A Jövő Mérnöke, 1986 (33. évfolyam, 1-33. szám)
1986-09-12 / 20. szám
A Vásárhelyi napok erkölcse TISZTELT REKTOR ELVTÁRSI Sajnálatos módon kénytelen vagyok az alábbiakat az ön szíves tudomására hozni: A „Jövő Mérnöke” XXXIII. évf. 9. sz. (1986. IV. 7.) 2. oldalán felháborodással olvastam azt, hogy a „Vásárhelyi” napokon az uszodai vetélkedőben a „zsűri húsz pontot ajánlott meg a gúlában részt vevő monokinis lányoknak, s csupán tízet a nudista fiúknak”. Ír egy Szív-Ász. Mulató a Vásárhelyi-napokon” (sic) Kemény Krisztina tollából.) Azt,hogy ezt a „korszerű” viselkedést mégem „sikerült” elfogadtatni a hallgatósággal? ugyanezen lapszám 6. oldalán Becske Zsolt Nándor „Impressziók” c. cikke vigasztalásomra tanúsítja. Ahhoz, hogy ki, ki előtt hogy vetkőzik le, semmi közöm. Azt viszont nem tartom megenyegedhetőnek, hogy erre preszszionálják az egyetem hallgatóit a „közművelők”, mint az a 2. oldali cikk utolsó hasábjából kitűnik. (Jó lenne az ilyenektől az egyetemet megszabadítana) Az ellen viszont, mint a Vásárhelyi név viselője, a családi hagyomány szerint Vásárhelyi Pál rokona és az egyetemen 40 éven át (17 évig professzorként) tanított édesapám fia, mérnök. A LEGHATÁROZOTTABBAN TILTAKOZOM, hogy ilyen, erkölcsi felfogásommal nem összeegyeztethető „szórakoztatást” „Vásárhelyi”nek nevezett „napokon” vagy akármin műveljenek! Kérem tehát rektor elvtársat, hogy szíveskedjék arról gondoskodni, hogy hasonló cselekményekre „Vásárhelyi”megnevezés alatt NE kerülhessen sor! Vonatkozik ez mindennemű környezetet zavaró (beat-rock „koncert”) illetve közbotrány keltésére alkalmas rendezvényre. Ezzel Édesapámnak, családom halott és élő tagjainak és magamnak — úgyis, mint az egyetem volt hallgatója — tartozom. Tisztelettel: Dr. Vásárhelyi Boldizsár okt. mérnök, okt. alk. mat. a közlekedéstudomány doktora Bp., XI., Bertalan Lajos u. 19. 1111 Alig kíván kommentárt a fenti levél, de két dologra szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét (pedig nekünk sincs semmi közünk ahhoz, hogy ki, ki előtt vetkőzik le.) — Azzal mindig kell számolni, hogy megsértjük-e mások érzékenységét, s ha lehet — az ilyesmit el kell kerülni. Nudista strand legyen azok számára, akik ott akarnak napozni. De ne erőltessék senkire — akinek nem felel meg. Szabadság — neki is jár. Csoporthangulat, húszpontos „preferálás” — ezek olyanokat is belerángathatnak a monokinis megjelenésbe (és másba is belerángathatnak), akik utána rosszul érzik magukat. Több tapintatot fiúk! A két írás egyszerre való közlésekor s a vélemények hallatán azóta bizonyára magatok is erre a következtetésre jutottatok. A szervezők pedig remélhetőleg nem felejtik el a „nagy vicc” nem egyöntetűen diadalmas fogadtatását. A másik: mielőtt prüdériáról, a „felnőttek” értetlenségéről kezdene elmélkedni egy-egy nyájas fiatal olvasó, egyetlen kérdésre feleljen önmagának: van-e joga arra egy családnak, hogy a család nevét viselő rendezvényhez ne fűződjön olyasmi, ami magát a családot kínosan érinti? Mert ha van , akkor ne tessék háborogni. Akkor fogadjuk el a bírálatot! A szerk. Nyári pincérkedés az Interpress-üdülőben Nem gondoltam, hogy a Szilágyi ilyen kedves... A nyaralás végére az ember már megszokja a körülményeket, a jó és kevésbé jó adottságokat, a szimpatikus és utálatos társakat, a más tájat és levegőt, a konyhát, de még az éttermet is, ahol ritkán lakott jól, mert az adagok zömével egy tízéves gyerek is elbánik. A kellemesen zsibbadt, ernyedt nyaralóhangulatban valóságos petárdaként robbanhat a leghétköznapibb dolog is, így az is, amikor az egyik — kitudja hányadik — felszolgáló jó étvágyat kívánt, köszönt, sőt még repetát is hozott. E megnyerő modorú úr, mint utóbb megtudtam, Kása Zsolt építészhallgató, aki a nyarat pincérkedéssel töltötte a balatoni Interpress üdülőben. Hogy kellő lendületet adjak beszélgetésünknek, mindjárt szembedicsérem és magasztalom páratlan udvariasságát. Szégyenlősen szabadkozik. — Miért? Ebben semmi különös nincs, ezt így kell csinálni, udvariasan. — Hát persze, de őszintén szólva kicsit meglep, hogy építész létedre ... — Ha valami hülye felsőbbrendűségi tudatra célzol, azt én utálom. Lehet, hogy vannak olyan emberek a karon, de azt hiszem, nem az a jellemző. — Rendben van, ne is beszéljünk az előítéletekről, inkább arról, hogyan kerültél ide. — Minden nyáron toborozzák az embereket. A papám meg az itteni főnök jó barátok, ő kérdezte, van-e kedvem a dologhoz. Persze, hogy ő volt. Tavaly két hónapot dolgoztam itt, kint laktunk egy külön házban, senki sem szólt bele, mit csinálunk. Meg egyébként is, az nagyon szép környék. — Mennyit dolgozol? — Ha délelőttös vagyok, hátra kell bejönni, terítés, rendezkedés, éppen elég dolog van. Mire lemegy mind a két turnus, leszedünk, rendet rakunk, folyik rólunk a víz. A délutános műszak könynyebb. — Mennyit fizetnek? — Háromezer körül... Meg az ellátás. Annyit ehetek, amennyit akarok. — Azt hittem, a balatoni pincérkedés jobban fizet. — Máshol jobban. Tavaly még vendéglátó főiskolások is dolgoztak itt, de most nem vállalták. Vendéglőben a hétszeresét is megkeresik az itteni pénznek. — Téged nem vonz a hétszeres pénz? — Mit mondjak? Jól érzem magam itt, s lehet, hogy számít annyit, mint a pénz. — A kívülálló azt gondolhatja, ez különös üdülő. Sok az ismert, mondhatni híres ember, színészek, újságírók. Milyenek ők egy pincér szemében? — Tényleg, eleinte furcsa volt, hogy olyan emberekkel találkozom nap mint nap, akiket csak a tv-ben láthatok. Nem is gondoltam volna például, hogy a Szilágyi ilyen kedves, barátságos. — Soha nem reklamálnak, nem különcködnek? — Inkább az az érzésem, nagyon is vigyáznak arra, nehogy megszólja őket valaki azért, mert nagyképűek. — Mi történik, ha reklamál valamelyik vendég, elégedetlen? — Ez attól függ! — Attól, hogy mennyire híres? — Lehet, hogy attól is, de elsősorban attól, hogyan beszél. Ha normálisan, akkor mindent megteszünk, hogy segítsünk neki. — És ha nem „normálisan”? Ha hőbörög? — Volt itt valami osztályvezető. Össze-vissza járt ebédelni, pedig tudod, itt mindenkinek igazodnia kell a beosztáshoz. Megkértem, hogy időben jöjjön. Kiabált, kikérte magának, hívta a főnökömet. Az persze kieghallgatta, bólogatott, de aztán azt mondta nekem: Zsolt, ha ennek a pofának ki mered vinni a második fogást, elzavarlak. Mit mondjak, alaposan megszívattuk az illetőt. Mindig ő kapott mindent utoljára. — Jövőre is itt leszel? — Szeretnék még néhány nyarat itt tölteni. — Ezt örömmel hallom. Hátha én is kapok beutalót még egyszer. Hodos Csináld magad! Szeptember elseje. Beköltöző kollégisták fogadása (!) a Landlerben. A szoba szemetes, a fala koszos, a konnektorok letörve. Berendezési tárgyai: két rozzant ágy, melyek közül az egyik tulajdonképpen csak egy matrac. Két, szögekkel televert ócska szekrényféle. Zsíros, mocskos, repedezett fedelű asztalok, előttük hasonló székek önjáró ülőkével. Mindehhez egy környezetébe nem illő, új, tiszta és működő hűtő. Hangulatteremtésként még egy leszakadt elsötétítő és egy kiégett neoncső. A szoba összességében csak magas protekcióval nevezhető lakhatónak. Ha feltúrod az inged és nekilátsz, talán — egyszer — lesz belőle valami! K. L. XII. Nemzetközi Hegesztési Tudományos Diákköri Konferencia A KGST-országok hegesztést oktató vezető felsőoktatási intézményei között már hagyomány, hogy kétévente nemzetközi hegesztési tudományos diákköri konferenciát rendeznek, változó helyszínen. Ez évben a konferencia házigazdája a Budapesti Műszaki Egyetem volt, a szervezést a Mechanikai Technológia és Anyagszerkezettani Intézet mechanikai technológia tanszéke végezte. A konferenciát jelentősen támogatta a BME tudományos osztálya, a dr. Münnich kollégium kollégiumi bizottsága és hegesztésszakosztálya, illetve anyagi támogatást nyújtott a KISZ Budapesti Bizottsága. Az 1986. július 14-ig rendezett konferencián részt vett Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és Magyarország küldöttsége 7-7 hallgató és 3-3 oktató részvételével. A résztvevők között üdvözölhettük G. A. Nyikolajev professzort. A konferencián 30 hallgatói előadás hangzott el orosz nyelven. Az előadások színvonalasak voltak, azok nagy része a „Hegesztés gépesítése és automatizálása, illetve a számítógép alkalmazása a hegesztés területén” témakörhöz kapcsolódott. A résztvevők a széles szakmai információszerzésen kívül megismerkedtek Budapest és hazánk néhány nevezetességével, ízelítőt kaptak kulturális életünkből. A konferenciasorozat folytatódik, a következő rendező a Varsói Műszaki Egyetem lesz. Az eddigi konferenciák kedvező tapasztalatai alapján javasoljuk, hogy más mérnöki tudomány területeken is rendezzenek hasonló nemzetközi konferenciákat. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a vegyészmérnöki kar általános és analitikai kémia tanszék professzora dr. Meisel Tibor 1986. augusztus 13-án elhunyt. Meisel Tibor a kis felvidéki faluból — Kajábról — indult el, hogy bejárja a fél világot, tanulva-tanítva szerezzen elismerést, megbecsülést a magyar tudománynak, a hazai kémiai kutatásoknak. 1954-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet, a BME- en, azóta volt a kar oktatója. 1967-ben kandidátus, majd 1981-ben a kémiai tudomány Nagy veszteség érte egyetemünket, dr. Neumann Ernő okleveles vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi docens, tudományos főmunkatárs, aki közel negyed századon át volt egyetemünk köztiszteletben álló, megbecsült, segítőkész munkatársa, aki mérnökök ezreinek képzésében vett részt lelkiismeretesen és példamutatóan, 1936. június 10-én elhunyt. A nálunk töltött negyed századhoz további 10 éves felsőoktatási munka is járult, mint a Veszprémi Vegyipari Egyetem esti tagozatának vezetője. Kollégánk 1916. február 28- án született Tamásiban. Középiskoláit Kaposvárott végezte, majd 1935-től a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. 1940-ben szerezte meg vegyészdoktori oklevelét a doktori fokozatot szerezte meg. 1969-ben docensi, 1932- ben egyetemi tanári kinevezést nyert. 1970—1979-ig a kar oktatási dékánhelyettese volt, nagy szerepet vállalt a kétfokozatú képzés kidolgozásában. Kutatási területe a szerves vegyületek analitikája volt, a tanszéken a szerves analitikai kutató csoportot vezette. Szenvedélyesen kereste a jobbat, az újat, kutatóként, oktatóként, szakemberként egyaránt. Az analitika s professzoraként a legmodernebb eljárások tudós , alkalmazója, szakkönyvek, folyóiratok szerzője, szerkesztője, állami vezetőként új oktatási rendszer kidolgozója, oktatóként új tantárgy előadója, hallgatóinak nevelője volt. Példaadó értelmiségi életet élt. Szűkebb és tágabb környezetét alakította, jobbította mindenekelőtt szakmaszeretetével, az oktatás ügye iránti elkötelezettségével, széles körű műveltségével. A világ sok táján közel és tá„Vizsgálatok a liszt karotinoid festékeiről” című doktori értekezésével. A háború megpróbáltatásai után a Lardoline Olajgyárba került, amelynek 1948-ban vállalatvezetőjévé is kinevezték. Itt jegyezte el magát a gépzsírok, kenőanyagok gyártásával, a tribológia tudományával, amely negyven éven át haláláig tudományos tevékenységének és oktató munkájának is gerincét képezte. A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium által szervezett Ásványolaj tagozat vezetője lett 1951-ben, majd a tanfolyam befejezése után a minisztérium oktatási osztályán a felsőoktatási csoport vezetőjévé-szevezték ki.''’’ 4'.” 1962. január 15-én lett tanszékünk oktatója előbb adjunktusi, majd 1971-től docensi beosztásban. Munkáját a szorgalom, az igényesség, az emberszeretet, a humanitás jellemezte. Nagy türelemmel foglalkozott a vegyész-, gépész- és közlekedésmérnök hallgatókkal. Évekig szervezte a vegyészmérnöki karon a külföldi termelési gyakorlatokat. Türelme nemcsak hallgatóival, hanem munkatársaival is szinte végtelen volt. Irányította, nevelte, tanította beosztottait. Jó szakmai kapcsolatai mellett kiemelkedő volt emberi segítőkészségevel tanulmányozta a kutatást, az oktatást, de igazán annak örült, ha valamit abból itthon is megvalósíthatott, ha a hasznosat munkatársainak, hallgatóinak átadhatta. Harcolt a provincializmus, a szűklátókörűség, a maradiság ellen, a társadalmi haladás elkötelezett híveként. Közösségi ember volt, mert sérette az embereket. Szerette az egyetemet, a kart, a tanszéket. Kommunista emberként meghatározó egyénisége volt a kar oktató-nevelő tevékenységének, társadalmi-politikai életének. Számos szakmai bizottságban tevékenykedett, a BME egyetemi tanácsának tagja volt. Munkásságát az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, valamint a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el. Azzal a gondolattal búcsúzunk tőle, hogy életének eredménye, embersége, munkatársaiban és tanítványaiban továbbra is élni fog. A kémiai tudomány kandidátusi fokozatát 1968-ban nyerte el. A tanszék kőolajipari tanszéki csoportját szakmai hozzáértéssel és nagy lelkesedéssel vezette. Számos diplomázó és doktoráns munkáját eredményesen irányította. Jelentősen kivette részét a közügyekből és a társadalmi munkából. Tagja volt korábban az egyetemi tanácsnak és a vegyészmérnöki kar tanácsának, a kari külügyi és oktatási bizottságoknak, személyzeti felelős és pártcsoportbizalmi volt a tanszéken. Kiemelkedő, munkásságát, eredményeit többször il ismerték, 1949-ben Kiváló Dolgozó, 1958-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, 1961-ben és 1970- ben Munka Érdemérem, 1970- ben Felszabadulási Jubileumi Emlékérem és ugyanabban az évben a Kiváló Szakszervezeti Munkáért arany oklevél, 1979-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. Nem sokkal halála előtt 70. születésnapja alkalmából a rektori dicséret jelezte munkássága elismerését. Búcsúzunk Tőle azzal a tudattal, hogy munkája küzdelmes, de sikeres volt és eredményei tanítványaiban, azok munkásságában tovább élnek. Dr. Meisel Tibor (1929—190S) Dr. Neumann Ernő (1916-1986) Egy tanév élményei Cipruson jártam Itthon már fáradt és félénk volt az őszi nap , mi a nyárba indultunk Ferihegyről. Mikor két és fél órai repülés után Larnacába érkezett a MALÉV gépe, nem kellett ledobnunk az itthoni öltözéket, a felöltőt. Cipruson is hűvös az őszi éjszaka, ha nem is annyira, mint nálunk. Reggel azonban a délszaki nap ébresztett, vakított a függöny résén át is. Két egész napos kirándulás volt a programunkban, az egyik Nicosiába, a másik Limasszolba és Paphoszba, elvonult mellettünk és előttünk hét és fél évezred története. Nagyon hosszú lenne, ha mindenről beszámolnék, csak arról lesz tehát szó, amit tanárként figyeltem vagy tudtam meg. Egyetem nincs Iskolákat csak kívülről láttam, Nicosiában. Az épületek hófehérek, architektúrájuk a modernség és a helyi hagyomány stílusszövetsége A tanulók öltözéke félig-meddig egyenruhaszerű, nincs rendetlen vagy kihívó öltözködés. A ciprusi gyerek is hatéves korában kerül iskolába. Az alapiskola kilencosztályos, azután három évfolyamos középiskola következik. Sokan végeznek középiskolát. Felsőfokú oktatási intézmény gyakorlatilag nincs Cipruson, az érettségizettek külföldre, főleg Görögországba mennek tanulni. Utcai angol Szembetűnő az angol nyelv különleges helyzete. Mindent kiírnak angolul is, némelyik felirat és sok reklám csak angol nyelvű, így nem volt nyelvi nehézségem még a nicosiai óváros kávézójában és cipőboltjában sem, és tolmácsolással segíthettem angolul nem beszélő útitársaimnak. Az utcai árus, bár biztosan nem járt középiskolába, anynyit tud angolul, hogy a külföldi vevővel lebonyolíthassa az üzletet. Ezt az utcai kommunikációt valószínűleg semmiféle tanterv nem alapozta. A bankban sem tudtak többet, angolul, mint amennyi az ügyfélszolgálathoz kellett. (De azt jól tudták! Bár elérhetnénk ennyi eredményt a hazai nyelvoktatásban!) Régi tanítvány És még egy emlékezetes élmény. Úton hazafelé, amikor beszálltunk a repülőgépbe felismert az egyik légikisaszszony: tanítványom volt, franciára tanítottam szakosítot tantervű általános iskolában Tizenkét éves kora óta nert látott. Az egész úton nerv mozdult mellőlem, nem vet részt a többi utas kiszolgálásában, mesélte az életét, kérdezte az enyémet, felidéztük közös ismerőseink emlékét Orosz—francia szakos tanár lett. A MALÉV-nél vállal munkát. Majd egyszer tanítani fog, pilótáknak, légikísérőknek oktatja a két nyelvet A nevelésnek vannak szubjektív sikerei is és azok hoszszú évek múltán és meglepő formákban jelentkeznek. Felfrissültem. Nemcsak a naptól, a tájtól, a tengertől, hanem egy számomra új emberi régió megismerésének tapasztalatától is. Dr. Bán Ervin