A Jövő Mérnöke, 1986 (33. évfolyam, 1-33. szám)

1986-05-23 / 16. szám

A­M! * OLDALUNK Kell(ene)-e műszaki műveltség a mérnöki diplomához? " Azok a hallgatók, akik elég jól ismernek, tudják, hogy Senkit nem akarok bántani, és senkivel se kívánok gú­nyolódni, tréfálkozni talán igen. Akiknek munkája alap­ján egy kis statisztikát csi­náltam, már levizsgáztak a tárgyból, s észrevehették, hogy műszaki műveltségük minden pozitív jele örömet szerzett nekünk, de hiányosságai nem rontották az érdemjegyet. ★ 1 Sokat vitatkozunk azon, hogy mennyi alapismeretet, milyen mértékű műszaki mű­veltséget, s milyen részletes elméleti és gyakorlati mér­nöki ismeretet kell adni hall­gatóinknak. A vitákból rend­szerint az szűrődik ki, hogy „minden fontos”, de azt sen­ki nem vonja kétségbe, hogy az úgynevezett műszaki in­telligencia és műveltség el­engedhetetlen, és sokszor fon­tosabb, mint egyes szerkeze­ti, technológiai, elméleti meg­oldások tételes ismerete. 111 Amióta a jelenlegi tanterv, illetve hasonló elődje van ér­vényben, feladatom az álta­lános hídépítés oktatása. Nem­hogy evvel a témakörrel, de egy-egy fejezetével ki lehet­ne tölteni egy félévet. A kö­vetkezőkben tehát nem azon akarok siránkozni, hogy mi­lyen kevés idő jut egy-egy tantárgyra, illetőleg témára. Sokkal inkább azon kell töp­rengeni, miért nem tudjuk hallgatóink általános érdek­­­lődését növelni, miért nem töltik ki gondolataikat job­ban annak a szakmának a kérdései, amelyet hivatásukul választottak, s miért nem járnak nyitott mérnöki szem­mel a világban. Hiszen ne­künk, mint mondani szoktuk, olyan szerencsés szakmánk van, hogy ha nézelődünk a városban, vagy kitekintünk a vonatablakon, az tanulmány­út. Sokszor szidjuk a jó szán­dékú újságírókat, ha valami­lyen műszaki bakit fedezünk fel írásukban. A hallgatóink körében szerzett némely ta­pasztalat alapján, azt hiszem, fel kell mentenünk őket. ★ Kézenfekvő, hogy az álta­lános hídépítés néhány fo­galmát a budapesti Duna-hi­­dak példáján demonstráljuk. Nagy szerencsénk, hogy ezt tehetjük. Ha 1945-ben nem nulláról kellett volna indul­nunk, ma nyilván még gaz­dagabb lenne az „élő de­monstrációs anyag”. Egy elő­adáson, vetített képeken, vé­gignéztük a hallgatókkal e hidakat, s igyekeztem a szép példákon illusztrálni a hidak osztályozásának talán száraz­nak tűnő ismereteit. Kifejez­tem reményemet, hogy a hall­gatóságban kialakuló áttekin­tés nem csupán ennek az órának az anyagára épül. A korábbi években szerke­zeti, elvi, elméleti kérdések mellett olyan feladatot ad­tam, hogy például valame­lyik Duna-hídunkon, annak vázlatán mutassa be a híd­építési alapfogalmakat­­ és a hidak osztályba sorolását. Ha itt közreadnám egy-egy, azóta már oklevelet szerzett kollé­gánk rajzát és írását, az bi­zony névtelenül is sértő le­hetne. Idén egy egyszerű táb­lázatban kellett x-szel meg­jelölni a helyes választ. A táblázatot itt üresen köz­löm, nem kívánom a „13+1” találat megadásával elronta­ni azoknak a játékát, akik próbára kívánják tenni ma­gukat. Vagyis nyolc Duna­­hídra vonatkozó öt-öt kérdés­re kellett a helyes jellemző kijelölésével válaszolni. A zárthelyit 83 hallgató ír­ta meg (jó megjelenési arány!). Így összesen 3320 választ kaphattunk. 441 válaszhely­­ nélkül maradt, azaz a hall­gató nem tudott válaszolni. (Időhiányról nem nagyon le­hetett szó. A zárthelyi többi tíz kérdése se igényelt hosz­­szas gondolkodást.) 406 vá­lasz hibás volt. Megjegyzem, néhány téve­dés nem ejt kétségbe. Nem fogom fel tragikusan például, hogy 68 hallgató nem tudja, vagy tévesen tudja, statikai­lag határozott-e az Újpesti vasúti híd főtartója.­­ Né­hány hallgatónál a fogalom­­zavart elképzelhetően az okoz­ta, hogy nem tudják, füg­gesztett szerkezeteknél mit vonatkoztatunk a merevítő­tartóra, mit az egész hídra s a többi. Az itt kapott hely­telen válaszok se aggasztanak ezért oly nagyon. (Mi tagadás, az’ els­zöm­orít, hogy a leg­több helytelen választ a Szé­chenyi Lánchíddal kapcsolat­ban kaptam.) A kérdések közül a leg­mostohább a statikai határo­zottság kérdése volt (111 „nem tudás” és 144 hibás válasz). Ez bizony nem ad okot szak­mai büszkeségre, de mint utaltam rá, esetenként bocsá­natos „bűn”. Néhány dolog azonban nem megy az oktató fejébe. (Meg­jegyzem, szó sincs róla, hogy a legelképesztőbb válaszokat külföldi hallgatóktól kaptam volna, akiknél érthetőbb len­ne a tévedés vagy a meg nem értés.) — Hogy képzelik négyen, hogy a Petőfi, a Margit, illet­ve az Árpád híd alsópályás, hárman pedig azt, hogy a Szabadság híd felsőpályás? (Felteszem, hogy a két vas­úti hidat nem ismerik, emi­att mondják hatan, hogy ezek felsőpályásak.) — A Petőfi híd főtartóját miért tartják nyolcan is tö­­mörnek, a Szabadság hídét is hárman? Azt hiszem, a Mar­git híd főtartóját azért hiszi 25 hallgatónk (!) rácsosnak, mert megtéveszti őket a pá­lyatartókat alátámasztó régi szerkezet, amely a szigeti szárnyhídnál ma is látható. (Ezzel vigasztalom magam.) De hogyan képzeli rácsos­nak az Árpád hidat kilenc kollégánk? — Csak meg ne lássa ked­ves barátom, Iványi Miklós professzor, összecsapná a ke­zét, „hogy még csak ez hi­ányoznál". Az Árpád híd fő­tartóját húsz, a Margit hídét 16, a Petőfi hídét 9 szerke­zetépítő hallgatónk tudja vas­betonból valónak. Nincs olyan budapesti Duna-híd, amely legalább egy vasbeton „sza­vazatot” ne kapott volna. (Talán beugratás volt a kér­dés? Nem hiszem, és szavam­ra, még vasbetonos vágyál­maimban se jött ilyesmi elő, nemhogy hallgatóinkat vezet­ném tévútra.) A Petőfi híd és a Szabad­ság híd 15-15 válasz szerint ívszerkezetű, s nincs olyan a hidak között, amely ne len­ne legalább egyszer ív (sőt vasbeton ív!), de a Margit híd főtartója a jövő hat mér­nöke szerint gerenda. A Sza­badság hidat kilenc válasz­adó függesztett szerkezetnek tartja. (Laikusokhoz méltó arány!) Folytathatnám, de nem írok különféle komikus kombiná­ciókat­ az érthetetlen ellent­mondásokról. Valóban csak példákat szerettem volna be­mutatni. Félek, hogy ha a bu­dapesti hidak látványos, tisz­ta szerkezeteinek megítélésé­ben ennyi a hiba, igen nagy káosszal találkoznánk, ha másfajta építőmérnöki léte­sítményekkel kapcsolatban vé­geznénk hasonló kis felmé­rést. Vajon mit tud hallga­tóságunk tornyainkról, me­dencéinkről, csarnokainkról, héjszerkezeteinkről s a többi? Ha így ismerik azt, ami nap nap után a szemünk előtt van, mit tudnak a világ jelentős építőmérnöki alkotásairól? Az optimista felületes szem­lélő szinte jobb képet remél­ne, ha felvételizőknek teszi fel a kérdést (ha nincs kifo­gás ellene, egyszer ki fogom próbálni). Azt se szabad fi­gyelmen kívül hagyni, hogy ezt a tesztet, mint mondani szoktuk, „egy majom is meg­oldotta volna részleges siker­rel”. Valóban nem a részletek­ről van szó, hanem az álta­lános mérnöki műveltségről. Az elvégzett igen kicsiny fel­mérés csak nagyon keveset mutat arról, mennyire tekint­hetők hallgatóink mérnöknek. A vázlatosan bemutatott ered­mény azonban elgondolkod­tató. Hiba biztos, hogy van. Ta­lán nem túlzás, hogy a szó­ban forgó példák alapján e sorok írója elégedetlen. Fé­lek, hogy nem alaptalan a más témákra való extrapolá­lás sem. Úgy érzem, csakugyan ér­demes megnézni, hol követ­tünk el mulasztást. Nem két­séges, hogy oktató munkánk e tekintetben sem áll hiva­tása magaslatán — a felvétel­től a diplomaosztásig. Talán túl sok számítási el­vet, méretezési módszert ta­nítunk? Vagy annyira se ne­velünk hivatástudatra, hogy elérjük a hallgatók fogékony­ságát a mérnöki alkotások iránt? Nem hiszem, hogy az itt feltett kérdés az úgyne­vezett túlterhelési komple­xussal függene össze. Érdemes lenne az olvasók véleményét kérni a követke­ző kérdésekről: — Fontosnak tartja-e hall­gatóságunk az általános mér­nöki műveltséget? — Min lehet ezt a művelt­séget lemérni? — Fontos-e, hogy a jövő mérnökeinek legyen rendsze­rező, osztályozó készsége,­és ezt jó példákon gyakorolja? — Mit tehet az oktató az órarendi órákon és azon kí­vül (szakmai körökben s a többi) a műszaki műveltség fokozására ? — Mit tehet a társadalom, hogy bizonyos műszaki mű­veltség hozzátartozzék az ál­talános műveltséghez? Minden választ, véleményt, tanácsot előre is köszönünk. Tassi Géza Karima, május 4. A 2 l ux-A'pert\ 3XN­-3A- IH3AIZ. • as -6 i '1 h / i\ 'i o­u a fi iJti Cl JZ í-9lA (J-a-L*5H í · i 4 i £J c· -C •d"5 4d 0 v+) ^-'s — ti cA StkczJocicAsi Aca­­­ fe y i4r^b<*^í fclÖ* SjA -1- <="•** •TA - "ti c\ - Viel ín memóriám influensa Felelősségem és betegségem teljes tudatában kijelentem, hogy amit írtam, kitalált tör­ténet. A valósággal való bár­miféle azonosság csak a vé­letlen és a járvány műve. Az egész úgy kezdődött, hogy... 1986. február 1-én illegáli­san Magyarország területére lépett az A és a B vírus vál­tozata. A magyar gyógyszer­es papíripar rögtön fellendült. És a papírzsebkendők beletö­rődtek sorsukba. Hogy az egyetemistákat is rázza a hi­deg, az influenzajárvánnyal együtt megkezdődött a máso­dik félév is. Ma az aszfaltrésen át elő­bújt az első hóvirág. Aztán körülnézett és gyorsan átké­pezte magát jégvirággá. A há­rom hónapja hivatalos, baráti látogatáson nálunk tartózkodó tél ugyanis nem hajlandó el­hagyni hazánk területét. A kollégiumban szabályos időközönként, menetrendsze­rűen megjelenik egy-egy fris­sen gipszelt síelő. A többiek azonban még alszanak. A diákbizottság képviselője kije­lentette, hogy a vásárhelyi na­pok és a melegfront kezdetéig a kollégisták nem hajlandók felébredni téli álmukból. Február 3. hajnalán az Or­szágos Meteorológiai Központ kiküldött tudósítója a medve­­barlanghoz rohant, hogy on­nan adja le jelentését. Ott azonban csak egy cédulát ta­lált. ..Betegség miatt a mai előkiírás elmarad”. Farsann van: a busójárás és a rendelőbe járás időszaka Megfigyelők szerint lassan stá­tusszimbólum lesz, hogy ki hányféle szövődményt szed össze. Az egyetem orvosi ren­delőjében vissza akarják von­ni a gyülekezési szabadságot. És a tavasz­­ tovább késik. A Magyar Autóklub úgy döntött, hogy a műegyetem környékén rendezik meg a Trabantok és a Dáciák idei jégtáncbajnokságát. A hallga­tók reggelente ingyen tekint­hetik meg a műsort, miközben gyorskorcsolyázással közelítik meg a­z épületet.­­ A BKV eközben villamospótló-autó­­buszpótló trojkákat indított. A nagy hidegben megrom­lott az oktatók és a hallgatók viszonya: elhidegültünk egy­mástól. Megíratták az első té­­kákat. Ráfáztunk. Befagyott az ösztöndíjf­oly­ó­­sítás. Ezt már nem lehet hi­degvérrel elviselni! A dékáni hivatal azonban a patópál-elv­­re hivatkozott: „Ej, ráérünk arra még!" Ma megkérdeztük az egyik gyakvezérünket, hogy szerinte mikor lesz enyhülés. Először fagyos pillantást vetett ránk, mert azt hitte, hogy az általa javított téhák osztályzataira célzunk. Amikor rájött, hogy az időjárásra gondolunk, kö­zölte, hogy a vizsgaidőszakban már melegebb lesz. A kollégiumban új magyar filmalkotást mutattak be „Rossz idő van” címmel. Hát igen. Sűrűsödnek fejünk felett a hófelhők és az eljövendő pótrékák. Március 13.: a magyar sza­­badságharc ünnepe. Ebből az alkalomból a nemzetiszínű kokárdát viselő forradalmi ifjúság bevonult a K épületbe és megírta a média pólusát. Március 21-re egy békés tün­tetést terveztek, amelynek so­rán a tömeg a K épület har­madik emeletére vonul mun­kát, kenyeret és gépidőt kö­vetelve. Végre megjött a jó idő! A fák ágaiból és az egyetemis­ták fejéből mindenféle zöld­ség pattant elő, ami termé­szetes a Vásárhelyi napok idején. Kihajtottak a bokrok és a tanulóvezetők — a járó­kelők nem kis örömére. Ki hitte volna, hogy egy újabb hidegfront és a zéha eredmé­nyek megint megdermesztik a közhangulatot? Amikor megtudtam, hogy si­került az első zéhám, leesett az állam és a vérnyomásom. Amikor meghallottam, milyen lett a többi, felment a lázam. Aztán begyulladtam. A man­dulám is. Az orvos szerint ,,szedjek gyógyszereket, pi­henjek sokat, tartózkodjak a hideg italoktól és a sok tanu­lástól”. Azt hiszem, az utóbbi nem lesz nehéz. Megvettem a gyógyszereket. Aztán elhűlve olvastam a mel­lékelt tájékoztatót: „A gyógy­szer mellékhatásaként étvágy­talanságot, szédülést, fejfájást, hányingert, gyomorfájást, lég­szomjat, illetve ideiglenes rosszullétet okozhat”. Te jó isten! Inkább maradok inf­luenzás. Ma odaültem a naptáram elé és átcsoportosítottam a zéháimat. Igen. Meg vagyok magammal elégedve. Csak a szobatársnőim nem értették, hogy miért rángatódzom ide­gesen, miért nézek zavaros te­kintettel magam elé, miért számolom a lábujjaimon a na­pokat, és miért szidom az át­rendezett ünnepnapokat és egy bizonyos Gergely pápát. Álmomban az egyetemen bolyongtam. A levegőben az elmaradt téhák hangulata s az ottmaradt vírusok szálltak. Az orvosi rendelőbe futószala­gon érkeztek a betegek és jöt­tek ki az igazolások. A me­chanikai tanszék pedig kihir­dette, hogy az előző heti pót­­lékákat a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli , amint az adjunktus meggyó­gyul. Arra ébredtem, hogy a koki­­szoba fala megremeg. Szegény szomszéd tüsszentett egyet. Sóhajtottam, a másik olda­lamra fordultam és magamra húztam az ágyneműt, amelyen néhol már megszűnt a folyto­nosság. Távolból trombitaszó hallatszott. Valaki éppen ta­karódót fújt a zsebkendőjébe. Nagy költőnk szavai jutottak eszembe: „Harminchat fokos lázban égek mindig És te nem ápolsz, anyám .. Aztán elaludtam. Karima, 1986. május 4. i. 1. Értelmes pénzkeresés és... Örömhír A kar számítástechnikai éle­­tének új örömhíréről számol­hatok be. Az M8X gépterem ezentúl éjfélig lesz nyitva. Az operátornak felvett hall­gatók vállalták, hogy ha igény lesz rá, egész éjszaka ellátják a gépterem felügyeletét. Én személy szerint nemcsak azért örülök, mert így csökken a gépterem zsúfoltsága, hanem ezen az úton a hallgatók is értelmes pénzkeresethez jut­hatnak. A tanítási időn kívül a gépterem (és további szá­mítógéptermek) felügyeletét hosszú távon is a hallgatókra lehet és kell bízni, de a taní­tási idő alatt szükség van fő­állású operátorokra. Ezért fel­hívom az állami vezetők fi­gyelmét, hogy rendezzék (emeljék) az operátorok fize­tését, mert egy idő után minél itthagyják az egyetemet, mi­vel fizetésük körülbelül 1500- 2000 forinttal kevesebb a má­sutt megkereshető operátori béreknél, és jövedelmüket még EK-munkákkal sem tudják kiegészíteni. Ez nagyban gá­tolja azt, hogy a számítás­technika-csoport munkája ténylegesen számítástechnikai szolgáltatássá váljon. Ehhez természetesen több eszközre is szükség lenne, de a helyzeten javíthatunk a meglévő eszkö­zök jobb kihasználásával is (a K III/14-ben porosodik egy GD—80 grafikus rendszer). Ez egyaránt érdekük a hallga­tóknak és az összes tanszék­nek is. Vallyon István Karima, április 17. HUMOR — Gyakran beszél magában a feleséged, Ottó? — Igen, de nem tudja. Min­dig azt hiszi, hogy hallgatom. ★ Éva jósnőnél van. — Rövidesen egy új férfi lép az életébe. — Milyen? — Szőke, kék szemű, na­gyon fiatal. És a súlya három kiló.★ — Holnap küldd be a nagy­apádat! — És miért a nagyapámat, tanár úr kérem? — Mert azt akarom, mond­ja meg az apádnak, hogy min­den feladat, amit helyetted megcsinál, tele van hibákkal! ★ — Ne haragudjon, elfelej­tettem bekapcsolni a taxiórát — mondja a taxis, amikor megérkezik az utassal a jel­zett címre. — Semmi baj, én pedig a pénztárcámat hagytam otthon, úgyhogy egy-egy! ★ — A maga neurózisa igen súlyos. Javaslom, hogy pihen­jen sokat és feküdjön le a tyú­kokkal! — És hánnyal doktor úr? ★ — Papa, ma versenyeztünk, hogy ki tud messzebbre dobni. — És ki nyert? — Én. — Ilyen ügyes kisfiú vagy? — Akkor ugye kifizeted az ablakot?★ — Én mindig csak télen fo­gyókúrázom. — Miért? — Mert akkor rövidebbek a napok.★ — Mondd, Anna a férjed még mindig fut a nők után? — Amióta nyugdíjba ment, már csak hegynek lefelé! Apróhirdetés Hallgatói vízi tábor A testnevelési tanszék 1986. június 16—21. között a Ráckevei-Duna-ágban in­gyenes vízi tábort rendez. Túrahajókat, sátrakat, hálózsákot díjtalanul köl­csönöznek, de akinek van, az hozza a sajátját! Ételről mindenki maga gondosko­dik. Harminc jelentkezőt vár Vladár Sándor testnevelő tanár (a tábor szervezője) a K épület II. emelet 81-ben. Telefon: 11-97. Műegyetemi társasházban. Budafoki úton, két szoba hallos öröklakás eladó. Telefon: 452-035, délután: 14.20 óráig. A JÖVŐ MÉRNÖKE — A Budapesti Műszaki Egyetem Lapja — Felelős szerkesztő: SALGÓ RÓZSA - Bpest Egry 1 u. 10. T­op I IG. Ilii — Telefon: 452­5*55 — Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat — Budapest, Blaha MHZ* tér a. 1939 — Felelős kiadó: TIT­L IMRF ee­ők­­ut­ató — 86—2018. Szikra Lapnyomda. Budapest — ISSN 0230—7510’ Felelős vezető: CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató

Next