egyéb esetekben egy mágneskapcsoló meghibásodása, s a biztonsági rendszer elromlása miatt nem folyt a víz a csapokból. Az előbbinél „egyszerű anyaghiba” játszott szerepet, míg a biztonsági rendszer, ami a rendszer túltöltődését és a túlnyomást hivatott megakadályozni, ezúttal feleslegesen kapcsolta ki a vízszolgáltatást. A szakértők véleménye szerint most már minden remény megvan arra, hogy a vízellátás rendben lesz az új kollégiumban. Szeptember utolsó hetében, sőt októberben is, a kivitelező és az egyetem emberei lépésről lépésre ismét átvizsgálják a műszaki berendezéseket, és folyamatos próbaüzemelést tartanak, miközben minden üzemmódot kipróbálnak. Úgy mondják, ezek a hibák csak afféle gyermekbetegségek. Mi is ezt reméljük. (Csak ne tartsanak olyan sokáig, mint a Kruspér utcában. A szerk.) Már tűz és papír . Fotó: Szabó Róbert !» Nem köszönünk el... Beszédek is elhangzottak, a szokásnak megfelelően. Az ilyen alkalmakkor szokásos beszédekhez képest azonban szokatlanul , őszintén megrendült mondatok hangzanak el. Halkan és minden pátosz nélkül, szinte hangsúlytalanul, nehogy frázisnak hasson, ilyenek: — Élmény volt együtt dolgozni vele. Beírta nevét a műegyetem történetébe. Nem kímélte magát... Szerettük, szeretjük, én is hangsúlytalanul mondom, nehogy frázisnak hasson. Akármennyit vitatkozunk és ha nem is mindig értettem vele egyet... Be kell vallani, most — szó szerint — könnyes szemeket is látni az elköszönő környezetben, mintha tényleg, milyen messzire menne. Mások — a férfiak — emlékeket idéznek... nevetgélve „húzzák”, mint egymást szokták nosztalgikus évfolyamtalálkozókon... ■ A tikárt különböző helyeken búcsúztatták, nem tudom, hány helyen és hányan, de a végrehajtó bizottságban már tiltakozott, hiszen itt marad az egyetemen...: „Tényleg nem szeretnék elbúcsúzni”. A rektori búcsúztatón is elhangzott az ünnepélyes beszéd, hogy „csatlakozni szeretnék, azokhoz az igen meleg szavakhoz, amelyeket a pártbizottságban, a végrehajtó bizottságban mondtak az egyetem belső életét nálam jobban ismerő kollégák, barátok. Nagyon fogjuk hiányolni azt az impulzív vitakészséget, amiről mindenütt szó volt, az ötletdús tevékenységet... Ha a kandidátusi disszertáció megírására vonatkozó rövid távú terved teljesíted, ismét számítani szeretnénk rád felelősségteljes feladatok megoldásában.” Aztán válasz, „az érdemen felüli jó szó”-ról, s hamarosan megint évődés, tréfálkozás, mert nyilván ez jelenti már a feloldódást ebben a furcsa, ahogy ő mondta, „nem túl jó” búcsúzkodás-hangulatban. Tűnődöm közben és azóta: végül sikerült vajon ennyi szó között megmondanunk neki, hogy emberséges, egyenes, bátor és őszinte embernek tartjuk? Hogy fegyelmezett, de sosem meggyőződéstelen apologéta? Hogy semmi sem volt képes megzavarni az eredeti tiszta kommunista meggyőződésében... S abban sem, hogy őszintén szeresse, becsülje az egyetemi kollektívát, a fiatal, az idősebb embert, az értékeiért, a hibái ellenére. Vagy lehet, hogy ilyesmit nem is neki kell megmondanunk? Elég emlékezetünkbe vésni, mit becsülünk igazán az emberben. Aki itt tizenhét évig pártmunkás volt, és életfogytiglan pártmunkás lesz. (salgó) Illéséül aarbasment Gondolatébresztőnek az 1978-as intézkedési terv Három éve volt utoljára olyan lehetőségünk, hogy közvetlenül a kar vezetőségével beszélgessük meg a problémáinkat. Ahhoz, hogy tényleg hatékony formává válhasson a parlament, fontos, hogy: — Minden lényeges probléma elhangozzék. — Az adott kérdés, észrevétel, sokoldalúan, lehetőleg az összes érvvel alátámasztva jelenjen meg. — Az adott téma csak egyszer kerüljön szóba, legalábbis ne ismételgessünk dolgokat fölöslegesen — Lényegtelen kérdések ne vegyék el az időt a lényegesek elől, ne tereljék el a figyelmet róluk. Ezért az első taggyűlésen (egyik napirendként) feltétlenül részletesen beszéljétek meg, mit mondjon el az alapszervezetek két képviselője a parlamenten. Az évfolyamvezetőségek és az évfolyami kollégiumi bizottságok (az EKB-k is választanak 1—1 küldöttet) egyeztessék az évfolyamon tervezett hozzászólásokat. (Természetesen nemcsak az szólhat hozzá, akinek az évfolyamvezetőség ezt javasolja.) Az állami vezetőség felkészülésének segítése érdekében a fő problémák listáját eljuttatjuk a dékánnak. Gondolatébresztőnek álljon itt az előző intézkedési terv és a dékán beszámolója annak teljesítéséről. (Az új intézkedési tervet a következő számban közöljük, és reméljük, akkorra már ismert lesz az új, februártól érvényes ösztöndíjrendelet tervezete is.) Gönci János, a kari KISZ-vezetőség titkára (Folytatás az 5. oldalon.) Halad a dolog Legutolsó információink szerint megoldódik az eltések beköltözése a vári koleszba. Az egyetem karbantartó részlege az ÍGÉRETNEK megfelelően halad a renoválással. Az első lépcsőben 82 ejtést helyeznek el a harmadik emelet kétágyas szobáiban. A paddólakkozás és az azt követő takarítás után újabb tíz második emeleti szoba készül el, s akkor az utolsó csoportok is elhagyják a Landler és a Schönherz kollégiumot. Angyalburok. Mozgásszínház-beszámoló a 4. oldalon VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1981. OKTÓBER 10. Lányom, lányom, gyöngyvirágom... Elmennél-e a diákhoz? A szociológia sok szempontból gyerekcipőben jár. Módszerei alkalmanként még kidolgozatlanok, eredményei nélkülözhetetlenek, de sokszor nem elég gyakorlatiasak, a belőlük levonható következtetések nem egyértelműen mutatják meg, mit kell, mit lehet tenni. Az is előfordul, hogy a szociológiai vizsgálat eredménye közhelyigazság, olyasmi, amit mindenki tud. Vagy legalábbis mindenki, minden érdekelt tudhatna. Hogy azonban nem így van — ez lehet talán az egyik érv, mely e vizsgálatok szükségességét is igazolni tudja. Tavasszal sok szó esett a hallgatók életmódjáról, életszínvonaláról. A felkavart szenvedélyek között testközelből vált érezhetővé, hogy nem kevesen vannak, akik nem ismerik, esetleg nem jól ismerik a BME hallgatóinak a körülményeit, illetve ismerik esetleg, de nem ismerik el gondjaik és kéréseik társadalmilag jogos voltát. Nem lesz tehát haszontalan, ha ismertetjük az egyetemi és főiskolai hallgatók élet- és munkakörülményeivel foglalkozó tanulmánykötet „Az egyetemi és főiskolai hallgatók családi állapota, lakás- és anyagi helyzete” című, Kozák Gyula készítette írás néhány részletét. Kozák Gyula a családi állapot általános problémáival kezdi tanulmányát, tudniillik azzal az aprósággal, hogy míg az egyetemista a középiskola befejezése után a társadalom más csoportjaihoz hasonlóan rendelkezik a családalapításhoz szükséges pszichológiai, szociológiai, biológiai érettséggel, ugyanakkor „gazdaságilag nincs felkészülve a házasságra, mert nem rendelkezik saját egzisztenciával, sajátos kettős függőségi helyzetben van (szülők és egyetem, főiskola), s a tanulmányok befejezése utáni sorsáról sem képes előre dönteni.” „Míg a hasonló korú népességből a férfiak 58,4 százaléka, a nők 74,1 százaléka megházasodik, a felsőoktatásban részt vevők túlnyomó többsége vállalja továbbra is a pénztelen kisdiák szerepét, akit még erkölcsi, etikai megfontolásokkal is visszatartanak, visszariasztanak olyan — az anyagi helyzet függvényében valóban — felelőtlen cselekedetek elkövetésétől, mint a házasság, ne adj’ isten, gyermek világra hozatala. Ami annyit jelent, hogy a korcsoport 10—12 százalékának — ennyien kerülnek rendszeresen a felsőoktatásba — évekkel el kell halasztania mindazoknak a funkcióknak a betöltését, „elvárásoknak” a teljesítését, amelyek követendő életmodell részeként már jórészt be is épültek a fiatalok gondolkozásába, gondolati és érzésvilágába. A leendő értelmiség körében, a körülmények miatt tehát a „legalizált (és ezáltal gazdaságilag is definiált) házasság helyett a kapcsolatok más rendszere jön létre” — szükségszerűen. S rögtön jelentkezik az első probléma, melyben sok későbbi zavar forrását is felismerhetjük: „a házasságon kívül élés... a házasságban élőktől eltérő felelősségvállalási szokásrendet alakít ki, hiszen a magányos fiatal csak önmagáért felelős, s a házasság szocializációs funkcióját csak megkésve tapasztalhatja saját bőrén”. (Meg a családja bőrén!) Jellemző az egyetemista életmódjára, épp az előbbiek miatt, s a biológiai és társadalmi kényszer miatt is, a házasságon kívüli, házasság előtti szexuális élet — ami teljesen rendben levő is lenne, hisz ki várhatná el erejük teljében lévő fiataloktól jogosan az önmegtartóztatást, de — mivel nem függetlenek — ez egyáltalán nem egyszerű, a kapcsolatok számos, gyakran megoldhatatlan nehézségbe ütköznek. Elég talán a két fő problémát megemlíteni: a „felnőttek” morális megítélése és a realizálás helye. A felmérés számszerű adatokkal nem rendelkezik, de sok hallgatóval lefolytatott beszélgetés alapján megállapítja, hogy például a kollégiumban lakók egy része, egész sorsát érintő traumát szenved. (Kérdés, hogy mennyire merünk , és lehet-e róla beszélni, de érdemes lenne megvizsgálni a műegyetem helyzetét is ebből a szempontból. Félő azonban, hogy a féllegális kollégiumi megoldások nyilvánosságra kerülése egyrészt különböző szankciókat vonna maga után — természetesen a szocialista erkölcs nevében, sfélő, hogy csak a csámcsogóknak lenne hasznára.) Mellesleg a BME helyzetét jellemezheti — lesz, aki ezt eredményként könyveli el —, hogy ez az az egyetem, ahol a többiekhez képest ötödévre a legkevesebb a házas hallgató. (Míg a budapesti tudományegyetemeken ez az arány 32 százalék, addig a BME-n kevesebb, mint 18 százalék.) A deviáns magatartás — ti. a tanulmányok ideje alatti házasságkötés — különben érdekes módon nem az anyagi helyzettel van elsősorban kapcsolatban az adatok alapján, hanem a szülői megítéléssel, egyfajta rétegmentalitást tükröz. „Az értelmiségi, vezető beosztású szülők toleránsabban gondolkoznak gyermekeik sorsáról.” (Talán ők is voltak valaha egyetemisták, bele tudják élni magukat a fiatalok helyzetébe —• tenném hozzá az abszolút nem tudományos megállapítást.) T- G. Ötnapos munkahét: 82 őszétől Az ötnapos munkahetet 1982 őszétől vezetik be a BME-n. A bevezetés megszervezésével kapcsolatos problémákkal a szakszervezeti bizottság az idei év második felében foglalkozik majd. A bevezetést körültekintő, széleskörű vizsgálat, valamint a bevezetés tervezetének nyílt vitája előzi meg. Az előkészítő munkáról, a különböző kérdésekről, esetleg eltérő véleményekről rendszeresen tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.