Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)
1857-10-24 / 17. szám
264 falusi sebészszel, ki midőn az érvágásért jutalmat kíván, úgy nézik mint ördögöt, gúnyolva együgyünek nevezték, hogy mind magát, mind őket ügyetlensége által csúffá téve, a rágalmazó nyelveknek martalékául oda vetette. A szegény Varga Péter még csak szóhoz sem juthatva, úgy állt a kelepelő hosszú nyelvek közt, mintha egyik lábával egy köpüt döntött volna fel, vagy mintha egyik kezével darázsfészekbe markolt volna. De szerencséjére ezen válságos jelenet alatt Sándor mester lépett be, oly képpel, melyről azt lehete leolvasni, hogy neki sok mondanivalója van. — A lárma tehát megszűnt, csak a szemek szikráztak. ^ (Vége következik.) ле - ----------- Csokonai Vitéz Mihály. Egykor, még diák korában, Legatioba utazék Csokonai Vitéz Mihály. És ezt igaznak hirdelék. Ó is, mint bármelyik diák, Ha üz a zsebnek belseje — Csak úgy gyalog ballagdogált Hajnaltól fogva X . .. fele. De ment, és mendegélt nagyon, S a mint a nap már nyugodott, Ott volt a jó öreg papnál, Kitől szivesen láttatott. „Ülj le fiam! — igy fogadá A jámbor őszült jó a tea — Ki ma Debrecenből indult Nagyon is elfáradhata. Na de, felejtsd el az utad ... Adírt még a hordófenék“. — S pár perc múlva Vitéz Mihály Telt kancsóval találkozék. A pap még őt nem ismeré, S gondolom, hogy megnézhette, A mint Vitéz a kancsó bort Egy füst alatt eltemette. Azért lement hát másikért, De im az is üresen áll : Mert templariusként iszik Csokonai Vitéz Mihály! Iszik, s ivott ő, mint a csap, Mig csak egy cseppet láthatott. A jó öreg hordta a bort, És ivott mig meg nem virradott. )f \V „Készülj fiam! lám az idő Sietve tova röppene, — így szólt a pap Vitézünkhöz — Templomba menni kellene. Hallgasd csak , a harang szava Harmadszor is elzága már, S a Nagypénteket inneplö Gyülekezet serege vár.“ — így a pap. De Vitéz Mihály' Egy két pohár bort innék még, Mit meg hozván az atya, mond : „Édes fiam! ez már elég.“ — De csak nem volt biz az elég : Egy két pohárnál meg nem áll, — Hát hiába lenne költő — Csokonai Vitéz Mihály ! ? — Azonban nem kapott többet. „Jövel! menjünk templomba már, S ha jól papolsz, itten megint Csordultig állhat a pohár.“ — * ■* * Szószékben áll Mihály diák, S végezvén imáját, A felmondott textus után, így nyitja meg száját : ,S z ` m j u h o z ` m !‘ — és az atya ijedve föltekint, — Hogy tán borért zaklatná őt Vitéz Mihály megint ? És újra csak, szomjuhozom, Szét hangzák a falak, S helyén alig tud maradni Féltében már a pap. ,Szomjuhozom!“ — harmadszor is Felszólala Vitéz , S a pappal együtt hivei Nagy serge összenéz. ,Igy szóla Jézus, — A véres keresztfán.“ — folytatá S a figyelem szent lelke ült A népnek homlokán. És aztán csapott utána Oly szép egy diktót : Hogy sohá nem felejthetek E prédikátiót! — Kálmán Ferenc. *• * *