A Jövő Mérnöke, 1989 (36. évfolyam, 1-31. szám)
1989-03-10 / 6. szám
A MTESZ-ben a mérnökkamarákról (is) tárgyaltak Felbomlás vagy megújulás előtt? DR. TÓTH JÁNOS rögtön a lényeggel kezdte: „A MTESZ munkájának két közgyűlés közötti értékelésére sorsfordító időkben kerül sor: a politikai intézményrendszer átalakítása, a gazdasági reform, az ipari és agrárszerkezet korszerűsítése és sok más nagyon fontos változás napjainkban zajlik. A műszaki fejlesztés is népünk sorsát alakító tényező: jelentős mértékben ezen áll vagy bukik, hogy nemzetünk túléli-e a válságot, megerősödve lép-e a világ elé, vagy hosszú időre elsüllyed az elmaradottságban”. Az idők változásának jeleként a főtitkár a régi 3T (tiltás, támogatás, tűrés) helyett meghirdetett egy újat: „Javaslom, hogy mai országos elnökségi ülésünk jelszava a TEHETSÉG, TUDÁS ÉS TISZTESSÉG legyen. Ez az, amiben bízhatunk a dogmák, utópiák és hamis próféciák helyett. A szövetség négy évtizedes történetének kiemelkedő állomását jelentő mai tanácskozáson mély felelősségérzettől vezérelve kötelességemnek tartom kijelenteni: a magyar reálértelmiség képviseletében azon erőket kívánjuk egyesíteni, amelyek a nemzet felemelkedésén fáradoznak, azért áldozatokat is hoznak, és hitet tesznek az értelmiségi létből fakadó elkötelezettség mellett.. Persze, nemcsak ilyen lélekhez szóló szép szavak hangzottak el a szóbeli kiegészítésben, és különösen nem a szép számú hozzászólásban. Amint ez többé-kevésbé nyíltan ki is derült a március 3-i ülésen, nemcsak az ország, de a régi értelemben vett MTESZ léte is kockán forog. Az új egyesülési törvény ugyanis igen nagy csábítás lehet az egyesületeknek, és ez bizony könnyen a MTESZ összezuhanását vagy felbomlását jelentheti majd a nem is olyan távoli jövőben. Különösen abban az esetben, ha létrejönnek a különböző mérnökkamarák, amelyek közül (tudomásunk szerint) kettő éppen a napokban alakul meg (gépészek és építőmérnökök szervezik), és többtudományágban is folyik a szerveződés. Erről a következőket mondta a főtitkár: „A mérnökkamara kapcsán eddig két, teljesen eltérő vélemény alakult ki: egyesek megítélése szerint a tudományos egyesület (MTESZ) a szakmai-etikai értékérvényesítés alapvető bázisa, nincs szükség ettől elkülönült keret- és intézményrendszer létrehozására, mert felesleges párhuzamosságokat okoz. Mások a szövetség megújulásának egyik fontos elemét éppen abban látják, hogy például kamarai formában, új alapokon folyjék a szövetség megváltozott stílusú érdekképviseleti munkája. A GTE úgy vélekedik, hogy a kamarai formát az egyesületi tevékenységre, tagságra építve a szövetségnek kell kezdeményeznie és létrehoznia. Szerintük a MTESZ-t a jövőben éppen ezért a tudományos egyesületek és az érdekképviseletet vállaló kamarák szövetségének kell tekinteni... Ha létrejönnek az egyesületen, illetve a szövetségen belül, akkor társat kell látni ezekben a tömörülésekben, ha a szövetségen kívül alakulnak meg, akkor legyünk nyitottak irányukban”. A főtitkárnak egyébként egyszer sikerült harsány derűre is fakasztania az egybegyűlteket, ugyanis a „tisztelt országos elnökség” helyett „tisztelt Országgyűlés!” felkiáltással fordult a jelenlévőkhöz. A bakit meg is magyarázta: a következő ülésszakon kezdeményezni szeretnék a műszaki értelmiség parlamenti frakciójának megalakulását, és már minden gondolata ekörül forog. A felszólalók a későbbiek során gondoskodtak arról, visszazökkenjen a szövetség mindennapi életébe, de ettől függetlenül jelentős eredmény lenne, ha ez a parlamenti frakció létrejöhetne. Aminthogy a különböző mérnöki kamarák megalakulása is pozitív lépés — következő számainkban igyekszünk tudósítani e régi-új érdekvédelmi tömörülések megszületéséről. —b— Sem II,5,„csak” 12,5 millió forint „Legrosszabb esetben is: néhány évig volt egy vízi telepünk — ingyen...” . Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy A MAFC a,ELŐRE MENEKÜL”, és 13,5 millió forintért megvásárolta a Vasas évek óta kihasználatlan vízitelepét a Gubacsi hídnál. HEGYHÁTI JÓZSEF azt is elmondta, hogy ennek a tranzakciónak semmiféle kihatása nem lesz az egyesület, illetve a szakosztályok működésére, mivel az evezős szakosztály a teljes költséget magára vállalta. Most a részletekről kérdezzük FEKETE KÁROLY szakosztályvezetőt, aki „civilben” adjunktus, és az oktatási osztály vezetője. — Tulajdonképpen csak egyetlen kérdésem van: hogyan lehet manapság 13,5 millió forintot összeszedni? — Ezt az összeget rögtön pontosítani szeretném: nem 13,5, hanem „csak” 12,5 millió forintba kerül a telep. Az Egyetemi értesítőbe sajnálatos módon valóban 13,5 került, de itt van a fejemben az eredeti szerződés, meg lehet nézni: 1989-ben 2 milliót, majd a következő három évben 3,5-3,5 milliót kell fizetnünk, ami összesen 12,5 millió. Akkor módosítom a kérdésem: hogyan lehet manapság 12,5 millió forintot összeszedni? — Erre legszívesebben csak 1992-ben válaszolnék, hiszen akkor kell a legutolsó részletet kifizetnünk, és a szerződés szerint akkor válunk az ingatlan kezelőivé ... — ...nem tulajdonosává?! — Nem. Mivel ez a telek 1935 óta a magyar állam tulajdona, nem lehet elidegeníteni — de azt hiszem, kezdjük az elején. — Éppen javasolni akartam. . — Szóval a mi „Universitas” evezőscsoportunk, amelynek körülbelül felerészben BME-s, illetve ELTE-s hallgatók a tagjai, 1983 óta „albérlő” az ELTE pesterzsébeti vízi telepén, amely egyébként szomszédos ezzel a Vasas-teleppel. A megállapodás szerint ők adták az öltözőt, a fűtést, a világítást, mi pedig a többit: a hajókat, a hajójavítást, az edzőt, a tanmedencét stb. Egészen tavalyig ment is a dolog, de aztán kiderült, hogy a továbbiakban tarthatatlan a helyzetünk, vagy abbahagyjuk az egész evezést, vagy kitalálunk valami más megoldást. — És a megoldás ott volt a szomszédban ... — Ez flég kevés lett volna, hiszen pénzünk természetesen ugyanannyi volt, mint a többi MAFC-szakosztálynak, vagyis elég kevés, de időközben összefutottam egy Fejes István nevű régi evezőssel, aki sikeres üzletember. Szó szót követett, majd megállapodtunk abban, hogy az ő műanyagrészlegüket az újonnan alakult MAFC Vállalkozási Iroda égisze alá helyezik, a hasznon pedig bizonyos arányban megosztozunk. Mivel ez az összeg már az első időkben is jelentősnek tűnt, megkezdhettem a tárgyalásokat a Vasassal. — Akik, gondolom, elsőre harmincmillióra tartották a telep árát... — Először nem is tudták, hogy mit kezdjenek velem, amikor bementem hozzájuk, hogy „jó napot kívánok, meg szeretném venni a vízi telepüket”, de aztán megkezdődtek a tárgyalások. Én eléggé amatőr módon 4X4 milliót ígértem, amibe végül is belementek, de aztán két dolog is kiderült: hogy nekem nem lesz ennyi pénzem, másrészt, hogy a Vasasnak ehhez a telekhez tulajdonképpen semmi köze, ez a magyar állam tulajdona. — És akkor hogy lett az egészből üzlet? — Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy sehogy, de aztán egy ügyvéd felvilágosított bennünket, hogy az ingatlant ugyan nem vehetjük meg, de lehetünk annak új kezelői, ha ebbe a kerületi tanács is belemegy, a telken lévő létesítményekért pedig jogosan fizethetünk egy méltányos összeget, mivel azt a Vasas, illetve az Ipari Minisztérium építette. — ügyes ... — És teljesen jogszerű. Ezután már csak arra kellett rábeszélnem a Vasast, hogy ne 16, hanem csak 12,5 milliót kérjenek a telepért, és máris aláírhattuk a szerződést. — Végül is ebből a műanyag-vállalkozásból teljes egészében kijön az idei 2 millió és a további 10,5? — Az idei összeg igen, de a továbbiakban még bővíteni kell ezt a vállalkozást, hogy nyugodtan aludhassunk. Az új profil a műanyag evezőshajók gyártása lesz, és gondolkodunk azon is, hogyan lehetne kihasználni azt a telepen lévő néhány szobát is. — És mi van akkor, ha minden , erőfeszítés ellenére sem jön össze a pénz? — Akkor föladjuk — illetve eladjuk. Mit veszthetünk rajta a befektetett energián kívül? A vállalkozásból eredő pénzt csak ebbe fektethetjük be, és ha azt a szélsőséges variációt vesszük, hogy sem a részletet kifizetni, sem a telepet eladni nem tudjuk, és az visszaszáll a Vasasra, akkor is volt egy-két évig egy kiváló vízitelepünk, ha úgy vesszük, ingyen. De erre az eshetőségre csak akkor gondolok, ha éjszaka fölriadok álmomból — egyébként olyan 90 százalékos esélyt adok magunknak, hogy megcsináljuk a dolgot. (Ui.: Ebből a 90 százalékból lehet, hogy villámgyorsan 0 százalék lesz, ugyanis lapzártakor megtudtuk: a XX. Kerületi Tanács belemegy ugyan a kezelőcserébe, de csak akkor, ha az új „tulajdonos" kifizeti a tanácsnak a feltehetően több millió forintos telekárat! Mivel a „kérés” valószínűleg nem jogsértő, viszont az evezősszakosztálynak erre a célra természetesen nincsenek milliói, a tárgyalások egyelőre megszakadtak...) — Bogdán ~ Te is lehetsz partizán! Olvasom az újságban, hogy „A MAGYAR ELLENÁLLOK, ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE A SZERVEZET TEVÉKENYSÉGÉNEK MEGÚJÍTÁSÁVAL PÁRHUZAMOSAN BŐVÍTENI SZERETNÉ TAGJAINAK SORÁt, ÉS EHHEZ A POLITIKAI BIZOTTSÁG ÁLLÁSFOGLAlását kéri...” Nagyszerű! A volt Partizánszövetség egyszer már elérte, hogy az így vagy úgy megfelelőnek minősített emberekkel megsokszorozza tagságát, és most ismét növekedni akar? De kivel szeretné kibővíteni tagjainak sorát, ha az elmúlt 45 évben nem jelentkezett a jelenleginél is több partizán és antifasiszta: azokkal, akik ugyan nyilaskeresztes párttagok voltak, de lelkükben megmaradtak ellenállóknak, vagy azokkal, akik 1949- ben, 51-ben, esetleg 56-ban léptek fel keményen a fasizmus ellen? A hatvanashetvenes években már tényleg elég kevés partizánt fedeztek fel az Északi-középhegységben, és az elmúlt tíz év sem kedvezett igazából a régi-új harcostársak felbukkanásának — miből gondolják, hogy 1989-ben emberek százai fogják magukat leleplezni, mint rendíthetetlen antifasisztát? Vagy a felvételhez elég lesz annyi is, hogy valakinek a nagyapja 45-ben látott egy igazi hús-vér partizánt, ő maga pedig bizonyíthatóan fegyvert fogott volna, ha egy kicsit korábban születik? Izgatottan várom a Politikai Bizottság állásfoglalását ... —bz— Egyetemek kontra tanácsok Szálloda az egyetemváros szélén? Szokásos év eleji sajtótájékoztatójára invitálta szerkesztőségünket a XI. Kerületi Tanács, ahol az elmúlt év munkájáról, az idei esztendő terveiről számoltak be. BAKOS LÁSZLÓ általános elnökhelyettes szerint a tavalyi év célkitűzéseit nagyrészt teljesítették, az alapfunkciók ellátásán kívül egy-egy óvodát és iskolát adtak át Gazdagréten, felépítettek egy ABC-áruházat Kelenföldön, megnyitották az albertfalvi piacot és elkészült a Kondorosi úti uszoda is. Az eredmények ellenére, a romló gazdasági helyzet a tanácsi gazdálkodást sem hagyja érintetlenül, az alapfunkciók ellátása is egyre nehezebb, valósan csak a szinten tartást lehet kitűzni. Az idei év ferjesztéseire két változat készült, annak függvényében, hogy az üzemeltetési költségekhez mennyi forrást csoportosítanak át. Az egyik változat 270, a másik 295 millió forintot szán fejlesztésekre. A tanács, hogy gazdálkodásához elegendő pénz álljon rendelkezésére, egyre többször kényszerül arra, hogy ingatlanait értékesítse, ezzel teremtve elő pótlólagos forrásokat. És itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, ami egyetemünket közvetlenül is érinti, a lágymányosi terület körüli vitákhoz. Pontosabban két olyan beruházásról van szó, ami egyetemünk érdekeit sérti. Az első a lágymányosi közúti híd ,amihez persze a kerületi tanácsnak nincs sok köze. Kétségtelen, hogy új közúti hídra szüksége van a fővárosnak, hiszen Duna-hídjaink katasztrofálisan túlterheltek, s különösen igaz ez a Petőfi hídra. A jelenlegi tervezés alapján a híd megépítésével, illetve az egyik leágazó út elkészítésével az egyetemi sporttelep három teniszpályával lesz szegényebb. Egyelőre azonban nem,fenyegeti veszély a létesítményeket, ugyanis a sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy az idei évre ütemezett 500 millió forintnak csak a tizede áll rendelkezésre, ami csak a tervezési, mérési és bizonyos előkészületi munkákra elegendő. A másik — esetleges — beruházás kérdése sokkal kényesebb. Lassan már egy egész dossziét tölt meg az a levelezés, amit az ELTE és a BME vezetői folytatnak a Fővárosi, illetve a kerületi tanáccsal, egy tervezett szálloda ügyében. A kerületi tanács ugyanis hajlandóságot mutat arra, hogy a beépítetlen lágymányosi terület Petőfi híd budai hídfőjénél levő részét luxusszálloda építésére értékesítse. A bökkenő csupán ott van, hogy egy 1972-es kormányhatározat ezt a területet egyértelműen az egyetemek beruházási céljaira jelölte ki, felvázolva egy olyan egyetemi város képét, ahol az oktatási épületek mellett kulturális és sportlétesítmények is helyet kapnak. A gazdasági növekedés optimizmusával áthatott ’70-es években, a tervek kivitelezhetőknek tűntek, aztán a romló mutatókkal arányos ütemben került egyre messzebb a megvalósítás lehetősége. Bizonyítékul elég, ha az ELTE TTK új bázisának építésére utalunk, ami sok hasonlóságot mutat a Luca székének készítéséhez. Annak ellenére, hogy az egyetemek, illetve az oktatási tárca nem tudták megvalósítani a szárnyaló elképzeléseket, a tanács jó másfél évtizeden keresztül nem mutatott különösebb érdeklődést a jórészt parlagon levő terület iránt. A romló gazdasági helyzet azonban nemcsak az egyetemeket, de a tanácsokat is sújtja, így természetes, hogy források után néznek, s számukra kecsegtető lehetőséget jelent az ingatlanok értékesítése. Ráadásul ebben a konkrét esetben, még népgazdasági érdekre is hivatkozhatnak, hiszen az idegenforgalom fejlesztése kiemelt terület, aminek szerves része a szállodai férőhelyek számának bővítése. Az érvelés különös nyomatékot fog kapni, akkor, ha a világkiállítás mellett végleg elkötelezzük magunkat, és a rendezés jogát is megkapjuk. A magasabb érdekre hivatkozás — egyébként jól ismert — „szent ügye” mellett, persze kézzel fogható, földi szempontok is vannak, hiszen a rossznyelvek szerint körülbelül 100 millió forintot kaszírozhatna a tanács az ingatlanrész eladásából. Súlyos érdekek ütköznek tehát, ami azonban pozitívumként könyvelhető el, hogy a korábbi évek sumák, az érintettek nélkül meghozott döntéseivel szemben, most mindkét fél a porondon vívja a küzdelmét, saját érdekeik figyelembevételével. Ami félő, hogy a kapkodó, tűzoltómunkaszerű szemléletben a rövid távú érdekek oltárán áldozzák fel az egyetemi város jövőjét. Az ügyre — véleményem szerint — egyébként jellemző, hogy a tanácsiak még a népgazdasági érdekre való hivatkozással sem érzik elég erősnek az érveiket, ezért különböző jogi csűrés-csavaráshoz is folyamodnak. A zavartságot mutatja, hogy a Fővárosi, illetve a helyi tanács más-más érvek alapján látja biztosítottnak a rendelkezés jogát a terület egy része felett. Budapest Főváros Tanácsa szerint az egyetemek részére kijelölt terület térrajza nem foglalja magában a Goldmann György tér szálloda céljára hasznosítható részét. Ezzel szemben a kerületi tanács azzal érvel, hogy az egyetemek nem kezdeményezték az érintett részre a területfelhasználási engedély kiadását. Ez utóbbi állításban van igazság, amit az egyetemek is elismernek, viszont úgy vélik, hogy adminisztrációs hiba miatt „bűnhődnének” csupán. A Fővárosi Tanács állítását azzal az okirattal tudnánk cáfolni, amit 1981-ben, a Műber és a Közti készített az egyetemváros részletes rendezési tervéről, amit egyébként mind a főváros, mind a kerület műszaki osztályai előzetesen jóváhagytak. A terv pontosan rögzíti a területhatárokat, ami északi oldalról egyértelműen az Irinyi utca. Az igazsághoz tartozik — bár ez csak az én véleményem —, hogy az egyetemek nemcsak azért nem kezdeményezték a területfelhasználási engedély kiadását a vitatott részre, mert forrás hiányában nemigen tudtak volna mit kezdeni a területtel, hanem azért sem, mert annak jórészét jelenleg is a BKV használja kocsifordítóként, s aminek megbolygatását nem látták kivitelezhetőnek. Annak bizonyítására, hogy az egyetemek részéről nemcsak egyszerű obstrukcióról van szó, megemlíthetjük, hogy az ELTE és a BME műszaki gazdasági főigazgatói kompromisszumos javaslattal is éltek a tanácsok felé. Elképzelésük szerint olyan alacsonyabb komfortfokozatú szálloda(ok) építése lenne célszerű, ami két funkciót látna el. Az idegenforgalmi főszezonban, illetve az esetleges világkiállítás hat hónapja alatt kereskedelmi értékesítésű lenne, míg az ezen túli időkben az egyetemek kollégiumi férőhelyeit növelné. Ezek a létesítmények szervesen illeszkednének az egyetemvárosba, ami reményeink szerint azért elkészül majd a távlatokban. Az ügyben megkerestük KEREKES GYÖRGY kerületi főépítészt is, aki szerint az egész kérdés túlbonyolított, és nem igazából érti, illetve fogadja el az egyetemek ellenállását. Véleménye szerint nem a jogi kérdéseken kell rágódni, hanem azon, hogy az egyetemek belátható időn belül nem tudnak mit kezdeni a vitatott területtel, márpedig az értékes ingatlant vétel lenne kihasználatlanul hagyni. Egyébként sem érti, hogy az egyetemek miért tekintik összeférhetetlennek a szálloda és az egyetemváros szomszédságát. Nagyvárosokban elkerülhetetlen, hogy különböző funkciójú létesítmények egymás mellett „éljenek”. (Lásd a vári kollégium eltávolítását a Hilton miatt, lásd a Kruspér utcai veszekedéseket a lakókkal, lásd az új Vár ügyét. ( A szerk.) Ami a konkrétumokat illeti — elmondta —, hogy a vitatott terület valóban szerepel a között a 10 helyszín között, amit szállodaépítés céljára lehetségesnek tartanak, s amit a fővárosi területfelhasználási koordinációs bizottság is jóváhagyott. Most már csak tőkeerős vállalkozó kerestetik, aki fantáziát lát a lágymányosi szálloda megépítésében. Ha lesz ilyen, akkor pályázatot írnak ki, ami viszont szigorú követelményeket támaszt majd a tekintetben, hogy a szálloda szervesen illeszkedjék mindkét oldali egyetemi környezetébe, előre megszabva, hogy hány szintes, mekkora nagyságú lehet az épület. Március elején ezeket az információkat tudtuk beszerezni. Ha újabb fejlemények történnek az ügyben, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat. hajnal !