A Jövő Mérnöke, 1981 (28. évfolyam, 1-39. szám)

1981-10-10 / 29. szám

Gyermekbetegségek ? A sebbel-lábbal átadott új Irinyi kollégium körül még mindig nincs rendben min­den. Az utóbbi napokban is született néhány jegyző­könyv különféle műszaki rendellenességekről, így pél­dául nemrégiben a BEAG ál­tal gyártott hangosítóberen­­dezés mondta fel a szolgála­tot­ szerencsére (természete­sen) még garanciális. Jegy­zőkönyv született a szellőző­berendezés hiányosságairól is, néhány szinten nem tökéletes az elszívás, nehezen szárad­­nak a ruhák, lassan oszlanak a kellemetlen illatok. . A­ legnagyobb gondot szep­tember második felében az akadozó vízszolgáltatás jelen­tette. A portásnapló tanúsága szerint szeptember 20-án este kilenctől, szeptember 22-én 19 és 21 óra között, 24-én, ugyan­csak az esti órákban, több emeleten, elsősorban a felső szinteken nem volt víz. Elő­zőleg 18-án nem működött az átemelő és keringető szivat­­­tyú, amint később kiderült, egy felelőtlen áramtalanítás miatt. A szerelők ugyanis, egy kisebb javítás elvégzése után elfelejtették visszakapcsolni az áramot... Amit azt Ákos András, a műszaki fejlesztési osztály ve­zetője elmondta, egyéb ese­tekben egy mágneskapcsoló meghibásodása, s a biztonsági rendszer elromlása miatt nem folyt a víz a csapokból. Az előbbinél „egyszerű anyaghi­ba” játszott szerepet, míg a biztonsági rendszer, ami a rendszer túltöltődését és a túl­nyomást hivatott megakadá­lyozni, ezúttal feleslegesen kapcsolta ki a vízszolgáltatást. A szakértők véleménye szerint most már minden­ remény megvan arra, hogy a vízellá­tás rendben lesz az új kollé­giumban. Szeptember utolsó hetében, sőt októberben is, a kivitelező és az egyetem em­berei lépésről lépésre ismét átvizsgálják a műszaki beren­dezéseket, és folyamatos pró­baüzemelést tartanak, miköz­ben minden üzemmódot ki­próbálnak. Úgy mondják, ezek a hibák csak afféle gyermekbetegsé­gek. Mi is ezt reméljük. (Csak ne tartsanak olyan sokáig, mint a Kruspér utcá­ban. A szerk.) M­ár tűz és papír . Fotó: Szabó Róbert !» Nem köszönünk el... Beszédek is elhangzottak, a szokásnak megfelelően. Az ilyen alkalmakkor szokásos beszédekhez képest azonban szokatlanul , őszintén megrendült mondatok hangzanak el. Halkan és minden pátosz nélkül, szinte hangsúlytalanul, nehogy frázisnak hasson, ilyenek: — Élmény volt együtt dolgozni vele. Beírta nevét a mű­egyetem történetébe. Nem kímélte magát... Szerettük, szeretjük, én is hangsúlytalanul mondom, nehogy frázisnak hasson. Akármennyit vitatkozunk és ha nem is mindig értettem vele egyet... Be kell valla­ni, most — szó szerint — könnyes szemeket is látni az elköszönő környezetben, mintha tényleg, milyen messzi­re menne. Mások — a férfiak — emlékeket idéznek... nevetgélve „húzzák”, mint egymást szokták nosztalgikus évfolyamtalálkozókon... ■ A tikárt különböző helyeken búcsúztatták, nem tudom, hány helyen és hányan, de a végrehajtó bizottságban már tiltakozott, hiszen itt marad az egyetemen...: „Tényleg nem szeretnék elbúcsúzni”. A rektori búcsúztatón is elhangzott az ünnepélyes be­széd, hogy „csatlakozni szeretnék, azokhoz az igen meleg szavakhoz, amelyeket a pártbizottságban, a végrehajtó bizottságban mondtak az egyetem belső életét nálam jobban ismerő kollégák, barátok. Nagyon fogjuk hiá­nyolni azt az impulzív vitakészséget, amiről mindenütt szó volt, az ötletdús tevékenységet... Ha a kandidátusi disszertáció megírására vonatkozó rövid távú terved tel­jesíted, ismét számítani szeretnénk rád felelősségteljes feladatok megoldásában.” Aztán válasz, „az érdemen felüli jó szó”-ról, s hamarosan megint évődés, tréfálko­zás, mert nyilván ez jelenti már a feloldódást ebben a furcsa, ahogy ő mondta, „nem túl jó” búcsúzkodás-han­­gulatban. Tűnődöm közben és azóta: végül sikerült vajon ennyi szó között megmondanunk neki, hogy emberséges, egye­nes, bátor és őszinte embernek tartjuk? Hogy fegyelme­zett, de sosem meggyőződéstelen­ apologéta? Hogy semmi sem volt képes megzavarni az eredeti­ tiszta kommunista meggyőződésében... S abban sem, hogy őszintén sze­resse, becsülje az egyetemi kollektívát, a fiatal, az idő­sebb embert, az értékeiért, a­ hibái ellenére. Vagy lehet, hogy ilyesmit nem is neki kell megmon­danunk? Elég emlékezetünkbe vésni, mit becsülünk iga­zán az emberben.­ Aki itt tizenhét évig pártmunkás volt, és­­ életfogytiglan pártmunkás lesz. (salgó) Illéséül a­arb­asment Gondolatébresztőnek az 1978-as intézkedési terv Három éve volt utoljára olyan lehetőségünk, hogy köz­vetlenül a kar vezetőségével beszélgessük meg a problémá­inkat. Ahhoz, hogy tényleg haté­kony formává válhasson a parlament, fontos, hogy: — Minden lényeges problé­ma elhangozzék. — Az adott kérdés, észrevé­tel, sokoldalúan, lehetőleg az összes érvvel alátámasztva je­lenjen meg. — Az adott téma csak egy­szer kerüljön szóba, legalábbis ne ismételgessünk dolgokat fö­löslegesen — Lényegtelen kérdések ne vegyék el az időt a lényege­sek elől, ne tereljék el a fi­gyelmet róluk. Ezért az első taggyűlésen (egyik napirendként) feltétle­nül részletesen beszéljétek meg, mit mondjon el az alap­szervezetek két képviselője a parlamenten. Az évfolyamvezetőségek és az évfolyami kollégiumi bi­zottságok (az EKB-k is válasz­tanak 1—1 küldöttet) egyez­tessék az évfolyamon terve­zett hozzászólásokat. (Termé­szetesen nemcsak az szólhat hozzá, akinek az évfolyamve­zetőség ezt javasolja.) Az állami vezetőség felké­szülésének segítése érdekében a fő problémák listáját eljut­tatjuk a dékánnak. Gondolatébresztőnek álljon itt az előző intézkedési terv és a dékán beszámolója annak teljesítéséről. (Az új­ intézke­dési tervet a következő szám­ban közöljük, és reméljük, ak­korra már ismert lesz az új, februártól érvényes ösztöndíj­rendelet tervezete is.) Gönci János, a kari KISZ-vezetőség titkára (Folytatás az 5. oldalon.) Halad a dolog Legutolsó információink szerint megoldódik az eltések be­költözése a vári koleszba. Az egyetem karbantartó részlege az ÍGÉRETNEK megfelelően halad a renoválással. Az első lépcső­ben 82 ejtést helyeznek el a harmadik emelet kétágyas szo­báiban. A paddólakkozás és az azt követő takarítás után újabb tíz második emeleti szoba készül el, s akkor az utolsó csopor­tok is elhagyják a Landler és a Schönherz kollégiumot. Angyalburok. Mozgásszínház-beszámoló a 4. oldalon VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXVIII. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1981. OKTÓBER 10. Lányom, lányom, gyöngyvirágom... Elmennél-e a diák­hoz? A szociológia sok szempontból gyerekcipőben jár. Módszerei alkalmanként még kidolgozatlanok, eredmé­nyei nélkülözhetetlenek, de sokszor nem elég gyakorla­tiasak, a belőlük levonható következtetések nem egyér­telműen mutatják meg, mit kell, mit lehet tenni. Az is előfordul, hogy a szociológiai vizsgálat eredménye köz­helyigazság, olyasmi, amit mindenki tud. Vagy legalább­is mindenki, minden érdekelt tudhatna. Hogy azonban nem így van — ez lehet talán az egyik érv, mely e vizsgálatok szükségességét is igazolni tudja. Tavasszal sok szó esett a hallgatók életmódjáról, élet­­színvonaláról. A felkavart szenvedélyek között testközel­ből vált érezhetővé, hogy nem kevesen vannak, akik nem ismerik, esetleg nem jól ismerik a BME hallgatói­nak a körülményeit, illetve ismerik esetleg, de nem is­merik el gondjaik és kéréseik társadalmilag jogos vol­tát. Nem lesz tehát haszontalan, ha ismertetjük az egye­temi és főiskolai hallgatók élet- és munkakörülményei­vel foglalkozó tanulmánykötet „Az egyetemi és főiskolai hallgatók családi állapota, lakás- és anyagi helyzete” című, Kozák Gyula készítette írás néhány részletét. Kozák Gyula a családi ál­lapot általános problémáival kezdi tanulmányát, tudniillik azzal az aprósággal, hogy míg az egyetemista a középis­kola befejezése után a tár­sadalom más csoportjaihoz hasonlóan rendelkezik a csa­ládalapításhoz szükséges pszi­chológiai, szociológiai, biológiai érettséggel, ugyanakkor „gaz­daságilag nincs felkészülve a házasságra, mert nem rendel­kezik saját egzisztenciával, sajátos kettős függőségi hely­zetben van (szülők és egye­tem, főiskola), s a tanulmá­nyok befejezése utáni sorsá­ról sem képes előre dönteni.” „Míg a hasonló korú népes­ségből a férfiak 58,4 százalé­ka, a nők 74,1 százaléka meg­házasodik, a felsőoktatásban részt vevők túlnyomó többsé­ge vállalja továbbra is a pénztelen kisdiák szerepét, akit még erkölcsi, etikai meg­fontolásokkal is visszatartanak, visszariasztanak olyan — az anyagi helyzet függvényében valóban — felelőtlen csele­kedetek elkövetésétől, mint a házasság, ne adj’ isten, gyer­mek világra hozatala. Ami annyit jelent, hogy a korcso­port 10—12 százalékának — ennyien kerülnek rendszere­sen a felsőoktatásba — évek­kel el kell halasztania mind­azoknak a funkcióknak a be­töltését, „elvárásoknak” a tel­jesítését, amelyek követendő életmodell részeként már jó­részt be is épültek a fiatalok gondolkozásába, gondolati és érzésvilágába. A leendő értelmiség körében, a körülmények miatt tehát a „legalizált (és ezáltal gaz­daságilag is definiált) házas­ság helyett a kapcsolatok más rendszere jön létre” — szük­ségszerűen. S rögtön jelent­kezik az első probléma, mely­ben sok későbbi zavar forrá­sát is felismerhetjük: „a há­zasságon kívül élés... a házas­ságban élőktől eltérő felelős­ségvállalási szokásrendet ala­kít ki, hiszen a magányos fiatal csak önmagáért felelős, s a házasság szocializációs funkcióját csak megkésve ta­pasztalhatja saját bőrén”. (Meg a családja bőrén!) Jellemző az egyetemista életmódjára, épp az előbbiek miatt, s a biológiai és társadalmi kény­szer miatt is, a házasságon kívüli, házasság előtti szexu­ális élet — ami teljesen rend­ben levő is lenne, hisz ki vár­hatná el erejük teljében lé­vő fiataloktól jogosan az ön­megtartóztatást, de — mivel nem függetlenek — ez egyál­talán nem egyszerű, a kapcso­latok számos, gyakran meg­oldhatatlan nehézségbe ütköz­nek. Elég talán a két fő problémát megemlíteni: a „felnőttek” morális megítélése és a realizálás helye. A felmérés számszerű ada­tokkal nem rendelkezik, de sok hallgatóval lefolytatott beszélgetés alapján megálla­pítja, hogy például a kollégi­umban lakók egy része, egész sorsát érintő traumát szenved. (Kérdés, hogy mennyire me­rünk , és lehet-e róla be­szélni, de érdemes lenne meg­vizsgálni a műegyetem helyze­tét is ebből a szempontból. Félő azonban, hogy a féllegá­lis kollégiumi megoldások nyilvánosságra kerülése egy­részt különböző szankciókat vonna maga után — termé­szetesen a szocialista erkölcs nevében, s­­félő, hogy csak a csámcsogóknak lenne hasz­­­nára.) Mellesleg a BME helyzetét jellemezheti — lesz, aki ezt eredményként könyveli el —, hogy ez az az egyetem, ahol a többiekhez képest ötödévre a legkevesebb a házas hallga­tó. (Míg a budapesti tudo­mányegyetemeken ez az arány 32 százalék, addig a BME-n kevesebb, mint 18 százalék.) A deviáns magatartás — ti. a tanulmányok ideje alat­ti házasságkötés — különben érdekes módon nem az anya­gi helyzettel van elsősorban kapcsolatban az adatok alap­ján, hanem a szülői megíté­léssel, egyfajta rétegmentali­tást tükröz. „Az értelmiségi, vezető beosztású szülők to­­leránsabban gondolkoznak gyermekeik sorsáról.” (Talán ők is voltak valaha egyete­misták, bele tudják élni ma­gukat a fiatalok helyzetébe —• tenném hozzá az abszolút nem tudományos megállapítást.) T- G. Ötnapos munkahét: 82 őszétől Az ötnapos munkahetet 1982 őszétől vezetik be a BME-n. A bevezetés megszervezésével kapcsolatos problémákkal a szak­­szervezeti bizottság az idei év második felében foglalkozik majd. A bevezetést körültekintő, széleskörű vizsgálat, valamint a bevezetés tervezetének nyílt vitája előzi meg. Az előkészítő munkáról, a különböző kérdésekről, esetleg eltérő vélemények­ről rendszeresen tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Next