Kalauz, 1857. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1857-10-24 / 17. szám

264 falusi sebészszel, ki midőn az érvágásért jutalmat kíván, úgy nézik mint ördögöt, gúnyolva együgyünek nevezték, hogy mind magát, mind őket ügyetlensége által csúffá téve, a rágalmazó nyelveknek martalékául oda vetette. A szegény Varga Péter még csak szóhoz sem juthatva, úgy állt a kele­­pelő hosszú nyelvek közt, mintha egyik lá­bával egy köpüt döntött volna fel, vagy mintha egyik kezével darázsfészekbe mar­kolt volna. De szerencséjére ezen válságos jelenet alatt Sándor mester lépett be, oly képpel, melyről azt lehete leolvasni, hogy neki sok mondani­valója van. — A lárma tehát megszűnt, csak a szemek szikráztak. ^ (Vége következik.) ле - -----------­ Csokonai Vitéz Mihály. Egykor, még diák korában, Legatioba utazék Csokonai Vitéz Mihály. És ezt igaznak hirdelék. Ó is, mint bármelyik diák, Ha üz a zsebnek belseje — Csak úgy gyalog ballagdogált Hajnaltól fogva X . .. fele. De ment, és mendegélt nagyon, S a mint a nap már nyugodott, Ott volt a jó öreg papnál, Kitől szivesen láttatott. „Ülj le fiam! — igy fogadá A jámbor őszült jó a t­e­a — Ki ma Debrecenből indult Nagyon is elfáradhata. Na de, felejtsd el az utad ... Ad­írt még a hordófenék“. — S pár perc múlva Vitéz Mihály Telt kancsóval találkozék. A pap még őt nem ismeré, S gondolom, hogy megnézhette, A mint Vitéz a kancsó bort Egy füst alatt eltemette. Azért lement hát másikért, De im az is üresen áll : Mert templariusként iszik Csokonai Vitéz Mihály! Iszik, s ivott ő, mint a csap, Mig csak egy cseppet láthatott. A jó öreg hordta a bort, És ivott mig meg nem virradott. )f \­V „Készülj fiam! lám az idő Sietve tova röppene, — így szólt a pap Vitézünkhöz — Templomba menni kellene. Hallgasd csak , a harang szava Harmadszor is elzága már, S a Nagy­pénteket inneplö Gyülekezet serege vár.“ — így a pap. De Vitéz Mihály' Egy két pohár bort innék még, Mit meg hozván az atya, mond : „Édes fiam! ez már elég.“ — De csak nem volt biz az elég : Egy két pohárnál meg nem áll, — Hát hiába lenne költő — Csokonai Vitéz Mihály ! ? — Azonban nem kapott többet. „Jövel! menjünk templomba már, S ha jól papolsz, itten megint Csordultig állhat a pohár.“ — * ■* * Szószékben áll Mihály diák, S végezvén imáját, A felmondott textus után, így nyitja meg száját : ,S z ` m j u h o z ` m !‘ — és az atya ijedve föl­tekint, — Hogy tán borért zaklatná őt Vitéz Mihály megint ? És újra csak, szomjuhozom, Szét hangzák a falak, S helyén alig tud maradni Féltében már a pap. ,Szomjuhozom!“ — harmadszor is Felszólala Vitéz , S a pappal együtt hivei Nagy serge összenéz. ,Igy szóla Jézus, — A véres keresztfán.“ — folytatá S a figyelem szent­ lelke ült A népnek homlokán. És aztán csapott utána Oly szép egy d­i­k­t­­­ó­t : Hogy sohá nem felejthetek E prédikátiót! — Kálmán Ferenc. *• * *

Next