A Jövő Mérnöke, 1989 (36. évfolyam, 1-31. szám)

1989-03-10 / 6. szám

Tesztelés és típusvizsgálat A PHOBOS-PROGRAM EGYETLEN EGYETEMI RÉSZTVEVŐJE Két évvel ezelőtt a­z üstökössel­ kapcsolatos VE­­GA-programról többtonná­­nyi elemző és méltató újság­cikk jelent meg, különösen kiemelve azt a tényt, hogy e projekt Magyarország­ból is „űrhatalmat” csi­nált. A sikeres vállalkozást köve­tően kitüntetéshullás volt: különösen a KFKI szakembe­rei kaptak a különböző ren­dekből, díjakból, érmekből, de — a megérdemeltnél ki­sebb mértékben — jutott né­hány a programban részt vett BME-tanszékeknek is. A szocialista űrkutatás egy másik akciója éppen a követ­kező hetekben éri el a csúcs­pontját: a PHOBOS-szonda hamarosan leszáll a Mars ha­sonló nevű kis holdján, és megpróbál róla minél na­gyobb tömegű információt küldeni. Érdekes módon, erről a vállalkozásról jóval keve­sebb részlet jut el az átlagos újságolvasóhoz, aminek egyik oka az lehet, hogy a bizton­sági okokból fellőtt hét szon­da egyike már „elszállt”, sem­mi hír róla — és valószínű­leg nem szeretnék elkiabálni az egyelőre tökéletesen mű­ködő másik berendezés sike­rét. A PHOBOS-program maj­dani diadalában (vagy kudar­cában) ismét nagy szere­pet játszanak a magyar kutatók, hiszen az egész szonda „lel­két”, vagyis a mi­k­roszámító­gépes szoftver-hardver rend­szert a KFKI-ben készítették — de ami bennünket még en­nél is jobban érint: egy tan­székünk ebben a programban is tevékenyen, részt vett. Ez a tanszék az elektronikai tech­nológia tanszék, amely már a VEGA-programban is letette névjegyét, noha a publicitást tekintve némileg háttérbe szo­rultak a látványosabb mun­ket végző mikrohullámú hír­adástechnikai, illetve a fi­nommechanika-optikai tan­szék mögött. A jelenlegi űrprogramban a másik két egység nem vesz részt, így a PHOBOS-szonda sikeréért az egyetemen belül elsősorban a Vá- épület máso­dik emeletén drukkolnak. A részletekről DR. AMBRÓZY ANDRÁS tanszékvezetőt és DR. BÁNLAKI PÁL adjunk­tust kérdeztem. A KFKI 1987-ben kereste meg a tanszék illetékeseit, és ajánlotta fel az együttműkö­dést a PHOBOS-programban, amely az 1988. júliusi fellö­véssel zárult , illetve kezdő­dött. Mivel a VEGA-akcióbban már jó emberi és munkakap­csolat alakult ki, egyik félnek sem okozott gondot a tevé­kenységi kör meghatározása, elsősorban és mindenekelőtt tesztelési feladatokról volt szó, vagyis a szondába kerülő elektronikus alkatrészek vizs­gálatáról. A több hónapig tartó mun­ka során úgynevezett „dara­­bi” és „típusvizsgálatot” vé­geztek. Az előbbi elsősorban arra a több ezer darab félve­zetőre vonatkozott, amit vé­gül is a két szondába beépí­tettek, míg a másik 5 kritikus típus „nyúzópróbáját” jelen­tette. A vizsgálatnak különös jelentőséget adott az a tény, hogy ez a kísérlet alapjaiban különbözik a VEGA-tól: míg az üstökös esetében szinte százszázalékosan tudták a szakemberek, mit és hogyan kell vizsgálni, addig a PHO­­BOS esetében elég nagy volt a­ bizonytalanság. Ez pedig a számítógépek esetében annyit jelentett, hogy a korábbi fix, nem átírható (ROM) memó­riában tárolt programok he­lyett „kreatív”, folyamatosan módosítható (RAM, illetve EEPROM) programokra volt szüks­ég, és eb­ben a vonatko­zásban összehasonlíthatatla­nul nagyobb biztonságra. A ROM-ban tárolt programnak ugyanis van észlelőegysége (ún. „házőrző kutyája"), ad­dig egy komolyabb EEPROM- gubanc esetén akár keresztet is vethetnek az egész szonda és program sikerére. ■ Komoly feladatot jelentett annak a vizsgálata is, milyen esetleges hibák jelentkezhet­nek a mikroszámítógépekben a kozmikus sugárzás hatásá­ra. (Az úgynevezett ,,soft”-hi­­bák ugyanis korrigálhatóak, míg a „hard”-hibák végzete­sek lehetnek.) A fenti tesztelési feladatok nehézségeiről természetesen egy kívüállónak nem sok fo­galma lehet: az egyébként is szuper minőségű tranzisztort, ellenállást vagy kondenzátort berakják egy szuper műszer­be, és hamarosan kiderül, hogy az jó vagy rossz — több variáció nincs. A dolog elmé­letileg így is van, csak­ a gya­korlat más. Először is: ha az alkatrészek olyan kifogásta­lanoknak (mondjuk amerikai űrspeci­fikációsak) bizonyulná­nak, az ő munkájukra semmi szükség nem lenne, hiszen ezeket az alkatrészeket már maguk a gyártók ellenőrzik — viszont érthető okokból ilyen részegységekhez nem­­ jutha­tunk hozzá. Marad a szovjet és a magyar (esetleg más szo­cialista) alkatrész, amely még ha jó minőségű­ is, okoz némi gondot. A szovjet például azért, mert nemegyszer telje­sen más fokozású, mint­ a nemzetközi norma, ráadásul milliméterben mérnek, a mű­szerek pedig szinte egyönte­tűen az amerikai inch-rend­­szerhez készülnek. Aztán a műszerek! Minden­ki­ tudja, hogy az egyetemi eszközpark öreg, elhasznált és bizonytalan állapotú, és nincs ez másképpen az elektronikai technológia tanszéken sem. Úgy néz ki, hogy feltartóztat­hatatlan elszegényedés folyik, a legalapvetőbb műszerek be­szerzésére sincsen pénz, s mi­vel megközelítőleg hasonló a helyzet a KFKI-ban is, még csak onnan sem várhatnak segítséget És ezzel az eszköz­parkkal kell kifogástalan munkát végezni, ezzel az eszközparkkal kell olyan mű­szereket és berendezéseket készíteni, amelyek felveszik a versenyt a boll­ármiilliárdok fölött rendelkező amerikai vagy más nyugati űrkutató­kéival! A PHOBOS-program­­ban ez (valószínűleg) még si­került, de ha a helyzet így marad, szinte semmi esélye sincs a magyar kutatóknak arra, hogy a következő évek űrprogramjába megfelelő szinten bekapcsolódhassanak: egy esetleges Mays-expedíció számítógépeit nem­­készíthetik olyan kutatók, akiknek tíz­éves műszereik vannak, és a legalapvetőbb alkatrészek be­szerzése is gondot okoz... Mielőtt még bárki hasonló okokra vezetné vissza az egyes számú PHOBOS-hold eltűnését, meg kell jegyezni, hogy ez a kudarc egyértel­műen irányítási hibára, tehát emberi baklövésre­ vezethető vissza. Az addig kifogástala­nul működő szondának valaki olyan parancsot adott-adha­­tott, amely elfordította a ten­gelye körül, és így a további parancsokra már „süket” ma­radt. A másik berendezés viszont nagyon jól funkcionál. Éppen az elmúlt hetekben küldte a Földre az első fényképfelvé­teleket a megcélzott holdról (az útközben csak sugárzás­­méréssel és egyéb kiegészítő tevékenységgel foglalkozott) — amelyek minősége még a szakembereket is meglepte. Remélhetőleg az út további része is csak efféle pozitív meglepetéseket tartogat, és a program újabb megbecsülést szerez a világban a magyar kutatóknak — köztük az elekt­ronikai technológia tanszék munkatársainak. (bogdán) — Lopják a leltári tár­gyat! — figyel fel a tanszék egyik dolgozója az épület előtt szorgoskodó emberekre. Né­­hányan odakapják a fejüket, kicsit hitetlenkedve: kinek kell az a kimustrált, öreg jó­szág? Több éve nem használ­ják már, azért is került az egykor kelt, s azóta is szé­pen gyarapodó szemétdombra. A tanszékvezető azonban tud­ja: bizonylati fegyelem, az bi­zonylati fegyelem, valaki — alighanem ő — anyagilag is felelős az éppen eltulajdo­nítás alatt álló eszközért, így hát serényen intézkedik. Ekkor aztán kiderül, nem tolvajok háborgatják a sze­métdombot bekebelező méla enyészet csöndes munkálko­dását. Csupán szemet szúrt a szemét az egyetem egynéhány felelős és intézkedésre is jogo­sult vezetőjének. A kezdemé­nyezés — ugyanúgy, mint az egyetem környéki lakók autói­nak kitiltása, az új parkolási rend bevezetése — TÖRÖK IMRE gazdasági-műszaki fő­igazgató nevéhez fűződik. Új seprű jól seper? A közmondás igazsága kéz­zelfogható, szemmel látható bizonyítást nyert az egyetem mindazon területén, amelyek eddig amolyan féllegális sze­métlerakóhelyként funkcio­náltak. A politikában ma­napság használatos kifejezés­sel élve: történelmileg úgy alakult, hogy valamikor vala­ki lehordta, otthagyta a sze­metét valahol, aztán már ön­működő rendszerré alakulva működött az „ebvizelési elv”: ha az egyik kutya odavizel, a másik sem keres új helyet. Az idő múlásával egyenes arányban nőttek, terebélye­sedtek a serméthalmok domb­bá, helyenként heggyé, míg­nem nemcsak a hallgatólago­san engedélyezett területi ha­tárokon folyt túl, hanem az emberi tűrőképesség határain is. Ha egy, az átlagosnál kí­­váncsiskodóbb kül- vagy bel­­honi delegáció végigsétált vol­na az egyetemi városon, a lá­tottak aligha öregbítették volna e nagy tekintélyű in­tézmény hírnevét. A „gusztusküszöb” túllépé­sére nemcsak a mindany­­nyiunk elé táruló kép figyel­meztetett, hanem rektori uta­sítások, különböző helyeken kelt körlevelek is, amelyek végrehajtása — mindeddig — csorbát szenvedett. Nem úgy most. Az eltökélt cél, hogy a környezet is az egyetem hírnevéhez méltó, emberibb, rendezettebb le­gyen, régóta húzódó ügyek végére tett — és tesz, hiszen folyamatról van szó — végre pontot. Nem kis munkáról van szó, amelynek az anyagi vonzata sem elhanyagolható. Mint TÍMÁR LÁSZLÓTÓL, a gondnoki osztály vezetőjétől megtudtuk, a minap végre­hajtott szemételhordási akció során 263 mázsa fémhulladé­kot szállítottak a MÉH-be. Az ebből származó bevétel — 28 ezer 400 forint — körülbelül egyharmadát tette ki a szállí­tási költségnek. Emellett 96 ezer forintba került a 232 köbméternyi egyéb hulladék — sitt, vegyes szemét — el­szállítása. Az akció során rábukkan­tak egy áléit turbinára is, amely már régen letett a­r­ról, hogy — mint azt egy tíz év előtti megállapodás rögzítet­te — az őt megillető helyre ke­rülve, a Műszaki Múzeumban gusztáltassa magát az odalá­togatókkal. A múzeumnak nincs pénze az efféle fuvarok­ra, az adományozó tanszék sem tudta megoldani az el­szállítását. Most ez a történet is happy enddel végződött. Ugyancsak TÍMÁR LÁSZ­LÓTÓL tudjuk, a tanszéki szemét elhordásában is besegí­tettek ott, ahol azt önerőből nem tudták megoldani. Most nem a felelősségi jogkörök tisztázása, hanem a környezet megtisztítása volt a cél, s úgy tűnik, ez a módszer a ha­tékonyabb. Mindazonáltal a jövőben kí­vánatos volna, ha tudato­sodna, hogy az építkezés és a kupleráj szavak nem szinoni­mái egymásnak, s ha a tan­székek rendet tartanának sa­ját „portájukon”, hogy a „sze­métrend” végrehajtása után kialakuló rendezett környezet ne csupán múló állapot le­gyen. rimó Építkezés : egyenlő kupleráj? Kettős jubileumot ülnek 1989-ben az elektronikai technoló­giatanszéken: saját, 25 éves születésnapjukat­­inneplik, és eközben megemlékeznek arról is, hogy kerek 40 évvel ezelőtt hozták létre a villamosmérnöki kart. A negyedszázados évfordulót igyekeztek mindenki számára emlékezetessé tenni: külföldi professzorok meghívásával, ma­gyar szakemberek bevonásával tartalmas jubileumi szakmai napot szerveztek 1989. február 21-én az egyetem dísztermé­ben és szű­kebb hazájukban, a V2 épületben. A délelőtti programban DE. AMBRÓZY ANDRÁS tanszék­vezető egyetemi tanár emlékezett vissza az elmúlt 25 évre, majd Gábor András, a Tungsram vezérigazgatója (és a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara alelnöke) tartott előadást „A vállal­­kozói környezet hatása a műszaki fejlesztésre” címmel. Ezt követően hazai és külföldi előadók vázolták a mikroelektro­nikai ipar és alkatrészgyártás egyes kérdéseit. A délutáni programban kerekasztal-megbeszélések és laboratóriumi lá­togatások szerepeltek. AMBKOZY professzor „,történelmi visszatekintésében” elő­ször is megemlékezett a tanszék nagytudású alapítójáról, dr. Kolos Richárdról, akinek az örökét ő vette át 1970-ben. Az elektronikai technológia tanszék formailag 1964. január 1-jén alakult meg, de a nemzetközi trendek alapján már jó néhány évvel korábban felmerült egy hasonló jellegű intéz­mény létrehozása. A hatvanas évek elején ez a szakterület erősen finommechanikai orientáltságú volt, de az azóta el­telt negyedszázad alatt többször is megújult, és igyekezett lépést tartani a hihetetlen méretű nemzetközi fejlődéssel. Ma a tanszék mintegy húszfős oktatói létszámmal, 1300 négyzetméternyi területen igyekszik eleget tenni oktatási és kutatási feladatainak — a külső és belső visszajelzések alap­ján meglehetős sikerré­. Legfontosabb szakterületeik: 1. Fizikai technológiák, ezen belül is a szigetelő (nem félvezető) alapú mikroelektronika. Az ún. „hibrid” mikroelektronikai kultúra hazai elterjesztésében a tanszéknek kiemelkedő szerepe volt és van jelenleg is. 2. Elektrokémiai és kémiai technológiák — és ezen belül is az egyre fontosabbá váló galvántechnológiák terén értek el kiemelkedő sikereket. 3. Finommechanikai technológiák — ami különösen az oktatásban nagy jelentőségű. 4. Technoló­giai berendezések — ezen belül is az ún. kétdimenziós alak­zatok megmunkálása, vagyis az elektronikusan vezérelt rajz­gépek megtervezése, és más vezérlések elkészítése. 5. Szto­­chasztikai módszerek kifejlesztése és alkalmazása. Itt külö­nös jelentőségű volt a VEGA-programban való részvételük, ahol is a nagy bonyolultságú alkatrészek bevizsgálása és mi­nősítése volt a feladatuk. A tanszék dolgozói rendkívül jó és gyümölcsöző kapcsola­tokat építettek ki a hazai és külföldi szakmai körökkel és ipari vállalatokkal, számos könyvet írtak és sok publikáció­juk jelent meg a különböző orgánumokban. Gazdasági téren mindez csak arra volt elég, hogy megpróbálják csökkenteni a költségvetésükben keletkező hiányokat. Ez egyre nehezebb dolog, ami már ma is az oktatás és a tudományos kutatás rovására megy, de néhány éven belül katasztrofális követ­kezményekkel járhat — hacsak nem történik alapvető válto­zás a felsőoktatás központi támogatása terén ... MAFC-bál A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Belügyminisztérium Zrínyi utcai művelődési háza adott otthont a MAFC-bálnak. A patinás környezet ideális helyszínt biztosított a bál szá­mára. A rövid köszöntő beszéd, és a nyitó palotástánc után dél-amerikai ritmusokkal és táncokkal hevítették a közönség hangulatát, amit csak rövid ideig szakított meg a kétféle me­nüből választható vacsora. Ezek után, ha nem is hajnalig, de éjjel egyig folyt a vigasság, olyan nélkülözhetetlen báli „kel­lékekkel”, mint a tombola, amin különböző sportfelszerelése­ket lehet nyerni. A vigasságba kicsiny ürömöt csempészett, hogy ugyan­ebben az időben tartották a Műegyetemi­ bált is, ami érezhető konkurenciát jelentett, legalábbis, ami a résztvevők számát illeti. De, mint tudjuk az egyetemi pártértekezlet miatt csúsz­tatták el egy héttel az utóbbi rendezvényt. —­to­

Next