A Jövő Mérnöke, 1982 (29. évfolyam, 1-39. szám)

1982-09-10 / 24. szám

I VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!­o­vo A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXIX. ÉVFOLYAM, 24. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1982. SZEPTEMBER 10.­ ­ A 200. tanévnyitó A 200. tanévnyitó „Teljesíteni a honi iparnak méltányos reményeit” A jubileumi tanév kezdeté­re ünnepi külsőt öltött a mű­egyetem központi épülete. Újjávarázsolt főkapuk, lép­csők, ragyogó márványpadló, frissen festett falak ... Szep­tember 3-án pedig mindehhez még a „nagyestélyi”, az aulá­ban pulpitus, zászlók, kari emblémák, virágköltemények, sötét öltönyös fiatalembereik — szokás szerint, ám lenyű­­­­gözőbben a szokásosnál. A kétszáz év elfogódottságot keltő jubileum. Kilenc órakor felhangzott a Himnusz, majd dr. Polinszky Károly rektor üdvözölte a hallgatókat, az oktatókat, az egyetemi tanács tagjait, a vendégeket. A BME idei tan­évnyitóján megjelent Gáspár Sándor, a Politikai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára; Kor­­csog András művelődési ál­lamtitkár; Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter; dr. Voksán József, a Pedagógusok­­Szakszervezete Központi Vezetőségének fő­titkára, Fejti György, a KISZ FOTÓ: ERDŐS KB első titkára, dr. Szatmá­ri István, a XI. kerületi PB első titkára, Sebestyén János, az OMFB általános elnökhe­lyettese, dr. Murai György, a budapesti PB osztályvezetője és Horváth Attila, az MSZMP KB munkatársa. A rektor bevezető szavait követően dr. Szabó Imre rek­torhelyettes lépett a mikro­fonhoz. Tanévnyitó beszédé­ben áttekintést adott a hazai mérnökképzés múltjáról, s a műszaki tudományok nagyjai­nak példáját és­ gondolatait is tolmácsolva szólt a mérnöki hivatás örökérvényű és ak­tuális kérdéseiről. Majd az elsőévesek eskütétele követke­zett: „... Minden erőmmel arra törekszem, hogy tanul­mányaimat a tőlem telhető legjobb eredménnyel végez­zem, a haladó tudomány és a technika eredményeit elsa­játítsam, és tudásomat a dolgozó nép szolgálatába állí­tom.” — fogadták meg egye­bek mellett a műegyetem új polgárai. Esküjük után dr. Vá­radi János, a KISZ egyete­mi bizottságának titkára be­szélt az elsősökhöz. „Erre az egyetemre nemcsak bejárni kell és lehet, hanem itt élni is érdemes!” — hívta fel fi­gyelmüket az új közösségben rájuk váró lehetőségekre, kö­telességekre. Polinszky Károly zárszava után a műegyetem 200. tanévé­nek ünnepélyes megnyitója az Internacionálé hangjai­val ért véget.★ A tanévnyitó után Gáspár Sándor aktívaülésen találko­zott az egyetem képviselőivel,, ahol a rektor, a párt-, a szak­­szervezeti és a KISZ-bizottság titkára információt adtak az egyetem helyzetéről, jelenlegi feladatairól és problémáiról. Gáspár Sándor szintén adott rövid tájékoztatást aktuális belpolitikai kérdésekről. ★ Dr. Szabó Imre tanévnyitó beszédét terjedelmi korlátok miatt sajnos nem tudjuk tel­jes egészében közzétenni, ho­lott igen érdekes, figyelemre méltó előadás volt, történelmi ismereteinket bővítette. Rész­leteket közlünk belőle bősége­sen, s ami szokatlan, követke­ző számunkban folytatjuk a közlést. I tanévnyitó kiséd A műegyetemi tanévnyi­tásnak két évszázados hagyományai vannak. Most én mégis eltérek e hagyo­mányoktól, s ennek éppen ez a kétszáz esztendő az oka; a mai nappal kezdjük meg egyete­münk bicentenáris, jubileumi tanévét. Kétszáz évvel ezelőtt, 1782 őszén indult meg hazánk fővá­rosában a mérnökképzés, egye­temünk jogelőd intézményé­ben, az Institutum Geometri­co­ et Hydrotechnicum-ban, közismert magyar nevén: a Mérnöki Intézetben. S bár er­ről a magyar mérnökképzés egészének vonatkozásában ki­emelkedő évfordulóról októ­berben ünnepi közgyűlésen, majd az egyes karok keretében tudományos ülésszakokon em­lékezünk meg, e jubileumi tanévnyitót is fel kell hasz­nálnunk arra, hogy a Mérnöki Intézet alapításának jelentő­ségéről, az 1782 óta eltelt két­száz esztendő kiemelkedő for­dulóiról, a magyar — s ezen belül a budapesti­­ mérnök­­képzés fejlődéséről megemlé­kezzünk. A mi évtizedünk mérnöke forradalmian megváltozott kö­rülmények között dolgozik. A természettudományok és a technika fejlődése soha nem látott ütemű, és forradalmian megváltozott az az eszköztár is, amit az alkotó mérnök fel­adatainak megoldásához hasz­nál. Egyetlen mérnökgenerá­ció élete alatt a hagyományos logarléc szerepét átvette a mikroszámítógép, a táblázato­két a különböző memóriarend­szerek, és hovatovább a klasz­­szikus rajzgépek is átadják he­lyüket a számítógép vezérelte grafikus képernyőknek. Egy do­log azonban nem változott: a mérnök alkotómunkára való lázas elhivatottsága, az alkotó munka etikája és becsülete. A 200 éves évforduló alkal­mat adott régi rektorok tanév­nyitó beszédeinek újraolvasá­­sára. Megdöbbentő, mennyi a mai generáció számára is iránymutató, időszerű figyel­meztetés. * A törökök másfél százados magyarországi pusztításai, a Rákóczi-szabadságharc vérbe­­fojtása után keletkezett feudá­lis anarchia viszontagságai az ország népeinek teljes elszegé­nyedését, a városok és falvak feldúlását, az utak teljes pusz­tulását, a táj elvadulását ered­ményezték. A városi polgárság lassan­­lassan jelentkező igényeinek kielégítésére házak, a földes­urakéra kastélyok, a császári katonaság elszállásolására lak­tanyák és erődítések, az egy­házakéra templomok építése vált szükségessé. Kiépített utak, hajózhatóvá tett vizek, lecsapolt mocsarak helyén új termőterületek, feljavított föl­­dű legelők, polgárosodó váro­sok, malmok, présházak, olaj­ütők, ipari létesítmények kel­lettek. S mindehhez mérnökök, geodéták, a korabeli szóhasz­nálattal: „inzsellérek”. Korai képzésükről valame­lyest már az eredetileg Nagy­szombatban működő, majd Bu­dára települt tudományegye­temen is gondoskodtak az úgy­nevezett „felsőbb matézis” tárgykörében tanítva a geodé­zia, a földmérés elemeit. Sel­mecbányán már több mint két évtizede akadémiai­ szinten folyt a bányatisztképzés. En­nek tapasztalatait nemcsak az Institutum Geometricum okta­tási rendszerében, hanem a messzi Franciaországban is hasznosították. Jóllehet, a Mérnöki Inté­zet létrejöttekor nem felelt meg az országban jelentkező összes műszaki fel­adat igényeinek, fennállásának ideje alatt olyan kiváló víz­építő mérnököket nevelt, mint a Tisza-szabályozás terveit ki­dolgozó, a Duna-Tisza csator­na tervein munkáló Vedres István, a műszaki íróként is —, a Kapos, a Sárvíz, a Körösök szabályozása terén is kiemel­kedő eredményeket elért Be­szédes József, a Széchenyi Al­­duna-szabályozási terv megva­lósításán sikerrel fáradozó Vá­sárhelyi Pál, a világhírnévre jutott Petzval József és a ké­sőbbi József­ Műegyetem első rektora, Stoczek József. A 19. század elején hazánk­ban is fellendülő ipari fejlődés számára az elsősorban föld­mérő és vízszabályozó mérnö­köket képző Institutum Geo­metricum hamarosan szűknek bizonyult, nemcsak elhelyezé­sét, hanem tanítási szervezetét illetően is. Nem véletlen tehát, hogy a reformkor nagy nemze­dékének kiváló politikusai és államférfiai — Kossuth Lajos és Széchenyi István — egy­­­­aránt azt szerették volna elér­ni, hogy az országban olyan „politechnicumi intézet” állít­tatnék fel, amelyben „ ... if­­jaink a szép mesterségekben, földművelésben, kereskedés­ben, képzőművészetben és gyártásban magokat gyakorol­ván a mathematikai és physicai tudományok minden részeiben, nevezetesen mathesis, geomet­ria, chemia, architectura, rajz, mechanika és fortifikáció (az­az: erődépítés) tárgyában okta­tást vehessenek”. V. Ferdinánd azonban csak egy — lényegében középszintű képzést biztosító — Ipartanoda létesítését rendelte el 1844. jú­niusában, s a két intézmény hat éven keresztül működött egymással párhuzamosan. Jól­lehet, tanulói elsőként csatla­kozva 1848. pesti — majd or­szágosan szélesülő forradalmi eseményeihez, követeléseik 12 pontjában első helyen jelezték egy „összműegyetem” létesí­tésének igényét. A Habsburg­­önkény a magyar forradalom vérbe fojtása után úgy állt bosszút, hogy a két műszaki oktatási intézményt az alacso­nyabb szintű ipartanodába ol­vasztva egyesítette, forradal­már tanárait elbocsátotta, egyiküket, Jubál Károlyt pe­dig — monarchiaellenes össze­esküvés vezetésének vádjával — 1853-ban ki is végeztette. Az Ipartanoda első igazgató­ja Krácson Mihály volt. Az in­tézet­ megnyitásakor mondott beszéde ránk maradt. Ebben így beszélt a korabeli magyaror­szági állapotokról. „Ki hatá­rozhatja meg, mely fokon áll­na jelenleg a műipar, ha a le­folyt századoknak kitűnő szor­galma tudományos műipari es­­meretek által gyámolíttatott volna?” — kérdezte, majd el­vetette azt a véleményt, hogy ipari elmaradottságunkat egyedül szegénységünkkel le­het magyarázni. „Szegények vagyunk, mert elvek fölött el­vek nélkül vitatkozni inkább szeretünk, mint alapos isme­­reteket szerezni; mert perle­kedni inkább, mint dolgozni szeretünk ...” Megszívlelendő megállapítás napjaink döntés­előkészítő vitáihoz is. S ha ma szeretnénk megfogalmazni a mű­egyetemi oktató-nevelő, illetve kutatómunka hármas egységét, Stoczek József nemes veretű szavait idézhetjük. Mai feladatunk is „ .. .a nap mun­káját szorgalommal, s ponto­san, egy vashámor pörölye zu­hanásainak egyformaságával teljesíteni”, valamint „maga­sabb törekvésű ambíciók..i élesztő hatásának befolyása mellett” működni; mérnököt képezni; a hallgatókat a mér­nöki munka és hivatás szere­­tetére és tiszteletére nevelni; hazánk alkotó-kutató, fejlesz­tő, tervező, kivitelező — mű­szaki értelmiségét erősíteni.­ ­Folytatjuk! Idős mérnökök köszöntése Fél évszázada, s annál is régebben diplomázott mérnököket köszöntöttek szeptember 3-án az egyetem aulájában. A tanév­nyitó után rendezett ünnepségen dr. Szabó Imre tudományos rektorhelyettes 75 arany-, 23 gyémánt- és egy vasoklevelet nyújtott át az idős mérnököknek. Két 70 éves évfordulót is kö­szöntöttek egyúttal: Hollub János okleveles vegyészmérnök és Herczeg Ferenc okleveles gépészmérnök ugyanis ennyi idővel ezelőtt kapták meg diplomájukat. S bár az egyetem rubindip­lomát nem tud adományozni, a legidősebbeket emlékkönyvvel tüntették ki ez alkalommal. Az elutasítottak jelentkezzenek! KIK LAICNAK KOLLÉGIuMMN? címmel riport a 3. oldalon.

Next