Kalligram, 1999 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1999-01-01 / 1-2. szám
2 Határ Győző Színház (tárcatanulmány a színházról, a felszabadulásról, az elszabadulásról - a történelem és a szellem kényszerpályáiról) Hatalmas autópark várakozott az épület előtt, a lökhárítók felett és hátul a számnál sűrűn fordult elő a piros körbe írt DC-jelzés: Corps Diplomatique. A parányi fővárosi színház provinciális zenekara nagy igyekezettel, ügyetlenül játszotta a himnuszt, a két nemzet himnuszát. Utána puskaropogás következett, tábori ágyúk távoli, tompa dübbögése, izgalmas felszabadító muzsika, és a kulisszák mögül előbádorgott és alaktalan felhőben, a sportlámpák fényén átúszott alacsonyan a füst - az elpufogtatott vaktöltések füstje; a nyíláskizárások négyszögeiben nagyokat villant a likopódium. A gálaest után, az ünnepi bemutató nézőseregének egy kis elit csoportja, a társaság még orrában hordta a salétromot, amikor az Egyletben összeverődtek, hogy megtárgyalják az előadás nagyszerűségeit - kissé feszengve ugyan: az asszonyok a parure extázisában, a férfiak fáradt, kifogástalan mosollyal és kissé fázva. (A fűtés még nem volt divatban, az Egylet némileg takarékoskodott a szén utójával: a magas, palotás stukkómennyezet elnyelt minden meleget). - Hugo Victor óta nem láttam-hallottam ekkora pufogást-buffogást színpadon, és ilyen pazar darabot! - jelentette ki egy virgonc öregúr, többszörös főszerkesztő és multipolitikus. - Győőő-önyörű darab volt, győőő-önyörű darab, meg kell hagyni! - járult hozzá nagy lelkendezve egy holdvilágképű idős hölgy, alkalmasint az öregúr felesége (vagy anyja - ennél gyönyörűbben a győző-önyörűt már nem lehetett árnyalni). A matróna után bele-beleszólt mindenki, az illusztris meghívottak, protokollszmokingos írók és művészek parádés feleségeikkel, és egymásután rebbentették el régóta tartogatott originális jelzőiket. Majd a férjek is felbátorodtak - ők már egész mondatokkal, és ha magáért a darabért restellkedés és fenntartás nélkül lelkesedtek is, kifejezésmódjuk tartózkodó maradt és feszes, így azután kialakult az ilyenkor szokásos harminc személyes zsivaly-társalgás, de fölöttébb feszélyezetten; a szavak felröppentek és pár pillanatig tanácstalanul lebegtek a levegőben, a középcsillár alatt: ki legyen a következő deres-kopasz vagy őszbecsavarodott korifeus vagy gyöngynyakékes dáma, akire rátelepedjenek. - És ön...? - fordult a társaság vezérürüje, a másik laptulajdonos-főszerkesztő és többszörös politikus, egy félrevonuló fiatalember felé - nos, halljuk, önnek mi a véleménye?! A kérdezett nem sejtette, hogy a jelenlevők egyikének gyilkos jóvoltából novellatéma lesz, és a kérdés teljesen készületlenül találta. Nyurga, indiai bőrű, cigányosan fekete, jellegzetesen aszténiás alkatú fiatal férfi volt, tisztában volt ideg