KEMÉV Építők, 1976 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Kedvezmény Bizonyára sokan ismerik Lenin mondását: „Tanulni, tanulni, tanulni.” Vagyis: a szocialista, a kommunista ember tanulása legyen folyamatos. Senki se elégedjen meg a meglévő tudásával, mindenki vegyen részt valamilyen képzésben, vagy önképzésben. Főleg azoknak kell könyvet venni a kezükbe, akik az alapműveltséggel, az általános műveltséggel sem rendelkeznek. A „kell” szót hangsúlyozzuk, hiszen Szabolcs-Szatmárban a legtöbb azoknak a negyven éven aluliaknak a száma, akik nem végezték el a 8 általánost. Ezen a kedvezőtlen statisztikán igyekszik javítani a KEMÉV. A figyelemre méltó igyekezethez azonban jelentkezők kellenek. Olyanok, akik magasabb igényt támasztanak maguk elé, akik többet akarnak tudni a világról. Olyan emberek kellenek, akik a szórakozás kellemét felcserélik a megismerés örömével. Sajnos, kevesen vannak ilyenek. Pedig azt sem mondhatják a tanulni nem akarók, hogy a 8 osztály megszerzése rengeteg lemondással jár. Nem jár sok lemondással, sok áldozatvállalással, mert a vállalat jókora áldozatot vállalt magára — a tanulók érdekében. Mi is ez az áldozat, ez a kedvezmény? Január második felében a Tünde utcai telepen kihelyezett iskolát szerveznek. A nappali oktatás (a vasárnapok kivételével) egy hónapig tart. Ez idő alatt a diákok úgynevezett fagybért kapnak. A vidékieknek szállást biztosítanak. A Nyíregyházi 6. sz. Általános Iskola tanárai készítik fel a résztvevőket a vizsgára, a korrepetálást a tanárképző főiskola végzős diákjai vállalták. Az iskolát eredményesen elvégzők kettő és ötszáz forint között jutalmat kapnak — az eredménytől függően. A példamutató tanulók órabéremelést is kaphatnak. Kell-e ennél nagyobb ösztönzés? Aligha. De kell-e egyáltalán ösztönzés és agitálás ahhoz, aminek elsősorban maga a jelentkező veszi hasznát? Közhellyé vált, de érdemes itt is megemlíteni: „A tudás olyan hatalom, amelyet senki nem vehet el.” Ez ellen szól egy másik közhely, amely szerint „a lapátnyelet 5 osztállyal is tudom forgatni”. Csakhogy a gépesítés, az új technológia magasabb ismeretekkel rendelkező embereket követel — még a segédmunkások köréből is. Még egy érv a tanulás mellett: a XI. kongresszuson elmondták, hogy a jövőben még több munkást kell bevonni a helyi vezetésbe, a szocialista brigádoknak még inkább ragaszkodni kell a jól ismert hármas jelszóhoz. Brigádvezetőtől, szakszervezeti bizalmitól, sőt „egyszerű” szocialista brigádtagtól is joggal várják el, hogy 8 osztálya legyen. Társadalmi, vállalati és egyéni érdek, hogy ennek az elvárásnak eleget tegyenek. A kihelyezett iskola nem kényszer — kedvező alkalom ... N. L. Az újító Újévi ajándéka Tulajdonképpen tornatanár, vagy edző szerettem volna lenni. Nagyon szerettem a sportot. A gimnáziumi érettségi után jelentkeztem is a Testnevelési Főiskolára, de nem vettek fel. Most, utólag, úgy érzem szerencsém is volt. Nem lett volna élethivatásom, előbb-utóbb más pályát választottam volna. Hogyan lettem mégis a vállalatnál tmk-művezető? Abban a körülmények alakulása is közrejátszott. Azonban ha újra választanom kellene, ismét ezt az utat követném. Amikor nem vettek fel a főiskolára, felültem a vonatra. Meg sem álltam Budapestig. Ott a Ganz-MÁVAG- ba mentem és jelentkeztem Dieselmozdony-szerelő tanulónak. Innen vonultam be katonának, de már eszem ágában sem volt a fővárosban maradni. Leszerelésem után hazajöttem Nyíregyházára és csak úgy, „az utcáról” jelentkeztem a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál munkára. Fel is vettek a tmk-ba. A motoros tudásomhoz itt megszereztem az autófutómű javításához szükséges tudást is. Aztán voltam két évig műszaki átvevő-átadó. Jöttem-mentem, megfordultam mindenütt, igyekeztem látni, tanulni, tapasztalni. Tanulókoromban megismerkedtem egy idős raktári kiadóval. Valamikor nyomdász volt, de balesetes sérülése miatt nem dolgozhatott a szakmában. Tőle hallottam, hogy a nyomdászoknál régen az volt a divat, hogy a tanulóidő letöltése után a fiatal nyomdásznak külföldre kellett menni dolgozni. Azért, hogy tökéletesítse a tudását. Ezt én nagyon megszívleltem. Igaz, külföldre nem utaztam, de mindenütt nyitott szemmel jártam. Közben természetesen sokat olvastam. Főleg szakkönyveket. Az irodámban most is tucatszámra találhat saját könyveimből. A könyvekről jut eszembe. Az a tapasztalatom, hogy a mi szakmunkásaink többsége kevés szakirodalmat olvas. Gyakorlati tudása így nem egészül ki a folyton fejlődő, magasabb szintű elméleti ismeretekkel. Márpedig enélkül nehezen jutunk előre. Sokkal nagyobb a bátorsága az embernek egy új munka elvégzésénél, ha például előtte elolvassa az ide vonatkozó szakirodalmat. Az ember egy kicsit erősebbnek érzi ilyenkor magát. S milyen jó érzés néha odavetni az okvetetlenkedő szakiknak: „Ne velem vitatkozzál, hanem dr. Jurekkal, aki erről egyetemi tankönyvet írt...” Mert ilyen is megesik. Bevallom, néha van olyan érzésem, hogy egy kicsit olyan magányos farkasnak néznek, mert amibe belefogok, azt szeretem magam meg is csinálni. Mégis azt mondom: ahogy az embernek szüksége van a sikerélményre, ugyanúgy kell a kudarc élménye rá. Ne gondolja, hogy nekem minden sikerül, de abból is tanul az ember: rájön, hogy másképpen kell csinálni, és az már biztosan jó lesz. Egyszer például tönkrement az egyik kisautóbusz porlasztója. Nem volt tartalék, kapni sem lehetett. Tettünk bele egy másikat. Minden rendben volt, csak éppen a fogyasztás növekedett négyszeresére. Persze, hogy a kétütemű motor porlasztója nem való a négyütemű motorhoz. Újítás? Az ember gondolkodik és csinálja. Mármint a dolgát. Közben derül ki, hogy újított. Mint például az elsőnél is történt, két évvel ezelőtt. Behoztak ide egy gumikerekű aszfalthenger gépet javításra. Nem is hozzám tartozott, de láttam, hogy már sokáig ott áll. Pedig — ez mindig így van az építőiparban — minden gépre égetően szükség van. A futómű ment tönkre, a megkopott bordástengely és agy helyett nem kaptak újat. Csak teljesen komplett futóművet tudtak volna adni, de annak az ára 117 ezer forint volt. Végül is egy Tátra típusú autódaru kézifékdobjának az alkatrészével pótoltuk háromezer forintért. Ennek már másfél éve. Most csináljuk a második ilyen javítást. Ugyancsak más típusú géphez való alkatrésszel sikerült felújítani a Yumbo adagolószivattyúját. Pedig már a francia gyár budapesti kirendeltsége sem tudott mit kezdeni. Itt is a sokoldalú ismeret segített. Például az, hogy a francia cég a géphez a nyugatnémet Dentz-motort használja és ezek is Bosc-rendszerű Diesel-adagolóval vannak felszerelve. Hát ezen az úton kellett elindulni és célhoz is értünk. Megoldottuk a már-már kilátástalan helyzetet. Nem tagadom, néha a kényszer is sokat jelent. Képzelje csak el, hogy van a vállalatnak öt ilyen mindent tudó gépe és ez a probléma szinte egyszerre jelentkezik most már mindnél. S az építésvezetők nem ismernek lehetetlent. Azt hiszik, beküldik az alkatrészt, kicseréljük és már mehet is tovább a gép. Egyszerűen nem tudják megérteni, hogy nincs alkatrész. Azért van a tmk, hogy ... Most egy kellemes meglepetés ért, össze kellett szednem az újításokat értékelésre. Nyolc van összesen, mind itt valósult meg a vállalatnál. Már megkaptam az értesítést, kapok újítási díjként ötezer forintot. Azt hiszem ennél jobb újévi ajándékot nem is kaphattam volna ... Szabolcsi László vallomásából lejegyezte: Tóth Árpád Megfelelni a nagyobb követelményeknek Beszélgetés Lácz Lászlóval, a pártbizottság titkárával Hosszú távra szabja meg tennivalóinkat a párt Központi Bizottságának 1975 novemberi határozata. Nemcsak a termelésben, hanem a társadalom életének egyéb területén is magasabb szintű követelményeknek kell a jövőben megfelelnünk. Milyen konkrét feladatok várnak a KB- határozat maradéktalan végrehajtásában vállalatunkra? Erre a fő kérdésre kerestük a választ, amikor Rácz Lászlóval, a KEMÉV pártbizottságának titkárával beszélgettünk. — A KEMÉV „beleszületett” a negyedik ötéves tervbe: fennállásának öt éve éppen erre az időszakra esett. Miként sikerült a vállalatalapítás és a negyedik ötéves terv teljesítése? — Valóban egyidősek vagyunk a negyedik ötéves tervvel, hiszen 1971 januárjában kezdtük 460 fővel. A fejlődést jól mutatja, hogy azóta a létszám hatszorosára nőtt, s ma már meghaladja a 2700 főt, s eközben évről évre emelkedett a termelés volumene. Amíg az induló évben 150 millió értékű, addig 1975-ben már több mint 500 milliós termelést értünk el. Ehhez tartozik, hogy mind az öt esztendő nyereséges volt. Általános tapasztalat, hogy hazánkban az építőipari igényt az utóbbi években nem tudták kielégíteni. Ez ránk nem állt: az öt év során a hozzánk fordulók igényeit kielégítettük, mert nemcsak mélyépítésre vállalkoztunk, hanem az építőipar profiljába tartozó valamennyi munkát szívesen végeztük. — A gépeknek jelentős szerepük volt ebben, de még nagyobb volt az emberek szerepe. Hallhatnánk valamit e jelentős termelésfelfutás emberi oldaláról? — Természetesen nálunk is a fő szerep az embereken volt. Az olyan fontos és lényegbevágó kifejezések mint a hatékonyság, termelékenység, gazdaságosság, csupán gépekkel nem valósíthatók meg. Az elmúlt öt évben kellett nekünk az ország minden tájáról érkező embereket egy ütőképes vállalati kollektívává kovácsolni. Úgy érzem, ez jórészt sikerült, ami persze nem ment máról holnapra. — Melyek voltak az összekovácsolódás segítő feltételei? — Mindenekelőtt az üzemi demokrácia valóságos érvényesüléséről kell itt beszélni. Az alapításkor létrehoztuk a társadalmi szerveket, amelyek sajátos eszközeikkel segítették, támogatják ma is a termelési célok elérékét. Azt mondtuk kezdetben: be kell avatnunk az embereket a vállalat ügyeibe. Érezzék ők is, hogy itt nem néhány ember párnázott ajtók mögött dönt fontos kérdésekben, hanem az egész kollektíva mond igent, vagy nemet. Rendszeresek a termelési tanácskozások; minden hónapban értékelik a végzett munkát, számba veszik a legsürgősebb feladatokat, a vállalat gazdasági és politikai vezetői. Itt kezdődik a láncolat, amely végigmegy egészen a brigádokig, ahol már hetenként van tájékoztatás. Rendszeresek ezenkívül a vezetői megbeszélések, ahol a vállalat távlati tennivalói kerülnek terítékre. Kezdetben a negyedévi termelési tanácskozásokon még igen sok egyéni probléma hangzott el. Ma már ezeket tisztázzák szűkebb körben, s a nagy plénum előtt már a kollektíva egészét érintő gondok, javaslatok hangzanak el. — Milyen szerep jutott az elmúlt években a pártszervezetnek? Partnernek tekinti-e a gazdasági vezetés a pártszervezetet? — Erre talán elég, ha megemlítem: a tervet első fokon mindig a párt legmagasabb fórumán vitatjuk meg, az alternatívákból itt választjuk ki a legjobbat, s ezt terjesztjük a munkáskollektíva elé. Menet közben rendszeresen sort kerítünk a számonkérésre is, amikor a gazdasági vezetők adnak számot arról, hogy megvalósultak-e a célok. A pártbizottsági üléseken például rendszeresek a gép- és energiagazdálkodást, a munkahelyi légkört, vagy a szociálpolitikát érintő napirendek. Éppen a gép- és energiagazdálkodás vizsgálatakor hívta fel a vb a figyelmet arra, hogy bizonyos nagyfontosságú gépeknél nem elegendő a műszakszám. Tehát egyáltalán nem formális a kapcsolat. A gazdasági vezetés komolyan veszi a párt termelést irányító és ellenőrző szerepét és számít a vállalat kommunistáinak helytállására. Ugyanezt mondhatom a szakszervezeti bizottság, vagy a KISZ-bizottság munkájával kapcsolatban is. — Jól érzik magukat a dolgozók ennél a vállalatnál? — Talán legjobban azzal válaszolhatok erre, hogy országosan nálunk a legkisebb a fluktuáció, tőlünk vágynak el a legkevesebben. Az anyagi érdekeltséget mi elsősorban az átlagbérszínvonal rendszeres növelésével igyekeztünk megoldani, öt év alatt 32 ezerről 37 ezer 200 forintra nőtt nálunk az átlagbér, amit úgy értünk el, hogy nem az év végi nyereségrészesedést akartuk mindenáron növelni, hanem a fizetéseket. — Egyre komplikáltabb feladatokat kell megoldaniuk a termelésben. Nagyberuházásokon dolgoznak, s többek között résztvevői az orenburgi gázvezeték építésének is. Mit tettek a dolgozók szakmai műveltségének gyarapításáért? — Az eredmények önmagukért beszélnek, de azt nem mondják el, hogy nálunk még mindig 800 olyan ember dolgozik, akinek nincs meg az általános iskolai végzettsége. Már két éve egyhónapos bentlakásos előkészítő tanfolyamot rendezünk télen, amikor jelképesen „fagyszabadságra” küldjük az általános iskola elvégzésére vállalkozókat. Eddig 140 fő tett sikeres vizsgát. Az idén újabb 70—80 ember szeretné megszerezni a nyolc általánost, amivel fizetésemelés nem jár ugyan, de lehetőség nyílik így a szakmai képzésre, azt követőleg a gyorsabb előrejutásra. Ezenkívül évenként 7—800 ember vesz részt az üzemi szakmai akadémián, s majdnem mindenki az évi 6—8 órás politikai képzésben. Úgy érzem, ezzel jól segítjük a bonyolultabb feladatok elvégzésére vállalkozó munkásainkat. — Szépek az eredményeik, ötév alatt nagykorúvá lett a KEMÉV. Miben látja a még jobb munka, az eredményesebb termelés biztosítékát? — A határidővel, a minőséggel eddig sem volt problémánk. Reméljük a jövőben sem lesz. Jól alakult a termelékenységünk, mégis úgy látjuk, itt vannak tartalékaink a KB 1975 novemberi határozatának sikeres teljesítésében. Például jobban kihasználhatjuk a nagy értékű gépeket, csökkenthetjük az élő munka arányát. Nem jellemző az iparágra a több műszak, de szeretnénk a nagy munkagépeknél növelni a műszakszámot. A tmk-nál máris megkezdtük a két műszakos termelés bevezetését, ezt tökéletesíteni szükséges. Takarékosság terén sajátos a helyzetünk, mert nem lehet például kispórolni a cementet a betonból, ami ahhoz kell, de a technológiai fegyelem még szigorúbb megtartásával a cementfelhasználást is csökkenteni lehet, nem beszélve a drága faanyagról, amit például zsaluzásnál és más munkáknál nem nélkülözhetünk. Szeretnénk, ha az eddigi 2—3-szoros felhasználást még tovább fokoznánk. 1976-ban már 530 milliós termelést tervezünk a Szovjetunióban végzendő munkákon kívül. Ez az eddigieknél is fegyelmezettebb, következetesebb termelésirányítást, szervezést és becsületesebb helytállást igényel. Tervezzük, hogy záros határidőn belül, pártnapok keretében ismertetjük a gazdasági élet új követelményrendszerét dolgozóinkkal, s velük együtt beszéljük meg, mit kell tennünk közösen azért, hogy meg tudjunk felelni az új követelményeknek. Természetesen most is, mint a múltban, elsősorban a kommunisták, a száznál is több szocialista brigádunk tagjaira számítunk megnövekedett feladataink elvégzésében. — Köszönöm a beszélgetést. A. S.