A Jövő Mérnöke, 1986 (33. évfolyam, 1-33. szám)

1986-09-12 / 20. szám

A Vásárhelyi napok erkölcse TISZTELT REKTOR ELV­TÁRSI Sajnálatos módon kényte­len vagyok az alábbiakat az ön szíves tudomására hozni: A „Jövő Mérnöke” XXXIII. évf. 9. sz. (1986. IV. 7.) 2. ol­dalán felháborodással olvas­tam azt, hogy a „Vásárhelyi” napokon az uszodai vetélkedő­ben a „zsűri húsz pontot aján­lott meg a gúlában részt vevő monokinis lányoknak, s csu­pán tízet a nudista fiúknak”. Ír egy Szív-Ász. Mulató a Vásárhelyi-napokon” (sic) Ke­mény Krisztina tollából.) Azt,­­hogy ezt a „korszerű” visel­kedést még­­­em „sikerült” el­fogadtatni a hallgatósággal? ugyanezen lapszám 6. oldalán Becske Zsolt Nándor „Imp­ressziók” c. cikke vigasztalá­somra tanúsítja. Ahhoz, hogy ki, ki előtt hogy vetkőzik le, semmi közöm. Azt viszont nem tartom megenye­­gedhetőnek, hogy erre presz­­szionálják az egyetem hallga­tóit a „közművelők”, mint az a 2. oldali cikk utolsó hasáb­jából kitűnik. (Jó lenne az ilyenektől az egyetemet meg­szabadítana) Az ellen viszont, mint a Vásárhelyi név viselője, a csa­ládi hagyomány szerint Vásár­helyi Pál rokona és az egyete­men 40 éven át (17 évig pro­fesszorként) tanított édesapám fia, mérnök. A LEGHATÁROZOTTABBAN TILTAKOZOM, hogy ilyen, erkölcsi felfogá­sommal nem összeegyeztethető „szórakoztatást” „Vásárhelyi”­­nek nevezett „napokon” vagy akármin műveljenek! Kérem tehát rektor elvtár­sat, hogy szíveskedjék arról gondoskodni, hogy hasonló cselekményekre „Vásárhelyi”­­megnevezés alatt NE kerül­hessen sor! Vonatkozik ez mindennemű környezetet za­varó (beat-rock „koncert”) il­letve közbotrány keltésére al­kalmas rendezvényre. Ezzel Édesapámnak, családom halott és élő tagjainak és magam­nak — úgyis, mint az egyetem volt hallgatója — tartozom.­­ Tisztelettel: Dr. Vásárhelyi Boldizsár okt. mérnök, okt. alk. mat. a közlekedéstudomány doktora Bp., XI., Bertalan Lajos u. 19. 1111 Alig kíván kommentárt a fenti levél, de két do­logra szeretnénk felhívni az érintettek figyelmét (pe­dig nekünk sincs semmi közünk ahhoz, hogy ki, ki előtt vetkőzik le.) — Azzal mindig kell szá­molni, hogy megsértjük-e mások érzékenységét, s ha lehet — az ilyesmit el kell kerülni. Nudista strand le­gyen azok számára, akik ott akarnak napozni. De ne erőltessék senkire — aki­nek nem felel meg. Szabad­ság — neki is jár. Csoport­­hangulat, húszpontos „pre­ferálás” — ezek olyanokat is bel­erángathatnak a mo­nokinis megjelenésbe (és másba is belerángathatnak), akik utána rosszul érzik magukat. Több tapintatot fiúk! A két írás egyszerre való közlésekor s a vélemé­nyek hallatán azóta bizo­nyára magatok is erre a következtetésre jutottatok. A szervezők pedig remélhe­tőleg nem felejtik el a „nagy vicc” nem egyönte­tűen diadalmas fogadtatá­sát.­­ A másik: mielőtt prü­­dériáról, a „felnőttek” ér­tetlenségéről kezdene el­mélkedni egy-egy nyájas fiatal olvasó, egyetlen kér­désre feleljen önmagának: van-e joga arra egy csa­ládnak, hogy a család ne­vét viselő rendezvényhez ne fűződjön olyasmi, ami magát a családot kínosan érinti? Mert ha van , akkor ne tessék háborogni. Akkor fogadjuk el a bírálatot! A szerk. Nyári pincérkedés az Interpress-üdü­lőben Nem gondoltam, hogy a Szilágyi ilyen kedves... A nyaralás végére az ember már megszokja a körülmé­nyeket, a jó és kevésbé jó adottságokat, a szimpatikus és utálatos társakat, a más tájat és levegőt, a konyhát, de még az éttermet is, ahol ritkán la­kott jól, mert az adagok zö­mével egy tízéves gyerek is elbánik. A kellemesen zsib­badt, ernyedt nyaralóhangu­latban valóságos petárdaként robbanhat a leghétköznapibb dolog is, így az is, amikor az egyik — ki­­tud­ja hányadik — felszolgáló jó étvágyat kívánt, köszönt, sőt még repetát is hozott. E megnyerő modorú úr, mint utóbb megtudtam, Kása Zsolt építészhallgató, aki a nyarat pincérkedéssel töl­tötte a balatoni Interpress üdülőben. Hogy kellő lendületet adjak beszélgetésünknek, mindjárt szembedicsérem és magaszta­lom páratlan udvariasságát. Szégyenlősen szabadkozik. — Miért? Ebben semmi kü­lönös nincs, ezt így kell csi­nálni, udvariasan. — Hát persze, de őszintén szólva kicsit meglep, hogy építész létedre ... — Ha valami hülye felsőbb­­rendűségi tudatra célzol, azt én utálom. Lehet, hogy van­nak olyan emberek a karon, de azt hiszem, nem az a jel­lemző. — Rendben van, ne is be­széljünk az előítéletekről, in­kább arról, hogyan kerültél ide. — Minden nyáron toboroz­zák az embereket. A papám meg az itteni főnök jó bará­tok, ő kérdezte, van-e kedvem a dologhoz. Persze, hogy ő­ volt. Tavaly két hónapot dolgoztam itt, kint laktunk egy külön házban, senki sem szólt bele, mit csinálunk. Meg egyébként is, az nagyon szép környék. — Mennyit dolgozol? — Ha délelőttös vagyok, hátra kell bejönni, terítés, rendezkedés, éppen elég do­log van. Mire lemegy mind a két turnus, leszedünk, rendet rakunk, folyik rólunk a víz. A délutános műszak köny­­nyebb. — Mennyit fizetnek? — Háromezer körül... Meg az ellátás. Annyit ehetek, amennyit akarok. — Azt hittem, a balatoni pincérkedés jobban fizet. — Máshol jobban. Tavaly még vendéglátó főiskolások is dolgoztak itt, de most nem vállalták. Vendéglőben a hét­szeresét is megkeresik az it­teni pénznek. — Téged nem vonz a hét­szeres pénz? — Mit mondjak? Jól érzem magam itt, s lehet, hogy szá­mít annyit, mint a pénz. — A kívülálló azt gondol­hatja, ez különös üdülő. Sok az ismert, mondhatni híres ember, színészek, újságírók. Milyenek ők egy pincér sze­mében? — Tényleg, eleinte furcsa volt, hogy olyan emberekkel találkozom nap mint nap, akiket csak a tv-ben láthatok. Nem is gondoltam volna pél­dául, hogy a Szilágyi ilyen kedves, barátságos. — Soha nem reklamálnak, nem különcködnek? — Inkább az az érzésem, nagyon is vigyáznak arra, ne­hogy megszólja őket valaki azért, mert nagyképűek. — Mi történik, ha reklamál valamelyik vendég, elégedet­len? — Ez attól függ! — Attól, hogy mennyire hí­res? — Lehet, hogy attól is, de elsősorban attól, hogyan be­szél. Ha normálisan, akkor mindent megteszünk, hogy se­gítsünk neki. — És ha nem „normálisan”? Ha hőbörög? — Volt itt valami osztály­vezető. Össze-vissza járt ebé­delni, pedig tudod, itt min­denkinek igazodnia kell a be­osztáshoz. Megkértem, hogy időben jöjjön. Kiabált, kikér­te magának, hívta a főnökö­met. Az persze kieghallgatta, bólogatott, de aztán azt mond­ta nekem: Zsolt, ha ennek a pofának ki mered vinni a má­sodik fogást, elzavarlak. Mit mondjak, alaposan megszívat­tuk az illetőt. Mindig ő ka­pott mindent utoljára. — Jövőre is itt leszel? — Szeretnék még néhány nyarat itt tölteni. — Ezt örömmel hallom. Hátha én is kapok beutalót még egyszer. Hodos Csináld magad! Szeptember elseje. Be­költöző kollégisták foga­dása (!) a Landlerben. A szoba szemetes, a fala ko­szos, a konnektorok letör­ve. Berendezési tárgyai: két rozzant ágy, melyek közül az egyik tulajdon­képpen csak egy matrac. Két, szögekkel televert ócska szekrényféle. Zsíros, mocskos, repedezett fedelű asztalok, előttük hasonló székek önjáró ülőkével. Mindehhez egy környeze­tébe nem illő, új, tiszta és működő hűtő. Hangulatte­remtésként még egy lesza­kadt elsötétítő és egy ki­égett neoncső. A szoba összességében csak magas protekcióval nevezhető lakhatónak. Ha feltúrod az inged és nekilátsz, talán — egyszer — lesz belőle valami! K. L. XII. Nemzetközi Hegesztési Tudományos Diákköri Konferencia A KGST-országok hegesz­tést oktató vezető felsőoktatá­si intézményei között már ha­gyomány, hogy kétévente nemzetközi hegesztési tudo­mányos diákköri konferenci­át rendeznek, változó helyszí­nen. Ez évben a konferencia házigazdája a Budapesti Mű­szaki Egyetem volt, a szerve­zést a Mechanikai Technológia és Anyagszerkezettani­ Intézet mechanikai technológia tan­széke végezte. A konferenciát jelentősen támogatta a BME tudományos osztálya, a dr. Münnich kollégium kollégi­umi bizottsága és hegesztés­szakosztálya, illetve anyagi tá­mogatást nyújtott a KISZ Bu­dapesti Bizottsága. Az 1986. július 1­4-ig rendezett konfe­rencián részt vett Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, a Szovjetunió és Ma­gyarország küldöttsége 7-7 hallgató és 3-3 oktató részvé­telével. A résztvevők között üdvözölhettük G. A. Nyikola­­jev professzort. A konferenci­án 30 hallgatói előadás hang­zott el orosz nyelven. Az elő­adások színvonalasak voltak, azok nagy része a „Hegesztés gépesítése és automatizálása, illetve a számítógép alkalma­zása a hegesztés területén” té­makörhöz kapcsolódott. A résztvevők a széles szak­mai információszerzésen kí­vül megismerkedtek Budapest és hazánk néhány nevezetes­ségével, ízelítőt kaptak kultu­rális életünkből. A konferenciasorozat folyta­tódik, a következő rendező a Varsói Műszaki Egyetem lesz. Az eddigi konferenciák ked­vező tapasztalatai alapján ja­vasoljuk, hogy más mérnöki tudomány területeken is ren­dezzenek hasonló nemzetközi konferenciákat. Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy a vegyészmérnöki kar általános és analitikai ké­mia tanszék professzora dr. Meisel Tibor 1986. augusztus 13-án elhunyt. Meisel Tibor a kis felvidéki faluból — Kajábról — indult el, hogy bejárja a fél vilá­got, tanulva-tanítva szerezzen elismerést, megbecsülést a ma­gyar tudománynak, a hazai kémiai kutatásoknak. 1954-ben szerzett vegyész­­mérnöki oklevelet, a BME- en, azóta volt a kar oktató­ja. 1967-ben kandidátus, majd 1981-ben a kémiai tudomány Nagy veszteség érte egyete­münket, dr. Neumann Ernő okleveles vegyész, a kémiai tudomány kandidátusa, nyu­galmazott egyetemi docens, tudományos főmunkatárs, aki közel negyed századon át volt egyetemünk köztiszteletben álló, megbecsült, segítőkész munkatársa, aki mérnökök ez­reinek képzésében vett részt lelkiismeretesen és példamuta­tóan, 1936. június 10-én el­hunyt. A nálunk töltött negyed századhoz további 10 éves fel­sőoktatási munka is járult, mint a Veszprémi Vegyipari Egyetem esti tagozatának ve­zetője. Kollégánk 1916. február 28- án született Tamásiban. Kö­zépiskoláit Kaposvárott végez­te, majd 1935-től a Pécsi Tu­dományegyetem hallgatója. 1940-ben szerezte meg ve­gyészdoktori oklevelét a doktori fokozatot szerezte meg. 1969-ben docensi, 1932- ben egyetemi tanári kineve­zést nyert. 1970—1979-ig a kar oktatási dékánhelyettese volt, nagy szerepet vállalt a kétfo­kozatú képzés kidolgozásában. Kutatási területe a szerves vegyül­etek analitikája volt, a tanszéken a szerves analitikai kutató csoportot vezette. Szenvedélyesen kereste a jobbat, az újat, kutatóként, oktatóként, szakemberként egyaránt. Az analitika s pro­­fesszoraként a legmodernebb eljárások tudós , alkalmazója, szakkönyvek, folyóiratok szer­zője, szerkesztője, állami ve­zetőként új oktatási rendszer kidolgozója, oktatóként új tantárgy előadója, hallgatói­nak nevelője volt. Példaadó értelmiségi életet élt. Szűkebb és tágabb kör­nyezetét alakította, jobbítot­ta mindenekelőtt szakmasze­retetével, az oktatás ügye iránti elkötelezettségével, szé­les körű műveltségével. A világ sok táján közel és tá­„Vizsgálatok a liszt karotinoid festékeiről” című doktori érte­kezésével. A háború megpró­báltatásai után a Lardoline Olajgyárba került, amelynek 1948-ban vállalatvezetőjévé is kinevezték. Itt jegyezte el ma­gát a gépzsírok, kenőanyagok gyártásával, a tribológia tudo­mányával, amely negyven éven át haláláig tudományos tevékenységének és oktató munkájának is gerincét ké­pezte. A Bánya- és Energia­ügyi Minisztérium által szer­vezett Ásványolaj tagozat ve­zetője lett 1951-ben, majd a tanfolyam befejezése után a minisztérium oktatási osztá­lyán a felsőoktatási csoport vezetőjévé-sz­evezték­ ki.''’’ 4­'.” 1962. január 15-én lett tan­székünk oktatója előbb ad­junktusi, majd 1971-től docen­si beosztásban. Munkáját a szorgalom, az igényesség, az emberszeretet, a humanitás jellemezte. Nagy türelemmel foglalkozott a vegyész-, gé­pész- és közlekedésmérnök hallgatókkal. Évekig szervezte a vegyészmérnöki karon a külföldi termelési gyakorlato­kat. Türelme nemcsak hallga­tóival, hanem munkatársaival is szinte végtelen volt. Irá­nyította, nevelte, tanította be­osztottait. Jó szakmai kapcso­latai mellett kiemelkedő volt emberi segítőkészsége­­vel tanulmányozta a kuta­tást, az oktatást, de igazán annak örült, ha valamit abból itthon is megvalósíthatott, ha a hasznosat munkatársainak, hallgatóinak átadhatta. Har­colt a provincializmus, a szűklátókörűség, a maradiság ellen, a társadalmi haladás elkötelezett híveként. Közösségi ember volt, mert sérette az embereket. Szeret­te az egyetemet, a kart, a tanszéket. Kommunista em­berként meghatározó egyéni­sége volt a kar oktató-neve­lő tevékenységének, társadal­mi-politikai életének. Számos szakmai bizottság­ban tevékenykedett, a BME egyetemi tanácsának tagja volt. Munkásságát az Okta­tásügy Kiváló Dolgozója, va­lamint a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéssel is­merték el. Azzal a gondolattal búcsú­zunk tőle, hogy életének ered­ménye, embersége, munkatár­saiban és tanítványaiban to­vábbra is élni fog. A kémiai tudomány kandi­dátusi fokozatát 1968-ban nyerte el. A tanszék kőolaj­ipari tanszéki csoportját szak­mai hozzáértéssel és nagy lel­kesedéssel vezette. Számos diplomázó és doktoráns mun­káját eredményesen irányítot­ta. Jelentősen kivette részét a közügyekből és a társadalmi munkából. Tagja volt koráb­ban az egyetemi tanácsnak és a vegyészmérnöki kar taná­csának, a kari külügyi és ok­tatási bizottságoknak, sze­mélyzeti felelős és pártcso­­portbizalmi­ volt a tanszéken. Kie­melkedő,­­ munkásságát, ered­ményeit többször i­l ismer­ték, 1949-ben Kiváló Dolgozó, 1958-ban az Oktatásügy Kivá­ló Dolgozója, 1961-ben és 1970- ben Munka Érdemérem, 1970- ben Felszabadulási Jubileumi Emlékérem és ugyanabban az évben a Kiváló Szakszerveze­ti Munkáért arany oklevél, 1979-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. Nem sokkal­ halála előtt 70. születésnapja alkal­mából a rektori dicséret jelez­te munkássága elismerését. Búcsúzunk Tőle azzal a tu­dattal, hogy munkája küzdel­mes, de sikeres volt és ered­ményei tanítványaiban, azok munkásságában tovább élnek. Dr. Meisel Tibor (1929—190S) Dr. Neumann Ernő (1916-1986) Egy tanév élményei Cipruson jártam Itthon már fáradt és félénk volt az őszi nap , mi a nyárba indultunk Ferihegyről. Mikor két és fél órai repülés után Larnacába érkezett a MALÉV gépe, nem kellett le­dobnunk az itthoni öltözéket, a felöltőt. Cipruson is hűvös az őszi éjszaka, ha nem is annyira, mint nálunk. Reggel azonban a délszaki nap éb­resztett, vakított a függöny résén át is. Két egész napos kirándulás volt a programunkban, az egyik Nicosiába, a másik Li­­masszolba és Paphoszba, el­vonult mellettünk és előttünk hét és fél évezred története. Nagyon hosszú lenne, ha min­denről beszámolnék, csak ar­ról lesz tehát szó, amit tanár­ként figyeltem vagy tudtam meg. Egyetem nincs Iskolákat csak kívülről lát­tam, Nicosiában. Az épületek hófehérek, architektúrájuk a modernség és a helyi hagyo­mány stílusszövetsége A tanu­lók öltözéke félig-meddig egyenruhaszerű, nincs rendet­len vagy kihívó öltözködés. A ciprusi gyerek is hatéves korában kerül iskolába. Az alapiskola kilencosztályos, azután három évfolyamos kö­zépiskola következik. Sokan végeznek középiskolát. Felső­fokú oktatási intézmény gya­korlatilag nincs Cipruson, az érettségizettek külföldre, főleg Görögországba mennek tanul­ni. Utcai angol Szembetűnő az angol nyelv különleges helyzete. Mindent kiírnak angolul is, némelyik felirat és sok reklám csak an­gol nyelvű, így nem volt nyel­vi nehézségem még a nico­­siai óváros kávézójában és cipőboltjában sem, és tolmá­csolással segíthettem angolul nem beszélő útitársaimnak. Az utcai árus, bár biztosan nem járt középiskolába, any­­nyit tud angolul, hogy a kül­földi vevővel lebonyolíthassa az üzletet. Ezt az utcai kom­munikációt valószínűleg sem­miféle tanterv nem alapozta. A bankban sem tudtak többet, angolul, mint amennyi az ügy­félszolgálathoz kellett. (De azt jól tudták! Bár elérhet­nénk ennyi eredményt a ha­zai nyelvoktatásban!) Régi tanítvány És még egy emlékezetes él­mény. Úton hazafelé, amikor beszálltunk a repülőgépbe felismert az egyik légikisasz­­szony: tanítványom volt, fran­ciára tanítottam szakosítot tantervű általános iskolában Tizenkét éves kora óta nert látott. Az egész úton nerv mozdult mellőlem, nem vet részt a többi utas kiszolgálá­sában, mesélte az életét, kér­dezte az enyémet, felidéztük közös ismerőseink emlékét Orosz—francia szakos tanár lett. A MALÉV-nél vállal munkát. Majd egyszer taníta­ni fog, pilótáknak, légikísé­rőknek oktatja a két nyelvet A nevelésnek vannak szub­jektív sikerei is és azok hosz­­szú évek múltán és meglepő formákban jelentkeznek. Felfrissültem. Nemcsak a naptól, a tájtól, a tengertől, hanem egy számomra új em­beri régió megismerésének­ tapasztalatától is. Dr. Bán Ervin

Next